Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

14. FEJEZET

 

A látvány maga volt az egyszerűség, ahogy gyerekek játszottak és felnőttek üldögéltek csendben a meleg napfényben, vagy pedánsan nyírt sövények mentén pletykáltak. Abszolút normálisjelenet volt ez a Naboon, de ehhez hasonlót Anakin Skywalker még sosem látott igazából. A Tatuinon a sivatagban a farmházak távol estek egymástól, a nyüzsgő, élénk színű és élénk alakoktól hemzsegő városokban pedig, mint amilyen Mos Eisley, szorosan egymáshoz préselődtek. A Coruscanton már nem léteztek ilyen utcák. Nem léteztek sövények vagy fasorok, csak beton és régi épületek, és a tornyosuló felhőkarcolók. Az emberek nem pletykáinak, és a gyerekek nem futkosnak gondtalanul összevissza egyik helyen sem.

Anakin számára ez a látvány egyszerűen gyönyörű volt.

Újra Jedi-köntösét viselte, megszabadult parasztöltözetétől. Padmé lépkedett mellette egyszerű kék ruhában, mely még inkább kihangsúlyozta szépségét. Anakin egyfolytában felé pislogott, lopva a képeket, hogy emlékeibe égesse azokat, hogy örökké e különleges helyen tárolhassa. Rájött, hogy a lány bármilyen ruhában gyönyörű lenne.

Anakin elmosolyodott, amikor eszébe jutottak azok a díszes ruhák, amelyeket Padmé a Naboo királynőjeként viselt, az óriási darabok bonyolult hímzéssel és drágakövekkel díszítve, és a hatalmas fejdíszek tollakkal, csavarokkal, ívekkel és fodrokkal.

Úgy döntött, így jobban tetszik neki a lány. Az összes királynői ruhája gondosan tervezett volt, de csak elvonták a figyelmet Padmé szépségéről. A hatalmas fejdíszek eltakarták selymes, barna haját. Arcán a fehér és élénkpiros festék elrejtette gyönyörű bőrét. A ruhák hímzett fodrai elhomályosították tökéletes alakját.

Anakin így szerette őt látni, hogy ruházata csak az utolsó simítást adja szépségének.

– Ott a házunk! – kiáltotta hirtelen Padmé, kizökkentve Anakint kellemes fantáziálásából.

A fiú követte tekintetét, és egyszerű, de ízléses épületet pillantott meg, amely virágokkal és sövényekkel övezve a többi nabooi házhoz hasonlított. Padmé rögtön elindult az ajtó felé, de Anakin nem követte azonnal. Tanulmányozta a házat, minden vonalát, minden részletét, megpróbálta úgy látni, mint azt a környezetet, ahonnan a lány származik. Padmé rengeteg történetet mesélt neki ebben a házban eltöltött gyermekkoráról, míg a Coruscantról ideértek, és Anakin most ezeket játszotta vissza, belehelyezve ebbe a környezetbe, most, hogy már látta az udvart.

– Mi van? – kérdezte a már jóval előrébb járó Padmé, amikor észrevette, hogy lemaradt. – Ne mondd már, hogy szégyenlős vagy!

– Nem, de… – kezdte a megzavart Anakin, de félbeszakította őt két kislány sikoltozása, akik az udvar felől szaladtak útitársa felé.

– Padmé néni! Padmé néni!

Padmé olyan szélesen mosolygott, ahogy ezelőtt még sosem, előreszaladt, lehajolt és felkapta a két kislányt, akik nem néztek ki többnek pár évesnél; az egyik kicsivel magasabb volt, mint a másik. Az egyiknek rövid, szőke göndör haja volt, a másiknak, aki kettejük közül idősebbnek tűnt, olyan volt a haja, mint Padméé.

– Ryoo! Pooja! – kiáltotta Padmé, ölelgetve őket, körbeforogva velük. – Úgy örülök nektek! – Megpuszilta mindkettőjüket, aztán kézen fogva odavezette őket Anakinhoz.

– Ez itt Anakin. Anakin, ez itt Ryoo és Pooja!

Padmé nevetett azon, ahogy a két kislány elpirult, amikor szégyenlősen köszöntek, és Anakin is elmosolyodott, bár épp annyira zavarban volt, mint a két gyerek.

