Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

15. FEJEZET

 

A vízisuhanó a tó fölé ereszkedett, de függőleges fúvókái csak parányi, alig észlelhető nyomdokhullámot keltettek. Időnként felcsapott egy hullám, és finom permet záporozott az orra. Anakin és Padmé félig hunyt szemmel élvezték a hűs vízcseppeket; Padmé dús, barna haja a háta mögött lobogott.

Mellettük, a kormánynál Paddy Accu minden egyes permetfelhőre felnevetett. Ősz haja szétterült a vállán.

– A víz fölött mindig jobb! – kiáltotta kásás hangján, a szél és a suhanó süvítése közepette. – Hogy tetszik?

Padmé őszintén rámosolygott, és a deresedő férfi előredőlve ütközésig visszahúzta a gyorsítókart.

– Még jobb lesz, ha leteszem – magyarázta. – Mit gondol, tetszeni fog, szenátor?

Padmé és Anakin kíváncsian néztek rá, nem igazán értették, miről beszél.

– A szigetre indultunk – jegyezte meg Anakin árnyalatnyi aggodalommal a hangjában.

– Ó, oda is fog érni! – nevetett fel Paddy Accu öblösen. Előretolt egy kart, és a suhanó lecsapódott a víz színére.

– Paddy? – kiáltott fel Padmé, de a férfi csak még harsányabban nevetett.

– Nehogy azt mondja, hogy elfelejtette, milyen! – mennydörögte, majd előrelökte a gyorsítókart, és a suhanó kilőtt a vízen. Már nem simán repült, hanem szinte pattogott a hullámzó felszínen.

– Ó, igen! – biztosította Padmé. – Emlékszem.

Anakin az első döbbent pillanat után Padméról Paddyre nézett, azon töprengve, hogy a férfi valamilyen sötét tréfát űz-e velük, de aztán mindent megértett, és átadta magát a suhanó pattogó száguldásának.

Az orr által felvert vízpermet most már szinte folyamatos lett, eláztatta őket.

– Csodálatos! – lelkendezett Padmé.

Anakin nem tudott vitatkozni vele.

– Olyan sok időt töltünk a dolgok irányításával – jegyezte meg Anakin. Gondolatai visszarepültek gyermekkora napjaira, a Tatuinra, az életveszélyes pályákon rendezett gondolaversenyekre. Ez is olyasvalami volt, azzal a különbséggel, hogy Paddy, aki láthatólag nem sietett elérni a sziget kikötőjét, folyamatosan ide-oda billentette a suhanót, éles kanyarokat iktatva be útvonalukba. Anakint teljesen lenyűgözte, hogy ez a kis változtatás, hogy a vízen haladtak, nem simán siklottak fölötte, mennyire megváltoztatta az egész utazás jellegét. Tudta, hogy a technika szelídítette meg a galaxist, s bár ez a hatékonyság és a kényelem szempontjából jó dolognak tűnt, azt kellett hinnie, hogy valami el is veszett: a katasztrófa árnyékában való élés izgalma. Vagy egy ilyen utazás egyszerű, kézzelfogható érzése, a hullámokon való pattogás, a szél és a hideg vízpermet érzete a bőrén.

Paddy egyszer csak annyira az egyik oldalára billentette a suhanót, hogy Padmé és Anakin már attól tartottak, felborulnak. Anakin majdnem kinyúlt az Erőért, hogy egyenesbe hozza a járművet, de visszafogta magát, hogy még tovább élvezhesse az izgalmat.

Nem borultak fel.

Paddy remek pilóta volt, és tudta, hogyan hozza ki a legtöbbet a suhanóból anélkül, hogy felborulna. Valamivel később lelassított, és hagyta, hogy szép lassan besodródjanak a sziget kikötőjébe.

Padmé megfogta az idős férfi kezét, előrehajolt, és arcon csókolta.

– Köszönöm!

Anakin meglepődve látta, hogy Paddy elvörösödik durva bőre alatt.

– Jó móka volt – ismerte el ő is.

– Mi értelme lett volna, Ha nem az? – felelte a mogorva külsejű öreg harsányan felnevetve.

Miközben Paddy kikötötte a suhanót, Anakin kiugrott a mólóra. Hátranyúlt, hogy megfogja Padmé egyik kezét, míg a lány, másik kezében a bőröndjével, kiszállt.

– Majd én felviszem a csomagokat – ajánlkozott Paddy. Padmé hátranézett, és elmosolyodott. – Menjenek, nézzék meg, amit érdemes… ne vesztegessék az idejüket ilyen apróságokra!

– Ne vesztegessük az időt – visszhangozta Padmé, és tisztán hallható volt a hangjában csengő sóvárgás.

A két fiatal felhágott egy hosszú falépcsőn, virágágyások és lelógó indák mellett. Egy csodálatos kert fölé nyúló teraszra érkeztek, mely mögött a tó tükre ragyogott, amögött pedig a hegyek emelkedtek az ég felé kékben és lilában játszva.

Padmé rákönyökölt a korlátra, és elmerült a gyönyörű kilátásban.

– Látni lehet a hegyeket a vízben – jegyezte meg Anakin a fejét rázva. A víztükör mozdulatlanul feszült, a fény épp megfelelő volt, így a hegyek a tóban a valódiak szinte tökéletes másolatainak tűntek.

