Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

9. FEJEZET

 

– Hirtelen nem jut eszembe egyetlen alkalom sem – ismerte be Mara, kinézve a Starry Ice hídjának ablakán az előttük elterülő aszteroidamezőre. – Bár meg kell mondanom, hogy egyedül nekimenni egy egész kalózfészeknek még a te szokásos pimaszságodtól is erős túlzás. Egyébként mi a fenét csinálsz itt?

– Próbálok kijutni – felelte Luke szárazon. – És te?

– Karrde kért meg, hogy nézzek utánad – közölte a nő. – Mintha sejtette volna, hogy szükséged lehet egy kis segítségre.

– Az jól jönne – ismerte be Luke. – Hol vagy most?

– Pillanatnyilag még eléggé kint – válaszolta Mara a homlokát ráncolva. Valóban egy robbanást hallott a Cavrilhuk aszteroidájáról? – Bombákat robbantgatsz, vagy mi van?

– Én nem, de valaki igen. Robbanásokat hallok a távolból. Látszik onnan, hogy mi folyik itt?

A szomszédos konzolnál ülő Shirlee Faughn kapitány megveregette Mara karját.

– Nézd csak az aszteroida jobb szélét – morogta. – Egy egész kis flottilla indult el a mélyűr irányába. Azt mondja… tizennyolc hajó.

– Borzalmas – hümmögte Mara. – Bajban vagy, Luke, a patkányaid tömegesen menekülnek. Faughn tizennyolc hajót számolt össze; de valószínűleg több is elindult már. Tízet egy ellen, hogy azok a robbanások a bázis önmegsemmisítő rendszerének a beindulását jelzik. Van valami járműved?

– Volt egy Y60-as teherhajóm, mikor idejöttem, a fedélzetén Artuval és egy X-szárnyúval – felelte Luke. – De nem tudom elérni őket.

– Azért még ne ess pánikba! – javasolta Mara gyors pillantást vetve a képernyőkre. – Még mindig zavarják a komlinked elsődleges frekvenciáját, csak éppen nekünk van valamink, amivel be tudunk jutni egy felharmonikuson. Milyen messze vagy a leszállópályától?

– Nem tudom pontosan…

Faughn csettintett egyet az ujjaival, és rámutatott Mara egyik kijelzőjére.

– Várj! – vágott Luke szavába Mara. – A zavarás épp most szűnt meg. Hadd álljak vissza a komlinked elsődleges frekvenciájára! Corvus? – pillantott át a híd másik felében lévő kommunikációs konzolhoz.

– Minden tiszta – jelentette a másik. – Mindjárt átkapcsollak az elsődlegesre.

A hangszóróból váratlanul egy asztromechanikai droid bináris nyelvének szaggatott sípolása tört elő.

– Lassabban, Artu! – hallatszott Luke hangja a füttyök és csiripelések között. – Egy szavadat sem értem.

– Azt mondja, hogy az X-szárnyúval minden rendben – közölte Mara a képernyőjén megjelenő fordítást figyelve. – A kalózok megpróbálták elkapni a kis barátodat, ezért kijött az X-szárnyúval a rejtekhelyéről…

Elfintorodott.

– És azzal kergette el őket, hogy szétlőtte a leszállópálya atmoszférapajzsának a generátorait.

Egy hosszú pillanatra csend támadt.

– Ami, gondolom, azt jelenti, hogy a leszállópálya most tele van vákuummal – állapította meg Luke.

– Színültig – erősítette meg Mara. – Azt hiszem, felesleges abban bízni, hogy a közelben lesz valahol egy űrruha.

– Nem tudom, de inkább nem számítok rá – jegyezte meg Luke.

– Én sem tenném – értett egyet Mara. – Faughn, te régebben repültél Y60-asokon, igaz?

– Többet, mint amire szívesen emlékszem – válaszolta a másik nő. – Arra gondolsz, hogy próbáljon meg felrohanni rá?

– Úgy lenne a legegyszerűbb kihozni onnan – vélte Mara. – Meg tudja csinálni?

– Kétlem. Skywalker, lent van a hajó rámpája vagy fent?

– Amennyire tudom, lent.

Az R2-es felcsipogott, helyzetjelentése azonnal feltűnt a képernyőn.

– Még mindig lent van – közölte Mara.

– Akkor semmi esélye – rázta meg a fejét Faughn. – Az Y60-asok rámpamechanizmusa egy nagy rakás szemét. Legalább tizenöt percig tart bezárni és nyomás alá helyezni a hajót.

