Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

3. FEJEZET

 

– Ott vannak! – kiáltotta Sholh Dorr, és előremutatott, miközben teljes sebességgel száguldott robogóján.

Követve ujja irányát, huszonegy társa is meglátta a célt, a baktató banthák sora mögött felszálló port. Egyszerre bőgtek fel a motorok, ahogy a dühös gazdák gyorsítottak, hogy bosszút álljanak, és megmentsék Shmi Skywalkert, ha még életben van a taszken portyázók között.

Bőgő hajtóművekkel és bosszúszomjas ordítással, harcra éhesen zúdultak le a banthákra.

Cliegg lehajtotta a fejét, és egész idő alatt mormogott, mintha azért könyörögne, hogy a robogója még gyorsabban suhanjon. Befelé kanyarodott a bal szélről, közvetlenül maga mögött Owennel, egyenesen az alakzat közepébe, aztán lehajtotta a fejét, és teljes gázt adott, hogy utolérje az élen száguldókat. Igen, Cliegg ott akart lenni a sűrűjében, saját kezűleg akarta megfojtani a taszkeneket.

A banthák immár tisztán látszottak, akárcsak rongyruhás lovasaik.

Újra felhangzott a bosszúszomjas ordítás.

Ám ez rémült sikolyokba torkollott.

Mert az élen száguldó farmerek a szó szoros értelmében elvesztették a fejüket, ahogy elrobogtak egy huzal alatt, melyet épp egy robogós ember nyakának magasságában feszítettek ki.

Cliegg döbbenten felordított, amikor látta több barátját holtan lefordulni a robogójáról. Ösztönösen érezte, hogy ő sem tud időben megállni, ezért fél lábbal felugrott a robogója ülésére, majd elrugaszkodott.

Érezte, ahogy fájdalom nyilall a lábába, aztán fejjel előre lerepült a robogójáról. Keményen a sziklás talajnak csapódott, s a lendülettől továbbcsúszott.

Összemosódott körülötte a világ, hirtelen minden őrülten meglódult. Látta cimborái cipőit, hallotta, amint Owen szólongatja, bár úgy tűnt, mintha a fia hangja valahonnan nagyon távolról jönne.

Egy taszken rongyokba bugyolált lábát pillantotta meg és homokszínű köpenyét, és olyan dühvel, melyet még kábasága sem tudott enyhíteni, Cliegg megragadta ezt a lábat, ahogy a taszken elrohant mellette.

Felnézett, és felemelte a kezét, hogy leszorítsa a fickót, a taszken azonban lesújtott rá a botjával. A fájdalommal mit sem törődve eszelős dühében Cliegg előrekúszott, és rákulcsolta karjait a taszken mindkét lábára, és a földre döntötte a teremtményt. Rámászott, erős karjaival leszorította, és miközben tusakodtak, megtalálta a kívánt fogást, amit keresett.

Farmerek és taszkenek fájdalmas ordításai harsogtak körülötte mindenfelé, de Cliegg ezeket meg sem hallotta. Keze rendíthetetlenül szorult a taszken torkára. Fojtogatta minden erejével. Felemelte a taszken fejét, és miközben fojtogatta, újra meg újra a földhöz csapta, és még akkor is fojtogatta és csapkodta, amikor a taszken már rég nem tanúsított ellenállást.

– Apa!

Ez a kiáltás magához térítette Cliegget őrjöngéséből. Lehajította a taszkent a földre, és amikor hátranézett, Owent pillantotta meg, amint egy másik portyázóval birkózik.

Cliegg megperdült, és fel akart pattanni; egyik lábát maga alá húzta, hogy felugorhasson.

Egyensúlyát vesztve előrebukott. Zavartan pillantott le, azt gondolva, hogy egy másik taszken gáncsolta el. Ám ekkor meglátta, hogy a saját teste volt az, ami cserbenhagyta.

Csak ekkor döbbent rá, hogy amikor leugrott a robogóról, elvesztette fél lábát. Vér csörgött tócsába alatta; szabadon ömlött levágott végtagja csonkjából. Cliegg tágra nyílt szemmel a lábához kapott.

Owenért kiáltott. Kétségbeesetten szólította Shmit.

Egy robogó zúgott el mellette, az egyik farmer menekült a mészárlásból, és még csak nem is lassított.

Cliegg kiáltani próbált, de nem jött ki hang az összeszoruló torkán, mivel ráébredt, hogy kudarcot vallott, és mindennek vége.

Aztán egy újabb robogó érkezett, és ez keményen fékezett mellette. Cliegg ösztönösen odakapott, megragadta, de még mielőtt felhúzódzkodhatott volna rá, a robogó meglódult, és vonszolta magával.

