Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

16. FEJEZET

 

– Hűha! – kiáltott fel Boba Fett, végigszaladva a leszállópályán, hogy megnézze a végében álló karcsú vadászgépet.

– Szép hajó – értett egyet Jango, megnyújtott léptekkel igyekezve fia után, de le nem véve szemét a gépről. Megfigyelte a felségjelzéseket, a modellt, az extra tűzerőt, de különösen a bal szárnyba rögzített, boldogan csipogó asztromechanikai droidot.

– Ez egy Delta-7! – közölte az izgatott Boba, a hátul elhelyezett pilótafülkére mutatva. Jango bólintott, örült, hogy fia ilyen komolyan veszi a leckéit. A Delta-7 új széria volt – olyan új, hogy még hiperhajtóművel sem szerelték fel, döbbent rá Jango, majd önkéntelenül is felnézett a felhős égre, azon töprengve, vajon anyahajók várakoznak-e odafent. Aztán elhessegette magától a gondolatot, és visszafordult Bobához.

– És mi a helyzet a droiddal? – kérdezte. – Felismered az egységet?

Boba felmászott a vadászgép oldalára, egy pillanatig a jelzéseket tanulmányozta, majd ajkára nyomott ujjal, feszült arccal visszafordult az apjához.

– Egy R4-P – közölte.

– És általában ez a droid való ehhez a vadászgéphez?

– Nem – vágta rá Boba habozás nélkül. – A Delta-7 pilótái általában R3-D-ket használnak. Jobban célra tartja az ágyúkat, amire szükség is van, mert a gép olyan fordulékony, hogy a lézerágyúk vezérlése elég nehéz. Olvastam, hogy volt olyan pilóta, aki a saját orrát lőtte szét ezzel a típussal! Csinált egy gyors orsót, fejjel lefelé jött ki belőle, de nem kompenzált a kézi irányzékkal… – Miközben beszélt, lelkesen gesztikulált, szinte összegabalyítva karjait maga előtt.

Jango alig figyelt a részletekre, pedig nagyon örült, hogy Boba ilyen energiát fektet a tanulásba.

– Mi van akkor, ha a pilótának nincs szüksége az R3-D tűzvezérlési képességeire? – kérdezte.

Boba kíváncsian nézett rá, mintha nem értette volna a kérdést.

– Jobb választás lenne az R4-P?

– Igen – érkezett a bizonytalan válasz.

– És melyik pilótának nincs szüksége az R3-D képességeire?

Boba egy pillanatig kifejezéstelenül maga elé meredt, majd széles mosoly terült szét az arcán.

– Neked! – tört ki belőle. Láthatóan elégedettség töltötte el.

Jango elismerő mosollyal nyugtázta a bókot – ami igaz is volt. Jango bármilyen vadászgépet elvezetett, és ha valaha is alkalma nyílt volna egy Delta-7-tel repülni, biztosan az R4-P-t választotta volna az R3-D helyett. De most mégsem ezt a választ várta, mivel ismerte a pilótáknak a másik fajtáját, azt a fajtát, amelyik rendkívüli érzékei miatt hozzá hasonlóan a jobban navigáló, de kevésbé fegyverorientált droidot választotta volna.

Jango Fett felnézett az égre, és azon töprengett, hogy vajon egy Jedi-sereg készül-e lezúdulni Tipoca Cityre.

 

Ameddig csak Obi-van ellátott, hatalmas állványsorokon nyugvó, folyadékkal teli üveggömbök töltötték be az óriási termet. Mindegyik gömbben egy embrió lebegett, és amikor a Jedi kinyúlt az Erővel, határozott életenergia-hullámokat érzékelt.

– A keltető. – Kijelentés volt, nem kérdés.

– Természetesen, az első fázis – felelte Lama Su.

– Lenyűgöző.

– Bíztam benne, hogy elégedett lesz, Jedi-mester – biccentett a miniszterelnök. – A klónok képesek a kreatív gondolkodásra. Látni fogja, hogy magasan a droidok fölött állnak. És a mieink a legjobbak a galaxisban. Módszereinket évszázadokon át tökéletesítettük.