A kislányok szégyenlőssége csak addig tartott, amíg észre nem vették a kis droidot, aki Anakin mögött gurult, próbálva tartani az iramot.

– R2! – kiáltották egyszerre. Padmét otthagyva odarohantak a droidhoz, felugráltak rá, ölelgették kupolás fejét.

R2 ugyanolyan izgatottnak látszott, és olyan boldogan csipogott és füttyögött, ahogy Anakin még soha nem hallotta.

A jelenet akarata ellenére is meghatotta a fiút, hiszen ilyen ártatlan látványban még nem volt része.

Vagyis már volt, vallotta be magának. Voltak alkalmak, amikor Shminek sikerült a Tatuinon töltött rabszolgaságuk alatt hasonló örömteli pillanatokat teremtenie. Azon a poros, koszos, forró és bűzös helyen Anakin és az édesanyja a maguk módján elcsíptek néha egy-egy ilyen ártatlanul szép pillanatot.

Itt, gondolta, az ilyen pillanatok inkább szokásosnak tűnhetnek, mint emlékezetes kivételnek.

Anakin visszafordult Padméhoz, és látta, hogy a lány már nem felé néz, hanem a ház irányába, ahonnan egy másik nő közeledett feléjük, aki nagyon hasonlított Padméra.

Anakin megfigyelte, hogy ez a nő nem egészen olyan, mint Padmé. Kicsivel idősebb, kicsivel súlyosabb, és egy kicsivel… megviseltebb, csak ezt a szót találta rá. De ez nem vált hátrányára. Igen, most már látom, gondolta, ahogy látta Padmét és a nőt összeölelkezni. Ilyen lehetne Padmé is, megállapodottabb, és talán megelégedettebb is. A lenyűgöző hasonlóságot látva Anakin nem lepődött meg, amikor Padmé a Sola nevű nőt a nővéreként mutatta be.

– Anya és apa nagyon fognak örülni neked – mondta Sola Padménak. – Nehéz volt ez a néhány hét.

Padmé a homlokát ráncolta. Tudta, hogy az ellene megkísérelt merénylet híre már eljutott a szüleihez, és valószínűleg ez bántotta leginkább.

Anakin mindezt látta a lány arcán, és értette is, és nagylelkűségéért még jobban szerette őt. Padmé nem igazán félt semmitől, tudta kezelni a jelenlegi szituációt, és a tényt, hogy az életére törnek, határozott bátorsággal viselte. Az egyetlen dolog, ami ezzel kapcsolatban bántotta, az ilyen esetek politikai vonatkozása mellett, melyek gyengíthetik pozícióját a Szenátusban az volt, hogy a veszélynek milyen hatása van szeretteire. Tudta ezt, és nem akart fájdalmat okozni a családjának.

Anakin, aki anyját rabszolgaként hagyta a Tatuinon, ezt nagyra értékelte.

– Anya már főzi a vacsorát – váltott témát Sola, észlelve Padmé zavarát. – Mint mindig, most is pontosan időzítettél. – Elindult a ház felé. Padmé Anakinra várt, hogy mellé érjen, aztán megfogta a kezét, felmosolygott rá, majd az ajtó felé vezette. R2-D2 mellettük gurult, Ryoo és Pooja ficánkoltak körülötte.

A ház belseje éppolyan egyszerűen csodálatosnak mutatkozott, élettel és lágy színekkel teli, mint az udvar. A bútorok puhák és kényelmesek voltak; a hűvös kőpadlót meleg szőnyegek borították.

Ez nem olyan épület volt, amilyeneket Anakin a Coruscanton megismert, és még kevésbé olyan kunyhó, amilyet túl jól is ismert a Tatuinon. Nem, látván ezt a helyet, az utcát, az udvart, az ifjú padavan meggyőződött arról, amit nemrég mondott Padménak: ha a Naboon nőtt volna fel, sohasem hagyta volna el.

