Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

20. FEJEZET

 

A diamala szenátor befejezte a vallomástételt, és visszaült a tanúk padjára Lando mellé… és Leia hirtelen nagyon fázni kezdett a Nagy Gyűléscsarnokban.

Megtörtént a lehetetlen. Thrawn főadmirális visszatért.

– Nem értem, mi a probléma! – kiáltotta a likashi szenátor. Magas hangjától felsípoltak a hangszórók. – Mi sokan vagyunk, a birodalmiak kevesen. Szedjük össze magunkat, és támadjuk meg őket! És ez alkalommal csak akkor hagyjuk abba a harcot, ha már teljesen elpusztítottuk őket.

– Ha azt hiszi, hogy nyitva áll még előttünk ez a lehetőség, akkor maga bolond! – vágott vissza a sronk szenátor. – Én láttam, mit tett Thrawn főadmirális csak bal kézzel a világommal, tíz évvel ezelőtt. Pedig csak hét Katana flottabeli csatahajója volt. Nem jelentette volna be a visszatérését, ha nem készült volna fel a mi jobbkezes visszaütésünk elhárítására.

– Alig ezer világuk maradt – szólt közbe gúnyosan egy Leia számára ismeretlen szenátor. – Kevesebb, mint ezer csillagrombolójuk és pár ezer kisebb hajójuk. Azt akarja mondani, hogy ez a szánalmas kis hadsereg ellen tudna állni vágtató patáink dübörgésének?

– Maga nem ismeri ezt a Thrawnt…

– Kérem! – vágott a szavukba Gavrisom elnök. – Mindannyiukat kérem! A Tanács tagjai bizonyára megértik aggodatmaikat és félelmeiket. Mindazonáltal a jelen pillanatban arra biztatnám önöket, hogy a híren gondolkozzanak el, anélkül, hogy elhamarkodott következtetéseket vonnának le belőle.

– A megelőző csapás nem lenne elhamarkodott! – makacskodott egy ingerült hang. – Egyetértek a likashi szenátorral abban, hogy azonnal meg kell támadnunk a Birodalom maradványát.

– Igen! – visította a likash. – Thrawn főadmirális egyszer már majdnem legyőzött minket; nem hagyhatjuk, hogy másodszorra is legyen ideje támadni!

– Már épp elég ideje volt eddig is – vágott vissza a sronk. – Nem hallotta, mit mondtam? Nem fedte volna fel magát, ha nem állna készen.

– A helyzet azonban nem ugyanaz, mint tíz évvel ezelőtt – emlékeztette őket Leia, igyekezve megőrizni hangja nyugalmát, és próbálva kizárni magából a csarnokban egyre növekvő rettegést. – Thrawn akkor a hajdani Birodalom majdnem egynegyedével számolhatott. Jelenleg, mint ahogy arra korábban már utaltak, szinte elhanyagolható erő áll a háta mögött.

– Akkor vegyük el tőle azt is! – kiáltotta egy hang. – Pusztítsuk el azonnal!

– Nem pusztíthatjuk el – vélte Gavrisom. – Még ha akarnánk is, amiben nem vagyok teljesen biztos, akkor sem az lenne a megfelelő válasz az ajánlatára.

– Miért nem? – kérdezte a likash. – Az Új Köztársaságnak sokkal több hadihajója van, mint a Birodalomnak.

A maerdoc szenátor a saját nyelvén üvöltött valamit.

– Komolyan azt akarja mondani, hogy hagyjuk, hogy kihallgassa az Új Köztársaság tisztségviselőit? – hallatszott suttogva a fordítás Leia fülében. – Ez őrültség!

– Nem mindenkit akar kihallgatni – mutatott rá a kianthar szenátor. – Csak a bothaiakat.

Újabb üvöltés.

– Tényleg azt hiszi, hogy a bothaiakkal vége lenne? Mert ha igen, akkor maga az őrült!

