Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

13. FEJEZET

 

A coruscanti Jedi Templom legnagyobb csarnoka az Archívumterem volt. Megvilágított számítógépsor nyúlt végig a falak mentén kékes pontok hosszú-hosszú sorát alkotva, olyan hosszan, hogy a terem egyik végéből nézve a másik végében a sorok találkozni látszottak. És mindenhol múltbéli és jelenkori Jedik mellszobrai voltak láthatók, a Coruscant legjobb szobrászainak művei fehér kőből.

Obi-van Kenobi az egyik mellszobornál állt, azt tanulmányozva, megérintve, mintha arcvonásainak vizsgálata belátást engedne az illető gondolataiba. Ezen a napon nem volt sok látogató az Archívum teremben – alig pár ember –, így a Jedi arra számított, hogy Jocasta Nu asszony, a Jedi Archívum kezelője hamarosan válaszol hívására.

Türelmesen álldogált ott, tanulmányozva a szobor erőteljes vonásait, a magas, büszke arccsontot, a pedánsan nyírt hajat, a nyílt, figyelő szemeket. Obi-van nem ismerte túl jól ezt az embert, ezt a Dooku gróf nevű legendát, de látta pár alkalommal, és tudta, hogy a mellszobor tökéletesen visszaadja Dooku lényegét. A férfi kisugárzása annyira kézzelfogható volt, akárcsak Qui-gon mesteré, mint amikor Qui-gon különösen fontos ügyre bukkant. Qui-gon akár a Jedi Tanáccsal is szembefordult volna igaza védelmében, ahogy Anakinnal kapcsolatban is tette mintegy tíz évvel ezelőtt, mielőtt a Tanács elismerte volna a fiú különleges voltát, benne az Erő hihetetlen potenciálját, és az ígéretet, hogy talán ő lesz az, akiről a jóslat szól.

Igen, Obi-van néha ugyanezt az intenzitást látta Qui-gon arcán is, de Dookuról azt hallotta, hogy Qui-gonnal ellentétben ő soha nem tudta elfojtani ezt magában, és állandóan valamilyen ügyön rágódott. A szemében lángoló fény örökké égő tűz volt.

De Dooku túlzásokba esett, veszélyes túlzásokba, mint Obi-van felfedezte. Elhagyta a Jedi Rendet, cserbenhagyva hivatását és társait. Bármilyen problémával találkozott is, Dookunak be kellett volna látnia, hogy azokat jobban meg tudná oldani, ha a Jedik családján belül marad.

– Ön kért segítséget? – szólalt meg egy szigorú hang Obi-van háta mögött, elterelve gondolatait. Odafordult Jocasta Nu asszonyhoz, aki mellette állt; karjai keresztbe fonva tűntek el Jedi-köpenye ráncai között. Törékeny teremtés volt, meglehetősen idős, és külseje egyáltalán nem csalt mosolyt Obi-van arcára. Hány fiatal, tapasztalatlan Jedi szembesült már ezzel a látvánnyal – vékony, ráncos arc és nyak, szorosan összefogott fehér haj – abban a hiszemben, hogy ugráltathatják majd a nőt, hogy vele végeztethetik el tanulmányaikat, mielőtt szembesültek volna Jocasta Nu valódi énjével. Olyan volt, mint tűz a hamu alatt, gyenge külseje elrejtette igazi erejét és elszántságát. Jocasta Nu már sok-sok éve archívumkezelőként dolgozott, ez az ő helye, felségterülete, királysága volt. Bármely Jedi, aki ide betért, legyen akár a legmagasabb rangú mester, itt Jocasta Nu szabályai szerint játszott, különben a haragjával kellett szembesülnie.

– Igen, én – sikerült végre Obi-vannak kinyögnie, miután ráébredt, hogy Jocasta Nu kérdőn mered rá, válaszára várva.