– Hát persze – helyeselt Padmé, mozdulatlanul.

Anakin addig nézte, míg a lány meg nem érezte a pillantását, és oda nem fordult hozzá.

– Úgy látom, neked ez magától értetődő – mondta Anakin –, de ott, ahol én felnőttem, egyetlen tó sem volt. Akárhányszor ennyi vizet látok, minden részlete… – Ismét csak a fejét csóválta, szemmel láthatólag lenyűgözte a látvány.

– Bámulatba ejt?

– És örömmel tölt el – mosolyodott el melegen Anakin.

Padmé visszafordult a tó felé.

– Azt hiszem, vannak dolgok, amik iránt nehéz megőrizni a csodálatunkat – ismerte el. – De a vízben tükröződő hegyek szépségét még ennyi év után is látom. Napokon keresztül el tudnám nézni.

Anakin odalépett mellé a korláthoz, egészen a lány közelébe. Lehunyt szemmel szívta be Padmé édes illatát, érezte bőrén teste melegét.

– Amikor harmadikosok voltunk, idejártunk a szünidőben – tűnődött Padmé. Kinyújtott kézzel mutatott az ellenkező irányba, egy másik szigetre. – Látod azt a szigetet? Mindennap elúsztunk odáig. Imádom a vizet!

– Én is. Azt hiszem, attól lehet, hogy sivatagbolygón nőttem fel. – Anakin ismét a lányra meredt, tekintete szinte fürdött szépségében. Látta, hogy Padmé megérezte a pillantását, de továbbra is mereven a víz felé nézett.

– Kifeküdtünk a partra, és hagytuk, hogy a nap szárítson meg minket… és megpróbáltuk kitalálni az énekesmadarak nevét.

– Nem szeretem a homokot. Durva, érdes, bosszantó. Mindenhová bemegy.

Padmé visszafordult a fiúhoz.

– Nem olyan, mint itt – folytatta Anakin. – Hanem mint a Tatuinon… a Tatuinon minden olyan. Itt viszont minden puha és sima. – Azzal szinte öntudatlanul kinyújtotta a kezét, és végigsimított Padmé karján.

Majdnem hátrahőkölt, amikor rádöbbent, mit tett, de mivel Padmé nem tiltakozott, maradt, ahol volt. A lány kicsit bizonytalannak, kicsit ijedtnek tűnt, de nem húzódott el.

– A szigeten élt egy nagyon öreg ember – suttogta Padmé, és tekintete mintha messze-messze, az évek távolába mélyedt volna. – Üveget csinált a homokból… az üvegből meg vázákat és nyakláncokat. Varázslatosak voltak.

Anakin még közelebb húzódott, és olyan áthatóan nézte a lányt, hogy az végül felé fordult.

– Itt minden varázslatos – mondta a fiú.

– Ha belenéztem az üvegbe, a vizet láttam benne. Ahogy fodrozódott, örvénylett. Valódinak tűnt, pedig nem volt az.

– Néha előfordul, hogy ha valamit valódinak hiszünk, akkor valódivá is válik. – Anakin úgy látta, mintha Padmé el akart volna fordulni. De nem tette, hanem mélyen a szemébe nézett.

– Régen azt hittem, hogy ha túl mélyen nézek az üvegbe, elveszek benne – rebegte a lány alig hallhatóan.

– Azt hiszem, ez így van… – dőlt előre Anakin, Padmé ajkához érintve a sajátját. A lány egy pillanatig nem állt ellen, lehunyta a szemét, elengedte magát. Anakin még közelebb húzódott, és igazán megcsókolta, lassan mozgatva ajkát a lányén. Ő maga is el tudott volna veszni ebben a pillanatban, hogy csak csókolja, örökkön-örökké…

De ekkor Padmé váratlanul hátrahőkölt, mintha álmából riadt volna fel.

– Ne, ezt nem szabad!

– Bocsáss meg! – lépett hátra Anakin. – Ha melletted vagyok, teljesen elvesztem az eszemet.

Ismét rámeredt a lányra, újra elkezdve a lemerülést az üvegbe, elveszítve magát szépségében.

Ám a pillanat elszállt, Padmé keresztbe fonta maga előtt a karját, és megint nekitámaszkodott a korlátnak, a víz felé fordulva.

 

Amint a csillagok fénysebességtől elnyújtott vonalai fénypettyekké zsugorodtak, Obi-van Kenobi meglátta az „eltűnt” bolygót, pontosan ott, ahol a gravitációs örvény alapján lennie kellett.

– Ott van, Arfor, pontosan ott, ahol lennie kell – közölte asztromechanikai droidjával, aki egy csipogással válaszolt a vadászgép bal szárnyáról. – A Kamino, az eltűnt bolygó. Azokat az adatállományokat valaki megváltoztatta.

Az R4 kíváncsian füttyentett egyet.

– Fogalmam sincs, ki tehette – felelte Obi-van. – De odalent talán rábukkanunk néhány válaszra.

Utasította R4-et, hogy kapcsolja le a hipertérgyűrűt, a vadászgép közepét körülölelő sávot, két oldalán egy-egy hiperhajtóművel. Azután elkanyarodott tőle a Delta-7-tel, és óvatosan, a műszerek információit figyelve közeledni kezdett a bolygó felé.