Gavrisom megnyomott egy gombot a vezérlőpultján, kikapcsolva ezzel a csamok hangrendszerét. A kiabálás lassan elhalkult, s az elnök visszakapcsolta az erősítőket.

– Kérem! – kezdte szelíden. – Maradjunk a vitás kérdésnél. Nem áll szándékunkban egyetlen birodalmi tisztnek sem megengedni, hogy az Új Köztársaság bármely tagállamának tisztviselőit kihallgassa. Ugyanakkor jelen pillanatban hasonlóan ésszerűtlen lenne a Birodalom elleni támadást javasolni. Igaz ugyan, hogy technikai értelemben hadiállapotban állunk, de az utóbbi időben csak néhány, nagyrészt véletlen összetűzésre került sor. S ami még fontosabb: hiába múlják felül az erőink az övékét, azok jelenleg szét vannak szórva a galaxis minden tájára.

Enyhe rosszallása jeleként megrázta a sörényét.

– Próbálva, amint azt mindannyian tudják, megóvni az Új Köztársaságot a több száz fenyegető belháborútól.

– Milyen kényelmes! – süvöltötte a garoosh szenátor. – Legalábbis a Birodalom számára.

– Valószínűleg ők szítják a háborúkat – vetette fel valaki nyilvánvaló megvetéssel. – Ez Thrawnra vallana. Felszítani az őrült gyűlölet és primitív fajirtás tüzét…

– Ne merje évszázados küzdelmünket őrültségnek nevezni! – morogta a fordshul szenátor. – Ami pedig a fajirtást illeti, szerintem nem véletlen, hogy elnyomóink, a prossleek készek megbocsátani, amit a bothaiak a Caamas ellen elkövettek. Minden helyesen gondolkodó lény kötelessége ezt a hozzáállást veszélyesnek tekinteni, s nemcsak az én népem, de az egész Yminis-szektor…

Gavrisom ismét lenyomta a kapcsolót, és a forshum hangja távoli, kivehetetlen mormogássá csendesült.

– Köszönöm az Yminis-szektor szenátorának megjegyzéseit – mondta Gavrisom. – Ugyanakkor emlékeztetném, hogy nem most van itt az ideje az ilyen beszédeknek.

– Gavrisom elnök, szót kérek! – dübörgött át a termen egy ismerős, dühtől remegő hang, az erősítők kikapcsolása ellenére is betöltve a teret.

Leia a hang forrásának irányába nézett. Ghic Dxono, az ishori szenátor egész testében remegett a fizikai dühtől, amely fajánál mindig együtt járt a mély gondolatokkal.

– A szót megadom – közölte Gavrisom, bekapcsolva a hangrendszert. – Ugyanakkor figyelmeztetem: ahogy a jelenlévők nem kívánják a prossleek ellen felhozott vádak sorát hallani, úgy nem kívánják ugyanezt a diamalák esetében sem.

– Nem szándékozom vádaskodni! – vakkantotta Dxono. – Mindössze emlékeztetni szeretném a jelenlévőket arra, hogy kizárólag a diamala szenátor szava támasztja alá, hogy valóban találkozott ezzel a Thrawnnal. Arra is felhívnám a Szenátus figyelmét, hogy tanúvallomását pár perce azzal a felhívással fejezte be, hogy zárjuk le a bothai ügyet… a bűnösök megbüntetése nélkül, annak érdekében, hogy szembenézhessünk ezzel az állítólagos új fenyegetéssel.

– Thrawn főadmirális felbukkanása nemigen „állítólagos” fenyegetés, Dxono szenátor – felelte Miatamia tipikus diamala nyugalommal. – Ne higgye, hogy csak azért, mert legutóbb egyetlen ishori világot sem igázott le, ez alkalommal is biztonságban lesznek!

