Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

3. FEJEZET

 

Leia Organa Solo egy végtelennek tűnő pillanatig csak állt, a waylandi erdő nyughatatlan szeleitől felborzolt hajjal, némán rámeredve az idegesen előtte reszkető aranyszínű protokolldroidra. Nagyon kevés olyan dolog létezett a galaxisban, jutott eszébe valahol elméje legmélyén, ami annyira meg tudta döbbenteni, hogy nem talált szavakat. Han Solo, férje és három gyermekének apja láthatólag közéjük tartozott.

– Hogy mit csinált?

Ez természetesen csak költői kérdés volt. Talán így akart megbizonyosodni róla, hogy tud még beszélni. C-3P0 vagy nem vette észre ezt, vagy nem akarta megkockáztatni, hogy téved.

– Solo kapitány és Csubakka elutazott az Iphiginre, felség – ismételte meg a droid szánalmas hangon. – Pár órával ezelőtt, röviddel azután, hogy ön elindult a kirándulásra. Én megpróbáltam megakadályozni, de nem hallgatott rám. Kérem, ne kapcsoljon ki!

Leia vett egy mély lélegzetet, kinyúlt az Erőért, hogy lecsillapítsa magát – csak dühösebbnek látszott, mint amilyen valójában volt –, és gondolkodni próbált. Han mostanra már odaért az Iphiginre, sőt valószínűleg már el is kezdte a tárgyalásokat a diamalai és ishori delegációkkal. Odarepülhetett volna a testőrsége egyik hajójával, s közben Hant is felhívhatta volna, hogy tartson szünetet, míg meg nem érkezik. A gyerekeket nyugodtan itt hagyhatná; a noghrik gondjukat viselnék, amíg vissza nem térnek Hannal. Vagy pedig kapcsolatba léphetne Gavrisom elnökkel, hogy ő küldjön valakit, aki átveszi a tárgyalások irányítását.

Azonban mind a két variáció nyilvánvaló és zavarbaejtő kudarcként tüntetné fel Han első lépéseit, s ez nem tenne jót az Új Köztársaságnak, tekintettel a diamalák egyébként sem túl hízelgő véleményére. Sőt attól függően, hogy mennyire vennék komolyan az ügyet, könnyen előfordulhatna, hogy többet ártana vele, mintha hagyná Hant egyedül ténykedni.

Mellesleg, a férfi a lázadás egyik hőse, az ilyesmit pedig mind a diamalák, mind az ishorik nagyra értékelik. És annyi éven keresztül figyelte, hogyan kezeli a felesége az ilyen ügyeket, hogy biztos ellesett egy-két fogást.

– Ó… van még valami – szólalt meg Thripio tétovázva. – Solo kapitány indulás előtt még lebonyolított egy hívást. Azt hiszem, Luke gazdával beszélt.

Leia savanyúan elmosolyodott, mégis ez volt az első igazi mosolya, mióta Thripio megérkezett a hírekkel. Sejthette volna, hogy Han nem veti bele magát csak úgy a dologba. Rávette Luke-ot is, hogy tartson vele.

Thripio még mindig ott állt, és elég idegesnek tűnt.

– Minden rendben, Thripio – nyugtatta meg Leia. – Ha Han a fejébe vesz valamit, akkor senki és semmi sem állíthatja meg. Luke és ő biztos le tudja rendezni a dolgot.

A droid mintha újjáéledt volna a megkönnyebbüléstől.

– Köszönöm, fenség – makogta.

Leia elfordult tőle, és a tisztás másik oldala felé pillantott. Legkisebb fia, Anakin, az egyik karcsú terepsikló mellett kuporgott, s még ebből a távolságból is hallani lehetett a nyolcéves fiú hangjának izgatottsággal vegyes komolyságát, ahogy a jármű egyes részeiről tárgyalt elmélyülten a noghri pilótával. Tőlük pár lépésnyire, kísérőik Mobquet légirobogói mellett állva Jacen és Jaina azzal a feszült türelemmel nézte őket, amely természetes módon eredt abból, hogy teljes másfél évvel idősebbek és bölcsebbek voltak öccsüknél. A gyerekeket és járműveiket noghri kísérőik laza gyűrűje vette körül, akik nagyrészt kifelé figyeltek. Még itt, a noghri település szélén is egyfolytában a lehetséges veszélyforrásokat kutatták. Mögöttük, az erdő fölé emelkedve látszott a Tantiss-hegy csúcsa.

– Üdvözöllek, Lady Vader! – hallatszott egy kísérteties noghri hang Leia mellett.

– Ó, tervezőm! – sikoltott fel Thripio, és hátraugrott.

Leiát csak az eddigi tapasztalatai – és az Erő adta nyugalom – meg attól, hogy kövesse a példáját. A noghrikat szinte még kkor sem lehetett meghallani, ha nem is próbáltak kifejezetten isendben maradni. Részben ezért is sóvárgott a szolgálataikra Thrawn főadmirális, illetve előtte még Darth Vader, aki privát halálkommandójaként alkalmazta őket a Birodalom ügyéért.

Ami azt illeti, annyira szükségük volt rájuk, hogy szándékosan elpusztították a noghrik szülőbolygóját, a Honoghrot, folyamatosan a halálos katasztrófa peremén tartva a noghrik népét. A katasztrófáén, amit gondosan úgy terveztek, hogy örökös szolgaságban tartsa őket.

Leia segített nekik leleplezni a Birodalom álnokságát. Azonban, bár ezzel mindörökre az Új Köztársaság oldalára állította a noghrikat, sok szempontból erkölcsi győzelem maradt csak az érintettek számára. A bolygó helyreállítása érdekében az elmúlt tíz év során tett erőfeszítések ellenére egyre kevesebb remény látszott arra, hogy a Honoghrot valaha is újra élővé lehet tenni. S bár a noghrik viszonylag elégedettnek tűntek új lakóhelyeikkel itt, a Waylanden, Leia hallotta hangjukban a néma szomorúságot, mikor az otthonukról beszéltek.

Az Alderaant, az ő szülőbolygóját a szeme láttára zúzta porrá az első Halálcsillag. A Honoghrot finomabban, de nem kevésbé alaposan pusztították el. És számtalan más bolygót perzselt még fel a galaxisban a Birodalommal szemben viselt háború.

Ezek közül a sebek közül néhány csak nagyon sokára fog meggyógyulni. Néhány pedig soha.

– Üdvözöllek, Eikhmir klánbeli Cakhmaim – biccentett a mellette álló noghri felé. – Remélem, minden rendben van!

– Minden csendes és nyugodt – felelte Cakhmaim komoran, noghri módra, tiszteletteljesen meghajolva. – Talán csak egy kis kivétellel.

– Tudok róla – sóhajtott fel Leia. – Han és Csubi elmentek, mikor elindultunk.

Cakhmaim a homlokát ráncolta.

