Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

22. FEJEZET

 

A reakcióik, mint általában a reakciók, gyorsak és hatékonyak voltak. Ugyanakkor Shadának el kellett ismernie, rendkívül komikus látványt nyújtottak.

Calrissian a mögötte felcsendülő váratlan hangtól fél méter magasra ugrott a levegőbe, jobb keze egy pillanatra belegabalyodott a köpenyébe, mielőtt elő tudta volna rántani pisztolyát. A noghri fegyvere cseppet sem meglepő módon már célba is vette, és Solo sem maradt le túl sokkal tőle. Karrde korántsem ugrott akkorát, mint Calrissian, de ahelyett, hogy a fegyveréért nyúlt volna, egyszerűen kilépett oldalra, hogy ne akadályozza Solót és a noghrit a célzásban. Okos húzás, de Shada ennyit el is várt tőle.

Organa Solo tanácsos a többiekkel ellentétben egyáltalán nem mozdult.

Mint ahogy Shada sem. Lazán leengedett kézzel állt, és azon töprengett, hogy az egekbe magasztalt és minden bizonnyal túlértékelt noghri harci reflexek többé-kevésbé valószínűvé teszik-e, hogy az őr túlreagálja váratlan megjelenését és lelövi.

Szinte remélte, hogy megteszi. Sok szempontból ez lett volna a legegyszerűbb vég.

A noghri azonban nem lőtt. Sem Solo, sem Calrissian; és Shada félig-meddig sajnálkozva belátta, hogy nem a könnyebbik megoldás vár rá.

Végül Organa Solo törte meg a feszült csendet.

– Ki maga? – kérdezte derűs hangon, derűs arccal.

– A nevem Shada Dukal – felelte Shada. – Nem azért jöttem, hogy ártsak önöknek.

– Tudom – bólintott Organa Solo.

– Tudod? – nézett rá egy pillanatra Shada.

– Egyébként figyelmeztetett volna a veszélyérzetem – magyarázta Organa Solo. – Már jóval azelőtt, hogy belépett ide.

– Mit csinált az őrrel a tetőn? – acsargott a noghri.

– Megtanítottam neki, hogy ne legyen gondatlanul együtt érző – vont vállat Shada. – Nem sérült meg, legfeljebb a büszkesége.

A noghri gallérjára erősített komlinkből halk, nyávogó hang hallatszott.

– Gharakh? – mormogta Organa Solo.

– Nem sérült meg – közölte a noghri. A pisztolyát még mindig Shadára tartotta, de a tekintete valamelyest megenyhült. – Most szabadítják meg a kötelékeitől.

Shada halk neszeket hallott maga mögül. Arra kezdte fordítani a fejét…

– Maradj, ahol vagy! – szólt rá egy noghri hang hátulról. – Emeld fel a kezedet!

Shada engedelmeskedett, és széttárta karját. Miközben az idegen kezek szakszerűen megmotozták, azon gondolkodott, hol rejtőzhetett ez a másik csoport. Hogyan osonhattak mögé egy zsákutcának látszó helyiségből…

Elmosolyodott magában. Hát persze: a tetőről jöttek, az ő biztosítókötelén, a hálószobán keresztül.

Ráadásul olyan gyorsan és hatékonyan, hogy azt bármelyik Mystril megirigyelhette volna. Talán nem értékelik annyira túl a noghrikat, mint ahogy hitte.

Egy másodperc múlva a kutató kezek eltűntek, megszabadítva az övtáskájától és a mászófelszerelésétől.

– Üljön le! – parancsolta az Organa Solo mellett álló noghri, a társalgó egyik székére mutatva. – Tartsa úgy a kezét, hogy mindig lássam!

– Nem bízik abban, aki megmotozott? – kérdezte Shada, miközben leült a jelzett székre. – Vagy az úrnőjében, ami azt illeti? Organa Solo tanácsos már megmondta, hogy senkit sem akarok bántani.

A noghri szeme mintha felizzott volna…

– Miért jött ide? – kérdezte Organa Solo, mielőtt az idegen megszólalhatott volna.

– Beszélni akartam önnel – felelte Shada, alkarját a szék kartámláira fektetve. – És csak így tehettem meg.

Felháborodott tagadásra, de legalábbis egy gúnyos horkantásra számított. A másik nő azonban csak enyhén felvonta a szemöldökét.