– Ne vádoljon azzal, hogy csak a saját világaink biztonságára gondolok! – vágott vissza Dxono. – Az ishorik a galaxis minden népét biztonságban szeretnék tudni. Ugyanakkor azonban igazságot is követelünk ezeknek a népeknek.

– A diamala nép támogatja az igazság minden formáját – reagált Miatamia. – Egyszerűen csak nem tartjuk a vak bosszút igazságnak.

– Csak egy vak megfigyelő tarthatja a követeléseinket bosszúnak – acsargott Dxono. – De most nem erről van szó – tette hozzá gyorsan, látva, hogy Gavrisom a gomb felé nyúl. – Hanem arról, hogy olyan tanúvallomást tett a Szenátus előtt, ami a maga politikai álláspontját erősíti, s amit azonban független források nem erősítenek meg.

– Ön szerint Lando Calrissian, a flotta korábbi tábornoka nem független forrás? – kérdezte a diamala.

– Hiszen épp ön állította a vallomásában, hogy diamala katonai segítséget kért! – mondta diadalmasan Dxono. – Ennek fényében elvárná tőlünk, hogy elfogulatlannak tartsuk?

– Calrissian kapitány nevében visszautasítom ezt az állítást, szenátor! – szökkent talpra Leia. – A kapitány rendíthetetlen barátja és szövetségese az Új Köztársaságnak, mint ahogy korábban a Lázadók Szövetségének is. Ha Lando azt mondja, hogy Thrawnt látta, akkor az úgy volt.

– Valaha barátunk és szövetségesünk volt – vágott vissza Dxono. – Hajdan pedig csempész és szerencsejátékos, aki csalt és hazudott, hogy elérje, amit akar. Most pedig üzletember, egy víz alatti bányatársaság feje, akinek a profitja a diamalák segítségétől függ. Mondja meg hát, Organa Solo tanácsos: melyik előtörténetének higgyünk?

Leia rápillantott a komor arccal, némán Gavrisom mögött ülő Landóra.

– Tizenhat éve ismerem Landót – mondta halkan. – Személyesen kezeskedem érte.

– Remek! – horkant fel Dxono. – Kezeskedjen hát érte, tanácsos. Akkor tegyük fel, csak a vita kedvéért, hogy látott valakit a csillagrombolón! De vajon Thrawn volt az, vagy valaki más?

Leia a homlokát ráncolta, megpróbált belenézni az ishori gondolataiba a csarnokon keresztül. De csak a hatalmas, minden mást eltakaró dühöt látta.

– Azt akarja mondani, hogy a Birodalom újabb ármánya volt a találkozó?

– Igen, talán valóban ármány volt – pillantott az ishori Miatamiára. – Én azonban nem feltétlenül írnám a Birodalom számlájára. Mindannyian tudjuk, hogy számos birodalmi csillagromboló került az Új Köztársaság kezére, sőt magánkézbe is, ha hinni lehet a szóbeszédnek. És amint arra korábban már rámutattam, az üzenet, amelyet ez a feltételezett Thrawn küldött, a diamalák álláspontját támogatja a bothai ügyben. Véletlen? Vagy gondos manipuláció?

– Az ellenség manipulálásában Thrawn különösen tehetséges volt – szólt közbe Feylya.

– Ez a tehetség nemcsak neki jutott osztályrészül – csattant fel Dxono –, hanem például a bothaiaknak is. Vagy a diamaláknak.

– Az az ember a főadmirális egyenruhájában tudott róla, hogy tíz éve a Myrkren jártam – mondta Lando. – Akkor pedig csak Thrawn és a rohamosztagosai tartózkodtak ott.

– Nem igaz! – csapott le rá Dxono. – A saját szájával mondta, hogy Solo tábornok is ott volt.

– Azt akarja mondani?… – fortyant fel hirtelen Leia.

– Mint ahogy – fojtotta a szót Leiába Dxono egy sötét pillantással – Talon Karrde, a csempész is.

Leia rápillantott Landóra.