– Kapaszkodj, apa! – rikoltotta a vezetője, Owen.

Cliegg ezt tette. Ugyanazzal a makacssággal, mely átsegítette a nehéz időkön a párologtatógazdaságban, ugyanazzal a zord elszántsággal, amely lehetővé tette az embernek, hogy úrrá legyen a Tatuin mostoha körülményein, Cliegg Lars kapaszkodott. Az életéért kapaszkodott, miközben taszkenek üldözték.

És Shmi kedvéért is kapaszkodott, mert csak akkor mentheti meg őt, ha most megmenekül.

Amikor felértek az emelkedő tetejére, Owen leállította a robogót, leugrott, és megragadta apja csonka lábát. Elkötötte, amennyire csak tudta a rendelkezésére álló rövid idő alatt, aztán felsegítette az ájulással küszködő Cliegget a robogó hátsó ülésébe.

Aztán teljes sebességgel száguldani kezdett. Tudta, hogy mielőbb haza kell juttatnia apját. Meg kell tisztítani, és rendesen be kell kötözni azt a rettenetes sebet.

Csak most tűnt fel neki, hogy mindössze két robogó távolodik előle, és hogy a háta mögötti lármában nem hallatszik egyetlen robogó motorjának zümmögése sem.

Kirekesztette agyából a kétségbeesést ugyanazzal a földhözragadt makacssággal, ami Cliegget vezérelte. Nem gondolt elvesztett barátaira, nem gondolt apja állapotára, nem foglalkozott semmi mással, csak a szükséges tennivalóval.

 

– Ez nem jó hír – jegyezte meg Panaka kapitány, miután átadta a bizalmas értesítést Amidala szenátornak.

– Mindvégig gyanítottuk, hogy Dooku gróf és szeparatista! megkörnyékezik a Kereskedő Föderációt és a különböző Kereskedelmi Céheket – felelte Padmé, próbálván jó képet vágni a dologhoz. Panaka csak az imént érkezett az unokaöccse, Typho kapitány társaságában ezzel a jelentéssel, hogy a neimoidik és a Kereskedő Föderáció szövetkeztek a szeparatista mozgalommal, mely most széteséssel fenyegeti a Köztársaságot.

– Gunray alkirály egy opportunista – folytatta a szenátornő. – Bármit megtesz, amiről úgy hiszi, hogy nyereséget hoz. Hűsége az erszényénél végződik. Dooku gróf bizonyára kedvező kereskedelmi feltételeket ajánlott neki, szabadon állíthat elő javakat, tekintet nélkül a munkások körülményeire vagy a környezetre gyakorolt hatásokra. Gunray alkirály már több bolygót is csupaszra gyalult, s azok most kihalt golyókként lebegnek az űrben. Vagy az is lehet, hogy Dooku gróf abszolút fennhatóságot kínált számára a jövedelmező piacok fölött, pályázat nélkül.

– Én inkább az ön személyével kapcsolatos burkolt célzások miatt aggódom, szenátor – jegyezte meg Panaka, érdeklődő tekintetet váltva ki ezzel Padméból. – A szeparatisták már bebizonyították, hogy nem áll tőlük távol az erőszak. Számos merényletet követtek el szerte a Köztársaságban.

– De ebben a helyzetben Dooku gróf és a szeparatisták nem tekintenek szinte szövetségesükként Amidala szenátorra? – vetette közbe Typho kapitány, és a másik kettő meglepetten pillantott az általában hallgatag férfira.

Padmé meglepetését szülte azonnal haragos kifejezés váltotta fel.

– Én senki olyannak nem vagyok barátja, aki bomlasztja a Köztársaságot, kapitány! – sziszegte, s hanglejtése nem hagyott helyet kétségeknek… és persze ezt nem is akarta vitatni senki. Szenátorsága pár éve alatt Amidala bizonyította, hogy a Köztársaság leghűségesebb és legelkötelezettebb támogatói közé tartozik, egy törvényalkotó, aki azért küzd, hogy jobbá formálja a rendszert, de csakis a Köztársaság alkotmányának keretein belül. Amidala szenátornő megszállottan hitte, hogy a kormányzati rendszer igazi szépsége a jogokban, a kötelességekben és az önfejlesztésben rejlik.