Solo viszont kevésbé okozott csalódást.

– Ez meg mi a fenét akar jelenteni? – kérdezte. A pisztolya, vette észre Shada, az ölében nyugodott, már nem felé mutatott. De azért még mindig szorosan markolta.

– Azt, hogy ha az embernek nincs hatalma vagy vagyona, akkor a hatalmasok folyosói zárva vannak előtte – válaszolta Shada, nem különösebben foglalkozva azzal, hogy szavai keserűen csengenek-e vagy sem. – Az elmúlt három nap során egyfolytában próbáltam elérni, de senki sem engedett át. Ennyit a nagy és csodálatos Új Köztársaságról, az egyszerű emberek barátjáról.

– Arról még sohasem hallott, hogy üzenetet is lehet hagyni? – morogta Solo.

– És mégis, mit mondtam volna? – vágott vissza Shada. – Hogy egy pártfogók, és státus nélküli senki beszélni akar a dicső tanácsossal? A következő takarításnál kidobták volna.

– Most beszélhet velem – mondta Organa Solo szelíden. – Mit akar mondani?

Shada felé fordult, a gondosan megválogatott szavak mintha a torkán akadtak volna. A szavak, amik elvágják az utolsó, a Mystrilhez, a népéhez, az egész életéhez kötő szálakat is.

– Csatlakozni akarok önökhöz – mondta ki. A hangja üresnek, távolinak tűnt a fülében. – Csatlakozni akarok az Új Köztársasághoz.

Egy fájdalmasan hosszú pillanatig csak saját, torkában dobogó szívének a hangját hallotta. Természetesen Solo törte meg a csendet.

– Hogy micsoda? – kérdezte.

– Csatlakozni akarok az Új Köztársasághoz – ismételte meg Shada. Másodjára sem volt könnyebb, mint elsőre. – Hasznukra lehetnek a képességeim: harc, felderítés, őrzés…

– Miért minket kér erre? – vágott a szavába Solo. Döbbentnek tűnt. – Az Új Köztársaságnak Coruscant minden városában van toborzóközpontja.

– Azt hiszem, nem teljesen érted a helyzetet, Solo – szólt közbe Karrde, mielőtt még Shada válaszolhatott volna. – Shada nemcsak úgy besétált az utcáról… pontosabban, lemászott a tetőről. Ő a mi Mazzic barátunk első számú testőre.

A többiek arcán meglepetés futott át.

– Volt testőre – javította ki Shada. – Három hete felmondtam.

– A te ötleted volt? – vonta fel a szemöldökét Karrde. Shada érezte, hogy elszorult a torka.

– Nem egészen.

– Nem értem, mit számít, honnan jött – makacskodott Solo. – Akkor se a mi dolgunk felfogadni.

– Hannak igaza van, Shada – erősítette meg Organa Solo. A tekintete kényelmetlen intenzitással fürkészte az arcát. Azok a jeditechnikák vajon ki tudják szedni az elméjéből a Mystrillel való kapcsolatát? – Tényleg nem tehetünk semmit érted.

– Nem könyöradományért jöttem! – csattant fel Shada. – Ami azt illeti, nektek nagyobb szükségetek van rám, mint nekem rátok. Különösen most, hogy Thrawn visszatért…

– Honnan tudsz Thrawnról? – kérdezte Solo élesen.

– A hálószobában voltam mostanáig – közölte Shada. Karrde felé fordulva észrevette a csempész arckifejezésének hirtelen megkeményedését. – Calrissian utalt rá, hogy visszatért. – Visszanézett Organa Solóra. – A caamasi dokumentumról is tudok – mondta a másik nőnek. – És tudom, hogy csak úgy kerülhetnek ki a jelenlegi zűrzavarból, ha kerítenek egy sértetlen példányt.

A szeme sarkából látta, hogy Calrissian jelentőségteljes pillantást küld Karrde felé, amiről a csempészfőnök látványosan nem vett tudomást.

– Az valóban sokat segítene – ismerte el Organa Solo. – De mi köze ennek hozzád?

– Segítségre lesz szükségetek – szögezte le Shada. – Tőlem megkaphatjátok.

– Tőled egyedül? – morogta Karrde.

