Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

5. FEJEZET

 

A Szenátus épülete a Coruscanton nem tartozott a város legmagasabb épületei közé. Kupola formájú volt, viszonylag alacsony, és nem nyújtózott a felhők közé, hogy csillogó borostyánfényével rabul ejtse a napfényt, mint a többiek. Ám a csodálatos építmény mégsem törpült el azok mellett a toronyszerű felhőkarcolók mellett, melyek közé a szenátusi szállásoknak helyet adó épületek is tartoztak. Az épületrengeteg kellős közepén a tipikus, szögletes felhőkarcolóktól olyannyira eltérő formájával a kékes, sima kupola üdvözítő változatosságot biztosított a szemlélődő szemnek, egyfajta művészi darabot a puszta praktikusságot hirdető rengetegben.

Az épület belseje sem volt kevésbé roppant és lenyűgöző, gigantikus rotundájában körkörösen egymás mellett sorakoztak a Köztársaság szenátorainak lebegő platformjai, képviselve a galaxis lakható világainak nagy többségét. E platformok közül néhány jelenleg üresen maradt a szeparatista mozgalom miatt, mivelhogy több ezer rendszer is csatlakozott Dooku grófhoz az utolsó pár évben, kinyilvánítva kiválásukat a Köztársaságból, amely az ő szemükben túlságosan hatalmasra növekedett ahhoz, hogy hatékonyan működhessen. S ez olyan állítás volt, amellyel még a Köztársaság legelszántabb hívei sem tudtak vitába szállni.

Mégis e fontos szavazáson a kör alakú terem falai százak és százak kiáltásaitól zengtek, melyekben a haragtól a sajnálkozáson át az elszántságig változatos érzelmek keveredtek.

A legfőbb szint közepén, a rögzített pódiumnál, az egyetlen nem mozgó platformon az egész épületben Palpatine főkancellár állt, és mélységes aggodalmat tükröző arckifejezéssel nézte és hallgatta a tumultuózus jelenetet. Már túljutott a középkorúságon, ezüstös ősz haja kortól barázdált arcot keretezett. Néhány éve már átlépte a hivatali ciklus felső határát, de egy sorozat krízis adódott, melyek miatt hivatalban maradhatott a törvényes határon túl is. Bizonyos távolságból talán törékenynek tűnhetett, közelről azonban kétség sem férhetett e tapasztalt ember lelki erejéhez.

– Félnek, főkancellár – jegyezte meg a segédje, Uv Gizen. – Számosan hallottak a tüntetésekről és az összecsapásokról e neves épület közelében. A szeparatisták…

Palpatine feltartotta kezét, hogy elhallgattassa ideges segédjét.

– Bajkeverők – felelte. – Úgy tűnik, Dooku gróf gyilkos őrjöngésbe hajszolta őket. Vagy az is lehet – tette hozzá nyilvánvaló rosszallással –, hogy a csalódásaik kerekedtek felül, dacára a tiszteletre méltó ex-Jedi csillapítási kísérleteinek. Bárhogy is legyen, komolyan kell vegyük a szeparatistákat.

Uv Gizen reagálni akart, de Palpatine vaskos ajkaihoz emelt ujjal csendre intette, majd biccentett a főpódium felé, ahol a főudvarmestere, Mas Amedda próbált rendet teremteni.

– Rendet! Legyen már rend! – kiabálta a főudvarmester, s kékes bőre izgatottságtól fénylett. Szarvszerű fejcsápjai, melyek a koponyája hátsó fertályánál türemkedtek ki és kámzsaként keretezve fejét legörbültek a torkához, nyugtalanul remegtek, barnás végű szarvai a mellkasán fityegtek. És ahogy jobbra-balra forgolódott, a valódi szarvai, melyek csaknem fél méterre meredtek a feje fölé, antennákként imbolyogva gyűjtöttek információt a tömegről. Mas Amedda a Szenátus tekintélyes alakjának számított, de a lárma, a sokezernyi magánbeszélgetés nem maradt abba.

– Szenátorok, kérem! – kiáltotta Mas Amedda hangosan. – Tényleg rengeteg a megbeszélnivalónk! Sok fontos ügy. De az indítvány, mely itt hever előttünk, a köztársasági hadsereg felállításának kérdése elsőbbséget élvez. Erről fogunk most szavazni, és csakis erről! Minden más ügyet elnapolunk!