– Nem kellett mennie? – kérdezte hirtelen baljóslatúvá váló hangon. – Nekünk azt mondta, hogy hívatták.

– De, de igen – mondta Leia gyorsan. Han és a noghrik kapcsolata sohasem volt olyan feszültségmentes, amilyennek szerette volna, úgyhogy inkább nem kínálta fel ezt az esetet egyik fél panaszlistájára sem. – Jobb lett volna, ha szól előtte, de nincs semmi gond. Valószínűleg csak nem akart terhelni az Új Köztársaság politikai gondjaival.

– Ha megengeded, Lady Vader – nézett föl rá Cakhmaim –, ebben egyet kell értenem Solo klánbeli Hannal. A testőreid jelentései egyértelművé teszik, hogy túl kevés időt töltesz pihenéssel, pedig nagy szükséged lenne rá.

– Ezt nem vitatom – értett egyet Leia. – Csak éppen családom is van, meg elvégzendő feladatom is, és olyan kevés óra van egy napban, amit meg tudok osztani a kettő között. Most, hogy Ponc Gavrisom átvette az elnöki posztot egy időre, talán könnyebb lesz egy kicsit.

– Talán – ismételte meg Cakhmaim, cseppet sem meggyőzőbb hangon, mint maga Leia. – De amíg a noghri nép létezik, köztünk mindig menedékre lelsz. Te, a gyermekeid és az ő gyermekeik. Mindig.

– Hálás vagyok ezért, Cakhmaim – nézett rá Leia, és komolyan is gondolta a szavait. Nem sok hely akadt a galaxisban, amelyet olyan biztonságosnak érzett mind a maga, mind a gyerekei szempontjából, mint egy noghri települést. – De valami problémát említettél. Hallgatlak.

– Most már nem is tudom, belekeverjelek-e, Lady Vader – tanácstalanodott el Cakhmaim. – Pihenni jöttél ide, nem vitás ügyeket elsimítani. És nem szívesen rángatnálak el az elsőszülött fiad és lányod mellől.

– A gyerekek nagyon jól elvannak úgy, ahogy most vannak – nyugtatta meg Leia visszapillantva a csoportra. Anakin már félig a sikló alatt feküdt, lába mellett egy pár noghri láb lógott ki a jármű alól. Az ikrek még mindig azzal a feszült-türelmes tekintettel nézték őket, miközben halkan beszélgettek, de Leia látta, ahogy Jaina szeretettel megsimogatja az egyik robogót – Anakin örökölte az apjától a gépek iránti rajongását – magyarázta Cakhmaimnek. – És az ikrek sem unatkoznak annyira, mint amennyire mutatják. Miféle vitáról van szó?

– Ahogy kívánod – hajolt meg a noghri. – Kérlek, gyere velem!

Leia bólintott.

– Thripio, te nyugodtan itt maradhatsz.

– Természetesen, fenség – felelte a droid határozottan megkönnyebbülve. Thripio utálta a vitákat.

Leia és Cakhmaim átment a fák között egy másik, közeli tisztásra, amely már a noghrik Tantiss-hegyi településéhez tartozott. Talán harminc, ugyanolyan formájú ház állt egymás mellett, mint amilyeneket a Honoghron látott Leia, az egyetlen különbséget a helyi építőanyagok jelentették. Középen helyezkedett el a hosszabb és valamivel magasabb dukha, a klán központja.

Más waylandi noghri települések magukkal hozták ősi dukhaikat a Honoghrról, s falvaik ugyanolyan megbecsült központjaivá tették őket, mint amilyenek az otthonukban voltak. A Tantiss-hegyi településnek azonban különleges feladatot kellett végrehajtania; s ennek a feladatnak az egyik része az volt, sohase felejtsék el, mit vett el a Birodalom és a Császár noghri néptől. A helyi kőből és fából épített új klánközpont lett az örök jelképe ennek a veszteségnek.

A dukha bejárata mellett két noghri gyerek állt kihúzott háttal, a szokások és rituálék sok-sok nemzedéken át továbbadott komolyságával látva el feladatukat. Az egyikük kinyitotta az ajtót, Leia és Cakhmaim pedig belépett.

A klánközpont egyetlen hatalmas helyiségből állt, a tetőt vastag fagerendák tartották. A falaira még épp csak elkezdték faragni a település történetét és genealógiáját. A terem hosszának kétharmadánál állt a Főhely, az egyetlen szék a szobában.

A Főhely előtt, a padlón egy piszkos ruhájú devaroni ült.

– Ah! – kiáltott fel egy halovány mosoly kíséretében, miközben föltápászkodott. – Az én kedves házigazdám. Remélem, hoztál ételt; kezdek éhes lenni. – Leiára tévedt a tekintete. – Fogadni mernék, hogy te pedig az a kóbor döntőbíró vagy, akit megígért.

– Ő Leia Organa Solo, az Új Köztársaság Nagytanácsának a tagja! – csattant föl Cakhmaim pengeéles hangon. – Tisztelettel beszélj vele!

– Természetesen – felelte a devaroni szárazon, jobb kezével megérintve jobb oldali szarvát a homlokán. – Soha nem beszélnék másképp az Új Köztársaság egyik tisztviselőjével.

– Hát persze, hogy nem – mondta Leia ugyanabban a hangnemben, miközben kinyúlt felé az Erővel. A hím devaroniak lelkes utazók voltak, a galaxis űrkikötőinek megszokott vendégei, de mivel csak kevesen csatlakoztak a Lázadók Szövetségéhez, Leiának nem állt módjában közelebbről is megismerni a fajt. – És téged hogy hívnak? – kérdezte, próbálva olvasni a gondolataiban és az érzelmeiben.

– Lak Jit vagyok, tanácsos. A tudás és igazság alázatos kutatója.

– Természetesen – mosolyodott el Leia, kissé erősebben koncentrálva a devaroni gondolataira. Semmiféle hazugságra utaló változást nem érzékelt, de mivel nem nagyon ismerte ezt a fajt, ez nem sokat jelentett. De valószínűleg csak elferdítette vagy elhallgatta a teljes igazságot. – Halljam, mi a vita tárgya, Cakhmaim!

– Ezt az idegent a Tantiss-hegy közelében találta meg az egyik romeltakarító brigád – nézett szúrósan a devaronira Cakhmaim. – A tiltott zónában ásott, és talált hat adatkártyát. Amikor megpróbálták elvenni tőle, a Debble-egyezségre hivatkozott.

– Tényleg? – mérte végig érdeklődve a devaronit Leia. A Debble-egyezséget csak nemrég kötötték meg a közvetítésével a noghri romeltakarító brigádok, akik megesküdtek rá, hogy a Császár minden nyomát eltüntetik a Waylandről, illetve Garv Debble, az Új Köztársaság régésze között, aki viszont ragaszkodott hozzá, hogy a más világokról származó tárgyakat visszajuttassák eredeti tulajdonosaiknak. A megegyezés nem volt hivatalos, elég kevesen tudtak róla, s egy alkalmi kincsvadász nemigen hallhatott róla.