– Karrde nem venne részt ilyesmiben – makacskodott.

– Nem-e? – húzta fel a szemöldökét Dxono. – Calrissian kapitánytól eltérően Karrde sohasem állította, hogy hűséges lenne az Új Köztársasághoz. Ő egy csempész, egy információ-üzér, olyasvalaki, akit csak a profithoz, a nyereséghez köt a hűség.

Az ishori kihúzta magát, s egyik ujjával vádlón Leiára mutatott.

– Továbbá olyasvalaki, akinek a Coruscanttal való kapcsolata főleg Calrissian kapitányon és önön keresztül zajlott, Organa Solo tanácsos. Úgyhogy mondja meg nekünk: ön pontosan melyik oldalon áll a bothai kérdésben?

A kérdés teljesen váratlanul érte Leiát.

– Hogy érti ezt? – próbált időt nyerni a kérdéssel.

– Pontosan tudja, hogy értem – acsargott Dxono. – Mondja meg, melyik oldalon áll, Organa Solo tanácsos! Abban hisz-e, hogy a teljes helyreállítást kell követelni a bothaiaktól? Vagy a diamala szenátorhoz hasonlóan jobb szeretné, ha a szörnyű bűntett megtorlatlanul maradna? Esetleg annyira szeretné, hogy kitalál egy helyzetet, amivel a saját véleményének az elfogadására kényszeríti a Szenátust?

– Tudjuk, hol áll! – kiáltotta egy másik dühös hang. – Vagy talán a párja, Han Solo, nem lőtt a békés tüntetők közé a Klánok épületénél, a Bothawuin?

– Ez még nem nyert bizonyítást, Shibatthi szenátor! – szólt közbe Gavrisom szigorúan, Leia segítségére sietve. – Mint ahogy az ön vádjai sem, Dxono szenátor. Mint korábban már mondtam, nem itt és nem most fogjuk megvitatni a Caamas-ügyet. Mind a ketten üljenek le, kérem!

A kárt azonban már nem lehet helyrehozni, döbbent rá Leia, miközben helyet foglalt. Dxono egyetlen mesteri csapásával nemcsak kétségbe vonta Miatamia történetét, de az ő megbízhatóságát is sikerült megkérdőjeleznie. Ettől kezdve, ha a védelmébe veszi Landót vagy a diamala szenátort, akkor csak újabb alapot ad a gyanúsítgatásoknak.

Belső harcok, gyanakvás, megosztottság. Igen, ez tényleg Thrawn stílusa.

– Azt hiszem, ez a megfelelő pillanat, hogy áttérjünk az Admiralitás jelentésére az általános katonai helyzetről – folytatta Gavrisom. – Drayson admirális?

Az admirális fellépett a Gavrisom melletti pódiumra; s miközben ezt tette, Leia figyelmét diszkrét villogás keltette fel. A széke karjába épített kom zöld lámpácskája pulzált.

Leia a homlokát ráncolta, és lopva körülnézett a csarnokban. Elméletileg csak a családja és legközelebbi titkárai ismerték ezt a csatornát, ők pedig mindannyian szigorú utasításokat kaptak, hogy csak vészhelyzetben használják. A fény azonban akkor is más ritmusban villogott volna, nem ilyen egyenletesen.

Visszafojtotta feltörő dühét, és bekapcsolta a szék csendmezejét. Drayson hangjának ereje a normális tizedére esett vissza, miközben Leia maga elé fordította a karfa oldalára rögzített képernyőt. Ha Anakin akarta megkérdezni, hogy felbonthat-e egy újabb csomag kekszet, akkor – ígérte meg magában sötéten, miközben lenyomta a gombot – egyheti szobafogságot kap.

– Leia Organa Solo.

Azonban nem Anakin volt az.

– Helló, Leia – biccentett udvariasan Talon Karrde. – Remélem, nem rosszkor hívlak.

