Star Wars történetek

STAR WARS II: A KLÓNOK TÁMADÁSA

Írta: R. A. Salvatore

 

12. FEJEZET

 

Padmé Amidala szenátor, Naboo exkirálynője bizony nem szokott hozzá az utazás ezen módjához. A fehérhajón egyetlen osztály létezett, a fedélköz, és ez igazából nem volt más, mint egy szállítóeszköz, sok nyitott raktérrel, és inkább szolgált élettelen rakomány szállítására, mint élőlényekére. A világítás szörnyű volt, és a szag még borzasztóbb, bár, hogy a bűz magából a hajóból áradt-e vagy a hordányi, mindenféle fajú és fajtájú kivándorlóból, azt Padmé nem tudta. Nem is érdekelte. Bizonyos tekintetben Padmé igazán élvezte ezt az utazást. Tudta, hogy a Coruscanton kellene maradnia, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a köztársasági hadsereg létrehozása ellen, de itt valahogy nyugodtnak és szabadnak érezte magát.

Megszabadult a felelősségtől. Szabad, hogy egy darabig egyszerűen csak Padmé legyen, és ne Amidala szenátor. Gyerekkora óta kevés ilyen pillanat akadt számára. Úgy tűnt, egész eddigi életét a köz szolgálatában töltötte; minden figyelmét a nagy, közös cél felé fordította, és semmi ideje nem maradt saját szükségleteire és vágyaira.

A szenátornő nem bánta, hogy ilyen az élete. Büszke volt arra, amit elért, de még inkább büszke volt arra a mélyről fakadó, melegséget és összetartást sugárzó érzésre, hogy valami nála nagyobbhoz tartozik.

Mégis, ezeket a pillanatokat, amikor a felelősség lekerült a válláról, tagadhatatlanul élvezetesnek találta.

Átpillantott Anakinra, aki még mindig aludt, eléggé nyugtalanul. Most nem a Jedi-padavant, az ő védelmezőjét látta benne, hanem a fiatalembert. Egy jóképű fiatalembert, akinek cselekedetei újból és újból az iránta érzett szeretetről vallottak. Egy veszélyes fiatalembert, ami azt illeti, egy Jedit, aki olyan dolgokra gondol, amikre neki nem lenne szabad. Egy férfit, aki megállíthatatlanul követi, amit a szíve diktál a gyakorlatiasság és az illendőség helyett. És mindezt őérte. Padmé nem tagadhatta, hogy ez mennyire vonzza. Ő és Anakin hasonló utakat jártak a köz szolgálatában, ő mint szenátor, a fiú mint Jedi-növendék, aki most lázadás jeleit mutatja a dolgok folyásával szemben, vagy legalábbis mesterével szemben, aki ezen a pályán végigvezeti, úgy, ahogy Padmé sohasem lázadott.

De nem akart-e? Nem akart-e Padmé Amidala csak Padmé lenni? Legalábbis időnként?

Széles mosollyal az arcán szándékosan elfordult Anakintól, a homályos helyiségben másik útitársát keresve. Végül észrevette R2-D2-t, aki megakadt egy sereg ételért sorba álló élőlény között. A felszolgálók épp a droid orra előtt merték a nem túl kellemes kinézetű puliszkát, és minden egyes lény, aki megkapta az adagját, kivétel nélkül ugyanazt a mély, elégedetlen hördülést hallatta.

Padmé szórakozottan figyelte, ahogy az egyik felszolgáló elkezdett kiabálni Artuval, és az öklét rázta, hogy elzavarja a droidot.

– Droidok nem állhatnak a sorba! – kiáltott a felszolgáló. – Tágulj innen!

R2 elindult a pult mellett, de hirtelen megállt, üreges csövet bocsátott ki praktikus kialakítású törzséből, amely a puliszka fölé lebegett, felszippantott egy keveset, majd egy tárolóedénybe helyezte, hogy odavigye társainak.

– Hé, droid, kifelé! – kiáltott rá újra a felszolgáló.

R2 szippantott még egy gyors kortynyit a puliszkából, egyik fogókezével szerzett egy darab kenyeret, aztán megfordult, füttyentett egyet, és elrobogott, miközben a felszolgáló az öklét rázva kiabált mögötte.

A droid sietve kerülgette a sok padlón alvó kivándorlót, és a lehető legrövidebb útvonalon haladt a mosolygó Padmé felé.

– Ne, ne! – hallatszott egy kiáltás a lány háta mögül. Anakiné. – Anya, ne!