– Mondd csak, Lak Jit, hogyan szereztél tudomást a Debble-egyezségről?

– Biztosíthatom, tanácsos, teljesen tisztességes úton – válaszolta a devaroni. – Egy olyan embernek dolgozom, akinek, azt hiszem, vannak bizonyos ügyei az Új Köztársasággal. Talon Karrdéról beszélek.

– Értem – bólintott Leia kifejezéstelen arccal. Azt mondani, hogy Karrdénak voltak ügyei az Új Köztársasággal, meglehetősen enyhe megfogalmazása volt a dolognak. A csempészvezér és információkereskedő Karrde, az egész galaxist behálózó szervezet élén, ha vonakodva is, de az Új Köztársaság oldalán szállt szembe a Thrawn főadmirális által vezetett birodalmi offenzívával. Sőt sikerült létrehoznia egy valószínűtlen szövetséget; csempésztársaival, amelynek jelentős szerepe lett Thrawn megállításában, illetve későbbi teljes legyőzésében. A szövetség feloszlott az évek során, Leia azonban mindent megtett, hogy magával Karrdéval kapcsolatban maradjon.

Egy ismerős alak jelenlétének a ténye furakodott be a gondolatai közé, s mire Jacen belépett a helyiségbe, már felé is fordult.

– Anya, mikor megyünk már a hegyekbe? – kérdezte a fiú, közönyös pillantást vetve a devaronira. – Azt mondtad, hogy nemsokára indulunk.

– Mindjárt megyünk, kicsim – nyugtatta meg Leia. – Csak elintézem ezt az ügyet itt, jó?

– Azt hittem, itt nem lesznek elintézni való ügyek – ráncolta a homlokát Jacen.

– Egy perc az egész – ígérte Leia.

– De én unatkozom! – makacskodott a fia. Ismét ránézett Lak Jitre, és Leia érezte, ahogy a gyerek gyakorlatlanul kinyúl felé az Erővel. – Te vagy a mamám ügye? – kérdezte.

– Igen – felelte Lak Jit egy újabb halvány mosoly kíséretében. – És jól mondta: tényleg csak egy perc az egész. Organa Solo tanácsos, egyértelmű, hogy a történelmi adatkártyák pontosan azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyeknek a védelmében a Debble-egyezség megszületett. Ennélfogva…

– Csak a te állításod bizonyítja, hogy az adatkártyák történelmiek – vágott közbe Cakhmaim. – Nekünk is tanulmányoznunk kell őket.

– Egyetértek – bólintott Leia, mielőtt még a devaroni tiltakozhatott volna. Viszont egy ilyen vizsgálat órákig is eltarthat, a gyerekek pedig már türelmetlenek. – Hallgasd meg az ajánlatomat, Lak Jit! Elviszem az adatkártyákat, és ötszázat adok neked foglalóként. Miután elvégeztem a vizsgálatokat, az Új Köztársaság kifizeti a teljes értéküket.

– És ki dönti el, mennyit érnek? – firtatta Lak Jit.

– Én – szögezte le Leia. – De ha úgy jobban tetszik, vissza is vihetem a kártyákat a Coruscantra, és megkérhetem Sien Siev tanácsost, vagy egy másik szaktekintélyt, hogy állapítsa meg az értéküket.

– És ha nem megyek bele?

– Ha akarod, a noghrik is mondhatnak egy árat… – biccentett Leia Cakhmaim felé.

Lak Jit elfintorodott. Az arckifejezése alig tért el valamennyire a megszokott devaroni mosolytól, talán csak valamivel erőtlenebb volt annál.

– Úgy tűnik, nincs más választásom. – Előrelépett és elővett egy maroknyi adatkártyát. – Tessék, itt vannak. Értékelje őket! Ha már nem hoztak nekem ételt, megengednék, hogy kimenjek és legelésszek egy kicsit, amíg dolgoznak?

– Azt mondtad, csak egy perc, anya! – szólt közbe Jacen.

– Hallgass, Jacen! – villantotta rá a tekintetét Leia, miközben átvette az adatkártyákat, és gyorsan megszámolta őket. Rendben, hat darab, mind ugyanolyan mocskos, mint Lak Jit ruhái. Valószínűleg a Tantiss-hegyből repültek ki, mikor Csubakka és Lando Calrissian felrobbantotta a bázisgenerátorát, s azóta is eltemetve hevertek a Wayland talajában.

– Szabadna?… – köszörülte meg a torkát Lak Jit.

– Igen, elmehetsz – vágott a szavába Leia. Nem tudott róla, hogy a devaroniak legelve táplálkoztak volna, de nem is nagyon érdekelték a részletek. – Jacen, maradj csendben! Csak még egy perc az egész. Megígérem.

– Kérem, igyekezzenek! – mondta még Lak Jit, azzal kilépett ajtón.

– Anya…

– Ha unatkozol, miért nem kéred meg Cakhmaimet, hogy mesélje el, milyen történeteket faragtak itt a falakra? – vetette fel Leia, miközben óvatosan letörölte a legfelső adatkártyáról a rátapadt piszkot. – Vagy menj, csatlakozz a noghri gyerekekhez a harci foglalkozásukon! Azt hiszem, Mobvekhar ma dobásokat tanít nekik.

– A jediknek nincs szükségük ilyesmire! – horkant fel Jacen. – Nekünk itt van az Erő!

– Még nem vagy jedi – emlékeztette Leia egy szigorú pillantás kíséretében. Nem örült annak, hogy ez az ügy megzavarta pihenésüket, de a fia nyafogása csak még jobban elhúzta a dolgot. – Ha az lennél, akkor tudnád, hogy az Erő feletti hatalom ellenére sem szabad elhanyagolni a tested állóképességét. A noghri gyerekek harci foglalkozásai pedig remek gyakorlási lehetőséget nyújtanak.

– Akárcsak a hegymászás – feleselt Jacen. – Tehát mikor Indulunk?

– Amint végeztem ezekkel – szögezte le Leia határozottan, végezve az adatkártya tisztogatásával. A negyedik pestorivi konferencia jegyzőkönyvei, olvasta a címkén. Ez semmilyen szempontból sem lehet fontos: a pestorivi konferencia anyagai szabadon hozzáférhetőek voltak.

Hacsak a Császár nem készített külön jegyzeteket az eseményről. Ezt később majd ellenőrizni kell, miután alaposan megtisztította az adatkártyát, mert így őrültség lenne becsúsztatni az adattáblába. Áttette a kis lapot a többi alá, és rápillantott a második címkéjére. Ez is teljesen ártalmatlan: valami a RiDar násztáncokról. A harmadik…

Hideg borzongás futott végig rajta, ahogy rámeredt a címre. A koszt már lekaparták a két szóról. Thrawn Keze.