Közelebb érve látta, hogy óceánvilág, egyetlen látható földtömeg sem tűnt föl a szinte teljesen összefüggő ködtakaró mögött. Ellenőrizte az érzékelőket, a térségben járó hajók után kutatva, nem egészen tudva, mire kellene számítania. Számítógépe egy felé irányuló adást vett, melyben azonosítást kértek tőle. Bekapcsolta a jeladóját, és átküldte a kért információkat. Legnagyobb meglepetésére egy másodperc múlva megérkezett a válasz a Kaminóról a Tipoca City nevű hely megközelítési koordinátáival.

– Nos, itt vagyunk, Arfor. Ideje megkeresni a válaszokat!

A droid csipogott egyet, majd betáplálta a koordinátákat a navigációs számítógépbe. A vadászgép lebukott a bolygó felé, áttörte az atmoszférát, és elsüvített az eső áztatta, fehér hullámtarajos óceánok fölött. A viharos ég fölötti utazás rázósabb volt, mint a légkörbe való belépés, de a gép tökéletesen tartotta pályáját, és Obi-van hamarosan megpillantotta Tipoca Cityt. A hullámzó tengerből kiemelkedő gigantikus cölöpökre épült város csupa csillogó kupola és kecsesen ívelő fal volt.

Obi-van megpillantott egy megfelelő leszállópályát, de előbb tett egy kört, átvágva a város fölött, hogy minden szögből szemügyre vehesse a különleges települést. Valójában legalább annyira műalkotásnak tűnt, mint mérnöki mesterműnek. A város egészében véve leginkább a Szenátus coruscanti épületére és a Jedi Templomra emlékeztette. Pontosan a megfelelő helyeken világították meg ahhoz, hogy kiemeljék a kupolákat és az ívelt falakat.

– Annyi minden látnivaló lenne, Arfor! – panaszkodott a Jedi. Több száz bolygón járt már életében, de egy ilyen különös és gyönyörű helyet látva ismét csak az jutott eszébe, hogy ezer és ezer világot kellene még megismernie – túl sokat ahhoz, hogy élete során bejárhassa őket, még ha mással nem is foglalkozna.

Obi-van végül letette a vadászgépet a kijelölt leszállópályára. Köpenye csuklyáját szorosan a fejére húzta, majd hátratolta a pilótafülke tetejét, és kikászálódott az esőbe és a szélbe. Futva indult a permatonon a szemben álló toronyhoz. Egy ajtó ragyogó fényt árasztva félrecsúszott előtte, és belépve egy fényesen megvilágított helyiségben találta magát.

– Örülök, hogy láthatom, Jedi-mester – csendült fel egy dallamos hang.

Obi-van hátratolta csuklyáját, ami nem sok védelmet jelentett a kinti felhőszakadásban, beletúrt vizes hajába, letörölte az arcát, majd tekintetét a dallamos hang gazdájára emelte. S ekkor megdermedt, megdöbbenve a kaminói látványától.

– Taun We vagyok – mutatkozott be a nő.

Magasabb volt, mint Obi-van, tésztafehér és bámulatosan karcsú, kecsesen ívelő vonalakkal, ám semmi anyagtalan nem volt benne. Igen, vékony volt, de szilárdság és erő áradt belőle. Hatalmas, mandula alakú, sötét szeme tisztán ragyogott, mint egy kíváncsi gyermeké. Orra pusztán két függőleges vágat volt, amiket egy harmadik, vízszintes kötött össze a felső ajka fölött. Egyik kezét kecsesen, szinte egy táncos sima mozdulataival a Jedi felé nyújtotta.

– A miniszterelnök már várja önt.

Szavai végre kizökkentették Obi-vant idegen szépségének leplezetlen csodálatából.

– Már vár? – kérdezte, szinte nem is próbálva leplezni hitetlenkedését. A galaxisra, hogyan várhatná?

– Természetesen – felelte Taun We. – Lama Su alig várja, hogy találkozhasson önnel. Oly sok év múlt el, hogy már azt hittük, nem is fog eljönni. Erre, kérem.

Obi-van bólintott, és próbálta megőrizni higgadtságát, elrejtve a fejében kavargó milliónyi kérdést. Oly sok év után? Azt hitték, hogy nem jövök?

A folyosót majdnem olyan erős fény világította meg, mint az előző helyiséget, de amint hozzászokott a szeme, Obi-van furcsa módon kényelmesnek találta. Több ablak mellett is elhaladtak, és a Jedi munkájukba mélyedt kaminóiakat pillantott meg az oldalsó szobákban. A hímeket a fejük tetején húzódó taraj különböztette meg a nőstényektől. Mindannyian olyan bútorokon dolgoztak, amelyeket minden oldalról ragyogó fény világított meg, mintha maga a fény tartotta és határolta volna őket. Obi-vant megdöbbentette, milyen tiszta az épület – minden fényes, csillogó és sima. A kérdéseit azonban visszafojtotta, mivel alig várta már, hogy találkozzon ezzel a miniszterelnökkel, Lama Suval. Taun We valószínűleg egyenesen hozzá vezette, legalábbis szapora lépteiből ítélve.

A kaminói megállt az egyik oldalajtó előtt, amely egy kézmozdulata nyomán félrecsúszott előtte. Aztán intett Obi-vannak, hogy ő lépjen be elsőként.