Padmé odafordult, és látta, társa még mindig alszik, de izzadtan dobálja magát, láthatóan valami rémálom kínjai között.

– Anakin? – rázta meg finoman.

– Anya, ne! – kiáltotta a padavan, elhúzódva tőle, és ahogy a lány lenézett, látta, hogy a fiú lábai rugdosnak, mintha el akarna futni valami elől.

– Anakin! – kezdte megint Padmé, most hangosabban. Megint megrázta, erősebben.

A fiú szemhéja felpattant, és a padavan kíváncsian nézett körül egy pillanatig, mielőtt Padméhoz fordult volna.

– Mi az?

– Úgy tűnt, rémálom gyötör.

Anakin tovább bámult rá, arckifejezése kíváncsiságról aggodalomra váltott.

Padmé elvett egy tál puliszkát és egy darab kenyeret R2-tól.

– Éhes vagy?

Anakin felült, elvette az ételt, a haját borzolta és a fejét rázta.

– Nemrég léptünk be a hiperűrbe – magyarázta Padmé.

– Mennyit aludtam?

Padmé megnyugtatóan rámosolygott.

– Szundítottál egy jót – válaszolta.

Anakin lesimította tunikája elejét, és kiegyenesedett, majd körbenézett, megpróbált tájékozódni.

– Alig várom, hogy újra láthassam a Naboot – jegyezte meg, és megfordult, próbálta meghatározni helyzetét. Savanyú képet vágott, amikor lenézett a piszkosfehér puliszkára, és orrát ráncolva szippantott egyet. – Naboo – mondta újra, visszanézve Padméra. – Amióta eljöttem onnan, mindennap gondoltam rá. A legeslegcsodálatosabb bolygó, amit valaha láttam.

Ahogy beszélt, tekintete a lányra szegeződött, magába szíva látványát, és Padmé elbátortalanodva pislantott egyet, hogy elkerülje tekintetét.

– Lehet, hogy nem olyan, mint amilyenre emlékszel. Az idő megszépíti az emlékeket.

– Néha igen – értett egyet Anakin, és amikor Padmé felnézett, és látta, hogy a fiú még mindig őt vizsgálgatja, tudta, miről beszél. – Néha előnyére.

– Nehéz lehet, ha az életedet a Jediknek szentelted – mondta, újabb taktikával próbálva lefejteni magáról a fiú pillantását. – Hogy nem mehetsz oda, ahová szeretnél. És nem teheted azt, amit szeretnél.

– És nem lehetek azokkal, akiket szeretek? – Anakin látta, hová vezet a beszélgetés.

– Szabad szeretned? – kérdezte Padmé nyíltan. – Úgy tudtam, egy Jedinek tilos.

– Tilos ragaszkodni valakihez – kezdte Anakin, szenvtelen hangon, mintha szavalna. – Tilos a birtoklás. Az együttérzés, amit egyfajta feltétel nélküli szeretetnek neveznék, a Jedi életének központi része, úgyhogy mondhatnánk, hogy támogatjuk a szeretetet.

– Annyira megváltoztál – hallotta magát Padmé, olyan hangsúllyal, ami számára is illetlennek tűnt, kihívónak…

Nagyokat pislogott, amikor Anakin ellene fordította saját szavait.

– Te csöppet sem változtál. Pont olyan vagy, ahogy álmaimban emlékszem rád. Kétlem, hogy a Naboo is sokat változott volna.

– Nem változott – motyogta Padmé elhaló hangon. Túl közel voltak egymáshoz. A lány tudta ezt. Tudta, hogy veszélyes vizeken jár, saját maga és Anakin szempontjából is. A fiú padavan, egy Jedi, és a Jediknek tilos…

És mi a helyzet ővele? Azzal, amiért egész életében olyan keményen dolgozott? A Szenátussal, a hadsereg létrehozása elleni nagy fontosságú szavazatával? Ha ő viszonyba keveredik egy Jedivel, az a szavazatát illetően számos találgatásra adhat okot! Ha létrehoznák a hadsereget, az a Jediket és a feladataikat segítené, és ő mégis a hadsereg ellen szavazna, és…

És akkor?

Az egész olyan bonyolult, de ami még ennél is fontosabb, nagyon veszélyes is. Aztán a nővére jutott eszébe, és utolsó beszélgetésük, mielőtt visszarepült volna a Coruscantra. Ryoora és Poojára gondolt.