A következő bemutatkozás kínosabb volt, de csak egy pillanatig, amikor Padmé bemutatta Anakint az apjának, Ruweenak, aki széles vállú férfi volt, arca egyszerre hétköznapi, erős és könyörületes. Barna haja rövidre volt nyírva, de egy kissé mégis rendezetlennek tűnt, egy kissé… otthonosnak. Padmé következőként Jobalt mutatta be, és Anakin tudta, hogy ő az édesanyja, anélkül hogy mondták volna. Abban a pillanatban tudta, honnan kapta Padmé ártatlan mosolyát, azt az arckifejezést, amely még egy csapat vérszomjas gamorrai rablót is lefegyverzett volna. Jobal arcában megvolt ugyanaz a megnyugtató jelleg, az a magától értetődő nagylelkűség.

Nem sokkal később Anakin, Padmé és Ruwee a vacsoraasztalnál ültek meghitt csöndben, és hallgatták a másik szobából átszűrődő neszeket, kőedények csörömpölését, és Solát, ahogy egyre ismételgeti: „Anya, ez túl sok.” Ahányszor ezt mondta, Ruwee és Padmé sokatmondóan mosolyogtak.

– Kétlem, hogy egész úton a Coruscantról idáig éheztek volna – mondta Sola bosszankodva, ahogy kilépett a konyhából, válla fölött visszanézve, miközben beszélt. Egy étellel teli tállal a kezében tért vissza.

– Az egész városnak elég lenne? – kérdezte Padmé halkan Solát, amikor nővére az asztalra tette az edényt.

– Ismered anyát – hangzott a válasz, és a hangjából Anakin tudhatta, hogy nem ez az első alkalom, hogy Jobal túlzásba viszi a háziasszonyi szerepet. Annak ellenére, hogy nemrég evett, a tál étel nagyon is tetszett neki.

– Ezt a házat még senki nem hagyta el éhesen – magyarázta Sola.

– Hát egyszer valaki igen – javította ki Padmé –, de anya üldözőbe vette, és visszarángatta.

– Hogy megetesse, vagy hogy megfőzze? – kontrázott a gyors eszű padavan, és egy pillanatig mindhárman rámeredtek, majd nevetésben törtek ki.

Még mindig kuncogtak, amikor Jobal a szobába lépett, egy még nagyobb gőzölgő tállal a kezében, amitől még hangosabban kellett nevetniük. De Jobal tekintélyt parancsoló pillantást vetett családjára, és a kacagás abbamaradt.

– Épp vacsoraidőben érkeztek – mondta Jobal. – És tudom, hogy ez mit jelent. – Letette a tálat Anakin közelébe, és kezét a fiú vállára tette. – Remélem, éhes vagy, Anakin.

– Egy kicsit. – Felnézett, és az asszonyra mosolygott.

A hálás tekintetet Padmé is észrevette. Amikor a fiú visszanézett rá, a lány rákacsintott.

– Csak udvariaskodik, anya – mondta. – Majd éhen halunk.

Jobal elmosolyodott, és bólintott, fölényes pillantást vetve Solára és Ruweera, akik már megint nevettek. Az egész olyan otthonosnak tűnt Anakin számára, olyan természetesnek és… és olyannak, mint amire egész életében vágyott, bár talán maga sem tudta. Az egész tökéletes volt, teljességgel tökéletes, kivéve, hogy Shmi nem volt ott.

Arcán kurta komorság futott át, ahogy eszébe jutott anyja a Tatuinon, és az álmok, amelyek az utóbbi időben éjszakáit nyugtalanná tették. Elvetette ezeket a gondolatokat, gyorsan körülnézett, és örült, hogy senki nem vette észre.

– Ha majd éhen haltatok, akkor a legjobb időben érkeztetek a legjobb helyre – mondta Ruwee, Anakinra pillantva. – Egyél, fiam!

Jobal és Sola is asztalhoz ültek, és kezdték körbeadogatni a tálakat. Anakin bőven szedett magának a különböző fogásokból. Ezek az ételek teljesen ismeretlenek voltak számára, de az illatokból ítélve úgy gondolta, nem fog csalódni. Csöndben evett, fél füllel hallgatva a körülötte zajló csevegést. Újra Shmi jutott eszébe, hogy mennyire szeretné őt idehozni, ahol olyan szabad nőként élhetne, ahogyan azt nagyon is megérdemli.

Eltelt egy kis idő, mielőtt Anakin újra felnézett a Jobal hangjában csengő komolyság hallatán, ahogy azt mondja Padménak:

– Szívem, olyan jó, hogy biztonságban tudhatunk. Annyira aggódtunk.