– Hányan vannak? – kérdezte Obi-van. – Mármint itt.

– Több keltetőnk is van a városban. Magától értetődően ez a legkritikusabb fázis, bár a technológiánknak köszönhetően kilencvenszázalékos életben maradási arányra számítunk. Időnként egy teljes tétel… problémás lesz, de a gyártás folyamatos marad. Amiket most lát, azok a gyorsított növekedési eljárásnak köszönhetően egy évtized múlva teljesen érettek és harcra készek lesznek.

Kétszázezer egység már elkészült, és további egymillió gyártása is folyamatban van, visszhangzott Obi-van elméjében Lama Su korábbi dicsekvése. Egy végtelenül hatékony gyártósor, mely folyamatosan termeli a kiválóan kiképzett és kondicionált harcosokat. A lehetséges következmények megdöbbentőek voltak.

Obi-van rámeredt a legközelebbi embrióra. Összegömbölyödve, parányi hüvelykujját a szájába dugva lebegett a folyadékban. Tíz rövid év, és a parányi lény katona lesz, katona, aki gyilkos, s akit valószínűleg hamarosan meggyilkolnak.

Megborzongott, és ránézett kaminói vezetőjére.

– Jöjjön! – intett Lama Su, elindulva a folyosón.

A körút következő állomása egy tágas osztályterem volt, szabályos sorokban elrendezett asztalokkal és tanulókkal. Mindegyik körülbelül tízévesnek látszott. Mind ugyanazt az öltözéket, ugyanazt a frizurát, ugyanazokat az arcvonásokat és testtartást viselte. Obi-van ösztönösen a terem csillogó fehér falára kapta tekintetét, szinte arra várva, hogy tükröket pillant meg, hogy azok sokszorozzák meg egyetlen kisfiú alakját.

A tanulók folytatták a tanulást, egy futó pillantásnál több figyelmet nem szenteltek a látogatóknak.

Fegyelmezettek, gondolta Obi-van, Sokkal fegyelmezettebbek, mint a normális gyerekek.

Eszébe jutott valami.

– Említette a növekedésgyorsítást…

– Ó, igen, az nagyon fontos! – felelte a miniszterelnök. – Egyébként egy nemzedéknyi idő alatt nőne fel egy kifejlett klón. Nekünk feleannyi időre van szükségünk. Azok az egységek, amelyeket hamarosan láthat a gyakorlótéren, tíz évvel ezelőtt készültek, amikor Sifo-Dyas leadta a megrendelését. És ma már felnőttek, készen állnak a szolgálatra.

– Ezeket pedig öt évvel ezelőtt gyártották? – kérdezte a Jedi, és Lama Su rábólintott.

– Kívánja megtekinteni a végterméket? – érdeklődött a miniszterelnök, és Obi-van kihallotta a kaminói hangjából az izgalmat. Láthatóan büszke volt az eredményeire. – Szeretném bírni a jóváhagyását a szállítás előtt.

Érzéketlensége mélyen megrendítette Obi-vant. Egységek. Végtermék. Hiszen élő emberekről beszélnek! Élő, lélegző, gondolkodó emberekről! Mélyen sértette a jóról és rosszról alkotott felfogását az, hogy erre az egyetlen célra, ilyen ellenőrzött körülmények között, a hatékonyság érdekében még gyermekkoruk felét is ellopva klónokat állítottak elő. Az pedig, hogy az egészet egy Jedi-mester indította el, majdnem túl sok volt ahhoz, hogy meg tudja emészteni.

A körút a kantinban folytatódott, ahol több száz felnőtt, körülbelül Anakinnal egykorú klón ült egyenes sorokban, egyöntetűen feketébe öltözve, ugyanazokkal a mozdulatokkal ugyanazt az ételt fogyasztva.

– Látni fogja, hogy teljes mértékben engedelmesek – mondta Lama Su, aki szemmel láthatólag nem vette észre a Jedi feszengését. – A genetikai szerkezetüket természetesen módosítottuk, hogy ne legyenek annyira önállóak, mint az eredeti.

– Ki volt az eredeti?

