Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

24. FEJEZET

 

A felderítők az elmúlt huszonnyolc órát a rendszer átfésülésével töltötték; s mikor visszatértek, azt jelentették Pellaeon admirálisnak, amire számított. A Chimaerától eltekintve a Pesitiin rendszer olyan elhagyatott volt, amilyen az űr csak lehetett.

– Uram, szerintem elutasították az ajánlatát – vélte Ardiff kapitány Pellaeon mellé lépve a csillagromboló parancsnoki folyosóján.

– Lehetséges – nézett ki Pellaeon az ablakon a csillagokra.

– Mint ahogy az is, hogy az általam javasolt időpont egy kicsit optimista volt. Bel Iblis tábornoknak talán nehézségei támadtak, miközben megpróbálta meggyőzni az Új Köztársaság vezetését, hogy érdemes tárgyalniuk velem.

– Vagy nehézségei támadtak, miközben megpróbált összeszedni elég hajót ahhoz, hogy elkapjon egy birodalmi csillagrombolót – mondta Ardiff baljóslatúan. – Nem megy ki a fejemből, hogy egy hatalmas pókháló kellős közepébe telepedtünk bele szép kényelmesen.

– Nyugalom, kapitány – csitította Pellaeon a fiatalabb férfit. Bimbózó katonai képességei ellenére Ardiff hajlamos volt túl sokat jártatni a száját, mikor aggódott valami miatt. – Bel Iblis becsületes ember. Nem árulna el ilyen aljas módon.

– Úgy emlékszem, ugyanakkor nagyon becsvágyó is – vágott vissza Ardiff. – És jelenleg szinte elvész az Új Köztársaság haderejét elözönlő tábornokok és admirálisok között. Könnyen előfordulhat, hogy egy becsvágyó ember az ön elfogásával akar reflektorfénybe kerülni.

– Szeretném azt hinni – mosolyodott el Pellaeon –, hogy az eltelt évek ellenére még mindig ilyen értékes trófea vagyok. De nem hiszem, hogy így lenne.

– Ön olyan szerény lehet, amilyen csak akar, admirális – nézett ki feszengve Ardiff a csillagos égboltra. – Pillanatnyilag azonban egyedül ön az, aki összetartja a Birodalmat.

Pellaeon követte a kapitány tekintetét.

– Vagy aki esélyt jelenthet a fennmaradásra – tette hozzá halkan.

– Nevezze, ahogy akarja, uram! – jelentette ki nyersen Ardiff. – Attól még tény marad, hogy Vermel ezredes nem tért vissza. Vajon miért?

– Nem tudom – ismerte be Pellaeon. – De úgy látom, önnek van egy elmélete.

– Igen, uram, ugyanaz az elmélet, ami a Yaga Minorról való távozásunkkor – bólintott Ardiff. – Szerintem, Vermel megtudott valamit, vagy közvetlenül Bel Iblistől, vagy valaki mástól. Akármit is hallott, Bel Iblis kénytelen volt elzárni valahová, ahonnan nem tudja felvenni önnel a kapcsolatot. A legjobb esetben csak az időnket vesztegetjük itt, a legrosszabban csapda vár ránk.

– Még így is megéri, kapitány – mondta Pellaeon halkan. – Adunk még néhány napot Bel Iblisnek, hogy felbukkanjon. Azután…

– Pellaeon admirális! – kiáltott fel az érzékelők konzolját kezelő tiszt a harcállásából. – Közeledő hajók, uram. Nyolcat számoltunk meg eddig, a vektoruk egy-hat-négy öt-nulla-három.

Pellaeon torka elszorult.

– Azonosította őket? – kérdezte, próbálva megőrizni hangja higgadtságát.

– Négy koréliai naszád! – kiáltotta egy másik hang. – A nagy egy Kaloth csatacirkáló… valószínűleg alaposan átalakítva. Három Telgorn Pacifier osztályú rohamcsónak. Azonosítók… érvénytelenek.