Leia ösztönösen a lehető legközelebb húzta magához a képernyőt. A lehető legrosszabbkor tudja hívni…

– Ami azt illeti, rosszkor – közölte kurtán. – Egy szenátusi ülés kellős közepén.

– Akkor rövidre fogom – ígérte Karrde enyhén összehúzott szemmel. Túl okos volt, és túl jól ismerte Leiát ahhoz, hogy ne vegye észre, ennél azért többről van szó. – Van egy személyes természetű üzenetem a számodra, amit nem szívesen bíznék rá még egy kódolt csatornára sem. Sajnos, az egyik forgalomirányító az űrkikötőben úgy érzi, nem lenne szabad leszállnom.

Leia ismét a homlokát ráncolta. Dxono vádjai jutottak az eszébe. De hogy szivároghatott ki ilyen gyorsan?

– Tudod a nevét?

– Csak a bürokráciabeli azonosítóját: KTR-44875 – felelte Karrde. – Érdekes módon ezt sem akarta megadni; a névtáblájáról olvastam le. Ishori, ha ez segít valamennyit.

Leia elfintorodott. Ez megmagyarázta, hogyan szivárgott ki a dolog.

– Segít – bólintott. – Az ishori szenátor épp most vádolt meg téged és Landót, hogy a diamalákkal összeesküdve ki akarjátok menteni a bothaiakat a Caamas-ügyből. Engem is megpróbált belekeverni.

– Értem – harapta be Karrde az alsó ajkát. – Erre persze megjelenek én, és a segítségedet kérem. Elnézést a rossz időzítésért!

– Nem a te hibád – nézett el a képernyő teteje fölött Leia a csarnokra, az odabent lévő több száz emberi és más fajú arcra. Hát nem fogja hagyni, hogy ők döntsék el, kik lehetnek a barátai! – Mondd meg az ishorinak, hogy én engedélyezem a leszállásodat, én is odaszólok neki, amint végeztünk. A Wild Karrdéval vagy?

– Igen – bólintott Karrde. – De lejöhetek egy siklóval is, ha azt politikusabbnak tartod.

Leia felhorkant.

– A felborzolt kedélyek érdekelnek jelenleg a legkevésbé. Tudod, hol van a Nyugati Bajnok leszállópálya? Úgy kétszáz kilométernyire délre a Birodalmi Palotától, a Manarai-hegység mellett.

– Rajta van a térképen – erősítette meg Karrde Leia arcát fürkészve. – Valami új, vagy csak a Caamas-ügy vett durva fordulatot?

– Még nem tudom – felelte Leia. – Bármelyik lehet, attól függően, hogy épp ki beszél. Az Orowood-torony tizenharmadik emeletén van egy lakosztályunk, körülbelül húsz kilométerre keletre a leszállópályától. Felhívom a noghrikat, hogy engedjenek majd be. Mi is azonnal indulunk, amint elszabadulok innen.

– Kényelmesnek tűnik – nézett rá még mindig elgondolkodva a férfi. – És eldugottnak.

– Az is – helyeselt Leia enyhén megremegve. Nem volt nehéz kitalálni, mi járt Karrde fejében: a tiltakozása ellenére nem akarta, hogy együtt lássák őket a Birodalmi Palota közelében. – Ha majd elmondom, mi történt, megérted, miért ott akarok találkozni veled.

– Persze – bólintott Karrde kedélyesen. – Használhatom a búvóhelyetek komját és számítógépét, amíg oda nem értek? Csak hogy ne unatkozzak, tudod.

Leia elmosolyodott.

– Mit akarsz már előásni a kormány archívumaiból?

– Mindig megtudhat az ember valami újat – vont vállat a másik. – Sose lehet tudni.

– Biztosra veszem, hogy neked sokkal nehezebb valami újat megtudni, mint a legtöbb hétköznapi embernek – jegyezte meg Leia szárazon. – Rendben, tisztázom a dolgot a noghrikkal.