– Igen, tőlem egyedül! – csattant fel Shada. – Láttál már akció közben. Tudod, mire vagyok képes.

Visszafordult Solóhoz.

– Mint ahogy a te embereid is, bár te talán nem tudsz róla – folytatta. – Tizenkilenc évvel ezelőtt én segítettem megszerezni nektek a Tatuin 1-en a második Halálcsillag szuperlézere egyik prototípuselemének a technikai leírását.

A szobán újabb meglepetéshullám futott végig. Egy hullám, amely Shada legnagyobb meglepetésére nem érintette meg Solót.

– Igen – bólintott az. – Mondd el, hogy történt.

– Egy barátom és én loptuk el az elemet egy birodalmi kutatóbázisról – próbálta kifürkészni Solo arcát Shada. Hirtelen úgy tűnt, az áll ki mellette, aki eddig leginkább ellene volt. – Az akció fedőneve „Hammertong” volt. A hajót, amire felszerelték, a Tatuinra vittük…

– Milyen hajó volt? – szakította félbe Solo.

– Egy Loronar csapásmérő cirkáló – felelte Shada. – Eléggé átalakítva… teljesen ki kellett pucolni a belsejét, hogy beleférjen az elem. Félig eltemettük a dűnék közt, és bementük a Mos Eisley-i kantinba, hogy keressünk egy teherhajót, ami el tudja szállítani nekünk az egyik szegmensét.

Shada Solo felé intett.

– A partneremmel láttuk, ahogy lelőtted Greedót. Fel akartunk bérelni téged, de minket elkaptak a birodalmiak, mielőtt megkereshettünk volna.

– Miért? – kérdezte Solo. – Úgy értem, miért kaptak el?

– Karoly és én Brea és Senni Tonnikának adtuk ki magunkat. Az álc… úgy hallottuk, hasonlítunk rájuk – próbált észrevétlenül helyesbíteni. Nem ez tűnt a legalkalmasabb pillanatnak, hogy beszéljen a Mystril fizikailag hasonló fedőszemélyiségeket tartalmazó adatbázisáról. – Nem tudtuk, hogy valamelyik moff körözteti őket. Aztán egy Lázadó szimpatizáns kiszabadított minket, és szerzett nekünk egy teherhajót. A szuperlézer alkatrészének egyik szegmensét magunkkal vittük, neki meg adtunk egy droidot, amibe letöltöttük a technikai leírást.

– Mi volt ennek a szimpatizánsnak a neve? – kérdezte Solo.

Shadának meg kellett erőltetnie az emlékezetét.

– Winward – bökte ki végül. – Riij Winward.

Solo lassan bólintott.

– Szóval te voltál az, mi?

– Te tudtál erről? – nézett rá meglepetten Organa Solo.

– Olvastam Winward jelentését – felelte Solo. – Benne volt az eligazításban, amit Madine adott, mielőtt elindultunk az Endorra.

– Biztos átsiklottam fölötte – rázta meg a fejét a felesége.

– Nos, volt egy-két apró eltérés benne – mondta Solo szárazon. – Winward szerint neki is ígértek egy szegmenst a szuperlézerből a kiszabadításukért cserébe.

– Homokvihar közeledett! – tiltakozott Shada. – Nem volt időnk még egy szegmenst kiszerelni és berakodni.

– És nem éppen nekiadták a technikai leírást – tette hozzá Solo. – Úgymond kölcsön kellett vennie a droidot, hogy hozzájusson.

Shada érezte, hogy lángba borul az arca.

– Igen, igazad van – ismerte be. – Ezt elfelejtettem.

– Lenyűgöző – mormogta Calrissian alig hallhatóan.

Shada rámeredt.

– Nem mintha számítana már, de a társaim meg akarták ölni, nehogy megtudja valaki, mit csináltunk – közölte. – Én akadályoztam meg őket benne.

Újra csönd támadt. Nehéz, feszült, kényelmetlen csönd. Shada Organa Solóra szegezte a tekintetét, próbálva kifürkészni az arcát. A jelenlévők közül ő volt a legmagasabb politikai pozícióban, így a végső szót is neki keli kimondania…

– Van egy ötletem – szólalt meg Calrissian. – A hölgy azt állítja, Karrde tudja, mire képes. Akkor miért nem küldjük el vele?

