Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

7. FEJEZET

 

Ódivatú, számtalan lézertalálattól megpörkölődött, de még tagadhatatlanul hatékony, szürke páncélban állt a fejvadász a keskeny peremen száz-egynéhány emelettel a coruscanti utcaszint fölött. A sisakja is szürke volt, eltekintve a kék előrésztől, amely eltakarta a szemét és az arcát homloktól az álláig. Leshelye meglehetősen bizonytalannak tűnt, tekintettel az ily magasságban fújó szél erejére, de olyasvalaki számára, mint a fürge és ügyes Jango, aki előszeretettel választotta ki a legnehezebb helyeket, ebben nem volt semmi rendkívüli.

Épp a megbeszélt időben egy suhanó siklott a perem közelébe, és ott lebegett. Jango társa, Zam Wesell odabiccentett, kimászott járművéből, és ruganyosan fellépett a kiugró részre pár ragyogó hirdetőablak előtt. Vörös fátylat viselt arca alsó felén. Nem erényességből vagy a divat kedvéért. Mint minden mást, amit viselt, a sugárvetőjétől a páncéljáig és más rejtett fegyveréiig, a nő fátyla a praktikusságot szolgálta: hogy elrejtse clavdita arcvonásait.

A clavditák nyilvánvaló okokból nem tartoztak a megbízható fajok közé.

– Tudod, hogy elszúrtuk? – kérdezte Jango azonnal a lényegre térve.

– Azt mondtad, öljem meg a nabooi csillaghajó utasait – felelte Zam. – Felrobbantottam a hajót, de dublőrt használtak. Akik a fedélzeten tartózkodtak, mind meghaltak.

Jango önelégült vigyorral meredt rá, de végül is nem titulálta kifogásnak a nő szavait.

– Ezúttal körültekintőbben kell eljárnunk. A megbízóm kezd türelmetlenkedni. Nem véthetünk több hibát. – Amikor befejezte, átnyújtott Zamnak egy harminccentis, üreges, áttetsző hengert, melyben egypár fehéres százlábú teremtmény látszott.

– Kouhunok – magyarázta. – Rendkívül mérgezőek.

Zam Wesell az arca elé tartotta a hengert, hogy közelebbről szemügyre vegye a csodálatos kis gyilkosokat, fekete szeme szikrázott az izgatottságtól, és pofacsontjai megemelkedtek, ahogy kitátotta száját a fátyol alatt. Visszapillantott Jangóra, és bólintott.

Meggyőződve arról, hogy a nő megértette a teendőit, Jango biccentett, és megindult a sarkon túl várakozó suhanója felé. Mielőtt beszállt volna, még visszafordult a bérgyilkoshoz.

– Nem lehet több hiba – jelentette ki.

A clavdita tisztelgett, és ezzel a homlokához koccantotta a halálos kouhunokat tartalmazó hengert.

– Hozd rendbe magad! – utasította Jango, aztán beszállt.

Zam Wesell visszatért saját suhanójához, és levette fátylát. Miközben leemelte a szövetet, az arcvonásai átformálódtak, a szája kiszélesedett, dülledt fekete szemei visszahúzódtak a formás szemgödrökbe, és homlokának redői kisimultak. Mire a zsebébe csúsztatta fátylát, ezt már egy jó alakú, vonzó, sötét és érzéki arcú nő alakjában tette. Még a ruhája is másképp állt rajta, kecsesen hullott alá testén.

Valamivel távolabb Jango elismerően biccentett, és elzúgott. El kellett ismernie, hogy Zam Wesell, az alakváltó clavdita rendelkezett némi előnnyel ebben a mesterségben.

 

A roppant méretű Jedi Templom sík terepen emelkedett. Sok más coruscanti épülettel ellentétben, ahol a célszerűség és a takarékosság dominált, ez az építmény igazi művészi munkának számított gazdagon díszített oszlopaival és lágy, lekerekített vonalaival, melyek rabul ejtették a tekintetet. Domborművek és szobrok látszottak sok helyen, s a váltakozó szögben elhelyezett világítótestek misztikus mintákba torzították az árnyékokat.

