Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

23. FEJEZET

 

Ez alkalommal a riadó nem a desszert közepén harsant fel, hanem az éjszaka közepén.

Wedge azonnal felébredt, kezével a szirénát kikapcsoló gomb után tapogatózott, ami nem volt ott, ahol lennie kellett volna. Mikor felhúzta a térdét, keményen nekiütközött valakinek; s ahogy az éles fájdalomtól teljesen magához tért, Wedge-nek eszébe jutott, hol van. A parancsoknak – és Bel Iblis tábornok egyik újabb megérzésének – engedelmeskedve ő és a Zsiványkommandó többi tagja az X-szárnyújában aludt.

A még mindig harsogó sziréna hangjából ítélve a tábornok megérzése ezúttal is beigazolódott.

Lecsapott a kapcsolóra – most el is találta –, és bekapcsolta a komot.

– Antilles! – csattant fel.

– Teljes készültség! – csattant vissza Perris parancsnok hangja. – Segélykérő hívást kaptunk a Bothawuiról.

– Szörnyű – morogta Wedge, és bekapcsolta a hajtóműveket. A bothaiak jönnek neki egy alvással. – Oké, Zsiványok, hallottátok a parancsnokot! Gyerünk, mozdítsátok meg a seggeteket!

A pilóták kórusban jelentkeztek be, és a hajtóművek visítása kezdte betölteni a ditaini diplomáciai leszállópálya számukra kijelölt szegletét. Egy szerelőruhás alak – valószínűleg egy trintic, bár a félhomályban nehéz lett volna megmondani – vadul ügetett feléjük, hevesen lengetve a karját a kétségtelenül nem engedélyezett zaj hallatán. Wedge visszaintett neki, és beindította az antigravitációs segédhajtóműveket. – Mi az, újabb tüntetés a Klánok épülete előtt?

– Kapaszkodj a sisakodba! – tanácsolta Perris komoran. – A bothaiak szerint egy leresi támadóerő tart feléjük.

– Egy leresi támadóerő? – pislogott Wedge.

– Ezt mondják – erősítette meg a koordinátor. – Egy teljes flotta… és meg ne kérdezd, mi a bajuk!

– Válassz valamit – morogta Zsivány Három. – Az ember annyi minden miatt utálhatja mostanában a bothaiakat.

– Azért ne süllyedjünk egy bizonyos színvonal alá – tanácsolta Wedge. Az X-szárnyúak már mind a levegőben voltak, kezdtek felzárkózni mellé, ahogy az űr felé süvítettek. – Perris, hol van a tábornok?

– Épp felszáll – válaszolta Perris. – Ctaunmar és az A-szárnyúi kísérik a siklóját, csak a biztonság kedvéért. Pár perccel le vagyunk maradva tőletek, de azt mondta, menjetek előre!

– És mit csináljunk? – kérdezte Zsivány Öt. – Blöfföljünk a leresieknek, amíg oda nem értek?

– Persze – felelte Perris szárazon. – Már ha vissza nem fordulnak a dicső Zsiványkommandó érkezésének a hírére.

– Ja, mer igen – morogta Zsivány Öt ugyanolyan szárazon. – Hát nem szerencsések a bothaiak, hogy mi és a hírnevünk véletlenül csak kétrendszernyire van tőlük?

Wedge a homlokát ráncolta. Most, hogy jobban belegondolt, tényleg szerencsésnek tűntek. Gyanúsan szerencsésnek, ami azt illeti.

– Perris, elő tudod szedni az eredeti parancsot, amivel iderendeltek minket? – kérdezte.

– Már előszedtem. – Perris hallhatóan vigyorgott. – A Coruscant szerint a ditaini kormány kifejezetten Bel Iblis tábornokot kérte fel, hogy közvetítsen a külhoni munkásokkal folytatott vitájukban.

– Nem tudja valaki, tartozik-e a ditaini kormány a bothaiaknak komolyabb pénzösszeggel vagy valami szívességgel? – érdeklődött Zsivány Kilenc.

– Jó kérdés – hümmögte Perris elgondolkodva. – Nagyon jó kérdés.

– Tudod, a jó öreg CorSec-es kiképzés – vigyorgott Zsivány Kilenc. – Alapszabály: keresd a pénzt!