Egy másik, kicsit magasabb, a hímek jellegzetes taraját viselő kaminói üdvözölte őket. Lenézett Obi-vanra, szaporán pislogott hatalmas szemével, majd melegen elmosolyodott, és egy intéssel leparancsolt egy tojás alakú széket a mennyezetről. A bútordarab kecses spirálpályát leírva ereszkedett le.

– Engedje meg, hogy bemutassam Lama Sut, Kamino miniszterelnökét – mondta Taun We, majd Lama Su felé fordulva hozzátette: – Az úr pedig…

– Obi-van Kenobi – fejezte be a Jedi, tiszteletteljesen fejet hajtva Lama Su előtt.

A miniszterelnök a szék felé intett, és visszaereszkedett a sajátjába, de Obi-van állva maradt, úgy itta magába az őt körülvevő látványt.

– Bízom benne, hogy élvezni fogja itt-tartózkodását – szólalt meg a miniszterelnök. – Igazán örülünk, hogy az évszak legjobb részében érkezett.

– Ön igazán kedves. – Obi-van nem tette hozzá, hogy ha a kinti özönvíz az „évszak legjobb része”, akkor nem szeretné látni a legrosszabbat.

– Kérem – intett ismét a szék felé Lama Su. Majd amikor Obi-van végre leült, így folytatta: – Térjünk is rá az üzletre. Örömmel mondhatom, hogy tartjuk az ütemtervet. Kétszázezer egység már elkészült, és további egymillió gyártása is folyamatban van.

Obi-van hirtelen úgy érezte, mintha megdagadt volna a nyelve, de leküzdötte a hebegést, pillanatnyilag félretette a kérdéseit, és improvizált.

– Ez valóban jó hír.

– Reméltük, hogy elégedett lesz.

– Mi sem természetesebb.

– Kérem, mondja meg Sifo-Dyas mesternek, hogy biztosra vesszük megrendelése időbeni és teljes teljesítését. Remélem, a mester jól van.

– Bocsásson meg – vonta fel a szemöldökét a tanácstalan Jedi. – Sifo…?

– Sifo-Dyas Jedi-mester. Még mindig a Jedi Tanács vezető tagja, nem?

A név, amit Obi-van egy korábbi Jedi-mester neveként ismert, újabb kérdésáradatot szabadított fel, de ő ismét félresöpörte azokat, és arra koncentrált, hogy tovább beszéltesse Lama Sut, potenciálisan értékes információkat szerezve.

– Sajnálattal kell mondanom, de Sifo-Dyas mestert mintegy tíz évvel ezelőtt meggyilkolták.

Lama Su megint szaporán pislogott.

– Ó, ezt szomorúan hallom! De biztos vagyok benne, hogy büszke lenne a hadseregre, amelyet létrehoztunk neki.

– A hadseregre? – A kérdés hamarabb kicsúszott Obi-van száján, mint hogy átgondolhatta volna.

– A klónhadseregre. És meg kell mondanom, a legjobb klónhadseregre, amelyet valaha előállítottunk.

Obi-van nem tudta, meddig folytathatja így tovább. Havalóban Sifo-Dyas rendelte meg a klónhadsereget, akkor miért nem mondott erről semmit Yoda mester, vagy a többi tanácstag? Sifo-Dyas nagy hatalmú Jedi volt korai halála előtt, de vajon tett volna-e önállóan lépéseket egy ilyen fontos ügyben? A Jedi a két kaminóit fürkészte, még az Erőért is kinyúlt, hogy megismerje érzéseiket. Minden egyenesnek és nyitottnak tűnt, ezért az ösztöneire hallgatva továbbgördítette a beszélgetést.

– Mondja, miniszterelnök, elárulta a mesterem, hogy kinek készül a hadsereg, amikor először kapcsolatba lépett önökkel?

– Természetesen – felelte a kaminói gyanútlanul. – A hadsereg a Köztársaságé lesz.

Obi-van majdnem felkiáltott, de önfegyelme révén mélyre eltemette meglepetését, vadul kavargó gondolataival együtt, melyek lassan az odakint dühöngő vihar erősségével tomboltak. A galaxisra, mi folyik itt? Egy klónhadsereg a Köztársaságnak? Egy Jedi-mester megrendelésére? Tudott erről a Szenátus? Vagy Yoda mester, vagy Windu mester?

– Bizonyára tisztában van azzal, milyen felelősség hárul önökre a Köztársaság hadseregének előállítása során – próbálta leplezni zavarát. – A legjobbra számítunk, és a legjobbat is kell megkapnunk.

– Természetesen, Kenobi mester-felelte Lama Su, láthatólag teljes magabiztossággal. – Bizonyára szeretné személyesen ellenőrizni az egységeket.

– Ezért vagyok itt – bólintott Obi-van. Elértve Lama Su végszavát felállt, és a két kaminói nyomában kiment a szobából.

 

A hullámzó mezőt ezernyi színben pompázó és ezernyi formájú virágokkal tarkított buja fű borította be. A mezőn túl ragyogó vízesések zúdultak a tóba, és a látóhatárig hömpölygő távoli dombok között további tavakat lehetett látni.

A meleg szél pitypangokat sodort magával lent és pufók felhőket fent, a vakító kék égbolton. A helyet elöntötte az élet, a szeretet, a meleg és a lágyság.

