Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

19. FEJEZET

 

Miközben a Slave I sebesen távolodott a Kaminótól, Boba némán, a feszültséget érzékelve ült. Szeretett volna eldicsekedni a lövésével, ami a földre terítette a Jedit, és megfosztotta fénykardjától. Szerette volna hallani apja dicséretét.

De tudta, hogy ennek még nem érkezett el az ideje. Jango arcáról az a jól ismert feszültség áradt, amely egyértelműen jelezte, hogy most hallgatni kell.

A fiú nekitámaszkodott az apjától legtávolabb eső falnak, miközben Jango beállította a hipertéri ugrás koordinátáit.

– Gyerünk már, gyerünk már! – ismételgette Jango, előre-hátra hintázva, mintha csak a hajót sürgette volna. Egyfolytában az érzékelőket fürkészte, mint aki arra számít, hogy egy egész flotta ered a nyomába.

Aztán diadalmasan felkiáltott, beindította a hiperhajtóművet, és miközben Boba nekipréselődött a falnak, a csillagok elnyújtott fénycsíkokká váltak.

Jango Fett hátravetette magát ülésében, megkönnyebbülten felsóhajtott, s szinte azonnal lágyabb lett az arckifejezése is.

– Hát ez meleg helyzet volt! – nevetett fel.

– Alaposan helybenhagytad! – felelte Boba ismét feltörő izgalommal. – Esélye sem volt ellened, apa!

Jango mosolyogva bólintott.

– Az igazat megvallva, fiam, eléggé megszorongatott – ismerte el. – Amikor elugrott a robbanótöltet elől, azt hittem, kifogytam az összes trükkből.

Boba először a homlokát ráncolta a gondolatra, hogy bárki is imádott apja fölé kerekedhetne, de aztán felidézte a Jango által említett pillanatot, és a homlokráncolás széles mosollyá változott.

– De én elkaptam a lézerágyúval!

– Remekül csináltad, fiam – felelte Jango. – A legjobbkor lőttél, és itt voltál, amikor a segítséged kellett, hogy felszálljunk. Jól tanulsz, Boba. Jobban, mint valaha lehetségesnek tartottam.

– Ez azért van, mert rád hasonlítok – vélte a fiú, de Jango a fejét rázta.

– Jobb vagy, mint én voltam a te korodban, sokkal jobb. És ha keményen dolgozol, te leszel a galaxis legjobb fejvadásza.

– Ugye kezdettől fogva ezt tervezted a kaminóiakkal, apa? Ezért akartál engem!

Jango Fett odalépett a fiához, és beletúrt a hajába.

– Ezért, és sok minden másért is – mondta halkan, tiszteletteljesen. – Te pedig minden szempontból jobb vagy, mint ahogy valaha álmodni, remélni mertem volna.

Az ifjú Boba Fettnek a galaxis egyetlen lénye sem mondhatott volna semmi olyat, aminek jobban örült volna, mint apja szavainak.

Jango egy kicsit korán vitte ki a Slave I-et a fénysebességből, így Boba egy ideig vezethette a hajót a Geonosis felé vezető úton. Boba számára nem létezett emelkedettebb pillanat annál, amikor az apja mellett ülve fürgén, néha kicsit vakmerően irányíthatta a hajót, így a legkevésbé sem örült a vörös Geonosis és az azt körülölelő aszteroidaöv felbukkanásának.

– Elég szigorú itt az ellenőrzés – magyarázta Jango, miközben átvette a kormányt. – Jobb lesz, ha én teszem le.

Boba szó nélkül hátradőlt az ülésében. Jól ismerte az apját, és ha nem is értett egyet vele, nem tette szóvá a dolgot.

Inkább a radarképernyők felé fordította figyelmét, melyek a közeli aszteroidamezőt, és a bolygó másik oldalán zajló gyér forgalmat mutatták.

Az egyik pöttyre felfigyelt: az aszteroida-övtől indult, és beállt a Slave I mögé. Először nem tulajdonított neki túlzott jelentőséget, aztán megjelent egy második pötty is, pontosan a Slave I mögött, bár a jele nem volt olyan erős, hogy egy hajó lehessen.

– Mindjárt ott vagyunk, fiam – jegyezte meg Jango.

– Apa, azt hiszem, követnek – felelte Boba. – Nézd meg a radart! Az nem a mi hajónk jelárnyéka?

Jango kételkedve pillantott rá, majd szkeptikus arccal a radarképernyők felé fordult. Boba egyre izgatottabban figyelte, ahogy apja tekintete feszültté vált, és lassan bólogatni kezdett.

– Biztos az a Jedi helyezett el egy nyomkövetőt a hajón – helyeselt. – De hogyan? Azt hittem, meghalt.

– Valaki követ minket – állapította meg Boba.