Az idős nő rámosolygott, és elsétált mellette, egy pillantást vetve Dooku gróf mellszobrára.

– Erőteljes arc, nemde? – jegyezte meg, halk hangjával oldva a feszültséget. – Egyike volt a legbriliánsabb Jediknek, akit valaha ismernem adatott.

– Soha nem értettem, miért lépett ki – mondta Obi-van, követve Jocasta Nu pillantását a szobor felé. – Ez idáig mindössze húsz Jedi hagyta el a Rendet.

– A Húsz Elveszettek – mondta Jocasta Nu mély sóhajjal. – És Dooku gróf volt a legutóbbi és egyben legfájdalmasabb. Senki sem szeret beszélni róla. Távozása nagy veszteség a Rendnek.

– Mi történt?

– Nos, mondhatnánk, hogy egy kissé eltért a véleménye a Tanács döntéseitől – válaszolt az archívumkezelő. – Akárcsak egykori mesteredé, Qui-goné.

Bár Obi-van is éppen ezen a hasonlóságon gondolkodott, a tény, hogy Jocasta Nu ilyen határozottan mondja ki ezeket a szavakat, meglepte őt, és Qui-gont még lázadóbb fényben tüntette fel, mint ahogy ő maga képzelte. Persze tudta, hogy néhai mesterének voltak kritikus pillanatai, legsúlyosabb ezek közül az Anakinnal kapcsolatos konfrontáció, de soha nem gondolt Qui-gonra úgy, mint lázadóra. Úgy látszik, Jocasta Nu, aki a többiekhez hasonlóan ujját a Jedi Templom pletykáinak ütőerén tartotta, így gondolt rá.

– Valóban? – kérdezte Obi-van, további információt remélve Dookuról, valamint szeretett mesteréről is.

– Ó, igen, ők ketten sokban hasonlítottak egymásra. Nagyon egyéni gondolkodók. Idealisták. – Merőn a szoborra nézett, és Obi-vannak úgy tűnt, mintha hirtelen nagyon messzire távolodott volna. – Mindig azért küzdött, hogy hatalmas Jedi váljon belőle. Ő akart lenni a legjobb. A hagyományos kardvívásban nem volt hozzá fogható. Az Erőről való tudása… kivételes volt. Azt hiszem, végül azért távozott, mert elveszítette a Köztársaságba vetett hitét. Úgy gondolta, hogy a politikusok korruptak…

Jocasta Nu egy pillanatra elhallgatott, és Obi-vanra nézett, arcáról leolvasható volt, hogy ő nem tartotta Dookut annyira különcnek, mint mások.

– És úgy érezte, hogy ha a politikusokat szolgálják, a Jedik saját magukat árulják el – fejezte be az archívumkezelő.

Obi-van pislogott, ahogy itta a nő szavait. Tudta, hogy sokan, még Qui-gon maga is, gyakran éreztek hasonlóképpen.

– Mindig magas elvárásai voltak a kormányzattal szemben – folytatta Jocasta Nu. – Kilenc vagy tíz éve tűnt el, és csak nemrég bukkant fel a szeparatista mozgalom vezetőjeként.

– Érdekes – jegyezte meg Obi-van, a szoborról az archívumkezelőre pillantva. – Még mindig nem egészen értem.

– Egyikünk sem – felelte Jocasta Nu, és komoly arckifejezése meleg mosolyba olvadt. – Nos, biztosan nem azért hívott, hogy történelemórát vegyen. Valami gond van, Kenobi mester?

– Igen, egy Kamino nevű csillagrendszert keresek. Úgy tűnik, az Archívum egyik táblázatában sem szerepel.

– Kamino? – Jocasta Nu körülnézett, mintha akkor és ott akarná megkeresni. – Ezt a rendszert nem ismerem. Lássuk csak.

Pár lépéssel a számítógép képernyőjéhez kerültek, ahol Obi-van az előbb keresgélt. A nő lehajolt, és beütött pár utasítást.