– Egy Jango Fett nevű fejvadász – felelte Lama Su habozás nélkül. – Mi úgy véltük, egy Jedi lett volna a tökéletes választás, de maga Sifo-Dyas jelölte meg Jangót.

Obi-van majdnem elájult a gondolatra, hogy egy Jedit is használhattak volna. Egy az Erővel bánni tudó klónhadsereg?

– Hol van most ez a fejvadász? – kérdezte.

– Itt él – válaszolta Lama Su –, de szabadon távozhat, amikor csak kedve tartja. – Beszéd közben továbbment, végigvezetve Obi-vant egy szűk, átlátszó hengerekkel teli folyosón.

A Jedi álmélkodva nézte, amint a klónok bemásztak a hengerekbe, elhelyezkedtek, lehunyták a szemüket és elaludtak.

– Nagyon fegyelmezettek-jegyezte meg.

– Ez a lényeg – mondta Lama Su. – Fegyelmezettek, és mégis képesek kreatív módon gondolkodni. Fantasztikus kombináció. Sifo-Dyas elmagyarázta nekünk, hogy a Jedik idegenkednek a droidok irányításától. Azt mondta, a Jedik csak élő seregnek parancsolhatnak.

És egy Jedit akartál alapanyagnak? – gondolta Obi-van, de nem szólalt meg. Vett egy mély lélegzetet, és azon töprengett, hogyan léphette át Sifo-Dyas mester, vagy bármelyik Jedi ilyen könnyedén, ilyen egyoldalúan a határvonalat, hogy létrehozzon bármiféle klónsereget. Obi-van rájött, hogy egyelőre el kell fojtania magában a válasz megszerzésére irányuló sürgető vágyat, egyszerűen csak figyelnie kell, hogy a Jedi Tanács majd a lehető legtöbb információt értékelhesse ki.

– Jango Fett tehát saját elhatározásából él a Kaminón?

– A választás az övé. A fizetésétől eltekintve, ami nem kevés, biztosíthatom, Fett mindössze egy dolgot kért: saját maga módosítások nélküli klónját. Különös, nem?

– Módosítások nélküli?

– Egyszerű genetikai másolat – magyarázta a miniszterelnök. – Nem változtattunk a struktúrán, hogy engedelmesebbé tegyük. És nem alkalmaztunk növekedésgyorsítást.

– Nagyon szeretnék találkozni ezzel a Jango Fett-tel – közölte Obi-van. Kíváncsi lett. Ki ez az ember, akit Sifo-Dyas a klónhadsereg tökéletes alapanyagának tartott?

Lama Su ránézett Taun Wére, aki bólintott, és így szólt:

– Örömmel megszervezem a találkozót.

Azzal távozott, a körút pedig folytatódott. Azok a területek, amelyeken Lama Su végigvezette Obi-vant, nagyon sokat elárultak a Jedinek a klónok kiképzéséről fejlődésük különböző szakaszaiban. A csúcspont később érkezett el, amikor Tuan We ismét csatlakozott hozzájuk egy a kíméletlen széltől és esőtől védett erkélyen, ahonnan egy tágas gyakorlótérre nyílt kilátás. Alattuk több ezer, fehér páncélt és az arcukat eltakaró sisakot viselő klón menetelt a programozott droidok pontosságával. Teljes, több száz főből álló alakzatok mozogtak egy emberként.

– Csodálatosak, igaz? – kérdezte Lama Su.

Obi-van felpillantott a kaminóira, és látta büszkeségtől csillogó szemét, amint lenézett teremtményeire. Lama Sunak nem voltak erkölcsi dilemmái, ezt Obi-van azonnal tudta. Talán ezért voltak olyan jók a kaminóiak a klónozás területén: soha nem gátolta őket semmiben a lelkiismeretük.

Lama Su lenézett rá, szélesen mosolyogva, válaszra várva, és Obi-van némán bólintott.

Igen, csodálatosak voltak, és a Jedi csak elképzelni tudta, milyen brutális hatékonysággal harcolna ez a csapat csatában, az arénában, ahová tenyésztették őket.