– Nos, pillanatnyilag a pénz irreleváns – szólt közbe Wedge. Már mélyen bent jártak az űr sötétjében, közel az ugróponthoz. – Felkértek minket az Új Köztársaság egyik tagállamának a megvédésére, és pontosan ezt fogjuk tenni.

– Sok szerencsét! – búcsúzott Perris. – Igyekszünk utánatok.

A műszerfal felcsipogott: a pálya készen állt.

– Oké, Zsiványok! – kiáltotta Wedge. – Nyomás!

A Bothawuihoz vezető repülés valamivel tovább tartott, mint mikor egy hete a Sifkrie-k és pommwomm-szállítmányaik segítségére siettek. Valahogy mégis rövidebbnek tűnt. Wedge agya a közelgő leresi támadáson és a valószínűsíthető bothai visszavágáson, illetve azon járt, hogy mit tehet a szakaszával a két ellenfél között.

És nemsokára, talán túlságosan is hamar, megérkeztek.

– Zárkózzatok föl! – adta ki a parancsot, ahogy az utolsó X-szárnyú is kilépett a hiperűrből. – Távolsági érzékelőket bekapcsolni!

– Szerintem – kezdte Zsivány Kettő feszülten – erre nem lesz szükség.

Wedge elfintorodott.

– Nem – értett egyet. – Szerintem sem.

A leresi támadóerő volt az. És a változatosság kedvéért a bothaiak most nem túloztak. A közeledő X-szárnyúak előtt szétterülve az égen hat hadihajó lebegett. Szokatlan formáik ellenére méretben felvehették a versenyt az Új Köztársaság rohamfregattjaival. További húsz kisebb hajó töltötte ki a köztük tátongó űrt, s legalább ötszakasznyi vadászosztályú egység vette körül az egész csoportot.

– Nem bánnám, ha a hírnevünk tényleg hatna ma – morogta Zsivány Tizenkettő.

– Pofa be! – szólt rá Wedge a köteléket tanulmányozva. Jóval a Bothawui pajzsán és a felszíni fegyverek hatósugarán kívül jártak még. Nem emlékezett, hogy keringtek-e védelmi platformok a bothaiak központi bolygója körül, de ha keringtek is, pillanatnyilag egy sem tartózkodott a bolygó feléjük eső oldalán.

Azaz a Zsiványkommandó csak magára számíthatott. Tizenkét X-szárnyú, meg a hírnevük.

Wedge megköszörülte a torkát és széles sávú általános csatornára állította a komját.

– Wedge Antilles tábornok és az Új Köztársaság Zsiyánykommandója hívja a leresi támadóerőt – jelentette be. – Önök engedély nélkül tartózkodnak a bothai űrben. Kérem, nevezzék meg a szándékaikat!

– Ez az ügy nem önökre tartozik, Zsiványkommandó! – válaszolta egy meglepően dallamos hang. – Ez magánjellegű vita a leresi és a bothai kormány között.

Wedge rápillantott a kijelzőire. Bel Iblisnek és a Peregrine-nek még semmi nyoma.

– Megkérdezhetem, milyen jellegű vitáról van szó?

– Halálról és feltámadásról – felelte a dallamos hang. – Két leresi bothai kezek általi haláláról, és a bothaiak ellenállásáról, hogy feltámasszák őket.

Wedge elfintorodott, és átkapcsolt a Zsiványok frekvenciájára. Nyilvánvalóan nyelvi problémába ütközött – valamelyik leresi fogalmat vagy kifejezést nem pontosan fordítottak át Basicre. És volt még más is, amit nem értett.

– Tudja valaki, miről beszél? – kérdezte.

– Várj egy kicsit… átnézem a feljegyzéseket! – mondta Zsivány Tizenegy. – Sejtek valamit… hoppá, itt van. Az Egyesült Klánok épülete előtti tüntetés során megöltek két leresit. Mind a kettőt lelőtték, az egyiket még azelőtt, hogy a tömeg betört az épületbe.

– Kösz – kapcsolt vissza Wedge. – Leresi parancsnok, megértem a veszteség felett érzett dühüket. Mit követelnek a bothaiaktól kártérítésül?