Több tiltakozás is elhangzott, és néhány megbeszélés ismét felerősödni látszott, ám ekkor Palpatine főkancellár fellépett a pódiumra, végigmérte az egybegyűlteket, és a nagy terem elcsendesedett. Mas Amedda tiszteletteljesen fejet hajtott a nagy ember előtt, és oldalra lépett.

Palpatine a pódium szélére helyezte a kezét, vállai jól érzékelhetően megereszkedtek, fejét lehajtotta. Ez az érdekes testtartás tovább növelte a feszültséget, és ha lehetséges, a gigászi teremben még nagyobb lett a csend.

– Nagyra becsült kollégáim – kezdte lassan, kimérten, de a hangja erőlködve reszketett, és úgy tűnt, mintha darabokra törne. Ismét a kíváncsiság hullámai söpörtek végig a feszült tömegen. Nem sokszor fordult még elő, hogy Palpatine főkancellár feleslegesen jártatta volna a száját.

– Elnézést! – mondta Palpatine csendesen. Aztán egy pillanattal később kihúzta magát, mélyet lélegzett, mintha erőt gyűjtene, és ez hallatszott is szilárd hangjában, amikor megismételte: – Nagyra becsült kollégáim. Az imént értesültem egy tragikus és megrendítő hírről. Amidala szenátort, a Naboo képviselőjét… meggyilkolták!

A döbbenet csendhulláma hömpölygött végig a tömegen; szemek nyíltak tágra, és állak – már akiknek volt álluk – estek le a hitetlenkedéstől.

– Ez a gyalázatos merénylet engem személyesen is érint – magyarázta Palpatine. – Mielőtt főkancellárrá választottak, szenátorként Amidalát, a Naboo akkori királynőjét szolgáltam. Nagy vezető volt, aki az igazságért harcolt, nemcsak ebben a tiszteletre méltó házban, de a saját világán is. Olyannyira szerette őt a népe, hogy meg akarták választani királynőjükül élete végéig! – Nagyot sóhajtott, és akaratlanul is felkuncogott, mintegy jelezve, mennyire képtelenség volt ilyesmire még csak gondolni is az idealista Amidaláról. – Amidala szenátor azonban hitt a köz szolgálatában, az uralkodási időszakok maximáltságában, és lelkesen hitt a demokráciában. Halála nagy veszteségünk. Valamennyien meggyászoljuk őt, mint a szabadság kérlelhetetlen bajnokát. – A főkancellár előrehajtotta fejét, lesütötte a szemét, és ismét sóhajtott. – És mint kedves barátot.

Itt-ott suttogás kélt, de az áhítatos csönd nagyrészt megmaradt; sok szenátor szintén lehajtotta a fejét, úgy hallgatta Palpatine magasztaló szavait.

Azonban e kritikus időszakban, ezen a rendkívüli fontosságú napon még a komor hír sem vonta el a figyelmet a napirendről. Palpatine meg sem lepődött, amikor Malastare fürge szenátora, Ask Aak beirányította lebegő platformját a sorok között az aréna közepére. Nagy feje lassan körbefordult, ujjnyi vastag csápokon lógó három szeme látszólag függetlenedve pislogott, vízszintes fülei rángatóztak.

– Hány szenátornak kell még meghalnia, mielőtt ez a polgárháború véget ér? – kiabálta. – Most azonnal szembe kell szállnunk ezekkel a rebellisekkel, és ehhez hadseregre van szükségünk!

Ez a merész kijelentés persze számos támogató és ellenző kiáltást kapott a roppant gyülekezetből, és egyszerre több platform is meglódult. Egyikük, egy kék hajú, gyűrött arcú lénnyel a fedélzetén odasiklott Ask Aak platformja mellé.

– Miért nem tudták a Jedik megakadályozni ezt a merényletet? – követelte Darsana, Glee Anselm nagykövete. – Mily nyilvánvaló, hogy a Jedik védelme alatt immár nem vagyunk biztonságban!

Újabb platform suhant oda közvetlenül a Darsanáé nyomában.

– A Köztársaságnak most már jobb védelemre van szüksége! – értett egyet egy twilek szenátor, Orn Free Taa rengő tokákkal és hosszú, kék fejcsápokkal. – Most! Mielőtt háború lesz!

– Emlékeztetném Malastare szenátorát – vágott közbe Palpatine –, hogy jelenleg is tárgyalásokat folytatunk a szeparatistákkal. Célunk a béke. Nem háború.