Ismét borzongás futott végig Obi-van gerincén. Most először méltányolta Amidala szenátornő küzdelmét egy köztársasági hadsereg felállítása, és annak elkerülhetetlen következménye, a háború ellen.

 

Egy Jedi-lovag a Kaminón. A gondolat nyugtalanította Jango Fettet, méghozzá nem is kicsit.

A fejvadász feszült arccal dőlt hátra a székében – így jár az ember, ha a Kereskedő Föderációnak dolgozik. Ők mesterien rejtettek cselszövést cselszövésbe, és pillanatnyilag annyira elmerültek a machinációikban, hogy Jango egyszerűen nem tudta meghatározni valódi támadási irányukat.

Felpillantott a szoba másik felében ülő Bobára, aki elszántan tanulmányozta a Delta-7 vadászgépek tervrajzait és specifikációit, összevetve az adatokat az R4-P egységek ismert erősségeivel és gyengéivel.

A fiúnak még olyan egyszerű az élet, gondolta Jango egy csipetnyi irigységgel. Boba számára csak az apja szeretete, az apja iránt érzett szeretete és a tanulmányai léteztek. Ezeken túl csak az jelentett kihívást számára, hogy mivel üsse el az idejét, amikor Jango elutazott, vagy a kaminóiakkal dolgozott.

Jango Fett abban a pillanatban, a fiát nézve sebezhetőnek, nagyon sebezhetőnek érezte magát, és a legkevésbé sem találta kellemesnek az érzést. Majdnem rászólt Bobára, hogy menjen csomagolni, most rögtön, hogy elsüvíthessenek a Kaminóról – de felismerte ennek a pályának a veszélyeit. Anélkül távozna, hogy bármit is megtudna potenciális ellenségéről, a váratlanul érkezett Jedi-lovagról. Márpedig a főnökeinek kellenek az információk.

És Jangónak is kellettek az információk. Ha most menne el, miután megkapta Taun We üzenetét arról, hogy a délután folyamán látogatója lesz, akkor mindenki számára nyilvánvaló lenne, hogy menekül.

És akkor a Jedi-lovag ott lenne a nyomában. És gyakorlatilag nem tudna róla semmit.

Jango tovább bámulta Bobát, az egyetlen lényt, aki számított.

– Csak higgadtan! – súgta magának. – Nem vagy más, mint egy klónforrás, akit elég jól megfizetnek ahhoz, hogy ne akarja tudni, miért klónozzák.

Ez volt a litániája, ez volt a terve. És működnie kellett.

Boba érdekében.

 

Taun We egy intéssel megszólaltatta a láthatatlan csengőt, ismét csak azt juttatva Obi-van eszébe, hogy milyen különös bolygó a Kamino, és milyen különös város Tipoca. Mindenesetre nem ragadt le a gondolatnál, mivel az előtte álló ajtó zárszerkezetére, a bonyolult elektronikus karmantyúkra és reteszekre összpontosított. Meglehetősen komoly biztonsági rendszernek tűnt, különösen Jango Fett és a kaminóiak elméletileg barátságos jellegű kapcsolatának fényében. A klónozók szemmel láthatólag totális ellenőrzést gyakoroltak városuk fölött, így óhatatlanul felmerült a kérdés, hogy a biztonsági rendszernek az ő kint tartásuk, vagy Jango bent tartása volt-e a feladata?

Valószínűleg az előbbi. Hiszen Jango fejvadász. Bizonyára több veszélyes ellenséget is szerzett magának pályafutása során.

Még mindig a szerkezetet tanulmányozta, amikor váratlanul feltárult az ajtó, és felbukkant mögötte egy fiú, azoknak a pontos mása, akiket Obi-van egész nap látott. A Jango által kért tökéletes másolat; csak éppen ez tényleg tízéves volt.

– Boba – üdvözölte Taun We, mint egy régi ismerős. – Apád itthon van?

Boba Fett egy hosszú pillanatig a Jedire meredt.

– Igen.

– Beszélhetnénk vele?

– Persze – lépett hátra Boba, szemét egy pillanatra sem véve le Obi-vanról, miközben a Jedi és Taun We bementek az ajtón.