– Hogy érti azt, hogy érvénytelenek? – csodálkozott Ardiff.

– Az azonosítóik nincsenek meg az adatbankban – felelte a tiszt. – Lefuttatok egy keresztellenőrzést, hátha le tudjuk leplezni őket.

– Álcázott hajók – állapította meg Ardiff sötéten.

– A csempészek is használnak hamis azonosítókat – emlékeztette Pellaeon. – Mint ahogy a kalózok és zsoldosok is.

– Tudom, uram – húzta ki magát Ardiff. – De azt is tudom, hogy nem sok minden van ebben a rendszerben, ami érdekelhetné őket.

– Igaza van – ismerte el Pellaeon. – Kommunikációs tiszt, küldje el az azonosítónkat és kérje meg az övékét!

– Azonosító elküldve – jelentette a tiszt. – Nem válaszolnak.

– A közeledő hajók pályát változtattak! – kiáltotta az érzékelők előtt ülő tiszt. – A vektoruk most egyenesen a Chimaera felé mutat.

Ardiff feszülten felszisszent.

– Nyugodjon meg, kapitány! – tanácsolta Pellaeon. – Hadnagy, állítson rájuk minden érzékelőt! Különös tekintettel a fegyverzetükre és a felségjelzésükre.

– Értettem, uram…

– Admirális! – vágott a szavába egy másik hang. – A közeledő hajók támadó alakzatot vettek fel!

– Azt hiszem, admirális – szólalt meg rekedten Ardiff –, megkaptuk Bel Iblis válaszát.

Pellaeon ökölbe szorította a jobb kezét.

– Felségjelzés, hadnagy? – kiáltotta.

– Azonnal, uram… igen, megvan. A naszádok a Koréliai Védelmi Erők címerét viselik. A többi… a többi is ugyanazt, uram.

– Köszönöm – morogta Pellaeon. Érezte magán Ardiff tekintetét, a másik dühének és keserű diadalának hevét. – Kapitány, készítse fel a Chimaerát a csatára!

– Igenis, uram! – Ardiff a bal oldali harcállások felé fordult. – Minden pilótát a vadászokra! – parancsolta. – A parancsomra azonnal felszállnak. Pajzsokat felhúzni; minden turbólézert készenlétbe helyezni!

– És a vonósugarakat is – tette hozzá Pellaeon halkan.

– Uram? – nézett rá értetlenül Ardiff.

– Ha esetleg el akarnánk fogni egy-két hajót – magyarázta Pellaeon. – Vagy ami marad belőlük.

– Igen, uram – rándult meg Ardiff ajka. – Vonósugarakat aktiválni!

Pellaeon pár lépéssel közelebb ment az elülső ablakhoz, eltávolodva a hátsó hídon hirtelen felpezsdült tevékenységtől. Valóban Bel Iblis lenne az ott kint, támadó alakzatban száguldva a Chimaera felé?

Nem. Ez nevetséges. Személyesen nem találkozott még Bel Iblisszel, de a jelentések alapján erős becsület-0 és méltóságérzet rejlett a tábornokban. Egy ilyen ember nem indítana orvtámadást válaszul a felé nyújtott békejobbra. Bel Iblis még a Thrawn főadmirálissal szemben elveszített csatái során is megőrizte a méltóságát.

A Thrawn ellen vívott csatái…

Pellaeon feszülten elmosolyodott. Igen, ez az. Így talán kiderítheti, valóban Bel Iblis vezeti-e ezt az aljas támadást.

Légmozgást érzett maga mellett.

– Talán egyszerűen csak óvatos – mondta Ardiff nyilvánvaló vonakodással. – A pajzsaik alakzatukból következő átfedése védekezés szempontjából is hasznos. És lehet, hogy addig nem akarja felfedni a kilétét, amíg közelebb nem ér.