– Ettől féltem – harapott az ajkába Mara. – Egy kicsit sokáig kellene visszatartania a levegőt.

– És mi van az X-szárnyúval? – vetette fel Faughn. – Egy akkora pilótafülkét nem tarthat túl sokáig nyomás alá helyezni.

– Csakhogy manapság a legtöbb vadászgépen nyomászár van – hívta föl rá a figyelmét Mara. – Ha vákuumban kinyitják a fülkét, és közben nem kapcsolják ki manuálisan a mechanizmust, akkor általában kilövődik a katapultülés. Biztonsági megoldás, nem hiszem, hogy az R2-es meg tudja kerülni.

– Nem, nem tudja – felelte Luke. – Jobb lesz, ha reménykedni kezdek, hogy találok egy űrruhát.

– Persze. – Mara halkan fütyörészett a fogai között, s közben az aszteroidától való távolságukat méregette. Annak az esélye, hogy a kalózok otthagytak egy űrruhát a potenciális szökevények számára, valahol a nagyon kicsi és a nulla között volt. – Ha esetleg nem sikerülne, bemegyünk érted.

A szeme sarkából látta, hogy Faughn rémült pillantásokat vet rá.

– Jade, nem ismerjük a befelé vezető utat – morogta a másik nő.

– Mi nem, Skywalker droidja viszont igen – emlékeztette Mara. – Droid, mi lenne, ha átküldenél nekünk néhány számot?

Az R2-es beleegyezően csipogott, és a számítógép képernyőjén feltűnt a pálya leírása.

– Megvan – közölte Mara. – Indulás!

Faughn visszatért a kormányműhöz, nyilvánvalóan nem lelkesedve az ötletért, hogy kockára tegye a hajóját. Egy pillanatra felszökött a tömegvonzás, ahogy a Starry Ice előrelendült.

– Nem is néz ki olyan rosszul ez az útvonal – szólt oda neki Mara a képernyőt tanulmányozva.

– Múlt időben beszélj! – szólt vissza a kapitány a navigációs képernyőre mutatva. – Van ugyanis egy kis problémánk: az aszteroidák egymáshoz viszonyított helyzete megváltozott.

Mara rápillantott a saját navigációs konzoljára. Faughnnak igaza volt.

– A fenébe… elmozdították őket! – pattant fel az üléséből és indult az ajtó felé. – Mindegy, bemegyünk, mint egy bantha. Az enyém az Egyes; a többihez küldd oda Elkint és Torve-ot.

Már kezdte bekötni magát a turbólézerüteg ülésébe, mikor Faughn jelentkezett.

– Épp most haladtunk el egy automata jelzőbója mellett, amely távozásra szólított fel – jelentette a kapitány. – Valószínűleg innentől kezdődik a neheze.

– Vettem – felelte Mara egy rúgással bekapcsolva a turbólézer vészindítóját. Az utazás során körülbelül huszadszor kívánta, hogy a Jades Fire bár ne a Duroonon vesztegelne a navigációs rendszer karbantartása miatt. Karrde tisztességesen felfegyverezte a hajóit, a Fire-nek azonban ugyanakkora tűzereje volt, mint a Starry Ice-nak, viszont sokkal jobban lehetett vele manőverezni.

A hajója azonban nem volt ott, és ez ellen semmit sem tehetett. Izzadó tenyerét gyorsan beletörölte kezeslábasába, majd az Erőért kinyúlva keményen megmarkolta az üteg célzóegységét. Lehet, hogy nem olyan dicső és hatalmas jedi, mint a nagy Luke Skywalker, ma viszont szívesen összemérte volna a veszélyérzékelő képességét az övével.

A gond csak az volt, hogy a veszélyérzet ritkán jelezte a pontos irányokat. Odakint pedig elég sokfelől érkezhetett veszély.

– Jövünk, Luke! – kiáltotta a gégemikrofonjába. – Ez az utolsó lehetőséged, hogy egy kézmozdulattal eltüntesd az összes csapdát!