– Az előbb édesanyádról álmodtál – jegyezte meg, hogy mindenképpen témát váltson. Hátrébb húzódott, némi távolságot csempészve ezzel maga és Anakin közé, hogy valamiféle biztonsági zónát húzzon kettejük között. – Ugye?

Anakin hátradőlt, elfordította a tekintetét, és lassan bólogatott.

– Olyan régen eljöttem már a Tatuinról. Anyám emléke egyre jobban kifakul. – Anakin intenzív pillantása visszaszökkent Padméra. – Nem szeretném elveszíteni ezt az emléket. Nem akarom, hogy többé ne lássam az arcát.

– Tudom – kezdte a lány, és felemelte a kezét, hogy megsimogassa a fiú arcát, de visszafogta magát, és hagyta tovább beszélni.

– Láttam őt álmaimban. Valósnak tűnő álmokban. Ijesztő álmokban. Aggódom miatta.

– Csalódott lennék, ha nem aggódnál – válaszolta Padmé, halk hangja tele együttérzéssel. – Nem a legjobb körülmények között hagytad ott.

Anakin arca megrándult, mintha e szavak megsebezték volna.

– De helyesen tetted, hogy eljöttél – emlékeztette őt Padmé, megérintve a fiú karját. Szemével fogva tartotta a fiú tekintetét. – Édesanyád is azt akarta, hogy eljöjj. Ő is ezt látta szükségesnek. A lehetőség, amit Qui-gon kínált, neki reményt adott. Minden szülő egy jobb élet lehetőségét szeretné adni a gyermekének.

– De az álmok…

– Gondolom, nem tudod meggátolni, hogy bűntudat gyötörjön, amiért elhagytad őt – mondta Padmé. Anakin a fejét rázta, mintha a lány nem értené a lényeget. Padmé azonban nem így gondolta, tehát folytatta: – Az csak természetes, hogy azt szeretnéd, anyád ne a Tatuinon éljen, hanem például itt legyen veled. Vagy a Naboon, esetleg a Coruscanton, vagy valami biztonságosabb és szebb helyen szeretnéd tudni őt. Bízz bennem, Anakin! – mondta halkan, de nyomatékosan, és kezét ismét a fiú karjára tette. – Jó döntés volt eljönnöd. Számodra is, és ami még fontosabb, édesanyád számára is.

Arckifejezésével, mely tele volt együttérzéssel és törődéssel, Anakin Skywalker nem tudott vitába szállni.

 

Theed nagy kikötővárosa sok szempontból hasonlított Coruscantra, ide is hosszú sorokban érkeztek az égből a teherszállítók és ingajáratok. Habár, Coruscanttól eltérően, a Naboonak ez a nagyvárosa sokkal finomabb megjelenésű volt, kevesebb impozáns keményfém és fényes acélüveg felhőkarcolóval. Az épületek itt kőből és hasonló anyagokból épültek, lekerekített vonalakkal és puha színekkel. Különféle kúszónövények kapaszkodtak fel a házak falain, életet és illatot lehelve a városba. Otthonossá téve azt.

Anakin és Padmé keresztülvonszolták csomagjaikat egy ismerős téren, azon a helyen, ahol egy évtizede a Kereskedelmi Föderáció droidjai ellen zajló harcok tanúi voltak. R2-D2 követte őket, könnyedén gurulva egy vidám dalt fütyült, mintha ő is része lenne Theed légkörének.

Padmé titokban Anakin felé tekingetett, és látta az arcán a derűt, az egyre szélesedő mosolyt.

– Ha itt nőttem volna fel, azt hiszem, sosem hagytam volna el ezt a helyet – jegyezte meg Anakin.

Padmé nevetett.

– Ezt kétlem.

– De tényleg. Amikor a kiképzésem elkezdődött, honvágyat éreztem, és nagyon magányos voltam. Csak ez a város és az édesanyám voltak azok a kellemes dolgok, amikre gondolhattam.

Padmé arcán kíváncsiság és zavar tűnt föl. Anakin az itt töltött időt főleg halálos csatározással töltötte! Annyira megszállottjává vált volna a Naboonak, hogy még a rossz emlékeit is elhalványították a kellemes érzések?

– Az volt a baj – folytatta Anakin –, hogy minél többet gondoltam anyámra, annál rosszabbul éreztem magam. De ha a Naboora és erre a helyre gondoltam, mindig jobban éreztem magam.