– A leresi törvény egyértelmű – felelte az idegen. – Karmot karomért, szarvat szarvért, életet életért. A bűnösét, vagy tíz ártatlanét a törzséből.

Wedge hátán végigfutott a hideg.

– Hogy érti, hogy tíz ártatlant? – kérdezte óvatosan.

– A bothaiak nem hajlandóak átadni azokat, akik megölték a két fegyvertelen leresit – mondta a hang kifejezéstelenül. – Ennél fogva a két élet ára húsz élet lesz.

Micsoda matematikai pontosság! – gondolta Wedge. De hogy akarják ezt a mutatványt végrehajtani a pajzs felé menekülő rengeteg bothai hajó között…?

– Hűha – szólt bele a komba Zsivány Négy halkan. – Három-hat négy-egyes vektor.

Wedge odanézett. A mögöttük és alattuk lévő bolygó horizontján épp akkor tűnt fel egy apró űrállomás.

– Egy alacsony pályájú, null-gravitációs kristályüzem – folytatta Zsivány Négy komoran. – Mon kalamári tervezés. Ha jól emlékszem, tizenöt-huszonkét munkás fér el rajta.

Wedge lenyelt egy káromkodást, és átkapcsolt a privát frekvenciájukra. – Elfogópálya! – parancsolta. – Az űrállomás és a leresik között akarok lenni!

Miközben energiát adott a hajtóművekre, visszakapcsolta a komot.

– Megértem a bothai kormánnyal szemben érzett haragjukat – mondta az idegen parancsnoknak. – Önnek azonban meg kell értenie, hogy nem nézhetjük végig tétlenül, ahogy ártatlanokat öl meg. Bel Iblis tábornok hamarosan itt lesz; talán ő közvetíthetne…

– Szó sem lehet közvetítésről! – jelentette ki a leresi határozottan. – Ez a törvény, és a törvényt be kell tartani. Sem maguk, sem más nem állíthat meg minket.

A tárgyalás egy kattanással véget ért.

– Lehet, hogy nem – morogta Wedge, miközben visszakapcsolt a Zsiványok csatornájára. – De azért megpróbáljuk. Rendben, Zsiványok, kezd komolyra fordulni a dolog! Szárnyakat támadási helyzetbe! – Keze elindult a kapcsoló felé…

– Ne! – kiáltotta váratlanul Zsivány Kilenc. – Ne nyissátok szét a szárnyakat!

Wedge keze megállt a kapcsoló fölött.

– Miért ne?

– Nem tudom – felelte Zsivány Kilenc feszült hangon. – Valami nem stimmel. Nem tudom pontosan… de valami határozottan nem stimmel.

– Zsivány Vezér? – kérdezte Zsivány Nyolc.

– Várjatok! – kapcsolta át a komot Wedge Zsivány Kilenc saját frekvenciájára. – Corran? Mi a baj?

– Mint mondtam, nem tudom – ismételte meg Zsivány Kilenc. – Csak azt tudom, hogy veszélyt éreztem, mikor elrendelted a szárnyak szétnyitását. Már futtatom a teszteket, de eddig semmi eredmény.

– Ez is valami?… – tétovázott Wedge, még egy biztonságos csatornán sem akarva rákérdezni a másik jediképességeire.

– Azt hiszem, igen – válaszolt azért a kérdésre Zsivány Kilenc.

Wedge odapillantott a leresi hajókra. Nem mozdultak a helyükről. Türelmesen várták, hogy célpontjuk eléjük keringjen.

És láthatólag a legkevésbé sem zavartatták magukat a Zsiványkommandótól…

Visszaváltott a Zsiványok frekvenciájára.

– Mindenki tartsa a pályát! – parancsolta, Zsivány Kilenc felé fordítva az X-szárnyúját. – Különösen te, Zsivány Kilenc. Közel leszek.

Egy perc múlva már szoros gyakorlótéri alakzatban repültek, Wedge jobb oldali ikerlézerei majdnem súrolták Zsivány Kilenc fúvókáinak alját.