A Templom belseje sem volt más. Az elmélkedés otthona volt ez, egy hely, melynek kialakítása vándorlásra és felfedezésre csábították az elmét, egy hely, melynek vonalai maguk is értelmezésre vártak. A művészet ugyanúgy része volt a Jedi-lovaggá válásnak, akárcsak a harci képzés. Számos Jedi vélte úgy, a múltban is és jelenleg is, hogy a művészet egy tudatos kapocs az Erő misztériumához, így hát a termek falain sorakozó szobrok és portrék nem puszta másolatok voltak, hanem nagy Jedik eredeti alkotásai, melyek ily módon mesélték el mindazt, amit a művészek nem tudtak szavakba önteni.

Mace Windu és Yoda lassú léptekkel ballagtak egy díszes folyosón; a világítás gyér volt, de messze előttük egy fényesen kivilágított terem ragyogott.

– Miért nem láttuk előre a szenátornő elleni támadást? – töprengett Mace a fejét ingatva, – Nem lett volna meglepetés az elővigyázatosoknak, és könnyen megjósolhattuk volna.

– Elfedi a jövőt ez a zavar az Erőben – felelte Yoda. Az apró Jedi fáradtnak tűnt.

Mace ismerte jól ennek a kimerültségnek a forrását.

– A jóslat beteljesül. A sötét oldal egyre növekszik.

– És csak azok, kik a sötét oldalhoz fordultak, érzékelik lehetőségeit a jövőnek – mondta Yoda. – A sötét oldalt szondázva láthatjuk csupán.

Mace emésztette pár pillanatig ezt a megjegyzést, mert amire Yoda hivatkozott, nem csekélység. Egyáltalán nem. A sötét oldal pereméhez tett látogatásokat nem lehet félvállról venni. És ami még szörnyűbb, az a tény, hogy Yoda mester úgy hiszi, hogy az a zavar az Erőben, amit az összes Jedi érzékel, annyira beágyazódott a sötét oldalba, hogy igazán rossz előjel.

– Tíz éve már, és a Sithek még nem mutatkoztak – jegyezte meg Mace, merészen kimondva a nevet. A Jedik nem szívesen emlegették legfélelmetesebb ellenségeiket, a Sitheket. Az elmúlt időkben a Jedik sokszor remélték már, hogy a Sithek végképp megsemmisültek, és még bűzös szaguk is szertefoszlott a galaxisból, és így szerették volna tagadni a rejtélyes, sötét Erőhasználók létezését.

De nem sikerült. Nem maradtak kétségek afelől, és ezt nem lehetett tagadni, hogy az a lény, aki tíz évvel ezelőtt megölte Qui-gon Jinnt a Naboon, egy Sith Lord volt.

– Úgy véled, a Sithek állnak a jelenlegi zavar mögött? – kockáztatta meg Mace.

– Ott vannak ők, valahol – mormolta Yoda rezignáltan. – Bizonyosság ez.

Yoda természetesen arra a próféciára hivatkozott, miszerint a sötét oldal megerősödik, és hogy születik majd valaki, aki visszaállítja az egyensúlyt az Erőben és a galaxisban. Volt most köztük egy ilyen potenciális kiválasztott, és ez a tény nem kis felbolydulást keltett a megszentelt falak között.

– Úgy véled, Obi-van tanítványa képes lesz visszaállítani az egyensúlyt az Erőben? – kérdezte Mace.

Yoda megtorpant, és lassan szemügyre vette a másik mestert; arckifejezése érzelmek skáláját tükrözte, és ez emlékeztette Mace-t, hogy valójában fogalmuk sincs arról, mit jelent a „visszaállítani az egyensúlyt az Erőben” kifejezés.

– Csak akkor, ha úgy dönt, hogy beteljesíti végzetét – felelte Yoda, és csakúgy, mint Mace kérdésénél, a válasz ott lógott közöttük a levegőben, egy szavakba öntött hit, ami csak további bizonytalansághoz vezetett.

Yoda és Mace Windu egyaránt ismerték azokat a helyeket, amelyekre legalább a Jedik némelyike elutazott, hogy meglelje az igazi válaszokat, és azok a helyek – érzelmi állomások, nem kézzelfoghatóak – alaposan próbára tették képességeik és érzékeik határait.

Csendben folytatták útjukat, csak lépteik kopogtak. A hallójárataikban azonban mindkettejüknek ott visszhangzottak az apró Jedi-mester vészterhes szavai: „A sötét oldalt szondázva láthatjuk csupán.”