– Ön mondja ezt, akinek a barátja holtan hever, s akit azok gyilkoltak meg, akikkel tárgyalni óhajt? – kérdezte Ask Aak, s narancsszínű arca a hitetlenség maszkjaként feszült. Mindenfelé kiáltások és ordítások harsantak az arénában, a szenátorok hevesen vitatkoztak. Jó néhány ököl – és más, egzotikusabb testrész – emelkedett a magasba, és a hangulat robbanásig feszültté vált.

Palpatine a lehető legnyugodtabb maradt a zűrzavarban, és le nem vette lefegyverző tekintetét Ask Aakról.

– Nem épp az imént nevezte Amidalát a barátjának? – sikoltotta a képébe Ask Aak.

Palpatine továbbra is csak bámulta; ő volt a nyugalom központja, a körülötte dühöngő tornádó magja.

Ekkor a főudvarmester rontott a pódiumhoz, azzal a szent meggyőződéssel, hogy kimentheti urát a kényelmetlen helyzetből, ha sikerül észérvekkel meggyőznie a vitázókat.

– Rendet! – kiabálta Mas Amedda újra és újra. – Szenátorok, kérem!

Ám a kiabálás, az ordítozás, az ökölrázás nem maradt abba.

Senki sem foglalkozott az újabb platformmal, amely négy személyt hordozva oldalról siklott be a szenátusi galériába, s lassan, de biztosan haladt előre.

A közeledő platform fedélzetén Padmé Amidala utálkozva ingatta a fejét a kiabálás hallatán, s látva a roppant galériában elszabadult indulatokat.

– Pontosan emiatt tudott Dooku gróf olyan sok rendszert rávenni a kilépésre – kommentálta a mellette álló udvarhölgyének, Dorménak. Typho kapitány és Jar Jar Binks előttük helyezkedtek el; a kapitány irányította a platformot.

Lassan siklottak a központi rész felé, de az ott kiabáló és ordítozó szenátorok, akárcsak a lentebbi sorokban lévők, túlságosan belefeledkeztek a vitába ahhoz, hogy felfigyeljenek rá.

A pódiumon álló Palpatine azonban meglátta Amidalát. Ábrázata egy pillanatra bamba megdöbbenésbe merevedett, de aztán kirázta magát belőle, és széles mosoly terült szét arcán.

– Nemes kollégáim! – szólalt meg hangosan Amidala, és jól ismert hangja lecsendesítette a veszekedő szenátorok többségét, akik rámeredtek. – Osztom a főkancellár nézeteit. Semmiképpen nem akarunk háborút!

Először csak fokozatosan, de aztán nagy hirtelen a szenátusi terem elnémult, majd mennydörgő éljenzés és tapsvihar dördült.

– Nagy örömünkre és meglepetésünkre szolgál körünkben üdvözölni Naboo szenátorát, Padmé Amidalát – jelentette ki Palpatine.

Amidala kivárta, amíg az éljenzés és a taps alábbhagy, majd lassan, kimérten beszélni kezdett:

– Alig egy órával ezelőtt merényletet kíséreltek meg ellenem. Egyik testőröm és hat más személy kegyetlen és értelmetlen gyilkosság áldozatául esett. Engem vettek célba, de ami ennél is fontosabb, úgy hiszem, az önök előtt heverő törvényjavaslat volt a valódi célpont. Én vezettem a hadsereg felállításának ellenzékét, de van valaki, akit semmi sem tart vissza, hogy elfogadtassa a javaslatot.

Az éljenzések fújolásba csaptak át a galéria több pontján, amint a meglepő szavak jelentését felfogták, és sokan zavartan ingatták a fejüket. Amidala a Szenátus valamelyik tagját vádolja azzal, hogy megpróbálta megölni őt?

Ahogy ott állt és tekintetét körbejártatta a roppant, kör alakú teremben, Amidala rájött, hogy szavaival akaratlanul is megsértett többeket. Valójában azonban ő nem a merénylet forrására akart célozni. Volt egy határozott megérzése, mely ellene szegült a józan logikának. Azok, akiknek a legtöbb okuk lenne arra, hogy elhallgattassák őt, azok, akik a Köztársaság hadseregének létrehozását támogatják, de valamiért erre nem merte volna a nyakát tenni. Valami tudatalatti sugallatra, vagy talán csak egy zsigerből eredő megérzésre Amidala hitt abban, hogy a merénylet kiagyalói pontosan azok, akiknek logikusan, legalábbis a felszínen, nem állna érdekükben elhallgattatni őt. Eszébe jutott Panaka figyelmeztetése arról az értesülésről, hogy a Kereskedő Föderáció szövetkezett a szeparatistákkal.