Nem mondta ki, de Padmé tudta, hogy igazából arra gondol, jobban érezte magát, ha őrá gondolt, vagy legalábbis őt is a kellemes gondolatok közé sorolta.

– Ahogy az egész hely csillog a napfényben, és ez a virágillat a levegőben…

– És a vízesések távoli sustorgása – tette hozzá Padmé. Nem tagadhatta, Anakin hangja és szavai valóban őszintén hangzottak, és azon kapta magát, hogy igazat ad a fiúnak a Nabooval kapcsolatban, annak ellenére, hogy az ilyen érzésektől távol akart maradni. – Amikor először pillantottam meg a fővárost, nagyon fiatal voltam. Azelőtt sohasem láttam vízesést. Annyira tetszett. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd itt fogok élni.

– Mondd csak, kislánykorodban álmodoztál hatalomról és politikáról?

Padménak megint nevethetnékje támadt.

– Nem, dehogy, ez volt az utolsó dolog, amire gondoltam. – Hirtelen eluralkodott rajta a sóvárgás a rég volt napok után, amikor ártatlanságát még nem rombolta szét a háború, vagy a politika megtévesztő képmutatása. Alig tudta elhinni, hogy most ennyire kitárulkozik Anakin előtt. – Az volt az álmom, hogy a Menekültsegélyezési Mozgalomban dolgozzak. Sosem gondoltam arra, hogy jelöltetem magam. De minél többet tanultam a történelemről, annál inkább rájöttem, mennyi jót tehet egy politikus. Tehát nyolcéves koromban csatlakoztam a Törvényhozás Gyakornokaihoz, ami itt a Naboon annyit tesz, mintha hivatalosan kijelentenéd, hogy közszolgálatba lépsz. Ezután szenátori tanácsadó lettem, és olyan szenvedéllyel vetettem bele magam a munkába, hogy mielőtt észrevettem volna, királynővé választottak. – Padmé újra Anakinra nézett, majd vállat vont, nehogy teljesen szerénytelennek tűnjön. – Részben azért, mert a bizonyítványaim olyan jók voltak – magyarázta. – De főleg az volt a felemelkedésem oka, hogy meg voltam győződve a reform lehetőségéről. A Naboo emberei teljes szívükkel az ügy mellett álltak, annyira, hogy az életkorom szinte szóba sem került a kampány során. Nem én voltam a legfiatalabb királynő, akit valaha megválasztottak, de most, hogy visszagondolok, nem vagyok biztos benne, hogy elég érett voltam hozzá. – Egy pillanatra elhallgatott, és tekintetét Anakinéba mélyesztette. – Nem hiszem, hogy készen álltam volna.

– Az emberek, akiket szolgáltál, úgy gondolták, jól végzed a munkád – emlékeztette őt Anakin. – Úgy hallottam, még az alkotmányt is módosítani akarták, csak hogy hivatalban maradhass.

– A népuralom nem demokrácia, Annie. Azt nyújtja az embereknek, amit akarnak, és nem azt, amire szükségük van. És az igazat megvallva, megkönnyebbültem, amikor letelt a két ciklusom. – Padmé kuncogva folytatta, ami csak még jobban kihangsúlyozta mondanivalóját. – Hát még a szüleim! Nagyon aggódtak miattam a blokád idején, és alig várták, hogy vége legyen. Ami azt illeti, valaha úgy reméltem, mostanra már családom lesz…

Egy kissé elfordult, mert érezte, hogy elpirult. Hogyan tudott ilyen nyíltan kitárulkozni a fiú előtt ilyen hamar? Emlékeztette magát, hogy ők nem régi barátok, de a figyelmeztetés üresen visszhangzott gondolatai közt. Visszanézett Anakinra, és annyira szabadon és biztonságban érezte magát vele, mintha egész életükben barátok lettek volna. – A nővéremnek vannak a világon a legcsodálatosabb, legnagyszerűbb gyermekei. – Tudta, hogy a szeme csillog, de kipislogta belőle az érzelmet, ahogy már sokszor száműzte magából személyes vágyait felsőbb érdekek miatt. – De amikor a királynő felkért szenátorának, nem mondhattam nemet – magyarázta.

– Egyetértek! – helyeselt Anakin. – Úgy értem, a Köztársaságnak szüksége van rád. Örülök, hogy a közszolgálatot választottad… úgy érzem, a mi generációnkkal olyan dolgok fognak történni, amelyek alapjaiban rengetik meg a galaxist.

– Jedi-megérzés? – viccelt Padmé.