Anakin Skywalker számára a hely Padmé Amidala tökéletes tükörképe volt.

A közelben egy csordányi békés shaak legelészett elégedetten, láthatólag tudomást sem véve a két fiatalról. Furcsa kinézetű négylábúak voltak, hatalmas, püffedt testtel. A levegőben rovarok zümmögtek, de túlságosan lekötötték őket a virágok ahhoz, hogy idejük legyen akár Anakint, akár Padmét zavarni.

Padmé a fűben ült, mélázva tépkedte a virágokat, hogy mélyen beszívja illatukat. Időnként felpillantott Anakinra, de csak futólag, mintha félt volna, hogy a fiú észreveszi. Tetszett neki, ahogy erre a helyre, egész Naboora reagált, egyszerű öröme olyan dolgok felismerésére késztette, amiket utoljára fiatal korában látott meg, még azelőtt, hogy a való világ felelősségteljes pozícióba nem taszította. Meglepte, hogy egy Jedi-padavan ilyen…

Nem találta a megfelelő szót. Gondtalan? Örömteli? Fennkölt? A három valamilyen kombinációja?

– Nos? – sürgette Anakin, visszakényszerítve Padmé gondolatait az előbb feltett kérdésre.

– Nem tudom – felelte elutasítóan a lány, szándékosan eltúlozva bosszúságát.

– Dehogynem! Csak nem akarod megmondani!

Padmé önkéntelenül felnevetett.

– Valamelyik Jedi-elme-trükköt veted be ellenem?

– Azok csak a gyengeelméjűeken működnek – magyarázta Anakin. – Márpedig téged nem lehet gyengeelméjűnek nevezni. – Azzal az ártatlan, elkerekedett szemű pillantással fejezte be a mondatot, amelynek Padmé nem tudott ellenállni.

– Rendben – adta meg magát. – Tizenkét éves voltam. Őt Falónak hívták. Mindketten a Törvényhozó Ifjúság programban vettünk részt. Néhány évvel idősebb volt, mint én… – Összehúzott szemmel, csúfondáros tekintettel mérte végig Anakint. – Nagyon jóképű volt – folytatta, szándékosan szuggesztív hangot megütve. – Sötét, göndör haj… álmodozó szempár…

– Rendben, megvan a képe! – kiáltott fel a Jedi, kimerültén intve kezével. De egy pillanat múlva lehiggadt, és komolyabb hangot ütött meg. – Mi lett vele?

– Én a közszolgálatba kerültem. Ő művész akart lenni.

– Lehet, hogy neki volt igaza.

– Te tényleg nem szereted a politikusokat, igaz? – kérdezte Padmé, a meleg szél és az idillikus környezet ellenére árnyalatnyi haraggal hangjában.

– Van néhány, akit szeretek – felelte Anakin. – De az egyikben nem vagyok biztos. – A mosolya ellenállhatatlanul lefegyverző volt, Padménak ugyancsak igyekeznie kellett, hogy legalább egy szemöldökráncolás látszatát szembe tudja állítani vele.

– Szerintem nem működik a rendszer – fejezte be Anakin tárgyilagosan.

– Tényleg? – kérdezte Padmé gúnyosan. – Miért, te hogy működtetnéd?

Anakin hirtelen támadt feszültséggel felállt.

– Olyan rendszerre van szükségünk, amelyben a politikusok leülnek, megvitatják a problémákat, megállapodnak abban, mi szolgálja a leginkább a nép érdekét, majd végrehajtják azt – jelentette ki, mintha mindez teljesen egyszerű és logikus lett volna.

– Pontosan ezt tesszük mi is – érkezett Padmé válasza tétovázás nélkül.

Anakin kételkedve nézett rá.

– A gond csak az, hogy az emberek nem mindig tudnak egyetértésre jutni – magyarázta a lány. – Ami azt illeti, szinte soha nem tudnak.

– Akkor gondoskodni kell róla, hogy egyetértsenek.

A kijelentés váratlanul érte Padmét. Annyira biztos lenne Anakin abban, hogy nála vannak a válaszok, hogy… Nem, nem, hessegette el Padmé a nyugtalanító gondolatot.

– De ki gondoskodjon róla? – kérdezte. – Ki venné rá őket?

– Nem tudom – legyintett dühösen Anakin. – Valaki.

– Te?

– Természetesen nem!

– De valaki igen.

– Valaki, aki bölcs.

– Ez nekem nagyon diktatúraszagú – közölte Padmé, megnyerve a vitát. Anakint figyelte, akinek huncut kis vigyor kezdett szétterülni az arcán.

– Nos – mondta a fiú higgadtan –, ha működne…

Padmé megpróbálta leplezni döbbenetét. Miről beszél Anakin? Hogyan hiheti ezt? Rámeredt, és a fiú, bár viszonozta a komoly pillantást, állni nem tudta, nevetésben tört ki.

– Te csak szórakozol velem!

– Ó, dehogy! – lépett hátra és ült le a puha fűbe Anakin, védekezően maga elé tartott karral. – Sohasem mernék szórakozni egy szenátorral!

– Kibírhatatlan vagy! – kapott fel Padmé egy gyümölcsöt. Hozzávágta a fiúhoz, s amikor az elkapta, még egyet, majd megint még egyet.