Még ki sem mondta a szavakat, már meg is bánta őket. Luke túl messze volt ahhoz, hogy teljesen megérinthesse az elméjét; de Mara még így is érezte, ahogy felnyögött a megjegyzés hallatán. Már épp bocsánatkérésre nyitotta a száját…

Amikor a veszélyérzete hirtelen felszökött, s egy közelben elhúzó aszteroida felkeltette a figyelmét. A szélén észrevett egy természetellenesen sima foltot… a fém halvány csillogását…

A turbólézere felvillant, kőtörmelékké zúzva a gyanús aszteroidát. A táguló porfelhőből egyetlen válaszlövés érkezett: túl gyengén, túl későn és ráadásul messze a célpontja mellé.

– Szép lövés volt, Mara! – hallotta Elkin hangját a fülében. Mara bólintott. Túlságosan lekötötte a feladata és az előbbi megjegyzése miatt érzett bűntudata. A bűntudata, és egyre fokozódó dühe amiatt, hogy bűntudatot érez. Végül is nem ő, hanem Skywalker és a tanítványai játszadoztak felelőtlenül a hatalmukkal. És ha a fickót zavarja, hogy valaki emlékezteti erre, akkor az az ő baja, nem a Maráé.

Ismét veszélyt érzett; de még mielőtt azonosíthatta volna a forrását, vörös lézersugarak törtek elő Torve ütegéből, és egy sor kisebb szikla idő előtt pengeéles kőszilánkokból álló felhővé robbant szét. Mara felnyögött, amikor néhány darab a fülkéje előtt pattant le a Starry Ice pajzsáról; de aztán a hajó maga mögött hagyta a csapdát és elindult a következő felé. Megigazítva fogását a markolaton, Mara újra kinyúlt az Erőért.

A trió további nyolc csapdát lőtt szét, mire a Starry Ice odaért a bázishoz.

– Megérkeztünk – jelentette be Faughn. – Skywalker? Hol vagy?

– A leszállópályánál – felelte Luke. – Artu, adj le néhány lövést a peremre, hogy észrevegyék!

A droid felcsipogott, és két meredek szirt árnyékában lézerfény villant fel.

– Oké, megvagy – szólt vissza Faughn. – Jövünk.

A felvillanások megszűntek; s rögtön ezután az aszteroida felszínét meg-megrázó néma robbanások egyike a leszállópályához aggasztóan közel vert fel porfelhőt.

– Még egy bomba – jegyezte meg Mara.

– Lemaradtatok a műsorról, míg kint voltatok – közölte Luke. – Tíz másodpercenként robban egy. Olyan, mintha egyre közelebb érnének hozzám.

Újabb robbanás, ezúttal még közelebb a leszállópályához.

– Ez túl szoros, ha engem kérdezel – morogta Faughn. – Biztos, hogy meg akarod kockáztatni a leszállást, Jade?

– Nem kifejezetten – adta meg magát Mara –, de úgy tűnik, nincs túl sok választásunk. Ez nagyon sokba fog kerülni neked, Luke.

– Majd átutalom a számládra – ígérte Luke. – Siessetek… nem, várjatok! Vissza!

– Micsoda? – kérdezte Faughn.

– Hallottad! – csattant fel Mara, ahogy az ő veszélyérzete is jelzett. – Vissza!

A Starry Ice hátraszökkent; a leszállópályát szegélyező szirtek egyikét sorozatos robbanások kezdték elpusztítani, mintha csak egy Endor napi ünnepségen gyújtottak volna be egy sor petárdát.

– Jade, ez őrület! – kiáltotta Faughn. – Nem tudok leszállni oda. Az egész térség bármelyik pillanatban a levegőbe repülhet.

– Igaza van – helyeselt Luke… és ahogy Mara kinyúlt az Erővel, kissé elkomorodott. – Azt hiszem, csak egy választásunk maradt.

Egy kézmozdulattal eltünteted az összes csapdát?

– Mi lenne az? – kérdezte Mara hangosan.

– Elétek kell mennem – válaszolta Luke. – Van egy dokkolóegységetek, amely megbirkózik az X-szárnyúmmal?

– Van két fél hangárunk vonósugarakkal – felelte Faughn. – A pilótafülke mindenesetre nyomás alatt lesz.

– Jó. Artu, azonnal indulj és kapcsolódj össze velük!…

– Álljunk meg egy szóra! – vágott a szavába Mara. Volt valami Skywalker hangjában és gondolataiban, ami alapján valami óriási hülyeségre készült. – Ugye nem azt tervezed, hogy kiugrasz elénk a vákuumba? Ahhoz nem leszünk elég közel.

– Tudom – mondta Luke. – Amint kinyitom az ajtót, jedi hibernációs transzba ejtem magam.