Anakin épp időben nézett föl, hogy láthassa a helytelenítő pillantást, amivel Padmé válaszolt. Ruwee, hogy oldja a kialakuló feszültséget, kezét Jobal karjára tette, és halkan megszólalt:

– Kedvesem…

– Tudom, tudom! – mondta hirtelen, élénken Jobal. – De ki kellett mondanom. És ezzel ennyi.

Sola megköszörülte a torkát.

– Hát ez érdekes – mondta, és mindenki ránézett. – Tudod, Anakin, hogy te vagy az első fiú, akit Padmé hazahozott?

– Sola! – kiáltott Padmé, a szemét forgatva. – Ő nem a fiúm! Ő egy Jedi, akit a védelmemre mellém rendeltek.

– Testőr? – kérdezte Jobal aggodalmasan. – Ó, Padmé, azt nem mondták, hogy ennyire komoly a dolog.

– Nem az, anya – mondta Padmé gyorsan. – Komolyan. Egyébként is, Anakin a barátom, már évek óta ismerem. Emlékeztek a kisfiúra, aki a Jedikkel volt a blokád alatt?

Néhány „áá” és bólogatás jelezte, hogy felismerték a fiút. Aztán Padmé Anakinra mosolygott, és olyan hangsúllyal szólalt meg, ami egyértelműen jelezte a fiúnak, hogy az előbb nem mondott teljesen igazat vele kapcsolatban.

– Most már felnőtt.

Anakin Solára pillantott, és látta, hogy a nő bámulja, vizsgálgatja őt. Kényelmetlenül mocorgott a székében.

– Szívem, mikor fogsz megállapodni? – folytatta Jobal. – Nem volt még eleged ebből az életből? Nekem már igen!

– Anya, nem vagyok veszélyben – ismételte Padmé, és megfogta Anakin kezét.

– Tényleg nincs? – kérdezte Ruwee Anakintól.

A padavan Padmé apjára pillantott, és látta rajta az őszinte aggódást. Ez az ember, aki szemmel láthatólag nagyon szereti a lányát, megérdemli, hogy megtudja az igazat.

– Attól tartok, igen. – Épp hogy a szavak elhagyták a száját, Anakin érezte Padmé szorítását a kezén.

– De nem nagyon – tette hozzá gyorsan a lány, és Anakinhoz fordult, mosolyogva, de mintha azt mondaná, „ezért még megfizetsz”. – Anakin – mondta halkan, összeszorított fogakkal, és azzal a fenyegető mosollyal az arcán.

– A Szenátus úgy látta jónak, hogy szabadságra küldje, egy Jedi védelme alatt – folytatta a fiú könnyed stílusban, és nem látszott rajta a fájdalom, amelyet Padmé körmei okoztak a kezén. – A mesterem, Obi-van épp most rendezi el az ügyet. Nemsokára minden rendben lesz.

Már könnyebben vett levegőt, ahogy Padmé engedett szorításán, és Ruwee meg Jobal is megnyugodni látszottak. Anakin tudta, hogy helyesen cselekedett, de meglepődött, amikor Solára nézett, aki még mindig őt bámulta, és még mindig mosolygott, mintha tudná a titkot.

Kérdőn nézett a nőre, de az csak még szélesebben mosolygott vissza rá.

 

– Néha azt kívánom, bárcsak többet utaztam volna – vallotta be Ruwee Anakinnak, amikor vacsora után a kertben sétálgattak. – De meg kell, hogy mondjam, nagyon boldog vagyok itt.

– Padmé említette, hogy ön az egyetemen tanít.

– Igen, azelőtt pedig építő voltam – válaszolt Ruwee bólogatva. – Dolgoztam a Menekültsegélyezési Mozgalomnál is fiatalabb koromban.

Anakin kíváncsian nézett rá, de nem volt meglepve.

– Úgy látszik, itt mindenki a köz szolgálatát választja – jegyezte meg.

– A Naboo nagylelkű – magyarázta Ruwee. – Mármint maga a bolygó. Itt mindenkinek rendelkezésére áll, amire szüksége van, amit csak akarhat. Az élelem bőséges, az éghajlat kellemes, a környezet…

– Gyönyörű – vetette közbe Anakin.