– Biztos, hogy jók a koordináták?

– Tudomásom szerint valahol ebben a kvadránsban kell lennie – mondta Obi-van. – A Rishi Útvesztőtől délre.

A további néhány billentyűlenyomás nem eredményezett mást, mint egy grimaszt Jocasta Nu öreg, megviselt arcán.

– De mik a pontos koordináták?

– Csak a kvadránst tudom – ismerte be Obi-van, és Jocasta Nu felé fordult.

– Nincsenek koordináták? Úgy tűnik, mintha egy utcai bukmékertől vagy egy öreg bányásztól, vagy esetleg egy firbogi kereskedőtől kapott volna útbaigazítást.

– Mindháromtól, valójában – vallotta be Obi-van egy vigyor kíséretében.

– Biztos benne, hogy létezik?

– Teljes mértékben.

Jocasta Nu hátradőlt, és gondolkodva dörzsölgette az állat.

– Lefuttatok egy gravitációs tesztet – mondta, inkább magának, mint Obi-vannak.

A kvadráns csillagtérkép-hologramja néhány billentyű leütése után mozgásba lendült, és a két ember tanulmányozta a bolygók mozgását.

– Itt van néhány ellentmondás – jegyezte meg azonnal az éles szemű archívumkezelő. – Talán a bolygó, amit keres, elpusztult.

– Az nem lenne feljegyezve?

– De igen, hacsak nem a legutóbbi időkben történt – válaszolt Jocasta Nu, de már rázta a fejét, miközben a szavakat kimondta, szemmel láthatóan magát sem győzte meg. – Sajnálattal mondom, de úgy tűnik, hogy a rendszer, amit keres, nem létezik.

– Az lehetetlen… talán az Archívum hiányos.

– Az Archívum átfogó és teljesen megbízható, ifjú Jedi – jött a tiszteletet parancsoló válasz, és az Archívum kezelője visszább vett az Obi-vannal eddig használt barátságos modorból, visszabújva az Archívum királynőjének szerepébe. – Egy dologban egészen biztos lehet: ha valami nem jelenik meg a feljegyzéseinkben, akkor az nem létezik.

Egy hosszú pillanatig egymásra bámultak, és Obi-van látta, hogy Jocasta Nu kijelentésében a kétség leghalványabb jele sem fedezhető fel.

Visszapillantott a térképre, zavarban, a megválaszolhatatlannak tűnő kérdés fogságában vergődve. Tudta, hogy a galaxisban senki sem megbízhatóbb információforrás, mint Dexter Jettster, hacsak nem Jocasta Nu, és mégis, ők ketten most szemmel láthatóan ellentmondtak egymásnak ebben a kérdésben. Dexter ugyanolyan biztosnak tűnt a szablyanyíl eredetét illetően, mint amilyen biztos most Jocasta Nu volt. Mindkettőnek nem lehet igaza.

Úgy tűnt, Amidala szenátor merénylőjelöltjének megtalálása nehéz rejtvény lesz, és ez több okból is aggasztotta Obi-van Kenobit. Jocasta Nu engedélyével a Jedi megnyomott néhány billentyűt, és letöltötte az Archívum információit az adott kvadránsról egy hologömbbe. A gömbbel a kezében elhagyta a termet.

De előbb még egy utolsó pillantást vetett Dooku gróf impozáns mellszobrára.

 

Aznap, valamivel később Obi-van elfordult az Archívumtól és az analízisdroidoktól, hogy helyettük saját megérzéseire támaszkodjon. Talált egy kis kényelmes szobát a Templom nagy erkélyénél, mely egyike volt azon helyiségeknek, amelyeket a csendes Jedi-elmélkedés ilyen pillanatainak szenteltek. Egy kis szökőkút csobogott mellette, ahogy letelepedett a puha, de mégis szilárd szőnyegre törökülésben. A víz egy csiszolt kövekből álló mederbe csörgött le, finom hangot adva, természetes szépségű, egyszerű dalt énekelve a háttérben.