– Te meg mindig olyan komoly vagy! – gúnyolódott Anakin, és zsonglőrködni kezdett a gyümölcsökkel.

– Én? Komoly? – Felháborodása színlelt volt, hiszen teljes mértékben egyetértett a megállapítással. Egész életében csak bámulta az olyan embereket, mint Palo, akik a szívüket követték, míg ő maga a kötelesség útját járta. Igaz, nagy diadalokat és nagy örömöket élt meg, de mindezt a Naboo királynőjének fenséges szerepében, illetve most már a galaxis szenátorának végtelen felelőssége közepette. Talán csak le akarta végre vetni a rengeteg díszruhát a velük járó kötelességekkel együtt, hogy elmerüljön a szikrázó vízben, nem másért, mint hűvös vigaszáért, nem másért, mint néhány perc önfeledt nevetésért.

Felkapott még egy gyümölcsöt, és Anakin felé dobta, aki elkapta, és zökkenőmentesen beillesztette a többi közé. Aztán még egyet, és még egyet, míg csak túl sok nem repült felé. Kizökkent a ritmusból, és hiába próbált elhajolni a záporozó gyümölcsök elől.

Padmé összegörnyedt a nevetéstől, Anakin pedig, akit teljesen magával ragadott a pillanat heve, talpra szökkent és elrohant, bevágva egy shaak elé, és puszta örvendezésével megrémítve a békés kérődzőt.

Az egyébként jámbor állat felhorkant, és az előbb körbe-körbe, majd a közeli dombra felszaladó Anakin nyomába eredt.

Padmé hátradőlt, és elgondolkodott a pillanaton, a napon és a fiún. Mi történik itt? Nem tudta figyelmen kívül hagyni az amiatt érzett bűntudatát, hogy ő itt játszadozik céltalanul, míg mások erejüket megfeszítve küzdenek a Haderő-állítási Törvény ellen, vagy míg Obi-van azok után kutatja át a fél galaxist, akik az ő életére törtek.

– Annie! – kiáltott fel vidáman, bár hangjába egy kis aggodalom is lopózott a kiáltás megismétlésekor, mivel a shaak vágtatni kezdett, Anakin pedig megpróbált felállni a hátára.

Majdnem sikerült, de az imbolygó állat megbotlott, és a fiú elrepült.

Padmé tele tüdőből, kezét a hasára szorítva nevetett.

Anakin azonban mozdulatlanul feküdt a földön.

Padmé elhallgatott, és hirtelen támadt rémülettel meredt a fiúra. Felállt, úgy érezte, egyszerre az egész világ összedőlt körülötte, és odasietett hozzá.

– Annie! Annie! Jól vagy?

Padmé gyengéden a hátára fordította a fiút. Derűsnek és nyugodtnak tűnt az arca.

Hogy aztán ostoba kifejezést öltsön, és nevetésben törjön ki.

– Ó! – sikoltott fel Padmé, és püfölni kezdte. Anakin elkapta a kezét, és magára rántotta. A lány nem ellenkezett, ádázul birkózva omlott rá.

Anakinnak végül sikerült felülkerekednie és a földre szorítani Padmét, aki hirtelen tudatára ébredve a közelségüknek, felhagyott a küzdelemmel. Belenézett a fiú szemébe, érezve teste súlyát az övén.

Anakin elvörösödött, és elengedte. Oldalra hemperedett, de aztán felállt, és igen komoly arccal a kezét nyújtotta.

Padméból ekkorra minden tartás elszállt. Mélyen belenézett Anakin kék szemébe, és némán elismerte magában az igazságot. Megfogta a fiú kezét, és követte az ismét békésen legelésző shaakhoz.

Anakin felugrott az állat hátára, és maga mögé húzta Padmét. Lépésben indultak el a mezőn át, Padmé karja a fiú dereka körül, teste a hátához simulva, elméjében érzések és kérdések kavargó örvénye.

 

Padmé összerezzent a kopogtatásra. Tudta, ki az, tudta, hogy biztonságban van – mindentől, saját érzéseit kivéve.

A mezőn töltött órák jártak a fejében, különösen a shaak hátán megtett út, amíg visszatértek a szállásukra. Az alatt a néhány perc alatt Padmé nem rejtőzött a tagadás álarca, vagy bármi más mögé. Anakin mögött ülve, derekát átkarolva, fejét vállára hajtva biztonságban érezte magát, tökéletes elégedettség töltötte el, és…

Mély levegőt kellett vennie, hogy úrrá legyen keze remegésén, miközben a kilincs felé nyúlt.

Kinyitotta az ajtót, de semmit sem látott a lenyugvó nap ellenfényében, csak a magas, karcsú alakot.

Anakin egy kicsit arrébb lépett, éppen csak annyira, hogy eltakarja a rózsaszín izzást, és Padmé meglássa mosolyát. A fiú előrelépett volna, de Padmé nem mozdult az ajtóból. Nem tudatosan döntött így; egyszerűen magával ragadta a látvány, mert úgy tűnt neki, mintha a nap nem a látóhatár, hanem Anakin válla mögött nyugodott volna le, mintha a fiú elég hatalmas lett volna ahhoz, hogy elhomályosítsa a napot. Körvonalai körül narancsszínű lángok táncoltak, eltompítva a távolságot Anakin és az örökkévalóság között.