– Valóban az – ismerte el Ruwee. – Nagyon szerencsés emberek vagyunk, és ezt tudjuk is. Tudjuk, hogy a jó szerencse nem magától értetődő, és megpróbáljuk megosztani másokkal, amink van. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy örülünk a kevésbé szerencsések barátságának, és nem gondoljuk, hogy jogunk van ahhoz, amink van, hanem inkább azt, hogy olyan áldásban van részünk, amihez nem érnek fel érdemeink, így hát megosztjuk ezeket, és dolgozunk, és így valami saját magunknál nagyobbá válhatunk, és sokkal elégedettebbek vagyunk, mintha csak léhán élveznénk a szerencsénket.

Anakin pár pillanatra elgondolkodott Ruwee szavain.

– Azt hiszem, ezzel a Jedik is így vannak – mondta. – Mi is áldást kaptunk a sorstól, és keményen képezzük magunkat, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle. Aztán arra használjuk a kapott hatalmat, hogy megpróbáljunk segíteni a galaxison, hogy megpróbáljunk mindent jobbá tenni.

– És hogy megpróbáljátok megvédeni mindazt, amit szeretünk?

Anakin ránézett, értvén a célzást, elmosolyodott és bólintott. Tiszteletet és hálát látott Ruwee szemében, és örült mindkettőnek. Nem tudta nem észrevenni, hogy Padmé milyen módon tekint a családjára, ahogy a szeretet árad belőle, amikor bármelyikük a szobába lép, és tudta, hogy ha Ruwee vagy Jobal vagy Sola nem szeretné őt, akkor nem tenne jót Padméval való kapcsolatának sem.

Örült, hogy itt lehet, nemcsak mint Padmé útitársa, hanem mint védelmezője is.

 

Bent a házban Padmé, Sola és Jobal közösen mosogatták az edényeket és takarították el a maradékot. Padmé észrevette a feszültséget anyja mozdulataiban, és tudta, hogy az utóbbi események – a merényletkísérlet, a Szenátus vitái egy olyan ügyben, ami háborúhoz vezethet – súlyosan nehezednek rá.

Solára nézett, hátha támad valamilyen ötlete, hogyan enyhíthetne a feszültségen, de csak azt látta rajta, hogy nagyon kíváncsi, és ez még jobban kizökkentette őt nyugalmából, mint anyja aggódó tekintete.

– Miért nem meséltél róla? – kérdezte Sola vigyorogva.

– Miről kellene mesélni? – felelt Padmé, olyan könnyed hangon, ahogy csak tudott. – Még gyerek.

– Gyerek? – ismételte Sola nevetve. – Láttad, hogyan néz rád?

– Sola! Hagyd ezt abba!

– Egyértelmű, hogy érez valamit irántad – folytatta Sola. Azt akarod mondani, kicsi húgocskám, hogy nem vetted észre?

– Nem vagyok a kicsi húgocskád, Sola – jelentette ki Padmé bosszúsan. – Anakin és én barátok vagyunk. Kapcsolatunk pusztán szakmai jellegű.

Sola ismét vigyorgott.

– Anya, szólj már rá, hogy hagyja abba! – tört ki Padmé zavarában.

Sola most már hangosan kacagott.

– Hát talán tényleg nem vetted észre, hogy néz rád. Azt hiszem, nem mered észrevenni.

– Hagyd már abba!

Jobal kettőjük közé lépett, és szigorú tekintetét Solára vetette. Aztán visszafordult Padméhoz.

– Sola csak aggódik, kedvesem – mondta. De szavai leereszkedőnek tűntek Padménak, mintha anyja még mindig a tehetetlen kisebbik lányát próbálná védeni.

– Ó, anya, lehetetlen vagy – mondta sóhajtva, megadással. – Én fontos dolgokkal foglalkozom.

– Már megtetted a dolgodat, Padmé – figyelmeztette Jobal. – Itt az ideje, hogy saját életed legyen. Annyi mindenből maradsz ki!

Padmé hátravetette fejét, behunyta a szemét, megpróbálva úgy befogadni a szavakat, amilyennek anyja azokat szánta. Egy pillanatra megbánta, hogy visszajött ide, hogy ugyanazt a látványt és ugyanazt a régi tanácsot találja itt.