– Anya? – suttogta Jacen alig hallhatóan. Fiatal kora és az Erő fortélyaiban való járatlansága ellenére azonnal megérezte anyja hangulatváltozásait, majdnem olyan tisztán, mint ikertestvéréét, Jaináét. – Mi a baj? Leia kinyúlt az Erőért, hogy lecsillapítsa magát.

– Jól vagyok – mondta a fiának. – Csak megijesztett valami ezen a kártyán, ez minden.

Jacen a nyakát nyújtogatta.

– „Thrawn Keze.” Mit jelent ez?

– Nem tudom – rázta a fejét Leia.

– Aha. – Jacen a homlokát ráncolta. – Akkor mitől ijedtél meg annyira?

Leia kénytelen volt elismerni, hogy ez jó kérdés. Hogyan rázhatta meg ennyire Thrawn nevének puszta felbukkanása, még ha teljesen váratlanul érte is? Még ha azokra az időkre gondolt, amikor a főadmirális majdnem legyőzte az Új Köztársaságot, akkor sem tűnt érthetőnek a reakciója.

– Ezt sem tudom, Jacen. Lehet, hogy csak a múltra emlékeztem.

– Vagy a jövőt láttad – szólalt meg Cakhmaim halkan. – A Malaryush nagy hatalommal rendelkezik, Vader unokája.

– Tudom – közölte Jacen komoran. – Az anyukám.

– Ezt el ne feledd! – figyelmeztette Leia félig komolyan, beletúrva a fiú hajába. – Most maradj csendben egy percre, hadd nézzem meg, mi ez az egész! – Elővette az adattábláját az övéből, és ez alkalommal nem törődve a kártya szennyeződéseivel, becsúsztatta azt a résbe.

– Mi van rajta? – kérdezte Cakhmaim visszafojtott hangon.

– Semmi – rázta meg a fejét Leia. – Legalábbis semmi olvasható. – Megpróbálkozott a kártya egy másik fejezetével, aztán még eggyel. – Úgy látszik, a kártya teljes felülete megkarcolódott. A szakértők a Coruscanton talán…

Elhallgatott. Jacen arca és gondolatai…

– Anya! – tört ki a fiúból. – Jaina és Anakin!

– Lak Jit! – csattant fel Leia kinyúlva az Erővel, és érzékelve a gyerekei felől érkező hirtelen félelemhullámot. Elcsípett egy képet is, amint a devaroni átrohan a tisztáson, aztán fehér, gomolygó füst száll fel… – Cakhmaim!

Cakhmaim azonban már az ajtón kívül járt, trillázó noghri harci kódban riadót fújva. Leia visszagyömöszölte az adattáblát és a kártyákat az övén lógó táskába, majd Jacent kézen fogva követte Cakhmaimet a tisztásra, ahol már felhangzott a riadóra válaszoló újabb füttysorozat.

– Nem történt semmi bajuk – jelentette Cakhmaim jeges, komor, de megkönnyebbült hangon. – A devaroni ellopta az egyik robogót.

Körülöttük mindenfelé fegyveres noghrik rohantak ki a házakból az előbbi riadójelzésre.

– Merre indult? – kérdezte Leia a településen átvágva. A noghrik a két oldalára sorakozva kísérő alakzatot vettek fel; elöl a fák között látszottak a szétosztó füst fehér foltjai. Leia az Erőn keresztül megnyugtató érzéseket küldött gyermekei felé.

Cakhmaim ismét elfüttyentette magát, s mikor a település széléhez értek, már meg is kapta a választ.

– Nem tudni – jelentette. – Senki sem látta, merre távozott. Mire egy perc múlva odaértek a tisztásra, a füst nagy része már szétoszlott. A kilenc noghri közül, akiket Leia otthagyott, hatan szoros kört formáltak a gyerekek körül.

– Jaina, Anakin! – lihegte Leia, térdre rogyva mellettük és gyorsan, de erősen megölelve őket. Nem kellett megkérdeznie, hogy jól vannak-e; jediérzékei már megnyugtatták efelől. – Khabarakh, mi történt?

– Meglepett minket a fickó, Lady Vader – felelte a noghri, arcán a kötelességét teljesíteni nem tudó harcos szenvedésésével. – Egyszerűen csak besétált a tisztásra, és ledobta közénk az ásóját. A nyelében egy füstgránát rejtőzött, amely felrobbant a becsapódáskor. Hallottuk, ahogy beindítja az egyik robogót, de nem engedtem, hogy a harcosok megpróbálják megkeresni a füstben. Másképp kellett volna cselekednem?

– Nem – szögezte le Cakhmaim határozottan. – A gép nem számít. Csak Lady Vader gyermekeinek a biztonsága. Nem esett folt a becsületeden, Kihmbar klánbeli Khabarakh.

– Miért menekült el, anya? – rángatta meg Jaina Leia ruhája ujját. – Félt a noghriktól?

– Igen, kicsim, tulajdonképpen igen – felelte Leia komoran. Hirtelen, az utólagos visszatekintés bölcsességének fényében nyilvánvalóvá vált az egész átverés. Elővette a devaroni adatkártyáit, és legyező alakban szétterítette a kezében őket.

Ahogy azt már korábban is észrevette, mindegyiknek piszkos volt a széle. Az egyiknek azonban csak a szélére tapadt piszok.

– Lady Vader?

Leia megfordult. A tisztás szélén lévő bozótból két noghri segítette fel a zavaros tekintetű Thripiót.

– Jóságos tervezőm! – sopánkodott a droid. – Valószínűleg rossz helyre léptem.

– Thripio! – visította Anakin, majd anyja és Cakhmaim hóna alatt átbújva a robot segítségére sietett. – Jól vagy?

Thripio gyorsan szemügyre vette a karjait.

– Köszönöm, úgy látom, nem történt semmi bajom, Anakin gazda – nyugtatta meg a gyermeket.

– Meg kell találnunk! – fordult Leia Cakhmaim és Khabarakh felé, felmutatva a tiszta adatkártyát. – Még nála van az egyik kártya, amelyet a hegynél talált.

– Küldök még ki felderítőket – húzta elő Cakhmaim a komlinkjét. – Talán valami váratlan meglepetést is meg tudok szervezni a tolvajunknak.

– Fenség! – kiáltotta Thripio. – Nem tudom, hogy számít-e valamit… vagy hogy tudják-e már… de mielőtt megbotlottam és elestem…

– A lényegre! – csattant fel Cakhmaim. Thripio enyhén hátrahőkölt.

– Láttam, hogy az ellopott robogó arra távozik – mutatta az irányt.

– Hé, tényleg! – lelkendezett Anakin. – Thripio kívül volt a füstön.

– A Tantiss-hegy északi oldala felé tart – állapította meg Cakhmaim. – Kétségtelen, hogy ott van a hajója. Khabarakh, a csapatod fogja a megmaradt robogókat és siklókat, és azonnal induljon utána! Én visszaviszem Lady Vadert és gyermekeit a településre.