– Köszönöm. Akkor később találkozunk. Minden jót!

– Viszlát!

Leia egy sóhaj kíséretében kikapcsolta a komot. Belső harcok, gyanakvás, megosztottság. Igen, ez tényleg Thrawn stílusa. Csak találgathatta, mit tartogat még a számukra.

Újra bekapcsolta a komot, és beütötte az űrkikötő számát.

 

Mindent egybevetve, gondolta Carib Devist, miközben végignézett a Dorchess-völgyben hullámzó színes gabonamezőkön, jó nap volt ez a mai.

Tényleg az volt. A nyomasztó nyári nap, amely olyan kitartóan tűzött a Pakrik Minorra a növekedési évszakban, a nap nagy részében gyáván elbújt a felhők mögött, némi megkönnyebbülést nyújtva a szokásos hőség után. A felhők csak késő délután tűntek el, épp akkor, mikor a nap másfél órára eltűnt a Pakrik Minor sokkal sűrűbben lakott testvérvilága, a Pakrik Major mögött. Mire pedig újra előbukkant, szinte örülni lehetett a melegének.

A mezőkön persze akadtak még gondok, de hát ezzel járt egy farmer élete. Caribnak és testvéreinek újabb féregtanyát kellett kifüstölniük – az élősködők előszeretettel telepedtek le az összefonódó gabonagyökerek közé, és csak egy bizonyos fehérpenésszel lehetett kiirtani őket, amely viszont napok alatt elpusztította volna az egész termést, ha nem vigyáznak vele. Azonban vigyáztak, és a férgek kipusztultak, és egyik droid sem robbant le vagy bolondult meg, és a változatosság kedvéért a növények is magasabbra nőttek, mint ebben az évszakban kellett volna nekik.

Igen, jó nap volt; és miközben Carib lábát a csodálatos naplemente felé emelte, és kortyolt egyet a megérdemelt Ralla ásványvízből, úgy döntött, hogy tényleg jó élni.

Jobb felől valami mozgásra lett figyelmes: a testvére, Sabmin közeledett a ház felé ütött-kopott terepsiklójával. Valószínűleg Lacy hívta meg őt és a családját ebédre… mindig elfelejtett szólni az ilyesmiről.

De nem. Sabmin egyedül ült a járműben… és ahogy a terepsikló közelebb ért, Carib a testvére arckifejezését is ki tudta venni…

Mire Sabmin kisebb porfelleget felverve megállította a siklót, már az ösvény végénél járt.

– Mi baj van? – kérdezte minden bevezető nélkül.

– Megtörtént – suttogta rekedten Sabmin. – Fent jártam a barlangban és… megtörtént.

Carib felnézett a ház felé vezető ösvényen. A konyhaablakon át látta Lacyt, amint éppen kivette a sültet a fókuszsütőből.

– Gyere, sétáljunk egyet! – fogta meg testvére vállát. Együtt mentek le az ösvényen a mezőkig.

– Meggyőződtél róla, hogy igazi az üzenet? – kérdezte.

– Az volt az első – válaszolta Sabmin komoran. – Szerepeltek benne a megfelelő birodalmi kódok.

Carib megborzongott. Olyan régen használták utoljára a „birodalmi” szót a Pakrik Minornak ezen a részén.

– Akkor azt hiszem, itt az idő – mondta, különös érzéssel a gyomrában. Tíz év néma várakozás után ismét szolgálatba szólították őket. – A többieknek szóltál már?

– Nem, egyenesen ide jöttem – rázta meg a fejét Sabmin. – De van még valami. – Körülnézett, mintha attól tartott volna, hogy valaki hallgatózik a mezőkön. – A parancs Thrawn főadmirális nevében érkezett.

Caribnak leesett az álla.

– Ez lehetetlen! – szisszent fel. – Thrawn halott.