– Ezen könnyen segíthetünk – nyugtatta meg Jango. – Kapaszkodj, fiú! Figyeld, hogy megyek be az aszteroidamezőbe… oda nem tud utánunk jönni. – Rákacsintott Bobára. – Ha pedig mégis utánunk jön, akkor van számára egy-két meglepetésem.

Jango kinyitott egy oldalpanelt, és meghúzott egy kart. A hajó páncélján elektromos áram futott, azzal a céllal, hogy megsemmisítse a nyomkövetőt. A radarképernyőre vetett futó pillantás azt mutatta, hogy a jelárnyék eltűnt.

– Akkor nyomás! – mondta Jango, és bemerült a Slave I-gyel az aszteroidamezőbe. Gyors kört írt le egy közeli szikla fölött, majd sebesen kivágott oldalra, hogy megkerüljön egy másik pörgő kődarabot, és bevágjon két újabb mögé. Így kanyargott, felismerhető rendszer nélkül, míg néhány másodperc múlva a még mindig a radart figyelő Boba be nem jelentette:

– Eltűnt.

– Lehet, hogy okosabb, mint hittem, és egyenesen a bolygó felé vette az irányt – mondta Jango vigyorogva, és ismét kacsintott egyet.

Ám még be sem fejezte a mondatot, amikor felsípolt a radar.

– Nézd, apa! – kiáltott fel Boba a pöttyre mutatva, mely most már szintén az aszteroidák között járt. – Visszajött!

– Kapaszkodj! – szólt rá Jango, és vad manőverezésbe kezdett a Slave I-gyel, hogy aztán nyílegyenes pályára álljon. Közben felnyitott egy tűzvezérlő kapcsolót, és lenyomta a gombot.

– Szeizmikus töltet – magyarázta Bobának, aki elvigyorodott.

Aztán pedig felsikoltott, amint az elülső ablakot teljesen betöltötte egy aszteroida.

Jango is észlelte a veszélyt, a farkára állította a bámulatosan fordulékony Slave I-et, és elsüvített a hatalmas szikla felszíne fölött.

– Nyugalom, fiam! – csillapította Bobát. – Minden rendben lesz. A Jedi ezen keresztül nem tud követni minket.

Kijelentését váratlan felvillanás és heves rázkódás támasztotta alá, ahogy messze mögöttük felrobbant a szonikus töltet.

– Átjött rajta! – kiáltott fel Boba egy pillanattal később, ismét megpillantva a Jedi hajóját a radaron.

– Ez a fickó nem érti a célzást – felelte Jango, az aggodalom legcsekélyebb jele nélkül. – Nos, ha lerázni nem tudjuk, akkor kénytelenek leszünk végezni vele.

Boba ismét felsikoltott, de apja tökéletesen uralta a helyzetet. Lebukott a hajóval az egyik nagyobb aszteroida felszínén húzódó mély repedésbe. Egy kicsit le kellett lassítania, és amikor a Slave I kibukkant a hasadék másik végén, Boba épp látta a fejük fölött elhúzni a Jedi vadászgépét. Az üldözöttekből hirtelen üldözők lettek.

– Kapd el, apa! – üvöltötte Boba. – Kapd el! Lőj!

A Slave I-ből lézersugarak törtek elő, hálót szőve a vadászgép köré, amely villámgyorsan lebukott jobbra.

Jango a nyomában maradt, próbálva ráállni még egy sorozatra, de a Jedi jó volt, egyik szűk fordulót a másik után vette, minden egyes alkalommal besurranva egy-egy aszteroida mögé.

Boba tovább sürgette apját, de Jango megőrizte a nyugalmát, arra számítva, hogy a Jedi előbb-utóbb kikerül a fedezékből.

Egy gyors előrebukás, majd egy hirtelen felhúzás, fordulás és ereszkedés jobbra – a Jedi ismét egy aszteroida mögé került, de Jango ez alkalommal nem követte, hanem a sziklatömb elé vágott, és vakon mögé lőtt.

A Jedi vadászgépe egyenesen a lézersugarakba rohant. A hajó megugrott, darabok repültek szét belőle, ahogy az egyik lézersugár áthatolt rajta.

– Elkaptad! – üvöltött fel Boba diadalmasan.

– Most már csak el kell takarítanunk – magyarázta a mindig higgadt Jango. – Nincs több bújócska! – Egy sor gomb lenyomásával beélesített egy torpedót, kinyitotta a vetőcsövet, és a vörös gomb fölé emelte az ujját. Aztán megállította a mozdulatot, elmosolyodott, és odabiccentett Bobénak, hogy lépjen közelebb.

Bobának elakadt a lélegzete, amikor az apja rácsúsztatta a kezét az elsütőbillentyű sima markolatára, majd lenézett rá, és bólintott.

A fiú lenyomta a gombot, és a Slave I megrázkódott, ahogy a torpedó útnak indult, egyenesen a Jedi vadászgépe felé, hogy aztán makacsul a kitérő manőverbe kezdő hajó mögött maradjon.