– Csak a gyerekeket, Cakhmaim – helyesbített Leia az egyik sikló felé indulva. – Én Khabarakhkal tartok.

A csapat harminc másodperc múlva már a levegőt hasította.

– Tudunk valami közelebbit arról, hogy merre lehet a hajója? – kérdezte Leia, miközben a jármű a táj felett suhant.

– A Myneyrshik tudni fogják – válaszolta Khabarakh. – Ők felügyelik a tiltott hegy körüli forgalmat. Talán erről a meglepetésről beszélt Cakhmaim is.

Leia a sikló csomagtartójából elővett egy látcsövet, és egy percig az előttük és alattuk elterülő erdőt fürkészte vele. Semmi.

– Valószínűleg közvetlenül a talaj fölött maradt – vélte.

– Az lelassítja – állapította meg Khabarakh. – De ha nem találjuk meg hamarosan a hajóját, akkor valószínűleg fel tud szállni, mielőtt odaérnénk.

És ha nem lesz olyan szerencséjük, hogy a noghrik a robogókon pont időben érnek fölé, akkor a devaroni pár másodperc alatt kikerül a fegyvereik hatósugarából. Leia még szorosabban megmarkolta a látcsövet, és amennyire csak tudott, kinyúlt az Erővel, próbálva megtalálni Lak Jitet.

Semmit sem érzékelt az előttük elterülő erdőből. De ahogy megpróbált erősebben koncentrálni, megérintette valami más a közelből. Valami, amire nem számított, s mégis határozottan ismerős volt, és sebesen közeledett. A látcsövet leeresztve félig lehunyt szemmel próbálta megragadni a különös érzést…

– Kapaszkodj! – csattant fel Khabarakh, s a sikló élesen balra fordult. Leia az egyik fogantyú után kapott, s közben majdnem elejtette a látcsövet. Előttük és alattuk egy ócska Gymsnor-2 teherhajó emelkedett a fák fölé. Szemét ismét félig lecsukva kinyúlt a hajó felé, s végre megérezte a devaroni jelenlétét. – Ő az! – jelentette ki. – Meg tudjuk állítani?

– Megpróbáljuk – felelte Khabarakh.

Leia elfintorodott. Csináld, vagy ne csináld! Ne próbálkozz! A képzése során Luke több százszor idézte neki az ősi jedi szabályt.

És most is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem lesz lehetőség próbálkozásra. Hiába száguldottak teljes sebességgel a robogók, a Gymsnor egyre távolodott üldözőitől. Semmi sem állta az útját: se hajók, se hegyek, semmilyen akadály, semmi, ami lelassította volna. Már most magasabban járt, mint ahová a robogók feljuthattak; még néhány perc, és a siklókat is végleg maga mögött hagyja.

A kom hangszórójából hirtelen hátborzongató noghri nyávogás hallatszott. Khabarakh válaszolt rá; és a robogók váratlanul lassítani kezdtek. Leia a noghri felé fordult, meg akarta kérdezni, miért hagyják abba az üldözést…

Amikor szörnyű dübörgéssel egy űrhajó húzott el a jobb oldalukon, egyenesen a Gymsnor felé tartva.

– Khabarakh! – csattant fel Leia, összerázkódva, ahogy a sikló az űrhajó keltette légörvénybe került.

– Minden rendben, Lady Vader – nyugtatta meg Khabarakh. – Jó barát.

– Jó barát? – ismételte meg Leia a homlokát ráncolva a jövevényre. Kinézetre egy koréliai Action VI. tartályhajó. Közel négyszer akkora lehetett, mint Lak Jit hajója; és ha jelentett valamit az, milyen ütemben közeledett a devaronihoz, akkor a hajtóművét alaposan átalakították.

Lak Jit láthatólag hasonló következtetésre jutott. Erősen a jobb oldalára döntve a hajóját leereszkedett a fák fölé, majd élesen felkanyarodott, új irányvektoron indulva az űr felé.

Leia már többször látta ezt a manővert a Birodalom ellen viselt háború során. Szinte mindig bevált a nagyobb és esetlenebb üldözőkkel szemben. Ebben az esetben azonban nem. Lak Jit szinte még bele sem kezdett a fordulóba, az Action VI. már követte is; és mire a Gymsnor egyenesbe jött, a nagyobb hajó pontosan felette repült, kényszerítve, hogy leszálljon, vagy megkockáztassa az ütközést. Lassan, de biztosan, a devaroni lekényszerült a földre.

– Szép munka! – jegyezte meg elismerően Khabarakh.

– Igen – motyogta Leia… és végre megértette, mi volt az a különös érzés pár perccel korábban. – Tehát ezt a meglepetést ígérte Cakhmaim.

– Igen – helyeselt Khabarakh. – A Wild Karrde, fedélzetén a barátaiddal, Talon Karrdéval és Mara Jadéval. – A noghri futó pillantást vetett Leiára. – Remélem, nem okoztunk kellemetlenséget?

Leia halványan elmosolyodott. Talon Karrde: kifinomult csempészvezér, az Új Köztársaság egykori szövetségese, akit a Nagytanács többsége megbízhatatlannak tart. Mara Jade: a Császár hajdani ügynöke, Karrde helyettese, és Leiát nem számítva Luke első tanítványa. Szintén megbízhatatlan.

– Nem, Khabarakh, szó sincs kellemetlenségről – nyugtatta meg Leia. – A noghrikhoz hasonlóan én sem felejtem el a múltat.

Gymsnor a tisztáson kuporgott, enyhén féloldalra dőlve az egyik elgörbült támasztólábán. A fedélzeti ajtó nyitva állt, egy csoport noghri vette körül.

– Nem hittem volna, hogy így le tud hozni egy hajót – mérte végig kritikus tekintettel a járművet Leia. – Ráadásul anélkül, hogy ronccsá ment volna közben.

A mellette álló Talon Karrde alig láthatóan vállat vont.

– Cakhmaim azt mondta, hogy „viszonylag sértetlenül” – válaszolta. – Megpróbáltuk.

– És mint mindig, most is sikerült – ismerte el Leia.

A bejáratnál két noghri tűnt fel, rövid beszélgetést folytattak a kint állókkal, majd megint eltűntek a teherhajó belsejében.

– Örülök, hogy véletlenül épp a Waylanden járt. De mi szél hozta pont erre?

– Az üzlet – felelte Karrde. – Azzal kísérletezem, hogy a noghrikat bérelem föl az összekötőim biztosítására a galaxis veszélyes vagy kétes hírű helyein.

– Erről még semmit sem hallottam – ráncolta a szemöldökét Leia.

– Nem vertük nagydobra a dolgot – vont vállat Karrde. – Nem örvendek túl nagy népszerűségnek a Coruscanton mostanában; és figyelembe véve az ön szoros kötődését a noghrikhoz, nem akartuk, hogy a kapcsolatunk ártson a reputációjának és befolyásának.