Padménak tudatosan oda kellett figyelnie arra, hogy levegőt vegyen. Hátralépett, és Anakin nyilván semmit sem véve észre a lány által átélt csodálatos pillanatból, becsörtetett a szobába. Kajánul vigyorgott, amitől Padmé érthetetlen módon zavarba jött. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy talán mégsem a rajta lévő ruhát kellett volna felvennie, mivel az fekete volt, és szabadon hagyta nyakát és a vállát. A ruhát fekete, magas állógallér egészítette ki, az elöl végigfutó szövetcsík pedig alig takart el valamit a hasítékból.

Padmé megmozdult, hogy bezárja az ajtót, de megtorpant, és visszanézett a tó felé, a csillogó víztükrön szétterülő rózsaszín fénypászmákra.

Amikor megfordult, Anakin már az asztal mellett állt, és a Padmé által elhelyezett terítékeket, illetve a gyümölcsöstálat vizsgálgatta. Aztán felnézett az egyik lebegő világítógömbre, amely a naplemente előrehaladtával lassan fényesedni kezdett. Anakin játékosan megbökte a gömböt, szemmel láthatólag eszébe sem jutott, hogy Padmé vagy bárki figyelheti. Mosolya majdnem fülig ért, amikor a lámpa a fénygömböt elnyújtva arrébb táncolt lökésétől.

Az Anakin nézésével töltött néhány másodperc nagyon kellemes volt Padmé számára, de az utána következő néhány, amikor a fiú is visszanézett rá, egyszerre játékos és feszült arckifejezéssel, kényelmetlen lett.

Mindazonáltal hamarosan asztalhoz ültek, egymással szemben. Két pincérnő, Nandi és Teckla szolgálta fel az ételt, miközben Anakin az elmúlt tíz év során, az Obi-vannal való kiképzés és utazások közben átélt kalandjairól kezdett mesélni.

Padmét magával ragadta Anakin elbeszélése, de ennél többet akart. Beszélni szeretett volna a mezőn történtekről, Anakinnal együtt akart rájönni, mit jelentettek az együtt töltött percek, Anakinnal együtt akarta megtalálni a megoldást, hiszen a kötetlen érzelmeket és pillanatokat is együtt élték át. Azonban nem tudta, hogyan kezdjen hozzá, ezért csak hagyta, hogy a fiú tovább beszéljen, megelégedve történetei élvezetével.

A desszert Padmé kedvence volt, a sárga és krémszínű, lédús és édes shuura-gyümölcs. Elvigyorodott, miközben Nandi letett elé egy tállal.

– És amikor odamentem hozzájuk, akkor… – Anakin fanyar mosollyal elhallgatott, magára terelve Padmé teljes figyelmét – …agresszív tárgyalásba kezdtünk – fejezte be a mondatot, majd köszönetet mondott Tecklának, aki elé tette a desszertet.

– Agresszív tárgyalásba? Az mi?

– Nos, fénykarddal folytatott tárgyalás – felelte a padavan, továbbra is fanyarul mosolyogva.

– Ah! – nevetett fel Padmé, s közben villájával a desszert felé nyúlt.

A shuura elmozdult, és a villa a tányéron koccant. Padmé értetlenül ismét a gyümölcsbe döfött.

Az pedig ismét elmozdult.

Padmé felnézett Anakinra, és látta, hogy az ártatlan képpel a tányérjára meredve azon erőlködik, hogy ne nevessen fel.

– Ez te voltál!

– Micsoda? – nézett elkerekedett szemmel a fiú.

Padmé homlokráncolva megfenyegette a villájával. Aztán egy gyors mozdulattal ismét a shuura felé bökött.

Ám Anakin volt a gyorsabb, és a gyümölcs arrébb siklott, a villa megint csak a tányéron csattant. Aztán mielőtt Padmé egy szót is szólhatott volna, a shuura felemelkedett a levegőbe, és megállt előtte.

– Ezt – csattant fel Padmé – azonnal hagyd abba! – Azonban nem tudta meggyőzően eljátszani, hogy haragszik, és mire befejezte a mondatot, elnevette magát, akárcsak Anakin. Padmé fél szemét a fiún tartva a lebegő gyümölcs után kapott.

Anakin mozdított egyet az ujjain, és a shuura körözni kezdett Padmé keze körül.

– Anakin!

– Obi-van mester nagyon nem örülne, ha látna – ismerte el a padavan. Visszahúzta a kezét, és a gyümölcs átrepült az asztal fölött, egyenesen a markába. – De nem lát – tette hozzá, felszeletelve a shuurát. Az egyik szelet felemelkedett és Padmé felé siklott, aki egyenesen a levegőből kapta be.

A lány felnevetett, akárcsak Anakin. Miközben végeztek a desszerttel, futólag többször is egymás szemébe néztek, majd amikor Teckla és Nandi visszatértek, hogy leszedjék az asztalt, a két fiatal átment a kényelmes fotelekkel és egy dívánnyal berendezett szalonba, ahol hatalmas tűz lobogott a kandallóban.

Amikor Nandi és Teckla végzett, jó éjszakát kívántak a vendégeknek, és magukra hagyták őket. Egyedül maradtak, teljesen egyedül, és szinte azonnal vissza is tért a feszültség.