Igen, Mara ezt valóban égbekiáltó hülyeségnek nevezte volna.

– És mégis, hogy akarod csinálni? – kérdezte. – Azonnal transzba kell esned, amint kinyitottad az ajtót. Nem marad semmi levegőtartalékod.

– Ha ügyesen vágom át magam az ajtón, akkor egy adag levegőnek velem kell jönnie – magyarázta Luke. – Annak elégnek kell lennie, hogy elkezdjem a hibernációt, és ráadásul felétek is fog lökni.

– Borzalmasak az esélyeid.

– A kényszermegoldások már csak ilyenek. És ha túl sokáig beszélünk róla, akkor egyáltalán nem lesz semmilyen esélyem.

– Ez úgy hangzott, mint Solo híres mondásai – morogta Mara. Luke-nak azonban igaza volt; és mintha csak alátámasztani akarta volna a szavait, a másik szirt is elkezdett felrobbanni. – Nyertél. Csináljuk!

– Helyes. Artu, indulj!

A droid boldogtalanul felcsipogott, de az X-szárnyú engedelmesen felemelkedett a leszállópályáról és elindult a Starry Ice felé.

– Faughn? – kiáltotta Mara.

– A vonósugár készen áll a fél hangárnál – jelentette Faughn. – A jobb oldali zsilipkapu nyitva áll, egy atmoszférapajzs nyomás alatt tartja, Krickle pedig egy egészségügyi csomaggal várakozik benne. Akárhol is van a jedi, mi készen állunk.

– Hallottad, Luke?

– Igen. Az „üdvözöllek a fedélzeten” mondattal tudtok majd kihozni a transzból.

– „Üdvözöllek a fedélzeten”, oké.

– Rendben, jövök. Ne hibázz el!

Mara feszülten elmosolyodott. Ne hibázz el. Valaha teljesen más jelentéssel bírtak volna számára ezek a szavak. Luke Skywalker a pisztolya célkeresztjében, a haldokló Császár parancsa az elméjében, hogy ölje meg az elbizakodott jedit…

De ezen a válságon átment már tíz évvel korábban, a Tantiss-hegy belsejében, és az Uralkodó hangja csak egy távoli és erőtlen emlékké lett.

Skywalkernek is meglesz a maga válsága, amin át kell mennie ezekben a napokban. Talán már bele is csöppent a közepébe.

Mara nagyon remélte.

Luke érzelmei felerősödtek. Mara koncentrált, maga elé képzelte a fénykard villanását, ahogy a zöld penge átvágja a vastag fémajtót…

És a férfi váratlanul eltűnt.

– Faughn? – kiáltotta Mara lehunyt szemmel, a lehető legjobban kiterjesztve az Erőt. Luke jelenlétét azonban nem tudta érzékelni. Vagy sikerült hibernációs transzba kerülnie, vagy meghalt.

– Itt jön – közölte Faughn.

Mara kinyitotta a szemét. Igen, valóban ott jött, törött bábuként siklott a Starry Ice felé. A lába tehetetlenül himbálódzott, ahogy a teste lassan forgott. Az aszteroida pusztulásának villogó fényei szürreális hangulatot kölcsönöztek a látványnak.

A Starry Ice egy rémisztő zökkenéssel ismét elindult a felszín felé: Faughn úgy manőverezett, hogy találkozzanak Luke pályájával.

Illetve inkább csak próbálkozott. Mara a homlokát ráncolta a közeledő alak láttán, fejben gyorsan felmérte a pályáját és a becsapódási sebességét…

Faughn a hajó számítógépe segítségével hamarabb kapta meg az eredményeket.

– Baj van – közölte feszülten. – Muszáj ilyen gyorsan menni, hogy elcsíphessük, de vagy a hajótesten töri ki a nyakát, vagy a zsilip falán.

– Te csak juttasd be! – oldotta ki magát Mara az ülése hevedereiből. – Én majd gondoskodom róla, hogy túlélje.

Luke már majdnem célba ért, mire Mara eljutott a zsilipig. A jedi egészségtelenül gyorsan közeledett.

– A számítógép szerint egyenesen rajta vagyunk – hallatszott Faughn hangja a hangszóróban, miközben Mara átnézett az atmoszférapajzson. – Becsapódás tíz másodperc múlva.

Mara nekitámaszkodott a zsilip falának, vett egy mély lélegzetet, és kinyúlt az Erővel.