A Slave I ablakában néhány perccel később olyan hatalmas robbanás villant fel, hogy Boba és Jango kénytelen volt a szeme elé kapni a karját. Amikor elmúlt a szemük káprázása, és ismét kinéztek, roncsok és tépett fémdarabok látványa fogadta őket, a radar pedig üres volt.

– Elkaptuk! – kiáltotta Boba. – Juhé!

– Szép lövés volt, fiam – túrt bele a hajába Jango. – Megérdemelted. Erre nem lesz több gondunk.

A Slave I néhány merész fordulóval kiemelkedett az aszteroidamezőből, és elindult a Geonosis felé. Jango Fett korábbi ígérete ellenére megengedte, hogy Boba vigye le a hajót. A leszállás tényleg nem volt gyerekjáték, de Boba Fett messze a közönséges gyerekek fölött állt.

 

Anakin sokszínű szirtekkel határolt, hatalmas kanyonokon kelt át, vándorló homokdűnéket került ki, majd ráfordult egy rég kiszáradt vízmosásra. Mindössze Shmi jelenlétének érzése, anyja fájdalma vezette. A jelzés azonban nem volt egyértelmű, és bár sejtette, hogy nagyjából a helyes irányba halad, a tatuini táj üresen terült el körülötte, márpedig a taszkeneknél jobban senki sem tudott elrejtőzni a sziklák és a dűnék között.

Anakin megállt az egyik szirten, és végigpásztázta a látóhatárt. Délen észrevett egy hatalmas csillére emlékeztető, óriási lánctalpon vánszorgó járművet. Felismerte a jawákat, és mivel tudta, hogy náluk többet senki sem tud a sivatag lakóinak mozgásairól, megindult feléjük a robogón.

Hamarosan utolérte a barna és fekete köpenyekbe burkolózott alakokat. Fürkésző vörös szemek meredtek rá a nagy csuklyák árnyékából, szüntelen locsogásuk különös zeneként vette körül Anakint.

Elég sokáig tartott meggyőznie a jawákat, hogy nem akar semmiféle droidot venni tőlük, s még tovább megértetni velük, hogy pusztán információkat akar a taszkenekről.

A jawák izgatott pusmogásba kezdtek, ide-oda mutogattak, összevissza ugráltak. A jawák nem kedvelték a taszkeneket, akik rendszeresen lecsaptak rájuk, mint bárkire, akit sebezhetőnek találtak. És amit a jawák kereskedőlelkülete végképp nem tudott megbocsátani, soha nem vettek tőlük semmit!

A csapat végül egyetértésre jutott, és egyként keletre mutatott, Anakin pedig egy biccentéssel elhajtott. Az anyagi ellenszolgáltatás hiánya szemmel láthatólag felbőszítette őket, de Anakinnak nem volt most ideje ilyesmire.

 

Az aszteroidák némán bukdácsoltak pályájukon, látszólag a legkevésbé sem zavarták meg őket a robbanások és a cikázó hajók.

Az egyik szikla mély hajlatában egy kis vadászgép lapult. Éles körvonalai és erős színei határozottan elütöttek az aszteroida bizonytalan éleitől és kanyargó, megtört ásványi sávjaitól.

– A fenébe, ezért gyűlölöm a repülést – morogta Obi-van R4-nek, és a droid csipogó válasza teljes egyetértéséről biztosította. A Jedi-lovagot nem sok minden tudta zavarba hozni, de egy Jango Fett ügyességű pilótával vívott összecsapás szemmel láthatólag ezek közé tartozott. Jedi-társai többségétől eltérően Obi-van soha nem szerette az űrutazást, a pilótáskodásról nem is beszélve.

Összerezzent, ahogy az aszteroidája átfordult, és ismét felbukkant előtte egy izzó fémdarab. A hajója megsérült az első lézersorozattól – semmi komoly, csak az egyik hajtómű-szögállító –, és azonnal tudta, hogy nem fogja tudni lerázni az intelligens torpedót. Ezért utasította R4-et, hogy lökje ki az összes tartalék alkatrészt, s ez szerencsére elégnek bizonyult a torpedó felrobbantásához. A sikere ellenére a találat és az aszteroidára való sietős leszállás sokkja közepette Obi-van megkönnyebbülten látta, hogy hajója ép maradt.

Nem akart még egyszer harcba keveredni Jangóval és furcsa, ám igen hatékony hajójával, így várnia kellett.

– Rögzítetted a legutolsó pályájukat? – kérdezte a droidtól, majd elégedetten bólintott az igenlő válasz hallatán. – Nos, szerintem eleget vártunk. Indulás! – Obi-van egy pillanatra elhallgatott, próbálva megemészteni a sok furcsaságot, amit Jango Fett keresése közben látott. – Ez a rejtély egyre szövevényesebb, Arfor. Gondolod, hogy egyszer válaszokat is kapunk majd?