Shada ránézett Karrdéra, s ösztönös tiltakozása megakadt a torkán. Tizenkét évet fecsérelt az életéből egy csempészbandára, és nem azért jött a Coruscantra, hogy beálljon egy másikba.

Azonban volt valami Karrde arckifejezésében…

– Hová is megy pontosan Karrde? – kérdezte Solo fejét a csempészfőnök felé billentve.

– Egy különleges küldetésre – felelte Karrde szárazon. A tekintetét még mindig Shadára szegezte, különös arckifejezése sem tűnt el. – Calrissian vett rá, hogy megtegyem.

– Esetleg elárulnál valamit róla? – kérdezte Organa Solo, miközben szája körül apró mosoly bujkált.

Karrde nem viszonozta a mosolyt.

– Lehetséges, hogy van egy példány a caamasi dokumentumból… nem birodalmi kézen – árulta el. – Megpróbálom megszerezni.

Solo és Organa Solo meglepetten összenéztek.

– Miért nem szóltál erről korábban? – faggatta Organa Solo. Arcáról eltűnt a derűs türelem.

– Mert egészen mostanáig semmi közöm nem volt a dologhoz – felelte Karrde hűvösen. – Nem érdekelnek a politikai viták, illetve csak annyiban, amennyiben a fejesek és a talpnyalók hasznát veszik az információknak.

Calrissian felé fordult.

– Most azonban új tényező jelent meg a képben. S mint arról sikerült meggyőznöd, nem hagyhatom figyelmen kívül.

Organa Solo válla megrogyott, mintha hirtelen hideg fuvallat érte volna a hátát.

– Thrawn.

– Thrawn – bólintott Karrde komoran. – És igen – nézett Shadára –, nagyon örülnék, ha Shada velem tartana. Persze, csak ha kedve van hozzá.

Shada elfintorodott, szájában keserű ízt érzett. Tizenkilenc évvel elkésve végre meghozza a súlyos döntést, hogy elpártol saját népétől és az Új Köztársaság mellé áll… csak hogy rádöbbenjen: az Új Köztársaság nem tart rá igényt. Csak az az egy ember, aki ugyanúgy ki van taszítva a gyönyörű, új társadalomból, mint ő maga.

– Persze – mondta Karrdénak. – Miért ne?

– Shada, hidd el nekem, Karrde így szerzi a legjobb embereit! – jegyezte meg Calrissian szárazon. – Ha majd a Wild Karrdén leszel, kérdezd meg Mara Jadét, ő hogy került hozzá.

Karrde arcán árnyék suhant át.

– Mara nem lesz velünk – közölte. – Többek között ezért is akartam találkozni veled ma, Leia. Marát egyfajta… baleset érte.

Calrissian szégyenlős mosolya lehervadt és a többiek is kiegyenesedtek ültükben.

– Miféle baleset? – kérdezte Organa Solo.

– Nagyon furcsa – fintorodott el Karrde. – A Starry Ice fedélzetén volt, mikor megláttak egy olyan azonosítatlan hajót, mint amilyet a bátyád a Kauron rendszerben…

– Álljunk meg egy szóra! – szakította félbe Solo. – Miféle azonosítatlan hajót?

– Amit Marával láttak a Cavrilhu kalózok bázisa mellett – nézett rá értetlenül Karrde. – Luke nem küldte el nektek a jelentését?

– Elküldte, de csak egy nagyon vázlatosat – bólintott Organa Solo. – Csak annyit mondott, hogy semmit sem tudott meg a kalózoktól és hogy majd mindenről részletesen beszámol, ha visszajött a Coruscantra. Semmiféle azonosítatlan hajót nem említett.

– Bizonyára nem akart beszélni róluk egy nyilvános csatornán – vélte Karrde. – Vannak másolataim Mara felvételeiről, amiket a Kauron rendszerben, illetve az Errant Venture mellett készített. Majd átküldöm őket, mielőtt elmegyek.

– Hagyjuk most a hajókat! – szólt közbe Calrissian türelmetlenül. – Mi történt Marával?