Vett egy mély lélegzetet, megacélozta magát az egyre növekvő ellenséges megnyilvánulásokkal szemben, és megingathatatlanul folytatta:

– Figyelmeztetem önöket, ha a hadsereg mellett szavaznak, háború lesz. Én egyszer már saját bőrömön megtapasztaltam a háború kínjait; és nem vágyók rá újra.

Az éljenzés lassacskán felülkerekedett a fújoláson.

– Ez téboly, én mondom! – Orn Free Taa túlüvöltött mindenkit. – Azt javaslom, azonnal napoljuk el ezt a szavazást!

Ám ez a javaslat csak újabb üvöltözéshez vezetett.

Amidala a twilek szenátorra pillantott, és megértette, hogy el akarja halasztani a szavazást, amit az ő megjelenése kétségessé tett.

– Ébredjenek, szenátorok, fel kell ébredniük! – kiabálta túl a twileket. – Ha erőszakkal közelítünk a szeparatistákhoz, ők is erőszakkal válaszolnak! Rengetegen meghalnak, és valamennyien elveszítjük a szabadságunkat. Ez a döntés alapjaiban fogja megrendíteni hatalmas Köztársaságunkat! Könyörgöm, ne engedjék, hogy a félelem belesodorja önöket egy katasztrofális döntésbe. Szavazzanak ez ellen a törvényjavaslat ellen, amely nem egyéb, mint egy nyílt hadüzenet! Akarja ezt bárki is? Nem hiszem!

Ask Aak, Orn Free Taa és Darsana a pódium aljánál lebegő platformjaikon ideges pillantásokat váltottak, miközben éljenzések és fújolások visszhangzónak a hatalmas teremben. Az a tény, hogy Amidala épp most élt túl egy ellene irányuló gyilkossági kísérletet, és most mégis azért könyörög a Szenátusnak, hogy ne hozzanak létre hadsereget a nyilvánvaló elkövetők ellen, csak megerősítette érvelését. Még magasabbra emelte Amidalát sokak szemében – és a Naboo egykori királynője, aki tíz évvel ezelőtt keményen szembeszállt a Kereskedő Föderációval, már amúgy is igen nagy elismerésnek örvendett.

Ask Aak biccentésére Orn Free Taa kért szót, és azonnal meg is kapta azt Palpatine-tól.

– A rendszabályok értelmében először a szavazás elnapolásának kérdésében kell döntenünk – követelte Orn Free Taa. – Ez a törvény!

Amidala mérgesen és csalódottan pillantott a twilekre a nyilvánvaló késleltető taktika hallatán. Esdeklően fordult Palpatine felé, de a főkancellár, bár láthatóan szimpatizált a kérésével, csak a vállát vonogatta. A férfi a pódiumhoz lépett, feltartott kézzel kért csendet, és amikor a lárma elcsitult, beszélni kezdett:

– Tekintettel a kései órára és a szavazás komolyságára, holnap tárgyaljuk tovább az ügyet. Addig is a szenátusi gyűlést berekeszteni.

 

Csúcsforgalom dugaszolta el a coruscanti eget, lassan folyva előre a hömpölygő füstködben. A felkelő nap már borostyánszínű ragyogásba vonta a terjedelmes várost, de sok helyen még égő lámpák, fények szivárogtak ki a hatalmas felhőkarcolók ablakai mögül.

A Köztársaság Közigazgatási Épületének masszív tornyai minden más fölé magasodtak, mintha egyenesen a mennybe nyújtózkodnának. És ez a hasonlat tényleg helytálló, mert odabenn, még ebben a korai órában is az ülések résztvevői istenszerűnek tűntek a Köztársaság átlagos halandóinak trilliói szemében.

Palpatine főkancellár az íróasztala mögött ült tágas, ízlésesen berendezett irodájában, és vendégeit, a négy Jedi-mestert szemlélte. A szoba túlfelében egypár vörös egyenruhás őr állt az ajtónál, tekintélyes, erőteljes alakok jókora hajlított sisakban és bő, padlót söprő köpenyben.