R4 válaszát Obi-van csak verbális vállvonásként tudta értelmezni.

A Slave I pályáját követve indultak el, és Obi-van nem lepődött meg, hogy az egyenesen a vörös bolygó, a Geonosis felé vezetett. Az viszont meglepte, hogy nem voltak egyedül a bolygó fölött.

R4 füttyei és csipogásai riasztották, s miután Obi-van beállította a műszereit, hatalmas flottát pillantott meg az aszteroidaöv másik oldalán.

– A Kereskedő Föderáció hajói! – álmélkodott, miközben elfordította a gépét, hogy jobban lássa a flottát. – Ilyen sokan? – Értetlenül megrázta a fejét, több csatahajót is észrevéve a csoporton belül. Jellegzetes alakjuk miatt el sem lehetett volna téveszteni őket: egy gömb, körülötte egy majdnem teljes gyűrűvel. Ha a klónsereg a Köztársaságnak készült egy Jedi-mester megrendelésére, és Jango Fett volt a klónok mintája, akkor milyen kapcsolat fűzheti Jangót a Kereskedő Föderációhoz? És ha valóban Jango állt az Amidala szenátor, a köztársasági hadsereg felállítását ellenzők szószólója elleni merénylet mögött, akkor miért támogatná a Kereskedő Szövetség?

Obi-vannak megfordult a fejében, hogy rosszul ítélte meg Jangót, de legalábbis az indítékait. Lehet, hogy Jango, akárcsak Obi-van és Anakin, az Amidala életére törő fejvadászt üldözte. Lehet, hogy a mérgezett szablyanyilat nem az orgyilkosjelölt elnémítására lőtte ki, hanem az Amidala elleni merénylet büntetéseként.

Mindazonáltal a Jedi nem tudta erről meggyőzni magát. Még mindig úgy vélte, hogy Jango állt a merénylet mögött, és azért ölte meg az alakváltót, hogy az ne árulhassa el. De mi köze ennek a klónsereghez? És mit keres a képben a Kereskedő Föderáció? Obi-van semmi logikát nem tudott felfedezni az egészben.

Tudta, hogy itt nem fog válaszokat kapni, ezért visszafordította hajóját a Geonosis felé, saját maga és a Kereskedő Föderáció flottája között tartva az aszteroidamezőt.

Amint belépett a Geonosis légkörébe, alacsonyra ereszkedett, hogy a lehetséges nyomkövető rendszerek alá kerüljön. Vörös síkságok és szaggatott sziklák fölött repült, fennsíkokat és hegyeket került meg. Az egész bolygó egyetlen kihalt, terméketlen vörös síkságnak tűnt, de az érzékelői emberi tevékenységet jeleztek a távolban. Obi-van arra vette az irányt, felemelkedve az egyik fennsík fölé, majd gyorsan visszaereszkedve a másik végén. Besiklott egy kiugró szikla alá a hajójával, letette a talajra, majd kiszállt, és odasétált a fennsík pereméhez.

Az éjszakai levegőt furcsa, fémes íz járta át, a hőmérséklete kellemes volt. Obi-van arcába erős szél fújt, az hozta magával a fémes ízt, és időnként valami különös kiáltást.

– Hamarosan visszajövök, Arfor.

A droid hosszan felsípolt.

– Semmi bajod nem lesz – biztosította Obi-van. – Nem maradok sokáig. – Ellenőrizte a hely irányát, ahol a tevékenységet mérte, és örülve, hogy ismét egy bolygó felszínét tapodhatja, elindult egy sziklás ösvényen.

 

Padmé számára elviselhetetlen lassúsággal vánszorogtak az órák. Owen és Beru kedvesek voltak, Cliegg pedig szemmel láthatólag örült aggodalmában és mély gyászában a társaságnak, de Padmé alig tudott beszélni velük, annyira aggódott Anakinért. Még sohasem látta ilyennek, mint amikor elindult a farmról. Annyira tapintható, annyira emésztő volt az elszántsága, hogy már szinte destruktívnak tűnt. Anakin távozásában megérezte a fiú erejét, a belső erőt, amihez foghatót még soha nem tapasztalt.

Ha az anyja tényleg él, márpedig Padmé hitt benne, hogy él, mert Anakin azt mondta, akkor semmilyen hadsereg nem tarthatta vissza az ifjú Jedit.

Padmé nem aludt azon az éjjelen. Sűrűn felkelt az ágyából, és fel-alá járkált a gazdaságban. Betévedt a garázsba is, egyedül maradva gondolataival – legalábbis azt hitte.

– Hello, Miss Padmé! – köszöntötte egy csipogó hang, és amint túljutott az első megrázkódtatáson, a lány felismerte a beszélőt.

– Nem tud aludni? – kérdezte C-3PO.

– Nem, túl sok minden jár a fejemben.

– A Szenátusban végzett munkája aggasztja?