– Apa! – kiáltotta el magát Boba.

Obi-van érdekesnek találta a megszólítást, hiszen a fiú klón volt, nem gyerek. Valódi szülő-gyerek kapcsolat lenne közöttük? Jango talán nem szakmai célok miatt kérte saját tökéletes másolatát, hanem mert vágyott egy fiúra?

– Apa! – kiáltott ismét a fiú. – Taun We van itt!

Jango Fett egyszerű ingben és nadrágban bukkant fel. Obi-van azonnal felismerte, pedig sok-sok évvel idősebb volt, mint a legidősebb klónok, arcát pedig hegek és forradások borították, és a borostája is kiserkent már. Teste elnehezedett az évek során, de megjelenése még mindig impozáns volt, leginkább talán azokra az öreg csavargókra emlékeztetett, akikkel Obi-van távoli helyeken találkozott. Igen, van rajta egy kis súlyfölösleg, a háj hosszú évek nehéz élete által edzett izmokat takart. Jango mindkét alkarját Obi-van számára ismeretlen értelmű tetoválások borították.

Amikor a Jedi felnézett, észrevette, hogy Jango nyilvánvaló gyanakvással méregeti. Obi-van azonnal rájött, hogy a férfi pattanásig feszült, s ez veszélyessé tette.

– Üdvözlöm, Jango! – köszöntötte Taun We. – Eredményes volt az útja?

Obi-van feszülten figyelte a fejvadászt. Most tért vissza valahonnan? Honnan? Jango azonban profi volt, egyetlen arcizma sem rezdült.

– Hadd mutassam be Obi-van Kenobi Jedi-mestert – folytatta Taun We könnyedebb hangnemben, nyilván a tapintható feszültséget próbálva enyhíteni. – A termelés előrehaladását jött ellenőrizni.

– Igazán? – Ha Jangót érdekelte is a dolog, a hangja semmit sem árult el ebből.

– Igazán bámulatosak a klónjai – jegyezte meg Obi-van. – Büszke lehet magára.

– Én csak egy egyszerű ember vagyok, Jedi-mester, aki próbálja megtalálni a számítását a galaxisban.

– Nem így vagyunk ezzel mindannyian? – Obi-van beszéd közben megszakította a szemkontaktust Jangóval, és árulkodó nyomok után kutatva a szobát kezdte fürkészni. A félig nyitott ajtóra koncentrált, amely mögül Jango előlépett, és úgy vélte, egy testpáncél ütött-kopott, foltos darabjait látja a szomszédos helyiségben – nagyon hasonlót ahhoz, amilyet a rakétás fickó viselt, amikor egy mérgezett tűt lőtt Zam Wesellbe. És egy ívelt, kékes vonalat is megpillantott, mint amilyen a Coruscanton látott sisak nézőkéje és légzőmaszkja volt. Ám mielőtt alaposabban is megnézhette volna magának, Jango elé lépett, és eltakarta testével az ajtót.

– Járt már a Coruscant belsejében? – tette fel a kérdést nyersen Obi-van.

– Egyszer-kétszer.

– Mostanában?

– Lehetséges… – vált ismét gyanakvóvá a fejvadász tekintete.

– Akkor bizonyára ismeri Sifo-Dyas mestert – jegyezte meg Obi-van. Nem a beszélgetés logikájából fakadóan, hanem egyszerűen csak azért, mert fel akarta mérni a férfi reakcióját.

Nem volt semmiféle reakció, mint ahogy Jango Fett sem mozdult arrébb egyetlen centiméterrel sem a félig nyitott ajtó elől. Amikor pedig a Jedi lopva megpróbált kissé oldalra lépni, Jango hutt nyelven megszólalt:

– Boba, zárd be az ajtót!

Jango Fett addig nem mozdult, míg a hálószoba ajtaja be nem záródott, s amikor arrébb lépett, Obi-vannak úgy tűnt, mintha be akarná cserkészni.

– Milyen mestert? – kérdezte Jango.

– Sifo-Dyast. Nem ő bérelte fel erre a munkára?