– Félek ettől a szavazástól – jegyezte meg Palpatine.

– Elkerülhetetlen – felelte Mace Windu, egy magas, kopasz, átható tekintetű férfi, aki a még nála is magasabb Ki-Adi-Mundi mellett állt.

– És ráadásul még tovább bomlaszthatja a Köztársaság maradékát – fűzte hozzá Palpatine. – Sosem láttam még a szenátorokat ilyen hevesen vitázni egyetlen törvényjavaslat fölött sem.

– Kevés javaslat vetekszik a köztársasági hadsereg felállításának fontosságával – jegyezte meg Plo Koon Jedi-mester. Magas, testes kel-doriani volt, feje redőzött és fodros volt oldalt, akár egy kislány göndör haja, sötét, mélyen ülő szeme alatt fekete maszk takarta arca alsó részét. – A szenátorok aggódnak és félnek, és úgy vélem, egyetlen szavazás sem volt még olyan fontos, mint ez, mely előttük áll.

– És így vagy úgy, sok szálat kell elvarrnod – tette hozzá Yoda, aki méretben a legkisebb volt közöttük, ám mint Jedi-mester fölötte állt mindenkinek a galaxisban. Yoda hatalmas szeme lassan pislogott, és jókora fülei alig észlelhetően mozogtak, jelezve azoknak, akik ismerték őt, hogy mélyen a gondolataiba merül, a lehető legnagyobb figyelemmel koncentrálva a jelenlegi helyzetre. – Sok van, mi itt még nem látható – mondta, és merengve behunyta a szemét.

– Nem tudom, meddig halogathatom még a szavazást, barátaim – magyarázta Palpatine. – És attól tartok, hogy a további késlekedés ebben a döntő ügyben további lemorzsolódásokat eredményezhet. Egyre több és több csillagrendszer csatlakozik a szeparatistákhoz.

Mace Windu, az erő megtestesülése még a Jedik között is tovább boncolta a dilemmát:

– És amikor a szavazás megtörténik, a vesztesek a kiválás mellett dönthetnek…

– Nem engedem, hogy ez a Köztársaság, mely ezer éven át kitartott, kettészakadjon! – jelentette ki Palpatine, és öklével elszántan az asztalra csapott. – A tárgyalásaink nem fognak kudarcot vallani!

Mace Windu megőrizte a nyugalmát, telt hangja egyenletesen zengett:

– De ha mégis, rá kell ébredned, hogy nincs elég Jedi ahhoz, hogy megvédje a Köztársaságot. Mi békefenntartók vagyunk, nem katonák.

Palpatine vett néhány erősítő lélegzetet, próbálva megemészteni az elhangzottakat.

– Yoda mester – mondta végül, majd kivárta, amíg a zöldes bőrű Jedi feléje pillant. – Valóban úgy gondolja, hogy háború lesz?

Yoda ismét behunyta a szemét.

– Annál is rosszabb, attól tartok – mormolta. – Sokkal rosszabb.

– Micsoda? – kérdezte riadtan Palpatine.

– Yoda mester, mit érzel? – faggatta Mace Windu is.

– Lehetetlen a jövőt látni előre – felelte az apró Jedi-mester, miközben hatalmas szemgolyói még mindig valahová befelé bámultak. – A sötét oldal elhomályosít mindent. De biztos vagyok… – Kinyitotta a szemét, és keményen rámeredt Palpatine-ra. – Megteszik kötelességüket a Jedik.

Zavart kifejezés telepedett a főkancellár arcára, de mielőtt reagálhatott volna Yoda szavaira, egy hologram jelent meg az asztalán, egyik segédjének, Dar Wacnak a képmása.

– A lojalista küldöttség megérkezett, uram – közölte Dar Wac hutt nyelven.

– Küldd be őket!

A hologram eltűnt, és Palpatine felemelkedett. A Jedik úgyszintén felállva üdvözölték a megkülönböztetett látogatókat. Két csoportban érkeztek: Amidala szenátor Typho kapitánnyal, Jar Jar Binksszel és az udvarhölgy Dorméval, valamint Mas Amedda főudvarmester további két szenátorral, az alderaani Bail Organával és Horox Ryyderrel.

Kölcsönös üdvözlések következtek, és Yoda kihangsúlyozott figyelemmel paskolta meg Padmét vékony pálcájával.