Pellaeon enyhe meglepetéssel nézett a fiatal kapitányra.

– Lenyűgöz, kapitány – ismerte be. – A jó parancsnok egyik legfontosabb tulajdonsága az a képesség, hogy túllépjen a saját elvárásain.

– Csak fair szeretnék lenni, uram – válaszolta Ardiff mereven. – De nem azon az áron, hogy kockára teszem a hajóját. Kiküldjem a TIE-ket vagy a Preybird-öket?

– Még ne – fordult vissza az ablak felé Pellaeon. – A közeledő hajók már láthatóvá váltak, a parányi pöttyök gyorsan növekedtek… Akármi is történjék, egyértelművé akarom tenni, hogy nem mi provokáltuk a támadást.

Egy hosszú pillanatig mind a ketten némán várakoztak. A közeledő hajók egyre nagyobbá váltak…

És hirtelen ott teremtek a Chimaera fölött, turbólézertűzzel árasztva el a csillagromboló felszínét. Felhúztak, egyenesen a híd felé vették az irányt… valaki a harcállásokban rémülten felüvöltött…

Majd eltűntek, kétfelé szakadva a parancsnoki felépítmény előtt, a biztonságos távolság felé száguldva.

Ardiff sziszegve fújta ki a levegőt.

– Azt hiszem, ez ékesen árulkodik a szándékaikról, admirális – jelentette ki. Korábbi idegessége jeges professzionalizmusba fordult át. – Engedélyt kérek a támadásra!

– Az engedélyt megadom – bólintott Pellaeon. – De csak a turbólézerekkel.

– A vadászokkal nem? – nézett rá élesen Ardiff.

– Még nem – felelte Pellaeon a támadókat keresve az égen. Valószínűleg még mindig a forduló kötötte le őket azután az őrült rárepülés után. – Más terveim vannak a Preybirdökkel.

Ardiff gyorsan körülnézett.

– Admirális, tisztelettel kérem, gondolja át a dolgot! – suttogta alig hallhatóan. – A csatacirkálónak elég komoly a fegyverzete. Most túl messzire eltávolodott ahhoz, hogy komoly károkat okozzon, de nem valószínű, hogy sokáig tart még a félénksége. Ha nem tartjuk őket távol a vadászokkal, akkor hamarosan nagy bajban leszünk.

– Megértem az aggodalmát, kapitány – válaszolta Pellaeon. A támadók újra feltűntek a látóterében, a parányi pettyek szinte lustán fordultak rá a második támadásra. – De megvannak a magam indokai. A turbólézerek álljanak készenlétben!

Látta, hogy Ardiff nyel egy nagyot, de a kapitány végül csak kurtán bólintott.

– Turbólézerek: készenlétbe! – kiáltotta rekedten.

– Bízzon bennem, kapitány! – morogta Pellaeon, miközben igyekezett nem elmosolyodni, ahogy hirtelen eszébe jutott egy tíz évvel azelőtti pillanat. Akkor ő volt a zöldfülű kapitány ugyanezen a fedélzeten, próbálva a lehető legudvariasabban beszélni a felettese fejével egy feszült harci helyzetben. Természetesen sokkal több tapasztalata volt, mint Ardiffnak, de ettől csak még dühösebb lett, ahogy ott állt és tehetetlenül nézte, hogyan rohan a Chimaera a végzetébe.

Thrawn mégsem fedte meg soha a szemtelenségéért vagy az értetlenségéért. Nyugodtan továbbvitte a terveit, hagyva, hogy az eredményei beszéljenek helyette.

Pellaeon csak remélni tudta, hogy az ő tervének eredményei legalább félannyira beszédesek lesznek.

A támadók befejezték a körüket, és a Chimaera felé fordultak.

– Jönnek! – kiáltotta az érzékelőket figyelő tiszt. – Úgy tűnik, most keresztben próbálkoznak.