– Rendben – óvakodott még közelebb Zsivány Vezér. – Te látod az én jobb oldalamat, én látom a te bal oldaladat. Gyorsan nézd meg, van-e valami, aminek nem kellene ott lennie. Ha nincs, akkor helyet cserélünk.

– Felesleges – közölte Zsivány Kilenc feszülten. – Megvan: egy vékony henger függőlegesen beállítva a szárnyak közé, pontosan a lézerek energiakábele előtt.

– Neked is van egy – morogta Wedge. Most, hogy tudta, hol kell keresnie, szinte kiszúrta a szemét a szerkezet. – Tízet egy ellen, hogy az egész szakaszt aláaknázták.

– Rendben, akkor nem nyitjuk szét a szárnyakat – mondta Zsivány Kettő. – Attól még lőhetünk, nem?

– A helyedben nem próbálnám meg! – figyelmeztette Wedge, a homlokát ráncolva az ártalmatlan külsejű hengerre. – Ugyanis… Corran, fordulj jobbra egypár fokkal!

Zsivány Kilenc fúvókája lassan elfordult tőle.

– Ahogy gondoltam! – köpte ki magából a szavakat Wedge utálkozva. – A henger teteje kétfelé ágazik. Az egyik a szárny szervójába megy, a másik pedig egyenesen a lézer energiavezetékébe. Szerintem, ha szétnyitjuk a szárnyakat vagy tüzet nyitunk a lézerekkel, akkor a lézerek kimennek. Vagy valami még rosszabb.

Zsivány Tizenkettő veszettül káromkodott.

– Csak az a két leresi lehetett a ditaini szerelők között, akik állandóan körülöttünk lófráltak! – mondta dühösen. – Most mit csináljunk, próbáljunk meg blöffölni?

Wedge ismét ránézett a leresi hajókra. Már elindultak, kezdték lassan körülvenni a tehetetlenül feléjük haladó űrállomást.

– Semmi értelme – felelte halkan. – Tudják, hogy nem tehetünk semmit.

Úgyhogy tehetetlenül nézték, ahogy a leresiek gyorsan, hatékonyan, szisztematikusan kezdték elpusztítani az űrállomást. Elvéve húsz ártatlan életet a két bűnös helyett.

Mire a Peregrine és a csapásmérő egység többi része megérkezett, már vége is volt.

Vagy, talán pontosabban, csak akkor kezdődött.

 

– Hát elkezdődött – jelentette be Leia kifejezéstelen hangon, miközben bezárta maga mögött a lakásuk ajtaját és lerogyott Han mellé a díványra. – Végül elkezdődött a lövöldözés.

– Igen, hallottam – bólintott Han komoran, aggodalmasan átölelve a feleségét. – Mit tesz a Szenátus az ügyben?

– Nagyrészt azt próbálja kitalálni, hogy mit tehet – felelte Leia.

– Mit kell ezen kitalálni? – értetlenkedett Han. – A leresiek lemészároltak huszonegy bothait, arról már nem is beszélve, hogy darabokra lőttek egy teljesen jó űrállomást. Gavrisom nem rendelheti el egyszerűen, hogy állítsák bíróság elé a leresi kormányt?

– Bárcsak ilyen könnyű lenne! – sóhajtott fel Leia. – Sajnos nem az. A Nagytanács három tagja már bejelentette, hogy nem szavazza meg ezt a javaslatot, azon az alapon, hogy a bothai kormánnyal szemben nem léptünk fel így a Caamas elpusztításának ügyében.

– De hát az nem ugyanaz! – makacskodott Han. – Sőt! Pont az ellenkezője. A leresiek ártatlanokat gyilkoltak meg; a Caamas-ügy meg arról szól, hogy ne büntessünk meg ártatlanokat.

– Azt sem követeltük, hogy a bothaiak büntessék meg azokat az életben maradt őröket, akik belelőttek a tömegbe – emlékeztette Leia.

Megérezte férje feltörő zavarát.

– Igen – morogta Han. – Miattam.

Leia nyugtatóan megsimogatta a térdét.

– Nemcsak miattad, drágám – mondta. – A Tanács álláspontja szerint az őrök tette önvédelemnek minősül. Sajnos ezzel nem mindenki ért egyet.

– Klán-észjárás! – horkant fel Han.