– Nem, csak Anakinért aggódom. Olyan dolgokat mondtam neki… amikkel megbánthattam, attól tartok. Nem tudom. Lehet, hogy csak magamat bántottam meg. Életemben először tanácstalan vagyok.

– Nem tudom, ez segít-e valamit, Miss Padmé, de nem hiszem, hogy lett volna olyan szakasza a létezésemnek, amikor nem voltam tanácstalan.

– Azt szeretném, hogy tudja, hogy szeretem, Thripio – mondta Padmé halkan. – Igazán szeretem. De most ott van kint, veszélyben…

– Ne aggódjon Annie gazda miatt – nyugtatta meg a droid, odalépve mellé és megveregetve a vállát. – Tud vigyázni magára. Még ezen a szörnyű helyen is.

– Szörnyű? – visszhangozta Padmé. – Nem szeretsz itt lenni?

Thripio hátralépett, kitárta karját, megmutatva ütött-kopott burkolatát, és néhány vezetéke szigetelési hiányosságát. Padmé előrelépett, kissé lehajolt, és látta, hogy a droid több ízületébe is homok került.

– Nos, attól tartok, nagyon kegyetlen ez a környezet – folytatta a droid. – És amikor Annie gazda megépített, nem maradt ideje a burkolatom elkészítésére. Shmi gazda szépen befejezett ugyan, de a szél és a homok még a burkolat ellenére is sok gondot okoz. A homok bemegy a burkolat alá, és… viszket.

– Viszket? – ismételte meg Padmé nevetve. Rég volt ilyen nagy szüksége arra, hogy nevessen.

– Nem tudom másképp mondani, Miss Padmé. Attól tartok, a homok károsítja a vezetékeimet.

Padmé körülnézett, és tekintete megállapodott egy sötét folyadékkal teli kád fölött álló emelőszerkezeten.

– Szükséged lenne egy olajfürdőre – állapította meg.

– Ó, annak nagyon örülnék!

Padmé megörült, hogy valamivel elterelheti a gondolatait Anakinról. Odalépett az olajkádhoz, és elkezdte szétválogatni az emelő láncait. Hamarosan sikerült szilárdan rögzítenie Thripiót, és óvatosan beleeresztette a droidot az olajba.

– Óóóó! – kiáltott fel a droid. – Ez csiklandoz!

– Csiklandoz? Biztos vagy benne, hogy nem viszket?

– Tudom, mi a különbség a csiklandozás és a viszketés között – felelte C-3PO. Padmé felkuncogott, és egy időre minden problémájáról megfeledkezett.

 

Amint odaért a gyászos helyhez, Anakin azonnal látta, hogy a taszkenek műve. A tábortűz körül három farmer feküdt széttépve. Valószínűleg azok közé tartoztak, akikkel Cliegg útnak indult, mielőtt kénytelen lett volna hazatérni. A közelben két hosszú nyakú, nagy, párnás lábú, minimális intelligenciát sem tükröző lóarcú eopi állt kipányvázva, gyászosan bőgve, mögöttük pedig egy terepsikló maradványai füstölögtek.

Anakin beletúrt a hajába.

– Nyugalom! – mondta magának. – Keress tovább! – Magába fordult, elmélyedt az Erőben, és messze kiterjesztette érzékeit, mert szüksége volt a tudatra, hogy az anyját még nem érte utol ugyanez a sors.

Fájdalom hasított belé, elméjében egyszerre reménykedő és reménytelen kiáltás harsant fel.

– Anya! – formálta hang nélkül a szót, és tudta, hogy vészesen fogy az ideje, hogy Shmit rettenetes fájdalmak gyötrik, és már alig tartja magát.

Nem volt ideje eltemetni a szerencsétlen farmereket, de elhatározta, hogy később majd visszamegy értük. Felugrott a robogóra, és Shmi kiáltását követve elszáguldott a sötét sivatagban.

 

Az ösvény keskeny volt és meredek, de Obi-van örült, hogy ismét szilárd talajon járhat.

Illetve majdnem szilárdon, döbbent rá, amikor egy éles visítás hasított a levegőbe. Obi-van összerezzent, és kibicsaklott alóla a lába. Majdnem elesett, de sikerült visszanyernie egyensúlyát, ám egy kőhalom pattogva zuhant le a fennsík fala mentén.

A Jedi előhúzta fénykardját, de nem kapcsolta be. Óvatosan továbbment lefelé, követve a sziklás ösvény kanyarulatát.

Látta a felé szökkenő nagy, gyíkszerű lényt, látta a hatalmas agyarakról lecsorgó nyálat. Az állat erős hátsó lábain állt, kis első lábai hevesen rángatóztak. A fénykard zümmögve életre kelt, és Obi-van oldalra bukott, esés közben hátrasújtva, az első lábától a hátsóig felhasítva a lény oldalát. A lény földet ért, megpróbált megfordulni, de ahogy összerándult fájdalmában, elvesztette egyensúlyát, és lezuhant az ösvényről. A több száz méteres esés közben végig sikított.