– Mindenki ezt mondja – értett egyet Sabmin komoran. – Én csak azt tudom, hogy az ő neve szerepelt a parancson.

Odaértek az első mezőhöz.

– Lehet, hogy hazugság – fordult be Carib a sorok közé, beszíva az ismerős kesernyés pézsmaillatot, ahogy kopott bőrnadrágja nekidörzsölődött a leveleknek. – Vagy egy trükk.

– Ha trükk, nem sokáig működne – mutatott rá Sabmin. – Még ha a régi holofelvételeket használnák is, senkit sem tudnának sokáig átverni.

– Igaz – biccentett Carib. Megállt egy szinte teljesen beérett gabonaszár mellett, és az egyik ujjával megérintette a burkából félénken kikukucskáló magot. Thrawn főadmirális, aki megfordította öt év folyamatos hanyatlását, és karnyújtásnyira hozta a Birodalomhoz a totális győzelmet. – Ugye tudod, hogy ez mindent megváltoztat?

– Nem tudom, miért – válaszolta Sabmin. – Ettől még tény marad, hogy azért helyeztek ide minket, hogy ha parancsot kapunk, keltsünk zavargásokat. – Végigsimított a gabonakalászokon. – Nos, a mag szárba szökkent, a termés beérett… eljött az aratás ideje.

– Igen – ejtette vissza a kezét az oldala mellé Carib. A rémület, a halál, a pusztítás aratásáé… s az érett termés szinte biztosan a felettük lebegő Pakrik Major lesz. A Pakrik Major, és a szektor éves konferenciája, amely nemrég kezdődött a fővárosban. A Birodalom sokáig késleltetett csapása a lázadókra. – De nem erre gondoltam – mondta Sabminnak, – hanem arra, hogy ha Thrawn valóban visszavette a parancsnokságot, akkor akármilyen parancsot is kapunk, az nemcsak az öngyilkos dac látványos, de jelentéktelen gesztusa lesz. Ha Thrawn visszatért, a Birodalom akár győzhet is.

Sabmin halkan elfüttyentette magát.

– Igazad van – suttogta. – Ez eddig eszembe se jutott.

– Nos, jobb, ha ezentúl így gondolkodsz a dolgon – figyelmeztette Carib. – És gondoskodnunk kell róla, hogy a többiek is így tegyék. Mikor végeztétek el az utolsó karbantartást a TIE-ken?

– Alig egy hónapja – felelte Sabmin. – Azt hiszem, Dobrow volt a soros. Akarsz beszélni vele este?

– Mindenkivel beszélni akarok – közölte Carib, kilépve a sorok közül és elindulva a ház felé. – Nálam, két óra múlva.

– Megpróbálhatjuk – biccentett Sabmin, önkéntelenül is igazodva a másik léptéhez. – Bár Tabric és Hovarb talán nem tud ideérni… három gorntjuk ma délután kezdett elleni.

– A gorntok egyedül is lekölykeznek – intézte el a dolgot Carib kurtán. – Ez fontosabb.

Sabmin a homlokát ráncolta.

– Ugyan, Carib, nem reagálod egy kicsit túl ezt az egészet? Hiszen csak készenléti parancsot kaptunk, nem egy teljesen kidolgozott támadási tervet.

– Ha Thrawn a főnök, akkor nem lesz sok időnk a kettő között – morogta Carib. – Akármire is készül, az utolsó másodpercig kidolgozott mindent.

A további utat szótlanul tették meg Sabmin siklójáig.

– Rendben, akkor szólok nekik – mondta Sabmin, miközben beszállt. – Itt lesznek.

Carib felsóhajtott.

– Legyen inkább nálad – javasolta. – Onnan csak három perc terepsiklóval az istállójuk. Időben visszaérnek, ha valami gond lenne az elléssel.

– Kösz, Carib – mosolyodon el feszülten Sabmin. – Akkor nálam találkozunk.