Obi-van előtt egy festmény függött, piros színei változatos árnyalatokban mélyültek karmazsinvörösbe, majd feketébe, egy hűlő lávatenger szabad ábrázolásaként, mely nemcsak szép látványt nyújtott, de szinte körülvette őt, és a kép melegsége a halk zubogó hanggal együtt segített a Jedinek eltávolodni testi valójától.

A transzállapotban Obi-van válaszokat keresett. Először a Kamino rejtélyére koncentrált, feltéve, hogy Dexter elemzése helyes volt. De miért nem található a rendszer az Archívumban?

Egy újabb kép szállta meg Obi-van gondolatait, miközben ezt a rejtvényt próbálta megfejteni: Anakin és Padmé együtt a Naboon.

A Jedi-mester megrezzent, hirtelen megijedve attól, hogy ez egy megérzés volt, és hogy valamilyen veszély leselkedik a padavanjára és a fiatal szenátornőre…

De nem, fedezte föl, megnyugodva. Nyoma sincs veszélynek; a két fiatal nyugodt és vidám.

Obi-van megkönnyebbülése csak addig tartott, amíg rá nem jött, hogy a fejében folytatódó jelenet lehet a legveszélyesebb, ami történhet. Mindenesetre elhessegette, nem tudván, hogy megérzés volt, a valóság egy képe, vagy csak saját félelmeinek kivetülése. Emlékeztette magát, hogy minél hamarabb megoldja a Kamino rejtélyét, s azt, hogy ki szeretné Amidalát halottnak látni, annál hamarabb visszatérhet Anakinhoz, hogy megfelelő útmutatást adjon neki.

A Jedi-mester újra Dooku gróf szobrára koncentrált, meglátásokat keresve, de valamilyen okból Anakin képe állandóan az elméjébe ötlött, újból és újból felváltva a szakadár gróf alakját.

Nem sokkal később egy ideges és teljesen rémült Obi-van lépett ki a kis meditációs szobából, fejét rázva, és egyáltalán nem volt biztosabb semmiben sem, mint amikor belépett.

Türelme frusztrációvá változott, és a Jedi-lovag úgy döntött, hogy magasabb tekintélyhez fordul, aki bölcsebb és tapasztaltabb nála. Rövid útja a belső Templomba vezetett, ki a verandára, ahol megállva figyelte az előtte lezajló ártatlan jelenetet, mely feloldotta feszültségét.

Yoda mester a húsz legifjabb Jedi-újonc – négy és öt év körüli gyerekek – reggeli gyakorlatait felügyelte, ahogy azok miniatűr fénykardjukkal a röpdöső kiképződroidokkal harcoltak.

Obi-van visszaemlékezett saját kiképzésére. Nem látta az ifjak szemét, mert arcvédő sisakot viseltek, de nagyon is el tudta képzelni, milyen érzelmek öltenek formát ártatlan ábrázatukon. Összpontosítás, aztán öröm, amikor a kiképződroid energialövedékét kivédik, és a vidámság azonnal eltűnik a következő pillanatban, amint az öröm eltereli a figyelmet, és a figyelmetlenség okán a következő lövedék eléri őket, egy hirtelen, szúrós kis lökéssel.

És Obi-van emlékezett, hogy azok a kis lövedékek valóban csípősek voltak, fizikálisan és az ember büszkeségét tekintve is. Semmi sem volt rosszabb annál, mint ha megcsípték, főleg, ha a hátsó fertályon érte a találat. Ez mindig arra késztette az embert, hogy ugrándozva, torz táncot járjon, ami természetesen még nevetségesebbé tette. Obi-van élénken felidézte az emléket, és azt az érzést, hogy az udvaron mindenki őt bámulja.

A gyakorlás megalázó tudott lenni.