– A Starry Ice követte az egyiket egy kis bolygóra a Gradilis-szektorban – felelte Karrde. – Mara leszállt, hogy körülnézzen egy kicsit, és felfedezett egy erődöt. Egy barlangban egyoldalú társalgást folytatott valamiféle általunk ismeretlen lényekkel, megemlítette Skywalker nevét válaszul valamire, amit azok mondtak vagy tettek, aztán hirtelen elhallgatott.

– Úgy érted?… – vált kifejezéstelenné Calrissian arca.

– Nem, nem halt meg – nyugtatta meg sietve Karrde. – Akkor legalábbis nem… hallani a légzését a felvételen, amit a hangrögzítője lőtt fel a Starry Ice-nak.

– És azok a lények ismerték Luke-ot? – kérdezte Organa Solo összeráncolt homlokkal. Hogy gondterhelten vagy aggódva ráncolta-e, azt Shada nem tudta eldönteni.

– Ismerték, vagy hallottak róla – felelte Karrde. – A szövegösszefüggésből nem derült ki egyértelműen.

– Azonnal kapcsolatba kell lépnünk vele – mondta Solo a feleségének. – Hátha tud valamit.

Karrde öntudatosan megköszörülte a torkát.

– Ami azt illeti, én már beszéltem vele. Ő sem értett semmit az egészből.

Organa Solo gyanakodva méregette.

– És? – sürgette.

– Ez a másik dolog, amit el akartam mondani – csappant meg kissé Karrde magabiztossága. – Elment, hogy megkeresse Marát.

Organa Solo arca meg se rezdült, de a helyiségnek abban a felében hirtelen mintha pár fokkal csökkent volna a hőmérséklet.

– Hogy mit csinált? – kérdezte vészjóslóan.

– Mara veszélyben van, Leia – kezdett magyarázkodni Karrde. – Csak Luke érhetett oda időben, hogy tehessen is valamit. Csak neki van esélye, hogy tárgyaljon azokkal a lényekkel, amelyekbe Mara belebotlott. És azzal, aki, vagy ami az erődben él. Nemcsak Maráról van szó… hanem az egész Új Köztársaságról.

– Miért, szerinted a bothai zűrzavarral nem ez a helyzet? – mordult fel Solo. Felállt a székéből, úgy meredt Karrdéra. – Több száz kis háború készül kitörni, s legalább a fele a Caamast használja fel ürügyül a régi sérelmek lerendezésére. Az Új Köztársaság diplomáciai iskoláit és a jediakadémiát már kiürítettük, hogy elég közvetítőt tudjunk szétküldeni, de ez sem elég. Itt van szükségünk Luke-ra!

– Nem én kényszerítettem, hogy menjen – vágott vissza Karrde, nem pontosan Han szemébe nézve. – Mérlegelte az összes tényezőt, és maga döntött.

– Csak éppen nem tudta, hogy Thrawn visszatért! – füstölgött Han. – Vagy igen?

– Hagyd, Han! – szólalt meg Organa Solo halkan, megérintve férje vállát. – Ami megtörtént, megtörtént. Karrdénak igaza van: Luke-nak kellett döntenie. Döntött, úgyhogy most nélküle kell boldogulnunk, amíg vissza nem tér.

– Ha ez segít, akkor vegyétek úgy, hogy itt vagyok cserébe én – javasolta Karrde feszülten. – Sajnálom, hogy ilyen rossz híreket hoztam. Tényleg azt hittem, hogy megértőbbek lesztek.

Solo vett egy mély lélegzetet, és hangosan kifújta.

– Huh! – mondta. – Rendben… szóval mikor indulsz?

– Azonnal – lépett oda Karrde Shadához, a nő felé nyújtva a kezét. – Feltéve, hogy az új segítőmnek nincs valami dolga előbb.

– Én készen állok – jelentette ki Shada, és tudomást sem véve a felé nyújtott kézről, egyedül állt fel. – Feltéve, hogy Organa Solo tanácsos testőrei végeztek a zsákom és a mászó-felszerelésem szimatolgatásával.

– Az ajtónál vannak, a padlón – közölte komoran az Organa Solo mellett álló noghri.

– Remek – biccentett oda Karrde Organa Solónak, miközben elindult a kijárat felé. – Köszönöm a vendéglátást, Leia. Azonnal értesítelek, ha találtunk valamit.

– Még két dolog, Karrde, mielőtt elmennél – szólt utána Organa Solo. – Illetve három. Először is: nem lesz szükséged egy tolmácsdroidra az utazás során?