Obi-van azonban nem nézhette végig bukását, ugyanis felbukkant egy másik, és szélesre látott szájjal támadásba lendült.

A Jedi a fénykardját nyomta a szájába, átvágva fogat és ínyt, egyenesen a lény agyáig döfve a pengével. Teljes erejével oldalra rántotta a fegyvert, gyakorlatilag félbevágva a lény koponyáját. A mozdulatot befejezve megpördült, hogy fogadja a következő állat támadását. Hanyatt vetődött, és a gyík elrepült fölötte.

Obi-van azonnal talpra szökkent, és a nyomába eredt, ám hirtelen megtorpant, fogást váltott a fénykardon, és maga mögé döfött, felnyársalva a negyedik lényt. Megpördült, átkapta a fegyvert a bal kezébe, majd a kört befejezve felhasította a haldokló fenevad oldalát – és szembekerült azzal, amelyik átugrotta.

A lény lassan körözött, szemmel láthatólag méregette ellenfelét. Obi-van követte a mozgását, de szeme és füle az egész környéket pásztázta.

Megpróbálta elijeszteni az állatot, és tekintettel két elpusztult társára az ösvényen, a harmadikra pedig a szakadékban, joggal hihette, hogy az el is fog menekülni.

A fenevad azonban vérre szomjazott. Összecsattanó pofával rontott a Jedire.

Egy lépés oldalra, egy lépés előre, egy egyenes vágás fej fölül lefelé, és a lény feje a sziklás ösvényre gördült.

– Vidám hely – jegyezte meg valamivel később Obi-van, miután meggyőződött róla, hogy nincs több lény a közelben. Eltette a fegyvert, folytatta útját, és hamarosan be is kanyarodott a fennsík sarkán.

Hatalmas síkság terült el előtte, a távolban több magas alakzattal. Obi-van elővette elektronikus távcsövét, és elnézett a síkság fölött. Nagy tornyokat pillantott meg – nem természetes szirteket, amilyenek elő-előfordultak a környéken, hanem mesterséges építményeket. Feljebb vette a nagyítást és a fényerősítést, majd lassan pásztázni kezdte a tornyok környékét.

Több tucat kereskedő föderációbeli hajó sorakozott a közelben. A Jedi álmélkodva nézte, ahogy az egyik mögött felemelkedett egy platform, amelyről több ezer harci droid menetelt át a raktérbe, hogy a hajó néhány perc múlva felszálljon.

A helyére pedig szinte azonnal leereszkedett egy másik.

Újabb platform emelkedett az oldalához, majd megint egy és megint egy, több ezer és ezer harci droidot szállítva a hajóra, mely megtelte után szintén azonnal felszállt.

– Hihetetlen! – suttogta a Jedi, és a keleti látóhatár felé pillantott, próbálva felmérni, mennyi ideje van még napkeltéig. Azt számolgatta, odaérne-e még azelőtt, hogy a fény rátalálna.

Ha lassan kell leereszkednie a fennsíkról, akkor nem, állapította meg, ezért vállat vont és előrelépett, lehunyva szemét és kinyúlva az Erőért. Aztán leugrott, az Erővel csillapítva zuhanását. Néhány lábbal lejjebb nekiütközött egy sziklának, de elugrott róla, és ismét lebegni kezdett. Ez még többször megismétlődött, ahogy félig pattogva, félig repülve lejutott a sötét síkságra.

A nap még a keleti látóhatár alatt volt, bár már kezdett világosodni, amikor Obi-van odaért a komplexum legnagyobb tornyához. A bejáratot harci droidok őrizték, de Obi-vannak esze ágában sem volt a közelükbe menni. Az Erőre és kiképzésére támaszkodva felmászott a torony falán, míg el nem ért egy kis ablakhoz.

Halkan becsusszant rajta, és árnyéktól árnyékig osont, majd lebukott egy szélfüggöny mögött, mert meghallotta két furcsa kinézetű lény, valószínűleg két geonosi lépteit. Nem sok ruhát viseltek, testük ugyanolyan vöröses árnyalatban játszott, mint a levegő. Karcsú alakjuk körül több helyen bőrlebernyegek lógtak, a csontos vállak alatt pedig bőrszárnyak nőttek. Nagy, elnyújtott koponyájuk tetején és oldalán csonttaréj húzódott végig, dülledt szemüket vastag szemhéj óvta, arckifejezésük mintha örök homlokráncolásba meredt volna.

– Túl sok az értelmes lény – hallotta Obi-van az egyiket.

– Nem a te dolgod megkérdőjelezni Kisebb Poggle nagyherceg döntéseit – feddte meg a másik, és morgolódva továbbmentek.