– Ezt nem kétlem, szenátor – biccentett Typho. Alacsonyabb volt nagybátyjánál, de erőteljesebb felépítésű, izmai feszültek egyenruhája kék ujjában, mellkasa domborodott a barna bőrzeke alatt. Bal szemét, melyet tíz évvel ezelőtt ugyanezen Kereskedő Föderáció elleni harcban vesztett el, fekete szemkötő takarta. Tizenéves volt akkoriban, de kitűnt a csatában, és Panaka büszke lehetett rá. – És nem sértésnek szántam. De ezzel a törvényjavaslattal, mely a köztársasági hadsereg létrehozásával kapcsolatos, ön szilárdan az ellenzők táborába tartozik. Miért ne értenének egyet a szeparatisták az ön álláspontjával?

Amikor Padmé túljutott ösztönös felháborodásán, átgondolta a dolgot, és egyet kellett értenie vele.

– A hírek szerint Dooku gróf szövetkezett Nute Gunrayjel – vágott közbe Panaka egyenletes, határozott hangon. – Ennek puszta ténye megköveteli, hogy szigorítsunk az Amidala szenátort érintő biztonsági intézkedéseken.

– Kérem, ne beszéljen úgy rólam, mintha itt sem lennék! – korholta a férfit, de Panakának a szeme se rebbent.

– Biztonsági ügyek tekintetében ön nincs jelen, szenátor – felelte. – Legalábbis a véleménye nem. Az unokaöcsém nekem tesz jelentést, és az ő megbízhatóságához ez ügyben nem fér kétség. Meg kell tenni minden óvintézkedést.

Ezzel kurtán fejet hajtott, és elsietett. Padmé leküzdötte a heves vágyat, hogy vitatkozzon vele. A kapitánynak igaza van, s ez annál fájóbb, hogy volt mersze kimutatni. A szenátornő visszapillantott Typhóra.

– Éberek leszünk, szenátor.

– A kötelességem arra szólít, hogy hamarosan visszatérjek a Coruscantra.

– És engem is szólít a kötelesség – tette hozzá Typho, és akárcsak Panaka, kurta biccentés után ő is elsietett.

Padmé Amidala elkísérte a tekintetével, aztán mélyet sóhajtott, mert eszébe jutottak Sola szavai, s őszintén eltűnődött azon, vajon lesz-e valaha is lehetősége, hogy megszívlelje nővére tanácsát – azt a tanácsot, melyet különösen csábítónak talált e különleges pillanatban. És rádöbbent, hogy már közel két hete nem találkozott Solával és a gyermekeivel, sem a szüleivel azon délután óta, amikor elnézte Ryoot és Pooját játszani az udvarban.

Úgy tűnt, az idő elsiklott mellette.

 

– Ez nem elég gyors ahhoz, hogy utolérjem a taszkeneket! – üvöltötte Cliegg Lars tiltakozóan, miközben a fia és jövendőbeli menye besegítették őt az Owen által kialakított lebegő tolószékbe.

– A taszkenek már rég elmentek, apa – jegyezte meg Owen Lars csendesen, és nyugtatóan Cliegg széles vállára tette a kezét. – Ha nem használsz mechnolábat, szükséged lesz erre a tolószékre.

– Belőlem aztán nem csinálsz féldroidot, az biztos! – vágott vissza az apja. – Ez a kis bricska is megteszi. De most szedjünk össze egy újabb csapatot – nyüszítette Cliegg eszelős hangon, s keze ösztönösen végigsimított a combközépig érő csonkon, mely a jobb lábából megmaradt. – Menj Mos Eisleyba, és hozz segítséget! Berut küldd a farmokra!

– Nem adnak több segítséget – felelte Owen őszintén. Közelebb lépett az üléshez, és lehajolt, hogy egyenesen apja szemébe nézhessen. – Évekbe telik, mire az összes gazdaságot rendbe teszik a csata után. Rengeteg családot szétdúltak a támadások, és még többet a szabadítási kísérletek.

– Hogy beszélhetsz így, amikor az anyád is ott van valahol? – ordította Cliegg Lars, és úgy bámult a fiára, akár egy árulóra.

Owen mély lélegzetet vett, de nem hátrált meg az elrettentő tekintettől.

– Legyünk realisták, apa! Két hete már, hogy elragadták – jelentette ki zordan, de nem öntötte szavakba a következtetést. Ám Cliegg Lars, aki ismerte a félelmetes taszkeneket, nyilván értette, mire gondol.

Cliegg széles válla egy pillanat alatt lehorgadt, lángoló tekintete megenyhült, s a talajt bámulta.

– Elment – suttogta a sebesült férfi. – Elment végleg.

Mögötte Beru Whitesun sírni kezdett.

Owent is a sírás fojtogatta, de ő leküzdötte könnyeit, nyugodtan állt, kihúzva magát, mert tudta, hogy neki kell erősnek lennie ezekben a nehéz időkben.