– Általad az Erő szilárd, ifjú szenátor – mondta neki a Jedi-mester. – Tragédiád a leszállóplatformon rettenetes. Látni élve téged, melegséget hoz szívembe.

– Köszönöm, Yoda mester – felelte a nő. – Van sejtése arról, ki állhat a merénylet mögött?

E kérdés hallatán mindenki felé és Yoda felé fordult az irodában. Mace Windu megköszörülte a torkát, és előrelépett.

– Nem tudunk semmilyen konkrétumot, szenátor, de elégedetlenkedő fűszerbányászokról érkeztek jelentések a Naboo holdjairól.

Padmé Typho kapitányra pillantott, aki nem szólt, de megrázta a fejét. Mindketten megtapasztalták a fűszerbányászok csalódottságát a Naboon, de azok a demonstrációk rendkívül messze álltak attól a tragédiától, mely itt történt a Coruscant leszállóplatformján. Elfordította tekintetét Typhóról, és keményen rámeredt Mace Windura, és nem tudta, ezúttal sikerül-e elég okosan szavakba önteni gyanúját. Tudta, mekkora vitát kavarhat, tudta, mennyire logikátlanok az állításai, de mégis…

– Nem óhajtok ezzel egyet nem érteni – mondta –, de én úgy gondolom, Dooku gróf áll mögötte.

Meglepett mormolás kúszott végig az irodán. A négy Jedi-mester meghökkent és elismerő pillantásokat váltott.

– Tudnia kell, hölgyem – szólalt meg Mace Windu rezonáns, nyugodt hangon. – Dooku gróf valaha Jedi volt. Ő nem próbálkozik orgyilkossággal. Nem illik a jelleméhez.

– Ő egy politikai idealista – tette hozzá Ki-Adi-Mundi, a Jedi-küldöttség negyedik tagja –, nem gyilkos. – Hatalmas, domború fejével a cereai Jedi-mester mindenkinél magasabb volt a szobában, és a barázdált lebernyegek tűnődő arca oldalán még hozzátettek egy adaggal tekintélyes külsejéhez.

Yoda mester kopogott a pálcájával, hogy magára terelje a figyelmet, és ezzel máris nyugalmat csempészett az egyre feszültebbé váló hangulatba.

– Sötét időkben semmi sem az, aminek látszik – jelentette ki a parányi figura. – Ám a tény megmarad, szenátor, halálos veszélyben vagy.

Palpatine főkancellár színpadiasan felsóhajtott, az ablakhoz ballagott, és a coruscanti hajnalt szemlélte.

– Jedi-mesterek – mondta –, javasolhatnám, hogy a szenátort vegyék kegyes védelmük alá?

– Úgy véli, bölcs felhasználása ez korlátozott erőforrásainknak e vészterhes időben? – vetette közbe azonnal Bail Organa szenátor gondosan nyírt, fekete kecskeszakállát simogatva. – Több ezer rendszer állt már át a szeparatistákhoz, és még többen csatlakoznak hozzájuk hamarosan. A Jedikre szükségünk van!

– Kancellár – szólt közbe Padmé –, ha megengedi… én nem hinném, hogy a…

– …a helyzet annyira komoly – fejezte be helyette Palpatine. – Csakhogy én igen, szenátor.

– Kérem, kancellár! – rimánkodott a nő. – Semmi szükségem még több testőrre!

Palpatine úgy bámult rá, akár egy túlságosan aggodalmaskodó apa, oly pillantással, melyet Amidala leereszkedőnek tartott volna bármely más férfitól.

– Megértem, hogy nem kívánatosak további biztonsági intézkedések az ön számára – kezdte, aztán elhallgatott, és olyan pillantás fénylett fel a szemében, mintha e pillanatban ötlött volna fel benne a logikus és elfogadható megoldás. – De talán, ha az illető egy ismerős, egy régi barát. – Palpatine ravaszkásan mosolyogva Mace Windura és Yodára nézett. Esetleg Kenobi mester? – fejezte be egy biccentéssel, és a mosolya csak még szélesebb lett, amikor Mace Windu rábólintott.

– Lehetséges – szögezte le a Jedi. – Épp most tért vissza egy ansioni határvitával kapcsolatos küldetésről.

– Emlékeznie kell rá, hölgyem! – Palpatine úgy vigyorgott, mintha valami jó üzletet kötött volna. – Ő őrködött a biztonsága fölött a blokádkonfliktus alatt.