Ugyanakkor feltöltötte energiával, mert a hibákkal együtt sikerek is jöttek, egyenként építve önbizalmán, mindegyik újabb bepillantást engedve abba az áradó szépségbe, ami az Erő maga, tovább fokozva azt a kapcsolatot, ami a Jediket elválasztotta a galaxis többi lakójától.

Lárván Yodát, ahogy vezeti a kiképzést ezen a napon is, és ugyanúgy néz ki, mint amikor Obi-van kiképzését felügyelte negyed évszázaddal ezelőtt, melegség árasztotta el a Jedi-lovag szívét.

– Ne gondolkozzatok… érezzétek! – okította Yoda a csoportot. – Váljatok eggyé az Erővel.

Obi-van mosolyogva, hang nélkül ismételte a szavakat, melyekkel Yoda befejezte tanítását.

– Az fog segíteni nektek.

Hányszor hallotta ezt!

Még mindig széles vigyor ült az arcán, amikor Yoda feléje fordult.

– Elég, fiatalok! – adta ki az utasítást a Jedi-mester. – Vendégünk érkezett. Üdvözöljük őt!

Húsz kicsi fénykard kapcsolódott ki, és a tanulók egyszerre fordították felé a figyelmüket, levették sisakjaikat, és illő módon bal hónuk alá csapták.

– Obi-van Kenobi mester – mondta Yoda, hangját komolyra fogva, hogy a fiatalok nehogy úgy érezzék, gúnyolódik velük.

– Üdvözlet, Obi-van mester! – kiáltotta mind a húsz egyszerre.

– Elnézést, hogy zavarom, mester – mondta Obi-van kis meghajlással.

– Segítségedre miben lehetek?

Obi-van egy pillanatig elgondolkodott a kérdésen. Kifejezetten azért jött ide, hogy Yodát keresse, de most, hogy látta a kicsiny mestert fontos munkája közben, arra gondolt, hogy talán túl hamar engedte türelmét lankadni. Kérheti-e Yoda segítségét olyan küldetésben, mely teljes egészében az ő saját felelőssége? Obi-van hamar elvetette a kérdést. Ő Jedi-lovag, és Yoda a mestere, és az ő és Yoda felelőssége végül is egy és ugyanaz. Nem arra számított, hogy Yoda kimondottan az adott problémában tud majd segíteni, habár Yoda mindig tele volt meglepetésekkel, sokszor várakozáson felül.

– Egy bolygót keresek, amelyről egy régi barátom mesélt nekem – magyarázta, és tudta, hogy Yoda minden szavára figyel. – Megbízom benne és a tőle származó információban, de úgy tűnik, a rendszer nem jelenik meg az Archívum térképein. – Amint befejezte, mutatta is Yodának a hologömböt, amit hozott.

– Érdekes rejtvény – válaszolt Yoda. – Elveszett bolygót talált Obi-van mester. Milyen kínos… milyen kínos. Érdekes rejtvény. Gyerünk, fiatalok, a térképolvasó köré. Tisztítsátok meg gondolataitokat, és megpróbáljuk Obi-van mester elkóborolt bolygóját megtalálni.

Bementek egy veranda melletti szobába. A közepén egy keskeny pózna állt, bemélyedéssel a tetején. Mellette állva Obi-van megfogta a hologömböt, és a mélyedésbe tette. Amint behelyezte, a sötétítők összezárultak az ablakokon, és a szoba elsötétült, a csillagtérkép-hologram pedig élesen ragyogva feltűnt.

Obi-van várt egy pillanatot, mielőtt dilemmáját előadta volna, megvárva, hogy a fiatalok túljussanak az első meglepetésen. Elbűvölten figyelte, ahogy néhányan felnyúlnak, hogy megérintsék a kivetített csillagokat. Aztán amikor mind elcsendesedtek, a kivetített kép közepére sétált.