– Értékelem az aggodalmát – jegyezte meg Leia szárazon. – De köszönöm szépen, a reputációmra én is tudok vigyázni. Ami pedig az Új Köztársaság háláját illeti, vagyunk még jó néhányan, akik nem felejtették el, milyen szerepet játszott Thrawn főadmirális megállításában.

– Nem hinném, hogy bármelyik tanácsnok vagy szenátor valóban elfelejtette volna! – vágott vissza Karrde, hangjában leheletnyi, rá egyáltalán nem jellemző keserűséggel. – Egyszerűen csak arról van szó, hogy sokan már akkor is megvetették a szervezetem által nyújtott segítséget, amikor adtuk.

Leia felnézett a férfira, és észrevette az arcára kiülő kemény kifejezést, illetve érzelmeinek hasonlóan kemény élét. Tisztában volt vele, hogy a Karrde csempész barátai és az Új Köztársaság közötti hivatalos kapcsolat egyre feszültebbé vált az elmúlt évek során, az azonban eszébe sem jutott, hogy ez ilyen rosszul eshet Karrdénak.

– Sajnálom – nyögte ki. Nem tudta, mi mást mondhatna. – Hogyan segíthetnék?

A csempész csak legyintett az ajánlatára, s keserűsége egyfajta beletörődéssé szelídült.

– Ne fáradjon! – bökte ki. – A csempészek ugyanúgy a törvényen kívüliek közé tartoznak, mint a zsoldosok, a szélhámosok vagy a kalózok. Próbáljon csak megvédeni minket: mindössze annyit érhet el vele, hogy besározza magát, mert kiállt mellettünk.

– Mint már mondtam, a jó híremre én is tudok vigyázni.

– Mellesleg – folytatta Karrde halkan –, ha most rám irányítaná a figyelmet, azzal a noghrikat is veszélybe sodorná. Vagy maga szerint a Nagytanács egyes tagjai nem tartanák megengedhetetlennek, hogy egy csempész zsoldjába állnak?

Leia elfintorodott. A férfinak azonban igaza volt; és figyelembe véve, hogy a noghrik még mindig a saját magukra, a Birodalom szolgálata miatt kiszabott vezeklést töltötték, a klánfőnökök valószínűleg különösen érzékenyen reagálnának bármiféle vádaskodásra.

– Sajnálom – mondta ismét.

– Ne tegye! – tanácsolta Karrde. – Ha az Új Köztársaságnak nincs szüksége rám, akkor nekem sincs rá, az egyszer biztos. Ah… már jönnek is!

Leia visszanézett a teherhajóra. Egy új csoport lépdelt lefelé a rámpán: három noghri, a dacos képű Lak Jit és Mara Jade. A lány vörös-arany haja megcsillant a napfényben. A kezében egy piszokfoltokkal tarkított adatkártyát tartott.

– Erről jut eszembe, mi történ Mara saját kereskedelmi cégével? – érdeklődött Leia. – Úgy hallottam, csődbe ment, azt viszont nem mondták, miért.

– Nem ment csődbe; egyszerűen bezárt – felelte Karrde. – Ami azt illeti, nem is szántuk hosszabb távúnak… azt akartam, hogy Mara tegyen szert némi tapasztalatra egy kisebb cég fejeként is, ezért aztán összehoztunk neki egyet. Ez is része a kiképzésének, hogy egy nap majd átvehesse az én helyemet.

A csoport átvágott a tisztáson, majd megállt Leia és Karrde előtt, Leia egyáltalán nem lepődött meg, mikor a devaronié lett az első szó.

– A leghatározottabban tiltakozom ez ellen a bánásmód ellen! – robbant ki belőle. A szeme és a szarvai csillogtak a dühtől. – Semmi olyan bűncselekményt nem követtem el, ami feljogosítaná Organa Solo tanácsos, hogy tüzet nyisson rám, és megrongálja a hajómat. Vegye tudomásul, hogy hivatalos panaszt nyújtok be az Új Köztársaság Nagytanácsához és Szenátusához, az Ojoster-szektor parlamentjéhez, a Koréliai Kereskedők Céhéhez…

– És a megbízódhoz, Talon Karrdéhoz? – vetette fel Karrde szeliden.

– Természetesen: és Talon Karrdéhoz! – helyeselt buzgón Lak Jit. – Követelem, hogy azonnal szolgáltassák vissza a tulajdonomat…

Hirtelen elhallgatott, s most először alaposabban is szemügyre Karrdét. Leia kinyúlt az Erővel és érzékelte a felismerés rémületét.

– Ön lenne…?

– Igen – erősítette meg Karrde hirtelen jegessé vált hangon. Kinyújtotta a kezét, és Mara beletette az adatkártyát. – Mondd csak, hová igyekeztél ezzel?

– Természetesen önhöz! – vágta ki Lak Jit.

Leia rápillantott a szinte közvetlenül a devaroni háta mögött álló, kezét hanyagul fénykardján nyugtató Marára. A lány sokat tudó, kissé cinikus félmosollyal nézett vissza rá. Nyilvánvaló volt, hogy mind a ketten érzékelték az apró rezdülést Lak Jit gondolataiban. Mara szeme visszarebbent Karrdéra, és alig láthatóan balra billentette a fejét.

– Ez az első hazugságod, Lak Jit – emelte fel az egyik ujját Karrde. – A következőnél értesítem a Koréliai Kereskedők Céhét, hogy jogtalanul visszaélsz a nevükkel. – A hangja hirtelen jéghideggé vált. – A harmadik után pedig velem gyűlik meg a bajod. Tehát: hová indultál?

A devaroni mintha összezsugorodott volna.

– El akartam adni a kártyát – motyogta. – Annak, aki a legtöbbet fizet érte. – A szeme sarkából Leia felé pillantott. – Sokkal többet, mint amennyit ő adott volna.

– És kik lennének ezek a bőkezű emberek? – kérdezte Karrde. Lak Jit balra-jobbra ingatta a szarvait, a vállvonogatás devaroni megfelelőjeként.

– Rá fog jönni, amint elolvasta. De legyen óvatos… az én adattáblám majdnem tönkrement tőle. Nagyon piszkos.

– Igen, észrevettem. – Karrde Mara felé pillantott. – Átnézted az egész hajót?

– A noghrik még szaglásznak, de biztos, hogy ez az a kártya – felelte Mara.

– Rendben – fordult vissza Karrde a devaronihoz. – Amint végeztek, elmehetsz. Attól függően, hogy mit találunk a kártyán, talán még kapcsolatban maradhatsz a szervezetemmel. A szokásos közvetítőd majd értesít.

Lak Jit kifinomult gesztussal meghajolt.

– Ön igen nagylelkű, uram, mint mindig – mondta, annál kevesebb szarkazmussal a hangjában, hogy sértésnek vehessék a szavait. – Jól emlékszem – nézett Leiára –, hogy ötszázat említett készpénzben?