Obi-van is elindult mögöttük, de az ellenkező irányba. Egy keskeny, oszlopokkal szegélyezett folyosón haladt. Akaratlanul is szembeállította magában a helyet Tipoca Cityvel. Míg az utóbbi valódi műalkotás volt, csupa hajlat és simaság, csupa üveg és fény, addig ezt a helyet a durva élek, a szögletes sarkok és a hasznosságot szolgáló vonalak jellemezték.

A Jedi odaért egy kürtőhöz, amelyből éles hangok és puffanások visszhangoztak. Leugrott, földet érve körülnézett, majd odaaraszolt a platform pereméhez, és lenézett.

Lent egy hatalmas területen futószalagok és présgépek álltak hosszú sorokban, óriási gyárat alkotva. Obi-van néma döbbenettel szemlélte, ahogy számtalan szárnyatlan geonosi a droid-összeszerelés különböző fázisain dolgozik. A futószalagok távolabbi végéről a kész droidok léptek le saját erőből, hogy beforduljanak egy folyosóra.

Ott emelik fel őket a platformok a várakozó hajókhoz, jött rá a Jedi.

Obi-van a fejét csóválva továbbindult, majd futólag, de határozottan érzékelt valamit. Az ösztöneit követte a folyosók útvesztőjében, míg el nem jutott egy hatalmas föld alatti, boltíves mennyezetű teremig. Oszloptól oszlopig surranva vágott át rajta, érezve, hogy valaki vagy valami a közelében van.

Hamarabb hallotta meg a hangokat, mint ahogy meglátta volna tulajdonosaikat. Szorosan odalapult a hideg kőhöz.

Hat alak haladt el mellette, négy elöl, egy sorban, kettő pedig mögöttük. Az első sorban két geonosi lépdelt egy Obi-van által túlságosan is jól ismert neimoidi alkirály és egy férfi társaságában, akinek vonásait szintén felismerte Obi-van a coruscanti Jedi Templomban látott mellszoborról.

– Rá kell vennünk a Kereskedelmi Céhet és a Társasági Szövetséget, hogy írják alá a szerződést – mondta a hajdani Jedi, Dooku gróf. Magas, uralkodói megjelenésű, tökéletes tartású, kecses mozgású férfi volt. Rendezett, ősz haja, elegáns vonásai és átható tekintete jól illett ahhoz az emberhez, akit egykor a legnagyobb Jedik között tartottak számon. Fekete köpenyét ezüstcsat fogta össze a nyakán, fekete inge és nadrágja a legfinomabb anyagból készült. Látva, érezve jelenlétét Obi-van megértette, hogy ennél kevesebb nem is lenne méltó hozzá.

– Mi van a nabooi szenátorral? – kérdezte Nute Gunray, a neimoidi. Mélyen ülő apró szemei és szikár vonásai még jobban eltörpültek állandó viselete, a háromágú fejfedő alatt. – Él még? Addig nem írom alá a szerződést, míg nincs a feje az íróasztalomon.

Obi-van némán bólintott. A rejtély hatalmas darabjai kezdtek a helyükre kerülni. Megértette, hogy Nute Gunray Amidala halálát akarja, még ha a szenátor tiltakozása a Köztársaság felállítandó hadseregével szemben az ő javát szolgálta is. Hiszen Amidala alaposan szégyenbe hozta a neimoidit a nabooi csatában.

– Én állom a szavam, alkirály – válaszolta a szeparatisták egyike.

– Az ön számára épített új harci droidokkal a magáé lesz a galaxis legjobb hadserege, alkirály – mondta a geonosi, akit Obi-van Kisebb Poggle-nak vélt. Nem sokban hasonlított az eddig látott szárnyas közrendűekre és munkásokra. Bőre világosabb volt, inkább szürkés, mint vöröses, nagy szája csak kicsit ugrott előre, harcias kinézetet kölcsönözve neki, hosszú álla pedig a mellkasa közepéig érő szakállnak tűnt.

Folytatták a beszélgetést, de közben hallótávolságon kívülre értek, és Obi-van nem merte követni őket. Az egyik boltívben tűntek el, egy felfelé vezető lépcsőn.

Obi-van várt egy kicsit, hogy biztosan eltávolodjanak tőle, majd utánuk sietett. Felsurrant a lépcsőn, és egy kisebb szobába nyíló szűk boltívhez ért. Odabent meglátta a hat alakot, és másokat is, akik közül a Jedi felismert három ellenzéki szenátort. Po Nudót az Andóról, az aqualisht, aki úgy nézett ki, mintha egy nagy rostélyú sisakot viselne. Mellette a Sy Myrth-i Toonbuck Toora ült, rágcsálószerű fejével és széles szájával, majd Tessék, a quarren szenátor, idegesen rángó arccsápokkal. Obi-van találkozott már a hármassal a Coruscanton.

Igen, úgy tűnik, a boly közepébe sikerült besétálnia.