– Attól félnek, hogy nekimennek a parancsnoki felépítménynek – jegyezte meg Pellaeon. – Ez azt jelenti, hogy egy-két hajójuk valószínűleg alig tudott idejében kijönni az előző rohamból.

– Vagy egyszerűen csak szeretik a változatosságot – morogta Ardiff feszült dühvel a hangjában.

Az emlékek ismét felvillantak, és Pellaeon gondosan elrejtette a mosolyát. Most a csata hevében Ardiff bizonyára nem értené, min mosolyog.

– Turbólézereket készenlétbe! – mondta. – Tüzeljenek belátásuk szerint!

A támadók villogó fegyverekkel száguldottak feléjük. A Chimaera turbólézerei válaszoltak, s egypár pillanatra ragyogó zöld és vörös fénysugarak árasztották el a híd előtti űrt.

Aztán a támadók ismét eltűntek, megint a biztonságos távolságban keresve menedéket. A csillagromboló pusztító fegyverzete elnémult.

– Károk? – kiáltotta Pellaeon.

– Jelentéktelenek – jött a jelentés a jobb oldali harcállás felől. – Az egyes kvadránsban három turbólézer nyomkövetője kiégett, és a híd elülső oldalán minimális sérüléseket szenvedett a burkolat. Az érintett helyiségeket lezártuk.

– Megpróbálják elintézni az egyes kvadráns összes turbólézerét – morogta Ardiff. – Ha sikerül nekik, akkor a csatacirkáló beül a hasunk alá és szétlövi a burkolatot.

– Igen, láthatólag ez a szándékuk – értett egyet Pellaeon. – Az ellenség vesztesége?

– Ismeretlen, de valószínűleg minimális – jelentette a tiszt az érzékelők mellől. – Az egymást átfedő pajzsok elég erősek… nem könnyű átütni rajtuk.

– De elsősorban sugárzáselleniek, igaz? – kérdezte Pellaeon.

– Igen, uram, legalábbis a csatacirkálón – erősítette meg a tiszt. – A naszádokon minimális részecskevédelem is van.

– Nem sok esélyünk van protontorpedókkal eltalálni őket, ha esetleg erre gondol – figyelmeztette Ardiff. – Ha közel jönnek, túl gyors a fordulási sebességük ahhoz, hogy a torpedók követni tudják őket. Ha távol maradnak, akkor elég idejük van kilőni a torpedókat.

– Azt hiszem, én is értek valamelyest a torpedóvetés taktikájához – jegyezte meg Pellaeon szelíden. – Nézzük csak, át tudjuk-e írni egy kicsit a forgatókönyvet. Bas ezredes, a parancsomra azonnal szálljon fel egy Preybird szakasz. A támadási vektor…

Elhallgatott, tekintetével a támadókat követve. Elérték görbéjük legtávolabbi pontját, és kezdtek ráfordulni az újabb rohamra. – Támadási vektor kettő-három hét – döntötte el. – Szoros alakzatban a vektoron maradnak, amíg más parancsot nem kapnak.

Érezte magán Ardiff tekintetét.

– Szoros alakzatban, uram? – kérdezte a kapitány, aki láthatóan nem akart hinni a fülének.

– A pajzsok átfedése jobban megóvja őket az ellenséges tűztől – magyarázta Pellaeon.

– De nem eléggé! – vágott vissza Ardiff. – Nem a Kaloth csatacirkáló turbólézereitől.

– Ha szerencsénk van, nem kell olyan közel menniük – intette le Pellaeon. Látta, hogy hasonlóan az előző két alkalomhoz, a támadók most is egyenes vonalban repülnek rájuk. Tökéletes. – Ezredes: induljanak a vadászok!

– Értettem – felelte Bas ezredes. – Vadászok elindultak.