– Erre semmi szükség – jelentette ki Padmé határozottan, de Palpatine vigyora a legkevésbé sem enyhült, tisztán jelezve, hogy tudja jól, miként törheti meg az önfejű szenátornő érveit.

– Tegye meg értem, hölgyem! Kérem! Nyugodtabban aludnék. Rettenetesen megijedtünk ma. A gondolat, hogy elveszíthetjük önt, elviselhetetlen.

Egy ideig Amidala még próbált ellenkezni, de hogyan mondhatott volna bármit is a főkancellár kifejezett aggodalmai ellen? Beleegyezően sóhajtott, és a Jedik felemelkedtek, és távozni készültek.

– Szólok Obi-vannak, hogy haladéktalanul jelentkezzen önnél, hölgyem – tájékoztatta Mace Windu.

Ahogy elhaladt Padmé mellett, Yoda közel hajolt hozzá, és úgy súgta oda, hogy csak ő hallja:

– Önmagad miatt túl keveset aggódsz, szenátor, és a politika túl sok. Légy tudatában a veszélynek, Padmé! Fogadd el a segítségünk!

Valamennyien távoztak az irodából, és Amidala egy ideig az ajtó mellett strázsáló őröket bámulta.

Mögötte, irodája túlsó végéből Palpatine főkancellár leste mindannyiukat.

 

– Kellemetlen Dooku gróf nevét ily összefüggésben hallani, mester – mondta Mace Windu Yodának, miközben a Jedik hazafelé bandukoltak. – Ráadásul egy olyan tiszteletre méltó személytől, mint amilyen Amidala szenátor. Bármiféle bizalmatlanság a Jedikkel vagy az ex-Jedikkel szemben ilyen időkben, mint ez a mostani, katasztrofális lehet.

– Tagadni Dooku szerepét a szeparatista mozgalomban nem tudjuk mi sem – emlékeztette Yoda.

– És azt sem tagadhatjuk, hogy az ideáljai miatt indította el azt a mozgalmat – vitatkozott Mace. – Valaha a barátunk volt… ezt sem szabad elfelejteni… és hallani, amint rágalmazzák, és gyilkosnak nevezik…

– Nem nevezik – mondta Yoda. – De a sötétség ott van, mindegyikünk körül, és abban a sötétségben semmi sem az, aminek látszik.

– De abban nem sok értelmet látok, hogy Dooku gróf merényletet kíséreljen meg Amidala szenátor ellen, amikor éppen ő a hadsereg létrehozásának legállhatatosabb ellenzője. A szeparatisták nem éppen azt szeretnék, ha Amidala elérné a célját? Nem azt kellene gondolniuk, hogy bár más céloktól vezérelve, de szövetségese ügyüknek? Vagy tényleg úgy gondoljuk, hogy háborúzni akarnak a Köztársasággal?

Yoda teljes súlyával rátámaszkodott a sétapálcájára, rendkívül kimerültnek tűnt, és hatalmas szempárja lassan lecsukódott.

– Több van itt, mit tudhatunk – mondta nagyon-nagyon halkan. – Felhők takarják az Erőt. Aggasztó ez.

Mace leküzdötte ösztönösen feltörő reagálását, melyet régi barátja, Dooku védelmében akart előhozni. Dooku gróf a legképzettebb Jedi-mesterek közé tartozott, tekintélye volt a Tanácsban, ő még a régebbi – mondhatni –, mélyebb Jedi-filozófiákat és – stílusokat tanulta, beleértve azt a misztikus fénykardvívási stílust is, amely több előre-hátra mozgást – szúrást és riposztot – tartalmaz, mint olyasfajta félkörös csapásokat, amiket jelenleg a Jedik többsége alkalmaz. Micsoda csapás volt a Jedi Rendnek és Mace Windunak, amikor Dooku faképnél hagyta őket, és most hasonló okokból akarnak lelépni a szeparatisták is: azon felismerés miatt, hogy a Köztársaság túlságosan hatalmasra duzzadt, és már nem képes kielégíteni az egyén vagy az egyéni rendszerek igényeit.

Nem kevésbé volt zavaró Mace Windunak Dookuval kapcsolatban, mint ahogy semmi kétség, Amidalának és Palpatinenak is aggasztó volt a szeparatistákkal kapcsolatban, hogy a Köztársaság ellen felhozott érveik java része nem nélkülöz minden alapot.