A Császár megtanította annak az alapjaira, hogyan mozgasson tárgyakat az Erővel. Elemi tudását maga Skywalker fejlesztette tovább a Wayland erdejében megtett útjuk során, illetve később egy rövid ideig a yavini akadémiáján. Mara azóta is tovább gyakorolt, és úgy vélte, meglehetősen profi lett a technika alkalmazásában.

Azonban kisebb tárgyakat, például a fénykardját mozgatni csak egy dolog volt. A felé zuhanó Luke-ot elkapni inkább olyan feladatnak tűnt, mint a Starry Ice-ot megállítani a fogával. Mindenét beleadta az erőfeszítésbe, s csak homályosan jutott el a tudatáig, hogy egész teste belemerevedett az igyekezetbe. Kétségbeesetten küzdött, hogy legalább lelassítsa, mielőtt elsüvítene mellette a zsilipben. Érezte, hogy lassul… tudta, hogy ennyi nem lesz elég…

És az utolsó pillanatban ellépett a fal mellől, pontosan Luke útjába.

A férfi teljes sebességgel nekiütközött, s mindketten hátra- és lezuhantak.

– Üdvözöllek a fedélzeten – préselte ki magából Mara egy másodperccel azelőtt, hogy leértek volna a padlóra.

A földet érés sokkal kevesebb fájdalommal járt, mint amire számított. Szaporán pislogott, próbálva kirázni a köröző csillagokat a látóteréből…

– Köszönöm – suttogta Luke a fülébe.

A csillagok eltűntek, és Mara azon vette észre magát, hogy egy idegen arcra néz fel – Luke erősen álcázott arcára, ismerte fel. A férfi négykézláb állt fölötte, láthatólag épp idejében magához térve a transzból ahhoz, hogy saját maga tompítsa a becsapódást, s ne adja hozzá még a saját súlyát is a Maráéhoz.

– Nincs mit – nyögte a lány. – Jó az álcád.

– Kösz – mosolygott Luke. – Nagyrészt be is vált.

– A „nagyrészt” az nem sokat jelent, igaz? – kérdezte Mara. – Miért nem az Erővel teremtettél valami illúziót, mint korábban?

– Igyekszem nem használni az Erőt, csak ha már nincs más választásom – magyarázta Luke. – Ebben az esetben nem tűnt feltétlenül szükségesnek.

– Aha – hümmögte Mara. Ez érdekes. Nagyon érdekes. – Tehát leszállnál rólam, vagy csak most helyezkedtél kényelembe?

– Ja… persze – felelte Luke esetlenül. Egy pillanatra annak a hajdani farmerfiúnak a zavara suhant át az arcán, miközben feltápászkodott. – Elnézést.

– Semmi baj – állt fel Mara is, kritikus szemmel végigmérve a férfit. Néhány ronda, repeszvágta lyuk a ruháján, alattuk valószínűleg hasonlóan ronda sebekkel. – Úgy látom, rád férne pár nap a gyengélkedőben.

– Erre most nincs idő – rázta meg a fejét Luke. – Pillanatnyilag jól vagyok, és minél előbb ki kell jutnunk innen. Sikerült dokkolni az X-szárnyúmnak?

– Nem tudom – csapott a vezérlőpanelre Mara, hogy bezárja a zsilipet. – Faughn?

– A B dokkban van – válaszolta a kapitány. – Skywalker, ismersz valami biztonságos kivezető utat ebből a csapdából?

– Ismertem – nyitotta ki Luke a belső ajtót. – De most már valószínűleg semmivel sem biztonságosabb, mint bármelyik másik útvonal.

– Akkor a kalózok után megyünk – döntötte el Mara, leintve az egészségügyi csomaggal elősiető Kricklét. A Starry Ice fél hangárjai felé vette az irányt. – Valószínűleg lőni fognak ránk, de ne legyünk telhetetlenek, nem sikerülhet minden.

– Probléma: egyetlen kalózt sem látok, akit követhetnénk – közölte Faughn. – Az elmúlt két percben semmi sem távozott az aszteroidáról.

Mara gyomra görcsbe rándult.

– Ami azt jelenti, hogy az önmegsemmisítő rendszer hamarosan belekezd a fináléba.

– Valószínűleg – helyeselt Faughn. – Mit csináljunk, válasszunk találomra egy irányt és induljunk?