– Jó ötlet – ismerte el Karrde. – A szervezetemnek természetesen több is van, de pillanatnyilag egy sincs a Wild Karrde fedélzetén. De könnyűszerrel felvehetek egyet útközben.

– Az is időbe telik – ingatta a fejét Organa Solo. – Ha gondolod, kölcsönadhatjuk Thripiót.

– Persze, előbb lepucoljuk – morogta Han.

– Ez nagyon nagylelkű ajánlat – vonta fel az egyik szemöldökét Karrde. – Ugye semmi köze sincs ahhoz, hogy így pártatlan beszámolót kapnál tőle az útról, mikor visszatérünk?

– Természetesen nincs – válaszolta ártatlanul Organa Solo. – Fáj, hogy egyáltalán eszedbe juthat ilyesmi.

– Bocsáss meg! – hajtotta meg a fejét Karrde. – Ebben az esetben köszönettel elfogadom.

– Ahogy Han javasolta, azért szeretnénk pár szót váltani vele az indulás előtt – folytatta Organa Solo. – Majd odavisszük az űrrepülőtérre, úgyis ide akartad adni azokat a felvételeket. Másodszor: eddig nem árulhattam el, de tekintettel a körülményekre, tudnod kell valamit. Az egyik adatkártyán, amelyet a devaroni talált a Tantiss-hegyen, a következő címke volt: „Thrawn Keze”.

– Igen, hallottam róla – bólintott Karrde.

– Hogy a fe… – vonta fel a szemöldökét Organa Solo. – Nem érdekes; nem akarom tudni.

– A forrásom és én köszönjük a megértésedet – mondta Karrde. – Viszont eszembe jutott valami, amit neked kell tudnod. Mielőtt Mara üldözőbe vette azt az ismeretlen hajót, elcsíptük egy adását, amit egyenesen az Errant Venture-nek küldött. Az üzenetet még nem tudtuk megfejteni, de egyértelműen tartalmazza Thrawn nevét. A teljes nevét, nemcsak annyit, hogy „Thrawn”.

– Nem is tudtam, hogy több neve is volt – ráncolta a homlokát Han.

– Nem sokan tudják – értett egyet Karrde. – Mara azonban igen. Mint ahogy az idegen hajó gazdái is.

– Szerinted, mit jelenthet ez? – kérdezte Organa Solo.

– Nem tudom – rázta meg a fejét Karrde. – Talán többet tudunk majd, ha Skywalker és Mara visszatérnek. Akárhogy is, ebből is adok egy másolatot. Azt mondtad, három dolog?

Organa Solo elmosolyodott. Mosolyát kissé beárnyékolta a feszültsége, de azért mosoly volt.

– Az Erő legyen veled! – mondta halkan.

Karrde – szinte önkéntelenül, gondolta Shada – visszamosolygott.

– Veled is – válaszolta. A tekintete Solóra és Calrissianra rebbent. – Mindnyájatokkal – tette hozzá. – Viszlát.

 

– Szép kis beszédet tartottál odabent – jegyezte meg Shada, miközben Karrde felszállt a terepsiklóval az Orowood-torony platformjáról, és a Nyugati Bajnok mezeje felé fordította az orrát, ahol a Wild Karrde várt rá. – Egy kicsit talán túlspiráltad, de egész jó volt.

– Igazán kedves vagy – nézett rá Karrde a szeme sarkából. A nő mereven előrenézett a sötétségbe burkolózott coruscanti tájra, arcát halványan megvilágította a vezérlőpult fénye. Erősebb fényben sem tudna leolvasni semmit az arcáról, döntötte el magában Karrde. – Megkérdezhetem, hogy a beszélgetés melyik része tűnt neked beszédnek?

– Az, amelyikben kifejtetted, miért Skywalkernek kellett elmenni Mara Jade után – válaszolta Shada. – Nem arra számítottál, hogy örömujjongásban törnek ki a hír hallatán, igaz?

Karrde vállat vont.

– Arra sem számítottam, hogy ennyire dühösek lesznek miatta – árulta el. – Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egészen mostanáig nem tudtam Thrawnról.

– Nem tudom elhinni, hogy életben maradt – rázta meg a fejét Shada.