Leia és Karrde hitetlenkedve pillantottak egymásra.

– Azt hiszem, minden követelésed jogcímét vesztette, mikor rádobtad azt a füstgránátot a gyerekeimre – válaszolta végül Leia. – Ettől függetlenül ki fogjuk fizetni a kártyák árát, amint megállapítjuk az értéküket. Addig azonban várnod kell.

– Lehet, hogy ők fizetnek neked – szólt közbe Karrde. – És lehet, úgy gondolom, a fizetséged az ára annak, hogy segítettem itt tartani téged.

– Ön igen nagylelkű, mint már említettem – mosolyodott el halványan Lak Jit.

– Örülj neki, hogy nem egy huttal próbáltad eljátszani ezt! – vágott vissza Karrde. – Most pedig tűnj el innen!

A devaroni ismét meghajolt, és a három noghrival a nyomában elindult a hajója felé.

– Ez az öné, azt hiszem – nyújtotta át Karrde Leiának az adatkártyát. – A Wild Karrde fedélzetén megvannak az eszközeink a megtisztításához, ha esetleg személyesen szeretné megnézni.

– Ami lehetővé tenné, hogy a vállam fölött belepillantson,igaz? – kérdezte Leia szárazon.

– Vegyük úgy, hogy ez a jutalmam – mosolyodott el Karrde. – Vagy úgy gondolja, nem érdemeltük ki?

– Néha elfelejtem, milyen magával üzletet kötni, Karrde – csóválta meg a fejét Leia félig gúnyos beletörődéssel. – Vezessen!

Az utolsó olvasható oldal másodszor is végiggördült a képernyőn, majd átadta a helyét az adatkártya sérült részein található bitek és üres területek véletlenszerűen elszórt folyamának. Leia óvatosan, a torkában dobogó szívvel letette az adattáblát Karrde asztalának sarkára. Az iroda, amely az előbb még olyan meghittnek és melegnek tűnt, hirtelen nagyon hideg lett.

A szeme sarkából mozgást látott, miközben maga elé meredt: Karrde az íróasztal másik oldalán álló, magas háttámlájú fekete székében ülve felvette az adattáblát.

– Na igen – állapította meg komoran, miközben maga felé fordította a kijelzőt. – Most már legalább tudjuk, miért akarta annyira bothai barátunk, Feylya, hogy a Tantiss-hegy teljesen elpusztuljon.

Leia szótlanul bólintott, s közben emlékezetébe villant a tíz évvel azelőtti jelenet. Borsk Feylya tanácsos a Wild Karrde mellett állt a Coruscanton, a Császárváros űrkikötőjében, s szinte könyörgött Karrdénak, hogy repüljön Leiával a Waylandre, és segítsen Hannak meg a többieknek elpusztítani a Császár Tantiss-hegyi rejtekhelyét. És sötét jóslatokba bocsátkozott arról, hogy milyen katasztrófát hozhat a bothaiakra és a galaxisra néhány dolog azon a rejtekhelyen.

Lak Jit pedig megtalálta. Feylyának igaza volt.

– Attól tartok, szóba sem jöhet, hogy a felvétel hamisítvány – nézett gondterhelten Karrde az adattáblára. – Nem hinném, hogy a Császár koholmánya lenne, hogy zsarolja vele a bothaiakat.

– Én sem – felelte Leia. – Az Alderaani Királyi Könyvtárban rengeteg adat volt a Caamast elpusztító támadásról. Olyan részletek, amiket sohasem hoztak nyilvánosságra.

– Nehéz elhinni, hogy a Caamasszal kapcsolatban bármit sikerült titokban tartani – vélte Karrde. – Elég nagy volt a felháborodás akkoriban. Még annál is nagyobb, mint ami az Alderaan elpusztítását követte.

Leia gépiesen bólintott, lelki szemei előtt vonakodva feltűntek azok a szörnyű holofelvételek, amelyeket gyerekként látott a történelmi feljegyzések között. A Caamast még a születése előtt pusztították el, a képek azonban olyan élethűek voltak, mintha a saját szemével látta volna a rombolást.

A támadás hirtelen jött és alapos volt, a kegyetlensége még az azt megelőző Klón-háború általános pusztítása után is mindenkit megdöbbentett. Pedig talán pont arra számítottak a támadók, hogy a gyilkolásba belefásult galaxis érzelmileg túlságosan kiürült lesz ahhoz, hogy túl sokat foglalkozzon egyetlen világ sorsával.

Azonban, ha valóban ez volt a stratégiájuk, akkor komoly tévedésnek bizonyult. A caamasiak jó szándékú, nemes nép voltak, művészi hajlamokkal és szelíd bölcsességgel, amely még az ellenfeleikből is mély tiszteletet váltott ki. Megrendíthetetlen hitük a morális erő révén elérhető békében számos világ politikai filozófiájára gyakorolt erős hatást, köztük az Alderaanra is. A Régi Köztársaság iránti szilárd hűségük pedig a hasonlóan gondolkodók gyűjtőpontjává tette őket a kor politikai káoszának közepette.

Soha nem derült ki, kik rohanták le őket. A semmiből bukkantak elő és módszeresen, könyörtelenül felperzselték a bolygót. A Caamas egyetlen politikai ellenfele sem vállalta a felelősséget – sőt mind csatlakozott a gaztett egyetemes elítéléséhez, szóban legalábbis –, a túlélő caamasiak felvételei a küzdelemről pedig túlságosan megsérültek ahhoz, hogy fel lehetett volna használni őket a támadók azonosítására.

Lak Jit adatkártyájával azonban legalább egy darab a helyére került a kirakójátékban.

– Mindenki tisztelte és szerette őket! – sóhajtott fel Leia, visszatérve a jelenbe. – Mint ahogy a megmaradt néhány túlélőt még ma is mindenki tiszteli és szereti. – Szaporán pislogott, hogy visszafojtsa könnyeit. – Biztos nem tudta, de az Alderaanon, ahol felnőttem, volt egy nagy caamasi túlélőcsoport. A Déli-szigeteken rejtőztek, az apám védelme alatt. Azt remélték, hogy egyszer majd eléggé megerősödnek ahhoz, hogy visszatérjenek a Caamasra és újjáépítsék.

– Érdekes – motyogta Karrde, szórakozottan vakargatva a fejét. – Egész véletlenül tudtam arról a csoportról… olyan élelmiszert és gyógyszereket csempésztem nekik, amelyeknek az importját az Alderaan megtiltotta. Mindig csodálkoztam, hogy a vámosaik hogy nem szúrnak ki.

– Az apám nem akarta, hogy bármi is megjelenjen a hivatalos importlistákon – magyarázta Leia. – Mindig is gyanította, hogy Palpatine keze is benne van a Caamas elpusztításában, akár közvetlenül, akár közvetve. Különösen akkor erősödött meg a gyanúja, mikor látta, milyen irányban akarja eltorzítani Palpatine a Köztársaságot. A caamasiak sohasem hagyták volna, és sokkal gyorsabban vették volna észre a veszélyt, mint mi az Alderaanon.