– Nagyjából – bólintott Mara. – Kezdj eltávolodni a bázistól, de ne túl gyorsan! Oda akarok érni a turbólézeremhez, mielőtt még valami rondaságba botlanánk.

– Nekem is hagyjatok időt felszállni – tette hozzá Luke. – Majd előttetek megyek, és aktiválom a csapdákat.

– Már ha észreveszed őket egyáltalán – mutatott rá Mara, szúrósan ránézve. – Jobban érzékelem a veszélyt, mint te; talán nekem kellene előremennem a hajóddal.

– Meg tudom csinálni – szögezte le a férfi határozottan. – Egyébként is az én felelősségem, miattam vagytok itt.

Ebben volt valami.

– Ha annyira akarod – mutatott Mara a folyosó vége felé. – Először balra, aztán jobbra. Igyekezz!

Feleslegesen aggódott. Mire odaért a turbólézeréhez, az X-szárnyú már előttük hasította az űrt.

– Készen állok – jelentette Mara, miközben ismét becsatolta magát. – Nyomás, Luke! Sok szerencsét!

– Az Erő legyen veled! – felelte a másik, valami olyasmivel a hangjában, amit Mara szelíd korholásnak vett. – Légy résen!

Befelé jövet idegőrlő útjuk volt az aszteroidák között. Kifelé, Mara legnagyobb meglepetésére, szinte könnyűnek tűnt. Az X-szárnyú időnként enyhén kitért és tüzet nyitott, elintézve egy-egy távoli aknát, bombát vagy automata turbólézerüteget – általában még jóval azelőtt, hogy Mara veszélyérzete jelzett volna. Hamarosan beállt a minta: az X-szárnyú manőverezett, tüzelt, kitért, a Starry Ice pedig szorosan a nyomában haladva elvégezte az esetleges utómunkálatokat. Akár véletlenül, akár szándékosan, de Luke valamivel a teherhajó felett repült, s a legalaposabb munkát Mara tűzvonalában végezte. A legtöbb eltakarítanivaló így Elkinre és Torvéra jutott, s Mara azonkívül, hogy feszülten figyelt az esetleges csapdákra, nem tehetett mást, mint türelmesen kivárta, hogy társai megtisztítsák az aszteroidamezőt. Közben komoran azon töprengett, hogy Luke vajon szándékosan vigyáz-e rá ilyen elánnal, csakhogy bosszantsa.

Az égboltot figyelte akkor is, mikor észrevette a hajót.

Először azt hitte, hogy egy TIE-vadász az; hasonló volt a mérete és első látásra a körvonalai is. De miközben kinyitotta a száját, hogy figyelmeztesse a többieket, a hajó irányt változtatott…

– Társaságunk van! – csattant fel Mara. – Az aszteroidamező szélén, húsz-ötvennél.

– Látom – jelentette Faughn. – Olyan, mint… milyen ez?

– Most megfogtál – vont vállat Mara. – Először azt hittem, hogy egy birodalmi, de azok nem TIE-napelemek az oldalán.

– Akármik is, a farkán is van kettő – hívta fel rá Elkin a figyelmüket.

– Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem birodalmi – morogta Faughn. – Skywalker? Figyelemmel kísérted mostanában a birodalmi vadászgépfejlesztéseket?

– Nem igazán – felelte Luke. A hangja fáradtnak tűnt, a figyelmét meg kellett osztani az idegen és az aszteroidák között. – De még sohasem láttam ehhez hasonlót.

Mara rámeredt a távoli űrhajóra. Egyértelműen őket figyelte. Észrevette vajon, hogy kiszúrták?

– Azt hiszem, az egyikünknek közelebbről is szemügyre kellene vennie – javasolta.

– Inkább ne! – mordult fel Faughn. – Épp elég bajunk van így is.

– Amilyen szerencsénk van, ez is csak egy olyan qellavalami lesz – tette hozzá Corvus gúnyosan. – Tudod, amilyet Lando Calrissian végigkergetett az egész galaxison.

– Azt mondtam, megnézzük – emelte fel a hangját Mara, jelezve, hogy parancsot adott. – Luke, te vagy a gyorsabb. Nem vagy kíváncsi rá, el tudod-e kapni?

– Megpróbálhatom – felelte furcsa hangon a férfi. Vajon ugyanazt érezte a hajóval kapcsolatban, mint Mara? – Boldogultok nélkülem?

– Azt hiszem – válaszolta Mara. – Már elég közel járhatunk a kalózok védelmi rendszerének a határához.