Anakin nevetett.

– Csak egy érzés – magyarázta, vagyis próbálta megmagyarázni, hisz egyértelmű volt, hogy ő sem egészen tudja, mit akar mondani. – Csak úgy tűnik, mintha minden gyanúsan csendes lenne, mintha valami készülőben volna…

– Én is így gondolom – vetette közbe Padmé őszintén.

Megérkeztek a palota nagy kapuihoz, és egy pillanatig csak csodálták a látványt. Ellentétben Coruscant legtöbb épületével, melyeket pusztán hatékonysági szempontok alapján terveztek, ez jobban hasonlított a Jedi Templomhoz, híven tükrözve az elvet, hogy az esztétikum is fontos, hogy forma és rendeltetés kéz a kézben járnak.

Padmé természetesen otthonosan mozgott a palotában, és a legtöbb ember ismerte odabent, így hamar odaértek a trónteremhez, ahol azonnal bejelentették őket.

Mosolygó arcok fogadták őket. Sio Bibble, Padmé kedves barátja, aki uralkodása alatt bizalmas tanácsadója volt, a trón mellett állt Jamillia királynő oldalán, ahogy oly sokszor állt Padmé mellett is. Nem sokat öregedett az elmúlt pár év alatt, fehér haja és szakálla még mindig előkelően, hibátlanul lapult főkötője alatt, és szeme megőrizte azt az intenzív pillantást, amit Padmé annyira szeretett benne.

Jamillia minden apró részletében tökéletes királynőként ült mellette. Hatalmas fejdíszt viselt és lebegő hímzett köpenyt, amilyeneket Padmé is olyan sokáig viselt, és a szenátor úgy találta, hogy Jamillia legalább olyan királyi megjelenésű bennük, mint ő volt.

Mindenhol szobalányok, tanácsadók és őrök álltak, és Padmé azon elmélkedett, hogy az egyik mellékhatása annak, ha királynő az ember, az, hogy sosem lehet egyedül.

Jamillia királynő felállt, hátát teljesen egyenesen tartva, nehogy fejdísze eldőljön, és Padméhoz lépett, hogy kezet fogjon vele.

– Aggódtunk miattad. Annyira örülünk, hogy itt vagy, Padmé – mondta ízes délkeleti kiejtéssel, erősen hangsúlyozva a mássalhangzókat.

– Köszönöm, felség. Bár jobb szolgálatot tettem volna, ha a Coruscanton maradok szavazni.

– Palpatine főkancellár mindent elmagyarázott – vetette közbe Sio Bibble. – A hazatérés volt az egyetlen ésszerű döntés, amit hozhatott.

Padmé beletörődő pillantást vetett rá. Még mindig zavarta, hogy hazaküldtek a Naboora; olyan keményen dolgozott a Köztársasági Hadsereg létrehozása ellen.

– Hány rendszer csatlakozott Dooku gróf szeparatistáihoz? – kérdezte Jamillia királynő a lényegre térve. Soha nem adott a tereferére.

– Sok ezer – felelte Padmé. – És napról napra egyre többen lépnek ki a Köztársaságból. Ha a Szenátus megszavazza a hadsereg felállítását, biztos vagyok benne, hogy polgárháborúba taszítanak bennünket.

Sio Bibble a tenyerébe csapott az öklével.

– Hihetetlen! – mondta, fogát csikorgatva minden szónál. – A Köztársaság megalakulása óta nem volt egyetlen nagyobb háború sem.

– Látsz lehetőséget arra, hogy a szeparatistákat tárgyalás útján visszahozzuk a Köztársaságba? – kérdezte Jamillia, aki nyugodt maradt Sio Bibble szemmel látható felindulása ellenére.

– Ha fenyegetve érzik magukat, akkor nem. – Padmé maga is csodálkozott, mennyire biztos volt efelől. Úgy érezte, kezdi valóban megérezni hivatása fortélyait, és hogy most már szinte magától értetődően bízhat ösztöneiben. Tudta, hogy minden tehetségére szükség lesz. – A szeparatistáknak nincs hadseregük, de ha provokáljuk őket, megvédik magukat. Ebben biztos vagyok. És mivel nincs idejük és pénzük hadsereget szervezni, úgy gondolom, a Kereskedelmi Céhhez vagy a Kereskedő Föderációhoz fordulnak segítségért.