– Igen, tudom – bólintott Leia. – Számomra is érthetetlen, hogy lehet valaki tetteiért a rokonait vagy a törzse tagjait felelőssé tenni. A valóság azonban az, hogy a családi vagy törzsi felelősségre vonhatóság még mindig sok kultúra központi pillére.

– Talán – ismerte el Han. – A leresieknek ettől függetlenül az orrára kell koppintani. Ha nem teszitek meg, csak felbátorítjátok a többieket, hogy nekimenjenek a bothaiaknak.

– Már nekimentek – közölte Leia megrázkódva. – Egy tucatnyi kormány értesítette a Szenátust, hogy benyújtja a saját követelései listáját a bothaiaknak.

– És ha nem teljesítik?

– Csak burkoltan fenyegetőznek – vont vállat Leia.

Han torka mélyéről hörgés szakadt fel.

– Tudod jól, édes, milyen nagy becsben tartom a bothaiakat, de ez már kezd nevetséges lenni. Gondolom, Feylya Gavrisomnak könyörög védelemért.

– Nincs rá szükség – rázta meg a fejét Leia. – A diamalák és kalamárik már bejelentették, hogy hajókat küldenek a Bothawuihoz a további agressziók ellen.

– Ugye csak viccelsz? – füttyentett halkan Han. – Miféle hajókat?

– Nagyokat – felelte Leia kurtán. – A kalamárik csillagcirkálókat, a diamalák néhány Nebula és Endurance osztályú csatahajót. Azt mondják, az ártatlanok jogait védelmezik. Mások szerint viszont csak a bothai manipulációk legújabb áldozatai.

– Én erre szavaznék – húzta el a száját Han. – Bel Iblis bebizonyította már, hogy a bothaiak álltak a mögött a nevetséges ditaini közvetítési kérelem mögött?

– Konkrétan még nem, de személy szerint biztos benne, hogy az egész csak ürügy volt, hogy kényelmes távolságba kerüljön a csapásmérő ereje a Bothawuitól – fintorodott el Leia. – Ez és a leresiek szabotázsa a Zsiványok lézerei ellen…

– Micsoda, beismerték?

– Nemcsak beismerték, egyenesen büszkék voltak rá – mondta Leia. – Szerintük igen tiszteletreméltó dolog megakadályozni, hogy kívülállók is megsérüljenek a vitáikban.

– Fogadni mernék, Wedge nagyon örült ennek a magyarázatnak! – horkant fel Han.

– Ő és Garm szinte lézersugarakat szórt – mosolyodott el Leia. – Garm nyíltan megmondta Gavrisomnak, hogy az Új Köztársaság nem fog gyalogot játszani senki politikai játszmájában.

– Ez elég pontos idézetnek tűnik – hümmögte Han. – Fordulj csak meg egy kicsit! – Kihúzta a karját Leia háta mögül, és elkezdte masszírozni a vállát.

– Az is – nyögte Leia, érezve, ahogy a feszes izmok vonakodva ellazulnak Han ujjai alatt. – Ez jó.

– Akkor jó, mert azért csinálom – próbált humorizálni Han. – Tudod, nem volt túl okos dolog a bothaiak részéről olyasvalakiből hülyét csinálni, mint Bel Iblis.

– Biztos vagyok benne, hogy ezt ők is tudják – értett egyet Leia. – Ez is csak azt mutatja, mennyire kétségbe vannak esve.

Érezte, hogy Han megrázza a fejét.

– Őrület ez az egész, Leia. Hát senkit sem érdekel, hogy Thrawn visszatért?

– Persze hogy nem – felelte Leia. – Az egyik felük egy szót sem hisz el az egészből: szerintük a diamalák főzték ki az egészet, hogy mindenkit megijesszenek, és futni hagyják a bothaiakat. A másik felük elismeri, hogy igaz lehet, de nem hiszi, hogy a Birodalom bármilyen fenyegetést jelenthetne a számunkra.

– Akkor mind bolondok – morogta Han. – Thrawn rejteget valamit a kabátujjában. A Falcont rá, hogy így van!

– Egyetértek – sóhajtott fel Leia. – Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben szinte nem is kell tennie semmit. Az Új Köztársaság lassan több száz fegyveres táborrá bomlik a Caamas-ügy miatt.