– Ismerik már Shu Mait? – kérdezte a három szenátortól az asztalfőn helyet foglaló Dooku gróf. – A Kereskedelmi Céh képviselője. – Vele szemben Shu Mai leereszkedően biccentett. Finom, szürke feje hosszú nyakon ült, de legdöbbenetesebb vonását hosszú, hegyes, vízszintesen álló fülei mellett bőrrel bevont kürtre emlékeztető frizurája jelentette, mely koponyája hátsó részéből tört felfelé, hogy aztán előregörbüljön.

– Ő pedig San Hill, az Intergalaktikus Bank Klán kiváló tagja – folytatta Dooku egy lényre mutatva. Obi-van még soha nem látott ilyen hosszú és keskeny arcot.

Az asztal körül ülők egy ideig üdvözléseket motyogtak, odabiccentettek egymásnak, majd tekintetüket Dooku grófra szegezve elhallgattak. Obi-van úgy látta, a gróf a legfontosabb személy, még a bolygó nagyhercegét is megelőzi.

– Mint azt korábban már kifejtettem, meg vagyok győződve róla, hogy a támogatásukkal tízezer további rendszert állíthatunk ügyünk mellé – mondta a gróf. – Hadd emlékeztessem önöket a kapitalizmus melletti abszolút elkötelezettségünkre… alacsonyabb adók, alacsonyabb vámok, végül pedig minden kereskedelmi korlátozás megszüntetése. A szerződés aláírása nyomán a legvadabb álmaikat is meghaladó profitra tehetnek szert. Mi teljes szabad kereskedelmet kínálunk önöknek. – Rápillantott Nute Gunrayre, aki bólintott. – A Kereskedő Föderáció már biztosított támogatásáról – folytatta Dooku gróf. – Ha droidseregét egyesíti az önökéivel, olyan haderő áll rendelkezésünkre, amelynek nincs párja a galaxisban. A Köztársaság el fog bukni.

– Ha megengedi, gróf – szólalt meg a Dookut a szobába kísérő két alak egyike.

– Igen, Passel Argente – biccentett Dooku. – A Vállalati Szövetség véleménye mindig érdekes számunkra.

A zavart, ideges férfi enyhén meghajolt Dooku felé.

– A Vállalati Szövetség felhatalmazott a szerződés aláírására.

– Nagyon hálásak vagyunk a Szövetségnek, magiszter – felelte Dooku.

Obi-van azonnal felismerte, miről, pontosabban, kinek szól ez a rövid párbeszéd: a többieknek, a kevésbé lelkeseknek az asztal körül. Dooku gróf valamiféle lendületre próbált szert tenni.

A lendület egy kicsit tovább nőtt, amikor Shu Mai is megszólalt dallamos hangján.

– A Kereskedelmi Céh pillanatnyilag nem kíván nyíltan részt venni az ügyben – közölte, de azonnal enyhített is szavai élén. – Mindazonáltal titokban támogatjuk önöket, és alig várjuk, hogy üzletet köthessünk.

Az asztal körül többen kuncogni kezdtek, de Dooku gróf csak elmosolyodott.

– Nem is kérünk ennél többet – biztosította Shu Mait. Aztán a Bank Klán kiváló tagjára nézett, és az összes többi tekintet is San Hillen állapodott meg.

– Az Intergalaktikus Bank Klán teljes szívvel támogatja önt, Dooku gróf-jelentette ki San Hill. – De csak egy nem kizárólagos megállapodásban.

Obi-van hátrahúzódott, próbálva felmérni a hallottak jelentőségét. Itt, Dooku gróf kezében összpontosult minden – a fenyegetés, ami messze felülmúlta azt, amire a Köztársaság számított. A bankárok, a kereskedő és ipari céhek támogatásával, a harci droidok seregeit ontó gyárral – és valószínűleg még sok ilyen gyárral – a potenciális veszély döbbenetes volt.

Ezért rendelte volna Sifo-Dyas a klónsereget? Talán ezt a fenyegető veszélyt érzékelte a mester? De ha igen, akkor milyen kapcsolatban áll Jango Fett a geonosi csoporttal? Puszta véletlen lenne, hogy a Köztársaság védelmére felállított klónsereg mintájául választott férfit bérelte fel a Kereskedő Föderáció az Amidala szenátor elleni merényletre?

Obi-van ízlésének túl sok volt itt a véletlen egybeesés, de nem sok minden másra támaszkodhatott. Szívesen maradt volna, hogy még többet megtudjon, de tisztában volt vele, hogy ki kell jutnia, vissza kell mennie a hajójához, és figyelmeztetnie kell a galaxis másik végében lévő Jedi Tanácsot.

Obi-van az elmúlt órák során csak hadseregeket, klón- és droidhadseregeket látott, és tudta, hogy azok hamarosan olyan robbanásban egyesülnek majd, amilyenhez foghatót a galaxis évszázadok óta nem látott.