– A kereskedelem seregei! – visszhangozta Jamillia királynő dühösen, undorodva. A Naboon mindenki tudta, milyen gondok vannak az ilyen szabadúszó csoportokkal. A Kereskedő Föderáció leigázta volna a Naboot, ha nincs Amidala hősiessége, néhány Jedi, az ifjú Anakin és a hűséges nabooi pilóták bátorsága. De még ez sem lett volna elég, ha Amidala királynő nem hoz össze egy váratlan szövetséget a hősies gungákkal. – Miért nem tett a Szenátus semmit, hogy visszatartsa őket?

– Attól tartok, a főkancellár minden erőfeszítése ellenére még mindig túl sok bürokratát, bírót, sőt szenátort pénzel a Céh – vallotta be Padmé.

– Akkor tehát igaz, hogy a Céh a szeparatisták felé mozdult el, ahogyan mi is gyanítottuk – elmélkedett Jamillia királynő.

Sio Bibble ismét belebokszolt nyitott tenyerébe, magára vonva a figyelmet.

– Ez égbekiáltó! – jelentette ki. – Égbekiáltó, hogy a sok meghallgatás és a Legfelsőbb Bíróság négy tárgyalása után Nute Gunray még mindig a Kereskedő Föderáció alkirálya lehet. Mindent ezek a pénzhajhászok uralnak?

– Ne feledje, tanácsadó, hogy a bíróságnak sikerült csökkentenie a Kereskedő Föderáció hadseregének létszámát! – emlékeztette Jamillia, ismét megőrizve a nyugodt, visszafogott hangot. – Ez egy lépés a jó irányba.

Padmé arca megrándult, de tudta, hogy őszinte jelentést kell tennie.

– A pletykák szerint, felség, a Föderáció hadseregének létszámát nem csökkentették, ahogy az elő lett írva.

Torkát köszörülve Anakin Skywalker lépett előre.

– Nem engedték, hogy a Jedik kivizsgálják az ügyet – magyarázta. – Azt mondták, túl veszélyes lenne a gazdaságra nézve.

Jamillia királynő ránézett és bólintott, majd visszafordult Padméhoz, kihúzta magát, tekintetét megacélozta, díszes ruházata és királyi megjelenése olyan bolygóközi uralkodót testesített meg, aki híven szolgálja a Köztársaságot.

– Meg kell tartanunk a Köztársaságba vetett hitünket – jelentette ki. – Amikor megszűnik a demokráciába vetett hitünk, azon a szent napon el is veszítjük azt.

– Imádkozzunk, hogy ez a nap soha ne jöjjön el – tette hozzá Padmé halkan.

– De addig is törődnünk kell saját biztonságunkkal – mondta Jamillia királynő, és Sio Bibble-re nézett, aki intett a szolgálóknak. Az összes tanácsadó, szolgáló és szobalány meghajolt, és sietve elhagyták a termet.

Sio Bibble közelebb lépett Anakinhoz, kinevezett védelmezőjükhöz, aztán megvárta, míg mindenki távozik, végül megszólalt:

– Mit javasol, Jedi-mester?

– Anakin még nem Jedi, tanácsadó – szakította félbe Padmé. – Még csak egy padavan tanítvány. Úgy értem…

– Hé, várjunk csak! – vágott közbe Anakin, szemmel láthatóan bosszantotta a lefokozás.

– Padmé – folytatta Jamillia királynő. – Tegnap apád járt nálam audiencián. Elmondtam neki, mi történik. Reméli, hogy meg fogod látogatni édesanyádat, mielőtt elmégy. A családod nagyon aggódik miattad.

Hogyne aggódnának? – gondolta Padmé, és fájdalmasan vette tudomásul, hogy a pozíciójából fakadó veszélyek szeretteire is hatással vannak. Hogyne aggódnának? A királynő emlékeztette arra, hogy a családi élet és a köz szolgálata nem keveredhetnek. Néhányan a Naboon igyekeztek mindkettőt fenntartani, de Padmé mindig is tudta, hogy egy ilyen kettős szerep, melyben feleség és esetleg anya is, és mellette szenátor is, nem tenne jót sem családjának, sem állásának.

Saját biztonsága miatt egyáltalán nem aggódott a tárgyalások során, hajlandó volt bármilyen szükséges áldozatot meghozni. De most hirtelen eszébe jutott, hogy döntései és pozíciója mások életére is befolyással lehet.

Miközben Anakinnal, Sio Bibble-lel és Jamillia királynővel kisétáltak a trónteremből, majd végig a palota főlépcsőjén, Padmé arca mosolytalan maradt.