Padmé szerette volna megcsókolni a fiút, nagyon is szerette volna, és pontosan ez az ellenállhatatlan érzés bénította meg. Nem helyes – mondta az esze, akármit is súgott a szíve. Mindkettejükre nagyobb felelősség hárul, legalábbis egyelőre; neki a Köztársaság kettészakadását kell megakadályoznia, Anakinnak pedig be kell fejeznie a Jedi-képzést.

– Ne! – ismételte meg, figyelmeztetően felemelve az ujját, amikor a fiú makacsul ismét előrehajolt.

Anakin hátradőlt; kisfiús vonásaira jól láthatóan kiült abosszúság.

– Amióta csak ismerlek, nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna rád. – A hangja feszült volt, rekedt, és a szemében izzó tűz szinte perzselte Padmét. – És most, hogy ismét együtt vagyunk, a kínok kínját állom ki. Minél közelebb vagyok hozzád, annál rosszabb. Ha arra gondolok, hogy nem vagyok melletted, görcsbe rándul a gyomrom, kiszárad a szám. Szédülök! Nem kapok levegőt! Kísért a csókod. A szívem csak ver, és remélem, hogy az a csók nem válik sebhellyé.

Padmé lassan maga mellé eresztette a kezét, és döbbenten hallgatta, milyen őszintén megnyílik előtte a fiú, lemeztelenítve szívét, pedig tudja, hogy egyetlen szavával széttépheti. Megtisztelve érezte magát, és mélyen meghatódott. És félt.

– Bevetted magad a lelkembe, és csak kínzói – folytatta Anakin, a hamisság legcsekélyebb nyoma nélkül. Nem testi örömöket akart kicsikarni; őszintén és egyenesen beszélt, s ez üdítő volt a lány számára, akit egész életében olyan udvarhölgyek vettek körül, akiknek az volt a feladatuk, hogy a kedvét keressék, vagy olyan előkelőségek, akik sohasem azt mondták, amire valóban gondoltak.

– Mit tegyek? – kérdezte Anakin halkan. – Bármit megteszek, amit csak kérsz.

Padmé félrenézett, a kandalló táncoló lángnyelveiben keresett megnyugvást. Feszülten vánszorogtak a másodpercek.

– Mondd meg, ha te is annyira szenvedsz, mint én! – biztatta Anakin.

Padmé visszafordult felé, s felszínre törtek érzései.

– Nem tehetem! – Hátradőlt, úgy próbált uralkodni magán. – Nem tehetjük – folytatta olyan higgadtan, amilyen higgadtan csak tudta. – Egyszerűen lehetetlen!

– Nincs olyan, hogy lehetetlen – felelte Anakin előrehajolva. – Padmé, kérlek, hallgass meg…

– Te hallgass meg engem! – vágott a szavába a lány, mintha saját tiltakozó szavai erővel töltötték volna el. És szüksége volt erre az erőre, nagy szüksége. – A valódi világban élünk. Térj vissza, Anakin. Te Jedi-lovag akarsz lenni. Én szenátor vagyok. Ha végignézed, hová vezetnek a gondolataid, látni fogod, hogy olyan helyekre visznek minket, ahová nem mehetünk… tekintet nélkül arra, hogy mit érzünk egymás iránt.

– Ezek szerint érzel valamit!

Padmé nyelt egy nagyot.

– A Jedik nem nősülhetnek meg – mutatott rá, próbálva elterelni a szót érzéseiről. – Kizárnának a Rendből. Nem engedem, hogy miattam eldobd a jövődet.

– Arra kérsz, hogy legyek racionális – felelte Anakin habozás nélkül, és vakmerő önbizalma meglepte Padmét. Semmi sem maradt a gyermekből a vele szemben ülő férfiban. Érezte, hogy önuralma meginog.

– Ez olyasmi, amire képtelen vagyok – folytatta Anakin. – Hidd el, örülnék neki, ha el tudnám fojtani az érzéseimet. De nem tudom.

– Márpedig én nem fogok belemenni – jelentette ki Padmé, minden elszántságát összeszedve. Összeszorította a száját, tudva, hogy most erősnek kell lennie, Anakin érdekében még inkább, mint saját maga miatt. – Fontosabb dolgaim vannak annál, mint hogy szerelmes legyek.

Összerezzent, ahogy Anakin láthatólag őszintén megbántva elfordult. A fiú a tűzbe bámult, arcára vegyes érzelmek ültek ki, hogy megpróbálta megemészteni a hallottakat. Padmé tudta, hogy azon töpreng, hogyan tudná megingatni elszántságát.

– Nem kell így történnie – szólalt meg végül Anakin. – Titokban is tarthatnánk a dolgot.

– Akkor hazugságban élnénk… amit akkor sem bírnánk, ha akarnánk. Ezt csinálta a nővérem, és az anyám is. Én képtelen vagyok rá. És te, Anakin? Tényleg tudnál úgy élni?

Anakin egy pillanatra áthatóan ránézett, majd látszólag legyőzve visszafordult a tűzhöz.

– Nem, igazad van – ismerte el végül. – Belepusztulnánk.

Padmé követte Anakin tekintetét. Vajon mibe pusztulnának bele, töprengett. A tettbe, vagy a gondolatba?