– Sohasem hallottam róla – felelte Jango, és ha hazudott, akkor Obi-van nem tudta érzékelni.

– Valóban?

– Egy Tyranus nevű fickó fogadott fel, a Bogden egyik holdján – magyarázta Jango, és Obi-vannak ismét úgy tűnt, hogy igazat beszél.

– Érdekes… – morogta a Jedi. Meglepődött, és megint nem tudta mire vélni az egész ügyet.

– És hogy tetszik a hadserege? – kérdezte Jango Fett.

– Már alig várom, hogy akció közben lássam – felelte a Jedi.

Jango továbbra is rámeredt. Obi-van tudta, hogy a szavai mögött rejlő szándékait próbálja kifürkészni. Aztán a fejvadász a fogait felvillantva elmosolyodott.

– Jól fogják végezni a dolgukat, erről biztosíthatom.

– Mint az eredeti?

Jango Fett rendületlenül mosolygott.

– Köszönöm, hogy időt szakított rám, Jango – mondta Obi-van abba a rendíthetetlen tekintetbe meredve. Azzal sarkon fordult és elindult az ajtó felé.

– Mindig öröm egy Jedivel találkozni – érkezett a kétértelmű, szinte már burkolt fenyegetésnek vehető válasz.

Obi-van azonban nem akart harcot. Jango Fett szemmel láthatólag veszélyes fickó volt, dörzsölt és ravasz, és valószínűleg a nagy többségnél jobban bánt minden kéznél lévő fegyverrel. Obi-van rájött, hogy mielőtt még tovább feszítené a húrt, minden információt továbbítania kell a Coruscantra, a Jedi Tanácsnak. A klónhadsereg felfedezése nem volt örömhír, sőt épp ellenkezőleg.

És vajon Jango volt a rakétás férfi, akit a Coruscanton látott azon az éjjelen, amikor megtámadták Padmé Amidalát?

Obi-vannak azt súgták az ösztönei, hogy igen, de hogy illett ez össze azzal, hogy a fickó volt az elméletileg egy Jedi-mester által megrendelt klónhadsereg mintapéldánya is?

A Jedi Taun Wével az oldalán távozott, és az ajtó a helyére csusszant mögöttük. Obi-van megtorpant, és a háta mögé fókuszálta az érzékeit, sőt még az Erővel is kinyúlt.

Az ajtó zárjai halkan a helyükre kattantak.

 

– Az övé a vadászgép, igaz, apa? – kérdezte Boba Fett. – Ez egy Jedi-lovag, tehát képes használni az R4-P egységet. Jango elgondolkodva bólintott.

– Tudtam! – visított fel Boba, de Jango egyszerre tönkretette az örömét.

Jango azzal a „csak semmi ostobaságot” tekintettel nézett rá, amit az ifjú Boba megtanult nem figyelmen kívül hagyni.

– Tessék, apa?

– Csomagold össze a holmidat! Elmegyünk.

Boba válaszolni akart…

– Most rögtön! – reccsent rá a fejvadász, és Boba olyan sebességgel indult el a hálószobája felé, hogy majdnem felbukott a saját lábában.

Jango Fett a fejét csóválta. A legkevésbé sem hiányzott neki ez a fordulat. Most éppen nem. A fejvadász nem először tette fel magában a kérdést, jól döntött-e, amikor elfogadta a Padmé Amidala elleni megbízást. Meglepődött, amikor a Kereskedő Föderáció megkereste az üggyel, különösen megismerve saját fontosságát a műveletben. Ok azonban hajthatatlanok voltak, csak annyit mondtak, a szenátornő halála elengedhetetlen a szövetségesei biztonságához, és túl bőkezű ajánlatot tettek ahhoz, hogy Jango visszautasítsa. Annyi pénzből örökre letelepedhetett volna Bobával bármelyik bolygón, amelyik csak megtetszik neki.

Azt viszont nem is sejtette, hogy az Amidala szenátor elleni megbízás miatt a Jedi-lovagok célkeresztjébe kerül.

Boba után nézett.

Egy perccel sem akart tovább maradni a bolygón.