– Itt kellene lennie – magyarázta. – Ezen a területen a gravitáció az összes csillagot e felé a pont felé húzza. Itt egy csillagnak kellene lennie, de nincs.

– Fölöttébb érdekes – mondta Yoda. – A gravitáció vonala megmaradt, de a csillag és összes bolygója eltűnt. Hogyan lehetséges ez? Nos, fiatalok, mi az első dolog, ami elmétekbe ötlik? Válasz? Gondolat? Valaki?

Obi-van csendben maradt Yoda halk végszava után, figyelve a Jedi-mestert és gyülekezetét.

Egy kéz emelkedett föl, és amíg Obi-van úgy érezte, kuncognia kell az ötleten, hogy egy gyerek megoldhatná azt a problémát, amit három tapasztalt Jedi sem tudott kibogozni, Yodát és Jocasta Nu asszonyt is beleértve, észrevette, hogy Yoda egészen komolyan figyel.

Yoda a tanítvány felé biccentett, aki azonnal válaszolt.

– Úgy lehet, hogy valaki kitörölte az Archívum memóriájából.

– Úgy van! – mondta egy másik gyerek is azonnal. – Ez történt! Valaki kitörölte!

– Ha a bolygó felrobbant volna, a gravitáció is megszűnne – szólalt meg egy újabb gyerek.

Obi-van tompán bámult a lelkes csapatra megdöbbenésében, de Yoda csak kuncogott.

– Igazán csodálatos a gyermeki elme – magyarázta. – Semmi zűrzavar benne. Az adatot, igen, bizonyára törölték.

Yoda elindult kifelé a szobából, és Obi-van indult utána, kezét fellendítve, ahogy elhaladt az állvány mellett, az Erő segítségével kezébe rántva a hologömböt, megszüntetve a csillagos látványt.

– Ha a gravitáció középpontjába érsz, csillagodra rátalálsz tanácsolta Yoda.

– De Yoda mester, ki törölhette ki az adatot az archívumból? Az lehetetlen, nem?

– Veszélyes és nyugtalanító e rejtvény – válaszolt Yoda homlokát ráncolva. – Csak egy Jedi törölhette a fájlokat. De hogy ki és miért tette, nehéz lenne megmondani. Gondolkodni fogok ezen. Az Erő legyen veled!

Ezer kérdés futott át Obi-van elméjén, de rájött, hogy Yoda az előbb épp útjára bocsátotta. Úgy tűnik, mindannyiuknak megvan a maga rejtvénye, de legalább már világosan látta maga előtt az utat. Tisztelettudóan meghajolt, de Yoda már visszatért munkájához a gyerekekkel, és úgy tűnt, észre sem veszi őt. Obi-van kisétált.

 

Nem sokkal később, nem akarván vesztegetni egy percet sem, Obi-van már a leszállópályán állt előkészített csillaghajója mellett, amely hosszú és karcsú deltaszárnyú volt nyílhegyszerű formával, a pilótafülkéje pedig egészen hátul kapott helyet. Mace Windu állt mellette; a magas és határozott vonású mester a tőle megszokott nyugodt és fegyelmezett tekintettel figyelte Obi-vant. Volt valami megnyugtató Mace Winduban, erőt és eltökéltséget sugárzott. Mace Windunak volt egy olyan sajátossága, hogy meg tudta nyugtatni a körülötte lévőket arról, hogy minden úgy fog történni, ahogy annak történnie kell.

– Légy óvatos! – mondta Obi-vannak, kissé hátravetve fejét, ahogy beszélt, és testtartása még hatásosabb megjelenést kölcsönzött neki. – A zavar az Erőben egyre fokozódik.

Obi-van bólintott, bár igazából ennél konkrétabb és kézzelfoghatóbb dolgok miatt aggódott most.

– Aggódom a padavanom miatt. Nincs még kész arra, hogy egymaga cselekedjen.