De csak egy pillanatra. Ahogy belegondolt, be kellett vallania, örül annak, hogy olyan emberek között van, akik ennyire törődnek vele.

Békítőleg anyjára mosolygott, Jobal bólintott, és megpaskolta Padmé karját. Aztán Solához fordult, és látta, hogy idősebb lánya még mindig vigyorog.

Mit láthat Sola?

 

– Nos, áruld el nekem, fiam, mennyire komoly a dolog? – kérdezte Ruwee nyersen, ahogy közeledtek a ház ajtajához. Mekkora veszélyben van a lányom valójában?

Anakin nem habozott, mert belátta, ahogy a vacsoránál is, hogy Padmé apja nem érdemel mást, mint őszinteséget.

– Kétszer próbáltak merényletet elkövetni ellene. Meglehet, hogy lesz még több is. De nem hazudtam korábban sem, nem próbáltam kicsinyíteni a dolgot. A mesterem valóban nyomoz a merénylők után. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja tudni, kik azok, és elintézi őket. Ez a helyzet nem tart már soká.

– Nem szeretném, ha bármi történne vele – mondta Ruwee, olyan komolyan, ahogy egy szeretett gyerek miatt aggódó apa csak beszélhet.

– Én sem – biztosította őt Anakin, majdnem ugyanolyan súllyal.

 

Padmé addig bámult nővérére, amíg végül Sola megtört, és megkérdezte:

– Mi van?

Csak ketten voltak, míg Jobal és Ruwee Anakint szórakoztatták a nappaliban.

– Miért mondasz ilyesmiket rólam és Anakinról?

– Mert egyértelmű – felelt Sola. – Te is látod… nem tagadhatod magad előtt sem!

Padmé sóhajtott, és ahogy leült az ágyra, tartása és arckifejezése csak megerősítették Sola véleményét.

– Azt hittem, a Jediknek nem szabad ilyen dolgokra gondolniuk – jegyezte meg Sola.

– Tényleg nem.

– Anakin mégis ezt teszi. – Sola szavaira Padmé felnézett nővére szemébe. – Tudod, hogy igazam van.

Padmé tehetetlenül rázta a fejét, és Sola nevetett.

– Te inkább gondolkodsz Jedi módjára, mint ő – mondta. – De neked nem kellene.

– Ezt hogy érted? – Padmé nem tudta, megsértődjön-e, nem tudván, hová akar nővére kilyukadni.

– Annyira el vagy foglalva a kötelességeiddel, hogy egyáltalán nem törődsz a vágyaiddal – magyarázta Sola. – Még az Anakinnal kapcsolatos érzéseiddel sem.

– Te nem tudod, hogy érzek Anakin iránt.

– Valószínűleg te sem – közölte Sola. – Mert nem akarsz erre gondolni. Szenátornak és barátnőnek lenni nem zárják ki egymást, tudod.

– Fontos munkát végzek!

– Ki mondta, hogy nem? – kérdezte Sola, békítőleg felemelve kezét. – Ez vicces, Padmé, mert te úgy viselkedsz, mint akinek meg van tiltva, pedig nincs, míg Anakin úgy viselkedik, mintha nem lenne számára ilyen tiltás, pedig van!

– Nagyon elébe vágsz a dolgoknak – motyogta Padmé. – Anakin és én még csak pár napja vagyunk együtt… tíz évig nem is láttam!

Sola vállat vont. Arcán a vacsora óta viselt sunyi vigyor őszinte aggodalommá változott. Leült az ágyra Padmé mellé, és átkarolta húga vállát.

– Nem ismerem a részleteket, és igazad van, nem tudom, hogyan érzel… ezzel az egésszel kapcsolatban. De tudom, hogy ő hogyan érez, és te is tudod.

Padmé nem tiltakozott. Csak ült ott, kényelmesen belesimulva Sola ölelésébe, a padlóra bámulva megpróbált nem gondolkodni.

– Megijeszt téged – jegyezte meg Sola.

Padmé meglepetten nézett föl rá.

– Mitől félsz, hugi? – kérdezte Sola őszintén. – Anakin érzelmeitől félsz, és az elháríthatatlan felelősségétől? Vagy a saját érzéseidtől?

Felemelte Padmé állat, hogy közvetlenül egymásra nézzenek, arcuk csak egy leheletnyi távolságban volt egymástól.