– A caamasiak nem tudják valahogy leállítani a dolgot? – kérdezte Han. – Ők sem akarhatják ezt.

– Nem is akarják. De meg kell értened, hogy a Caamas most már csak ürügy, nem az igazi probléma. Mindenki azt állítja, hogy a Caamas érdekeit és az igazságot tartja szem előtt, de sokan csak csatakiáltásnak használják a dolgot, hogy lerendezzék a régi ügyeiket.

– Igen – mondta Han keserűen. – Mihez kezdünk most?

– Csak egyvalamit tehetünk – vélte Leia. – El kell vennünk tőlük az ürügyet; azaz meg kell szereznünk azoknak a bothaiaknak a listáját, akik valóban részt vettek a Caamas elpusztításában, és bíróság elé kell állítanunk őket.

Han érzelmeiben parányi változás állt be.

– Értem – bólintott. – Hát… Karrde megpróbálja.

– Beszéltél ma vele? – ráncolta a homlokát Leia. – Azt hittem, már elment a Coruscantról.

– Én is úgy tudom – felelte Han. – Nem, csak üzentem néhány csempésznek, hogy beszélni akarok Mazzickal.

– Miről?

– Szeretném tudni, tényleg neki dolgozott-e ez a Shada Dukal – magyarázta Han. – És hogy pontosan miért hagyta ott.

– De ugye nem Karrdéért aggódsz? – mosolyodott el Leia.

– Dehogy! – tiltakozott Han. – Persze hogy nem. Tud ő vigyázni magára.

– Nyugalom, szívem – paskolta meg ismét a térdét Leia. – Én is kedvelem.

– Én nem kifejezetten kedvelem – ellenkezett tovább Han. – Úgy értem, néha komolyan megfájdul tőle az ember feje.

– Mint ahogy valaha tőled is, drágám – emlékeztette Leia. – Sőt, ami azt illeti, még most is. Tudod, néha eszembe jut, hogy ha nem csatlakoztál volna a Felkeléshez, akkor most te is valami olyasmi lennél, mint Karrde.

– Lehet – vont vállat Han. – A szakáll kivételével.

– Hála az Erőnek az apró kegyekért! – jegyezte meg Leia szárazon. – Szóval így zajlott az én napom. Te mit csináltál azon kívül, hogy a csempész barátaiddal cseverésztél?

– Nagyrész gondolkodtam – felelte Han. – Méghozzá azon, hogy épp itt lenne az ideje eltűnnünk egy kis időre.

– Milyen kellemes gondolat! – dorombolta Leia. – Kár, hogy Gavrisom megőrülne, ha most próbálnék elmenni.

– Azért már megérné – jelentette ki Han mély meggyőződéssel. – Még sohasem láttam Pufogót őrjöngeni.

Leia elmosolyodott.

– Értékelem az ötletet Han, őszintén. De te is tudod, hogy nem mehetünk.

– Túl könnyen feladod! – korholta szelíden a férje. – Fogadni mernék, hogy el tudnám intézni a dolgot.

Leia elhúzódott a masszírozó kezek elől, és a homlokát ráncolva szembefordult Hannal. Újabb változást érzékelt az érzelmeiben…

– És feltéve, hogy tartom a fogadást – kezdte gyanakodva –, mit mondanál, mit csináltál még ma?

Han megajándékozta egyik ártatlan pillantásával.

– Én? Ó, semmi különöset. Most fogadtunk vagy nem?

– Elég ebből, Han – szólt rá Leia, némi fenyegetést csempészve a hangjába. – Hol foglaltál szobát?

Mint mindig, a fenyegetése most is látható eredmény nélkül pattant le róla.

– Semmi különös – tárta szét a karját a férfi, de az ártatlan tekintet alatt most már egy mosoly bujkált. – Csak arra gondoltam, hogy elugorhatnánk a Kanchen-szektorba. Pontosabban szólva, a Pakrik Majorra.

Leia az emlékezetében kutatott. Hallott már a Kanchen-szektorról és emlékezett rá, hogy a Pakrik Majoron van a szektor fővárosa. De ez volt minden.