– Oké. Artu, kapcsold be az összes érzékelőt és felvevőt! Mindent rögzítünk, az elejétől a végéig.

A droid csipogott valamit, s az X-szárnyú olyan gyorsan fordult el és lőtt ki az idegen felé, hogy az még Marát is meglepte. Egészen közelről kerülte meg az útjába akadó aszteroidákat, hogy minél inkább takarásban maradjon. Mara a másik űrhajóra állította a turbólézerét, és feszülten azt latolgatta, hogy az vajon elmenekül-e vagy harcolni kezd.

Az X-szárnyú azonban még mindig közeledett felé, és eddig semmi sem történt. Lehet, hogy valamiért a másik oldalra figyelnek? Nevetséges. Akkor meg mire vár?

Luke majdnem közelharctávolságba ért. Mögötte egy kóbor aszteroida Mara tűzvonalába bukdácsolt…

Csak Luke érzelmeinek hirtelen változását vette észre. Egy pillanattal később meglátta, ahogy az idegen hihetetlen sebességgel átvág az égbolton az aszteroidamező felé.

– Ott megy! – üvöltötte Torve, miközben Mara megpróbálta a turbólézerével követni a távolodó űrhajót. Elkésett. Újabb aszteroida került a tűzvonalba, ismét eltakarva előle az idegent. A pereme mögött felvillant valami, és a hajó eltűnt.

Valaki halkan elkáromkodta magát az interkomban.

– Feladom – közölte Faughn. – Mi a fene volt ez?

– Passz – felelte Mara. – Luke? Ott vagy még?

– Persze – mondta Luke. – Mindent láttatok?

– Nem egészen – válaszolta Mara. – Megvárta, míg közénk került egy aszteroida, és csak utána indult el.

– Érdekes – hümmögte Luke. – A hajóból nagyon különös energiaspektrum szabadult fel, mikor elindult… felvettem, amennyire tudtam, de kétlem, hogy az érzékelőim az igazinak egy töredékénél többet tudtak regisztrálni.

– Talán pont ezért várta meg, hogy ne lássuk.

– Valószínűleg – értett egyet Luke. – Arra gondolhatott, hogy egy nagyobb hajón jobb érzékelők vannak, mint az enyémen.

Mara megdörzsölte az ajkát.

– Nos, ezzel már nem sok mindent kezdhetünk, hacsak nem akarod követni a hipertéri vektorát. Mi lenne, ha átküldenéd az érzékelőid adatait?

Az asztromechanikai droid durván felvisított.

– Nyugi, Artu – csitította Luke. – Vegyük úgy, hogy ez a kiszabadításunk ára.

– Egy része – pontosította Mara. – A többit majd később megbeszéljük.

– Helyes – értett egyet Luke. – Küldöm az adatokat.

– Vettük – jelentette Faughn.

– Köszönjük – tette hozzá Mara. – Szükséged van még valamire, Luke?

– Az áraitokat ismerve inkább nem – felelte a másik szárazon. – De komolyan: mindent köszönök.

– Örülök, hogy segíthettünk – biztosította Mara. – Ne felejtsd el megnézetni azokat a sebeket!

– Nem fogom – nyugtatta meg Luke. – Artu már le is hívta az Új Köztársaság legközelebbi kórházainak a listáját. Minden jót!

– Neked is. Vigyázz magadra!

A kom kattant egyet, és az X-szárnyú egy villanással eltűnt a hipertérben. Mara utánanézett, elméjében különös érzelmek kergették egymást. Azok a jelentések, amiket Luke csodálatos tetteiről olvasott… össze sem lehet hasonlítani azzal, amit most látott tőle. Történt volna vele valami?

Vagy csak végre megjött az esze?

– Jade? Most mit csináljunk? – kérdezte Faughn.

Mara halkan sóhajtott egyet, kizárva Skywalkert az elméjéből.

– Először is küldünk egy jelentést Karrdénak – kezdte, magában gyorsan utánaszámolva az időnek. – Megkérdezzük, akarja-e, hogy a terv szerint odaérjünk a noskeni találkozóra, vagy próbáljuk meg követni a kalózokat.

– Rendben – bólintott Faughn. – Ja igen, Jade, ha esetleg még nem mondták volna: te és Skywalker remek csapat vagytok együtt.

Mara kinézett a lebegő aszteroidákra.

– Harapd le a nyelved, Faughn! – mondta halkan. – Harapd le a nyelved!