– Nem tudom, mit érzel – vallotta be ismét. – De gyanítom, hogy ez számodra valami új. Valami ijesztő, de valami csodálatos is egyben.

Padmé nem szólt semmit, de biztos volt benne, hogy nem tudna őszintén ellentmondani.

 

– Így egyszerre nehéz megemészteni őket – mondta Padmé Anakinnak később, amikor ketten voltak a szobájában. Épp hogy kipakolt, máris ruhákat dobált a táskájába. Persze most más ruhákat. Kevésbé hivatalosakat, mint amilyeneket a Naboo képviselőjeként kellett viselnie.

– Édesanyád nagyon jó szakács – felelte Anakin, Padmé kíváncsi pillantását vonva magára, míg a lány rá nem jött, hogy csak viccel, és igazából értette, mire gondol.

– Szerencsés vagy, hogy ilyen csodálatos családod van – mondta Anakin komolyabban, aztán kötekedő vigyorral az arcán hozzátette: – Talán néhány ruhádat a nővérednek adhatnád.

Padmé visszavigyorgott rá, de aztán szétnézett a rendetlenségben, és egyet kellett értenie a fiúval.

– Ne aggódj! – mondta. – Nem tart már sokáig.

– Csak szeretnék sötétedés előtt odaérni. Bárhová is megyünk. – Anakin tovább pásztázta a szobát, csodálva a sok ruhásszekrényt, amely mind tele volt. – Te még mindig itthon laksz – mondta, fejét rázva. – Nem gondoltam volna.

– Sokat utazom – felelt Padmé. – Soha nem volt időm, hogy egyáltalán elkezdjek keresni egy saját lakást, és nem is hiszem, hogy akarnék. A szolgálati lakásokban nincs semmi melegség. Nem olyan, mint itt. Itt jól érzem magam. Otthon érzem magam.

Kijelentésének egyszerű szépsége rövid hallgatásra bírta Anakint.

– Nekem soha nem volt igazi otthonom – mondta, inkább magának, mint Padménak. – Az otthon mindig ott volt, ahol anyám volt. – Felnézett Padméra, és megnyugvást adott neki a lány együtt érző mosolya. Padmé folytatta a csomagolást.

– A tó környéke gyönyörű – kezdte mesélni, de abbahagyta, amikor visszapillantott Anakinra, és látta, hogy a fiú egy hologramot tart a kezében és vigyorog.

– Ez te vagy? – kérdezte, és a fiatal lányra mutatott a képen, aki hét- vagy nyolcéves lehetett, és tucatnyi mosolygó kis zöld lény vette körül, egyet pedig a karjaiban tartott.

Padmé nevetett zavarában.

– Ez az, amikor egy segélycsoporttal a Shadda-Bi-Boranon jártunk. A napjuk zsugorodott, és a bolygó haldokolt. Segítettem a gyerekek átköltöztetésében. – Odalépett az állványhoz Anakin mellé, egyik kezét a fiú vállára tette, másik kezével a hologramra mutatott. – Látod azt, amelyik a karomban van? Na-kee-tula a neve, ami azt jelenti, szívecske. Olyan életteli volt… mind azok voltak.

– Voltak?

– Nem tudtak alkalmazkodni – magyarázta a lány szomorúan. – Nem voltak képesek anyabolygójuktól távol élni.

Anakin arca megrezzent, aztán a fiú gyorsan egy újabb hologramot kapott fel, amelyen Padmé néhány évvel ezelőtt volt látható, hivatalos öltözetben, két idősebb, hasonló öltözetű törvényhozó között. Visszanézett a másik képre, aztán megint erre, és látta, hogy Padmé arckifejezése mennyivel komolyabb ezen.

– Az első napom törvényhozó tanoncként – magyarázta Padmé. Aztán, mintha olvasna a fiú gondolataiban, hozzátette: – Látod a különbséget?

Anakin még egy pillanatig tanulmányozta a hologramot, aztán felnézett és nevetett, látván, hogy Padmé ugyanazt a szigorú arckifejezést vette föl. Ő is nevetett, aztán megszorította a fiú vállát, és folytatta a pakolást.

Anakin egymás mellé tette a két hologramot, és hosszasan szemlélte azokat. A szeretett nő két arca.