– Mi van ott, ami érdekelhet minket? – kérdezte.

– Abszolúte semmi – biztosította Han. – Ööö… úgy értem, eltekintve a szektor szokásos éves konferenciájától, amire az Új Köztársaság tisztviselőjének feltétlenül el kell mennie. Tudod… diplomáciai udvariasság meg ilyenek.

– És miféle válságban kell már megint közvetítenem? – sóhajtott fel Leia.

– Épp ez benne a gyönyörű – vigyorgott most már nyíltan Han. – Nincs semmiféle válság. Arrafelé minden teljesen békés. Végigülünk néhány unalmas beszédet, aztán irány a csend és a pihenés!

– Feltéve, hogy van a közelben egy csendes hely.

– Van! – közölte Han diadalmasan. – A Pakrik Majornak van egy testvérbolygója, a Pakrik Minor, ahol nincs semmi más, csak farmok, néhány kocsma és rengeteg lakatlan terület.

Egyre jobban hangzott a dolog.

– Azt mondtad, farmok?

– Főleg gyümölcsöket és gabonafélét termelnek – magyarázta Han. – De vannak hegyek és erdők… és van csend. És senkinek sem kell tudnia róla, hogy odamegyünk.

– Kivéve Gavrisomot! – sóhajtott fel Leia sajnálkozva. – Ő pedig sohasem fog beleegyezni.

Han vigyora még jobban kiszélesedett.

– Dehogynem. Ami azt illeti, már fel is hívtam, és mindent elrendeztem vele. Egyszerűen imádta az ötletet.

– Imádta? – pislogott Leia.

– Na jó, lehet, hogy nem imádta – visszakozott Han. – De elengedett minket, és ez a lényeg, nem?

– De – nézett a szemébe Leia. – Eldobod a másik kesztyűt is, vagy nem?

Han vállat vont.

– Nem mondta ki egyértelműen – ismerte be vonakodva –, de úgy éreztem, nem bánná, ha eltűnnék egy időre.

– Még így is, hogy Thrawn megint a nyakunkon van?

– Különösen így – fintorodott el Han.

Leia felsóhajtott, és két kezét a tarkójára tette. Gondolhatta volna, hogy valami ilyesmi van a dolog mögött. A Hanhoz tapadó bothawui lövöldözéssel és azzal, hogy ő pedig támogatta Landót a Thrawn-ügyben, politikai szempontból kellemetlenné váltak. Nem csoda, hogy Gavrisom kapott az alkalmon, hogy egy időre eltüntesse őket a nyilvánosság elől.

– Ne haragudj, Han! – kért bocsánatot. – Állandóan túl sokat kérdezősködöm, igaz?

– Semmi gond, édes – ölelte meg szorosan a férfi. – Ne hagyjuk, hogy elvegyék a dolog örömét. A mi ötletünk volt, hogy vakációra menjünk, akármit is gondolnak.

Leia feszülten elmosolyodott.

– „Dobjál csak ki nyugodtan; elmegyek!” – idézte a régi viccet.

– Valahogy úgy – helyeselt Han. – Egyébként beszéltem Csubival, és azt mondta, nyugodtan maradhatnak még egy darabig a gyerekek a Kashyyykon. Végre kettesben tölthetünk egy kis időt.

– Tudod – fúrta az arcát Han nyakába –, majdnem pont ugyanezt mondtam, mikor Gavrisom elküldött minket a Bothawuira. Láttad, abból mi lett.

– Nos, ez alkalommal minden rendben lesz – jelentette ki Han határozottan. – Se bothaiak, se tüntetések, se lövöldözés. Garantálom.

– Vigyázz, mert szavadon foglak! – figyelmeztette Leia, egy gyors csók erejéig kibontakozva az ölelésből. – Mikor indulunk?

– Amint összecsomagoltál – fogta meg a karját Han. – De siess… én már órák óta kész vagyok.

– Igen, uram! – mondta Leia félig komolyan, félig gúnyosan. Felállt, és elindult a hálószoba felé. Néhány békés, csendes nap, távol minden bajtól és vitától. Igen, pontosan erre van szüksége.

A Pakrik Minor gabonamezői. Már alig várta.