Mace bólintott, mintha emlékeztetni akarná Obi-vant, hogy ezt már megbeszélték.

– Kivételes képességekkel bír – mondta a mester. – A Tanács tagjai biztosak döntésükben, Obi-van. Ugyan nem kaptunk választ minden vele kapcsolatos kérdésre, de a tehetsége nem elhanyagolható, és a fejlődéssel, amit irányításod alatt mutat, nem vagyunk elégedetlenek.

Obi-van figyelmesen végiggondolt minden szót, és újra bólintott, tudván, hogy keskeny határon egyensúlyoz. Ha túlhangsúlyozza aggodalmát Anakin személyiségével kapcsolatban, talán épp kárára van a Jediknek és a galaxisnak. És mégis, ha engedi, hogy feladatának, Anakin kiképzésének nagysága elhallgattassa ilyen fontos kérdésekben, akkor nagy kárt okoz-e?

– Ha igaz a jóslat, Anakin lesz az, aki meghozza az Erő egyensúlyát – fejezte be Mace.

– De még sok tanulnivalója van. A képességei… szóval… – Obi-van szünetet tartott, míg megpróbált ellavírozni ezen a kényes határon. – Arrogánssá tették. Most már tudom, amit te és Yoda mester kezdettől tudtatok. A fiú túl idős volt, amikor elkezdte a kiképzést, és…

Mace Windu homlokráncolása jelezte, hogy Obi-van talán kissé túl messzire ment.

– Van valami más is – állapította meg Mace.

Obi-van mély lélegzetet vett, hogy megerősítse magát.

– Mester, ezt a feladatot nem lett volna szabad Anakinnak és nekem adni. Attól tartok, Anakin nem lesz képes megvédeni a szenátornőt.

– Miért?

– Ő… érzelmi kapcsolat van közöttük. Már kisfiú kora óta. Most pedig össze van zavarodva, és ez elvonja a figyelmét. Miközben beszélt, Obi-van elindult csillaghajója felé. Felmászott a létrán a pilótafülkébe, és beült az ülésbe.

– Ezt már elmondtad – emlékeztette Mace. – A Tanács mérlegelte aggodalmaidat, és nem változtatta meg a döntést. Obi-van, hinned kell benne, hogy Anakin a helyes ösvényt fogja választani.

Természetesen, ez logikusan hangzott. Ha Anakin nagy vezérré lesz, ahogy a jóslat mondja, akkor a jelleme biztosan kiállja a próbát. Obi-van tudta, hogy Anakin éppen most esik át az egyik ilyen próbatételen, elzárva mindenkitől egy távoli bolygón, egy olyan nővel, akit túlságosan szeret. Erősnek kell lennie, hogy ezt a próbát kiállja; Obi-van csak remélni tudta, hogy Anakin helyesen ismeri fel a helyzetet.

– Sikerült Yoda mesternek bepillantást nyernie abba, jön-e a háború? – kérdezte, kissé más témára váltva, bár érezte, hogy az igencsak kapcsolódik az előzőhöz. A merénylő felkutatása, a szeparatisták megbékítése – mindezek a dolgok lehetővé tennék, hogy többet foglalkozzon Anakin kiképzésével, és jobban kézben tartsa a problémás padavan dolgait.

– A sötét oldalt kutatni veszélyes vállalkozás – jelentette ki Mace. – Nem tudom, mikor dönt úgy, hogy belefog, de amikor így tesz, lehet, hogy napokig magára marad.

Obi-van egyetértően bólintott, és Mace egy mosollyal intett neki búcsút.

– Az Erő legyen veled!

– Állítsd az irányt hipertérgyűrűre, Arfor! – utasította Obi-van a navigációs droidot, egy R4-P egységet, amely a karcsú csillaghajó bal szárnyába volt beépítve. Magában a Jedi-lovag még hozzátette: Lendítsük mozgásba a dolgot!