– Én sem – értett egyet Karrde. – Ugyanakkor ugyanolyan nehéz lenne elhinni, hogy a Birodalom egy ilyen veszélyes témával blöffölne. Vagy tényleg visszatért Thrawn, vagy valakinek egy 23-as van a kabátujjában.

Shada láthatólag eltöprengett ezen.

– Tegyük fel, hogy ez a Thrawn valójában csak egy klón! – szólalt meg végül. – Ugyanolyan zseniális lenne, mint az igazi?

– Azt hiszem, ez attól függ, hogy a taktikai képességei milyen mértékben voltak vele születettek, és milyen mértékben tanultak. – Karrde elgondolkodott egy percre. – És attól, hogy vettek-e mintát Thrawn elméjéről a villámtanításhoz, illetve hogy milyen jól sikerült a felvétel. Nem tudom.

– Már csak azért, mert ha van egy klónjuk Thrawnról, akkor miért ne lehetne akár ötven is? – folytatta Shada. – És ha van ötven Thrawn-klónjuk, akkor miért ne lehetne száz arról az őrült sötét jediről, Joruus Cbaothról is?

Karrde megborzongott. Ez az utóbbi lehetőség eszébe sem jutott eddig.

– Tényleg, miért is ne?

Shada nem válaszolt a költői kérdésre, s a siklóra komor csend ereszkedett. Karrde gépiesen vezetett, nem igazán látva a Coruscant fenséges, egész horizontot betöltő fényeit.

Vagy talán épp azoknak a fényeknek a teljes pusztulását látta. Thrawn ezzel fenyegetőzött, mikor legutóbb megtámadta a bolygót. Ez alkalommal azonban nemcsak fenyegetőzne.

Már a Wild Karrde megnyugtatóan szilárd törzse felé ereszkedtek, mikor Shada újra megszólalt.

– Szóval ki ez a Jorj Cardas, akit keresünk?

Karrde elhessegette magától a rátámadó csillagrombolók látomását.

– Egyszer régen, ugyanabban az üzletágban dolgoztunk – mondta a nőnek. – Ami azt illeti, valószínűleg még most is ez a helyzet.

– De nem vetélytárs? – dobta fel a kérdést Shada.

– Látom, semmi sem kerülte el a figyelmed a hálószobában – bókolt Karrde. – Jut eszembe: csak kíváncsiságból, hol a fenében bújtál el? Egyetlen helyet sem láttam, ahol egy noghrinál nagyobb lény elrejtőzhetett volna.

– A földön feküdtem a hátsó ágy és a fal között – árulta el Shada. – Az ilyen rések mindig kisebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában. Ha nem a vetélytársad Cardas, akkor mi?

– És még makacs is – mosolyodott el Karrde. – Ezt a tulajdonságot kifejezetten nagyra értékelem az embereimben.

– Örömmel hallom – morogta Shada. – Ha nem a vetélytársad, akkor mi?

Előttük a Wild Karrde hangárkapuja kitárult, hogy befogadja őket.

– Akkor kérdezd majd meg, ha már az Exocron rendszerben járunk! – fordult a nő felé Karrde. – Feltéve, hogy egyáltalán eljutunk addig.

Shada halkan felhorkant.

– Azt várod tőlem, hogy a becsületszavadért kockára tegyem az életem?

– Nem muszáj jönnöd – mondta Karrde lágyan. – Ha menni akarsz, most még megteheted.

Shada elfordította a fejét.

– Köszönöm a lehetőséget. Maradok.

A sikló tompa csattanással zökkent a helyére a Wild Karrde hangárjában.

– Ahogy akarod – kapcsolta ki Karrde a motorokat. – Csak kíváncsiságból: miért hagytad ott Maziccot?

Shada kibújt a biztonsági övek alól.

– Ezt majd akkor kérdezd meg, ha kifelé jövünk az Exocron rendszerből – felelte kajánul. – Feltéve, hogy egyáltalán eljutunk addig.

A választ meg sem várva kinyitotta az ajtaját, és leszökkent a fedélzetre.

– Biztos vagyok benne, hogy néhányunknak sikerül – morogta Karrde, a tekintetével követve a nőt, ahogy a többi jármű között kanyarogva határozottan elindult a hangár kijárata felé.

A kérdés csak az volt, kiknek.