Pellaeon visszafordult az ablakhoz. Pár másodperccel később felbukkantak a Preybird-ök a hajótest pereme mellett, a szorosan egymás mellett izzó hajtóműfények egyenesen a támadók felé tartottak. – A nyolcas protontorpedófürtöt készenlétbe! – kiáltotta. – Mind a tizenöt torpedót kilőni, öt hármas csoportban a kettő-három hetes vektor mentén!

A híd háttérzsivaja elhallgatott.

– Uram – szólalt meg a tűzvezérlő tiszt tétovázva. – Ez ugyanaz a vektor…

– Mint a Preybird-öké – fejezte be helyette a mondatot Pellaeon. – Igen, tudom, hadnagy. Megkapta a parancsot.

– Igen, uram.

– Csak a parancsomra indítsa a torpedókat – folytatta Pellaeon a támadók felé száguldó Preybird-öket figyelve. Már majdnem ott vannak… – Bas ezredes, a Preybirdök a jelzésemre teljes sebességgel hajtsanak végre egy nyílóvirág-manővert. Hadnagy: torpedókat kilőni!

– Torpedók kilőve! – erősítette meg a másik; és a Chimaera alól előtűnt egy keskeny torpedónyomsáv. Az ötször három torpedó sebesen közeledett a már eltávolodott Preybird-ök hajtóművei felé.

Ardiff váratlanul felhorkant.

– Ah! Hát persze! – értette meg.

– Bizony – helyeselt Pellaeon, feszülten figyelve a távolodó torpedókat. Fájdalmasan tudatában volt, milyen pontosan kell időzítenie. Majdnem… – Bas ezredes… most!

Egy rettegéssel teli másodpercig semmi sem történt. Aztán a Preybirdök gyakorlótérre való precizitással kitörtek a szoros alakzatból. Élesen el- és kifordulva eredeti vektoruktól egy stilizált nyíló virágot alkottak, miközben visszafordultak a Chimaera felé. Az addig koncentráltan az átfedő pajzsokra irányuló ellenséges tűz hasonlóan szétszóródott, próbálva egyesével elkapni a vadászokat…

És az első három torpedó egy fényes villanás kíséretében átdübörgőn a védtelenül maradt központi területen, átsüvített az elöl haladó két naszád között és nekicsapódott a csatacirkáló orrának.

Az ellenség körében támadt megdöbbenést szinte még a Chimaeráról is érzékelni lehetett. A megdöbbenés azonban nem segített. Az egy csomóban lévő hajók még azzal voltak elfoglalva, hogy kétségbeesetten próbáltak eltávolodni egymástól, amikor a második torpedócsoport már be is csapódott, tekintélyes mennyiségű fémet és üveget robbantva ki az űrbe. A harmadik hármas bizonyára a robbanás során keletkezett törmelékbe ütközhetett bele, s idejekorán robbant fel, felhasított törzzsel, pörögve küldve a sötétségbe az egyik kitérni próbáló naszádot.

Mire az utolsó torpedók is kitombolták magukat, a csata véget ért. A csatacirkálóból csak ócskavas maradt, a többi hajó pedig az életéért futott.

– Ragyogó, admirális! – lelkendezett csodálattal és megdöbbenéssel a hangjában Ardiff. – Ööö… elnézést, nem úgy…

– Értem, kapitány – nyugtatta meg Pellaeon. – Akár hiszi, akár nem, álltam már én is a helyén.

– Köszönöm, uram. Küldjek ki egy csapatot – intett a törmelék felé –, hogy hozzon be valamit? Talán megtudjuk, kik voltak a támadók.

– Igen, küldje ki őket! – bólintott Pellaeon. – De azt már most elárulhatom, hogy nem Bel Iblis tábornok volt.

– Valóban? – meredt Pellaeonra Ardiff, miközben odaintett a legénységnek. – Hogy lehet ennyire biztos benne? – kérdezte, ez alkalommal őszinte kíváncsisággal.