– Így aztán el kellett pusztulniuk – mondta Karrde súlyosan. – Ahogy mondja, utólag teljesen nyilvánvaló – intett az adattábla felé. – Azt azonban sohasem hittem volna, hogy a bothaiaknak is közük van a dologhoz.

– Mindenkit meg fog lepni – borzongott meg Leia. – És a lehető legrosszabbkor jött az egész. Az Új Köztársaságon belüli feszültségeket és kitörni készülő bozótháborúkat figyelembe véve nem vagyok biztos benne, hogy képesek leszünk racionálisan kezelni az ügyet.

Az irodán kívülről megérintette valakinek a jelenléte, s a nyíló ajtó felé fordult.

– Leadtam a jelzést – lépett be és ült le Leia mellé Mara. – Az összes hajónknak és felszíni bázisunknak, de szóltam Mazzic és Clyngunn embereinek is. Ha Lak Jit bármelyikük közelébe ér, elkapják. – Az adattábla felé biccentett. – Volt még valami azon a kártyán?

– Semmi olvasható – válaszolta Leia. – A coruscanti technikusok talán még ki tudnak hámozni belőle valamit. De erősen kétlem.

– Épp a Caamasról meg az azután történtekről beszélgettünk – mondta Karrde. – Nem tudnád véletlenül kiegészíteni valamivel a képet?

– Azoknak a bothaiaknak a nevére és a klánjára gondolsz, akik szabotázst követtek el a Caamas pajzsgenerátora ellen? – vetett rá Mara egy hűvös pillantást.

– Kezdetnek megtenné – bólintott a férfi.

– Meghiszem azt! – horkant fel halkan Mara. – Sajnos, csak annyit tudok, amennyi a kártyán van. Sőt kevesebbet, mivel még azt sem tudtam, hogy a bothaiaknak is közük van a dologhoz. Ne feledd, a Caamas már rég nem létezett, mikor a Császár rám talált, és kiképzett a Kezének!

– Sohasem említette a támadást? – kérdezte Leia. – Nem hencegett vele, nem kárörvendett felette? Bármi?

– Előttem soha – rázta meg a fejét Mara. – Egyetlenegyszer említette a caamasiakat. Meg volt győződve róla, hogy ők izgatják ellene Bail Organát. Engem akart odaküldeni, hogy csináljak valamit. De aztán meggondolta magát. Leia érezte, hogy összeszorul a szíve.

– Biztos rájött, hogy van valami, amivel jobban megleckéztetheti. A Halálcsillag.

Egy hosszú percig senki sem szólalt meg. Aztán Karrde összerezzent.

– Mit akar csinálni az adatkártyával? – kérdezte.

Leia kényszerítette magát, hogy háttérbe szorítsa porrá zúzott otthona, elveszített családja és barátai emlékét.

– Nincs túl sok választásom – vont vállat. – Lak Jit már olvasta, és úton van, hogy terjessze a történetet, ha másért nem, hát bosszúból. Mindössze annyit tehetek, hogy minél előbb megviszem a hírt a Coruscantra. Így legalább lesz egy kis ideje a Nagytanácsnak felkészülni a felháborodásra.

– Milyen a programunk? – nézett Karrde Marára.

– Szoros – felelte a lány. – De annyi időnk van, hogy elvigyük.

– Már ha elfogadja az ajánlatot – fordult vissza Karrde Leiához. – Bár így, hogy Solo és a vuki elhúzott valahová a Falconnal, azt hiszem, nincs más választása.

– Én voltam az utolsó ezen a bolygón, aki megtudta, hogy Han elment? – fintorodott el Leia.

– Valószínűleg – mosolygott Karrde. – De hát, az információ végül is az én szakterületem.

– Emlékszem, valaha az enyém is volt! – sóhajtott fel Leia. – Igen, nagyon hálás lennék, ha elvinnének. Elférnek a hajóján a gyerekeim és a noghri kísérőink is?

– Biztosra veszem, hogy valahogy bezsúfoljuk őket – nyugtatta meg Karrde, miközben a kom felé nyúlt. – Dankin? Készülj fel az indulásra! Felvesszük Organa Solo tanácsos gyerekeit és testőreit a noghrik Tantiss-hegyi településénél, aztán lelépünk.

A parancs nyugtázása után kikapcsolta a készüléket.

– Cakhmaim azt mondta, Lak Jit hat adatkártyát talált – nézett mélyen Leia szemébe. – A többin is ehhez hasonló horderejű feljegyzések vannak?

– Az egyiken talán – felelte Leia automatikusan. Hirtelen pengeként hasított belé a felismerés. Mara Jade, a Császár hajdani titkos ügynöke… akit csak a Császár Kezeként emlegettek.

Odafordult a lányhoz, s az a ragyogó zöld szempár ugyanolyan intenzitással nézett vissza rá. A Császár Keze. Thrawn Keze…

Újabb emlék villan fel: tíz évvel korábban, nem sokkal Jacen és Jaina születése után a két nő egymással szemben állt a Császári Palota egyik szűk szobájában. Leia ugyanígy meredt a zöld szempárba, míg Mara higgadtan közölte vele, hogy meg fogja ölni Leia testvérét, Luke-ot.

Leia már akkor felismerte, milyen intenzíven van jelen Marában az Erő. Most, Luke személyes képzése és némi gyakorlás után a képességei még egyértelműbbekké váltak. Érezte, ahogy Mara gondolatai az övéit fürkészik, megszondázzák az elméjét, és próbálják megtalálni, mitől lett hirtelen gondterhelt. Csak ekkor jutott Leia eszébe – vagy ekkor sugallta valaki szavak nélkül –, hogy Mara a maga egyedülálló birodalmi előéletével talán már tudja, kicsoda vagy micsoda Thrawn Keze.

De nem kérdezhette meg tőle. Most nem. Marát és Karrdét barátoknak tartotta; erről azonban először az Új Köztársaság Nagytanácsának kell értesülnie.

– Nem mondhatok róla semmit – közölte velük. – Még nem.

– Értem – bólintott Karrde, miközben a tekintete gondterhelten cikázott a két nő között. Tudta, hogy valami történik a felszín alatt, de udvariasságból nem feszegette a kérdést. Egyébként is, később megtudhatja Marától, ha nagyon akarja. – Megkérdezni azért nem árt.

Lepillantott az adattáblára.

– Az jutott eszembe, hogy talán a szükségesnél jobban aggódunk emiatt a Caamas-ügy miatt. Régen történt már, és lehet, hogy senkit sem érdekel, ki a felelős érte.

– Ezt nem hiszem! – rázta meg a fejét Leia határozottan.

– Én sem – csatlakozott hozzá Mara.

– Nem – fintorodott el Karrde. – Én sem.