– Mindent a maga idejében – intette türelemre Pellaeon. – Amíg a csapat kimegy a roncsokhoz, futtassa át a csata felvételét az Előrejelzőn. Még rajta van a számítógépen, igaz?

– Igen, uram – mosolyodott el Ardiff, ahogy megértette. – Ezért hagyta, hogy másodszor is ránk repüljenek, igaz? Hogy elég adatot gyűjtsön az Előrejelző számára.

– Pontosan – bólintott Pellaeon. – Az nem nagyon ment neki, hogy az ellenség kilétéből megjósolja a taktikáját. Most nézzük meg fordítva: meg tudja-e állapítani a taktika alapján, ki az ellenség. Ha szerencsénk van, legalább egy utalást ad arra nézve, kinek a kedvenc harci stílusa ez.

– Biztos benne, hogy nem Bel Iblis volt az?

Pellaeon kinézett a csillogó törmelékfelhőre.

– Hallott már az A-szárnyú-metszésről, kapitány?

– Attól tartok, nem, uram.

– Ez az Új Köztársaság egyik taktikája – fordult ismét szembe vele Pellaeon. – Nagyon pontos időzítés kell hozzá, ezért aztán elég ritkán alkalmazzák. Egy szakasznyi vadászgép, általában X-szárnyúak, elindul az ellenség csatahajóját oltalmazó védelmi vonal felé. Az utolsó pillanatban azonban kitérnek.

– Úgy, ahogy az előbb a Preybird-ök.

– Pontosan úgy, ahogy az előbb a Preybird-jeink – bólintott Pellaeon. – A védők természetes reakciója az, hogy kitérő manővernek tulajdonítják a dolgot, és követik őket. Azt azonban nem veszik észre, hogy egy szakasznyi A-szárnyú repült szorosan az X-szárnyúak mögött. Mire észreveszik ezt a második hullámot, addigra már túl messze kerülnek tőle, és az A-szárnyúak megtámadhatják a védtelenné vált hajót.

– Okos trükk – biccentett Ardiff. – Értem már, miért nem akarja túl gyakran bevetni, bár elég jól működött így, az A-szárnyúak helyett protontorpedókkal is. De mi köze ennek Bel Iblishez?

Pellaeon halványan elmosolyodott.

– Ott voltam a csatában, amiben először alkalmazta.

Ardiff meglepetten pislogott, aztán ő is elmosolyodott.

– Más szavakkal, ezt a trükköt nem vehette be.

– De nem ám! – értett egyet Pellaeon. – De tekintettel a koréliai felségjelzésre, azt kell mondanom, valaki nagyon igyekezett elhitetni velem, hogy Bel Iblis volt az.

– Valaki a Birodalomból? – komorodott el Ardiff.

– Vagy valaki az Új Köztársaságból – vont vállat Pellaeon. – Tudjuk, hogy a mi oldalunkon vannak olyan frakciók, amelyek nem akarják a békét. Miért ne lennének a másikon is?

– Miért is ne? – ismételte meg Ardiff. – És most mihez kezdünk?

– Akárki is rendelte el a támadást, azt akarta elhitetni velem, hogy Bel Iblis áll mögötte – tűnődött Pellaeon. – A támadók létszáma, plusz a gyors és szégyentelen menekülés arra utal, hogy nem érdekelte az illetőt, sikerül-e elpusztítani minket. Ennél fogva csak az lehetett a célja, hogy elzavarjon innen, mielőtt még Bel Iblis megérkezne.

– Így hát maradunk?

– Maradunk – bólintott Pellaeon. – Legalábbis egy darabig.

– Igen, uram – harapta be az alsó ajkát Ardiff. – Természetesen ön is tisztában van vele, hogy ismeretlen ellenfelünk talán nem adja fel ilyen könnyen. Lehet, hogy újból támadni fog.

Pellaeon ismét kinézett a csillogó törmelékfelhőre.

– Hát próbálja csak meg!