Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

2. FEJEZET

 

A Millennium Falcon konzolja megeresztett még egy utolsó figyelmeztető sípolást, felriasztva ezzel Han Solót szunyókálásából. Han nagyot nyújtózva megmozgatta fáradt izmait, és gyorsan végignézett a kijelzőkön. Már majdnem odaértek.

– Gyerünk, Csubi, szedd össze magad! – kurjantotta el magát, miközben párszor megpaskolta a vukit a kézfejével.

Csubakka megrázkódott, és kérdően felmordult.

– Megérkeztünk, az van – felelte Han nagyokat pislogva. A hiperhajtóművek fogantyúját megmarkolva az egyik számlálóra függesztette a tekintetét. – Indítsd be a fénysebesség alatti hajtóműveket! Itt vagyunk.

A számláló elérkezett a nullához, és Han előrenyomta a kart. A Falcon pilótafülkéjén kívül a hipertér foltos ege fényes csíkokkal lett tele, amelyek aztán csillagokká változtak, és ezzel a hajó meg is érkezett.

– Célegyenesben vagyunk – jelentette be Han, az előttük lebegő, kékesvörös bolygó félköre felé biccentve.

Csubakka felmordult a szomszédos ülésben.

– Hát igen, az Iphigin körül mindig nagy a forgalom – bólintott Han, szemügyre véve a bolygó mellett villogó több száz hajtóműfényt. – Ennek és még legalább két másik szektornak a legfőbb tranzitállomása. Pufogó valószínűleg ezért szervezte ide a találkozót… senki sem kezd el vaktában lövöldözni, ha a saját embereit is eltalálhatja.

Csubakka idegesen felhördült.

– Rendben, bocsánat – kért elnézést Han gúnyosan. – Akkor legyen Gavrisom elnök úr. Nem is tudtam, hogy ennyire rajongsz érte.

A kom ebben a pillanatban sípolni kezdett. Csubakka hatalmas kezével lecsapott a kapcsolójára, és beleüvöltött a mikrofonba.

– Hé, Csubi! – hallatszott Luke Skywalker hangja a hangszóróban. – Időben érkeztetek. A változatosság kedvéért csak nem rendben működik a Falcon?

– Semmi sincs eltörve, csak a kom kapcsolója – morogta Han szúrós pillantást vetve a vukira. – Csubi épp az előbb próbálta belelapítani a konzolba. Te merre vagy, Luke?

– A bolygó éjszakai oldala felől jövök – felelte Luke. – Miért, mi baja van Csubinak?

– Semmi különös. Támadt egy kis politikai nézeteltérésünk, ez minden.

– Aha – hümmögött Luke sokat tudóan. – Megint „Pufogónak” nevezted Gavrisom elnököt, mi?

– Nehogy te is elkezdd! – hördült fel Han a hangszóróra meredve.

Csubakkából elődübörgött egy kérdés.

– Hát először is azért, mert a dumáláson kívül semmihez sem ért – felelte Han.

– A calibopok abban a legjobbak – mutatott rá Luke. – Nézzünk szembe a tényekkel, Han, mostanában a szavak a fegyvereink.

– Tudom, tudom – fintorodott el Han. – Leia is állandóan ezt hajtogatja. – Szinte öntudatlanul parodizálni kezdte a feleségét. – Már nem a Lázadók Szövetsége vagyunk, ahol egy maroknyian irányítottuk az egész műsort. Közvetítők és döntéshozók lettünk, és segítenünk kell a rendszerek, a szektorok kormányait, hogy békében és barátságban éljenek egymás mellett.

– Tényleg ezt mondta Leia?

– Én legalábbis így foglalnám össze. – Han a szemöldökét ráncolva kinézett a Falcon vezérlőfülkéjének az ablakán, aztán visszafordult a műszerekhez. – Ez te vagy azzal az X-szárnyúval?

– Igen, én – erősítette meg Luke. – Miért? Azt hiszed, elfelejtettem, hogy kell vezetni?

– Nem, csak úgy tudtam, hogy mostanában az Akadémia Lambda-siklóival repülsz.

– Csak azért, mert általában utasaim is vannak – felelte Luke. – Hallgatók meg ilyesmi. Artu velem volt a Yavinon, mikor megkaptam a hívásodat… valami adatokat szelektált, úgyhogy csak beugrottam a jó öreg vadászgépembe, és már útnak is indultam. Egyébként mi ez az egész?

– Miért, mi szokott lenni a Magnak ezen a végén? – vágott vissza Han keserűen. – A diamalák és az ishorik már megint egymásnak estek.

Luke sóhajtása halk szisszenésnek hallatszott a hangszóróban.

– Hadd találjam ki! Kereskedelmi és nyersanyag-elosztási vita?

– Majdnem – bólintott Han. – Ez alkalommal a hajók védőőrizetéről van szó. A diamalák nem szívesen bízzák magukat a helyi őrjáratokra, mikor ishori kikötők felé tartanak. Az ishorik viszont nem akarnak felfegyverzett diamala hajókat látni a rendszereikben.

– A szokásos – állapította meg Luke. – Gavrisomnak van valami ötlete, hogyan oldjuk meg ezt az egészet?

– Ha van is, nekem nem mondta – vont vállat Han. – Csak odaszólt a Wayland-re, hogy azonnal jöjjek ide. Gondolom azért, hogy segítsek nekik békében és barátságban egymás mellett élni.

– Gavrisom téged kért fel a közvetítésre?

– Hát… – préselte össze Han az ajkát – nem egészen. Valószínűleg azt hiszi, Leia is velünk van.

– Aha.

– Nézd, Luke, én vagyok a Független Kereskedők Szövetségének hivatalos összekötője – emlékeztette Han zsémbesen. – Már máskor is csináltam ilyet. Leia pedig már régóta nem volt igazi szabadságon… muszáj, hogy együtt legyen egy kicsit a srácokkal. És most az egyszer nem hagyom, hogy valami ostoba diplomáciai probléma miatt elrángassák mellőlük, különösen akkor, mikor elméletileg szabadságon van. Ennél azért többet érdemel.

– Ezzel nem tudok vitatkozni – ismerte el Luke. – A legutóbbi útjait én sem nevezném pihentetőnek. Bár személy szerint nem tudom a Waylandet turistaparadicsomként elképzelni.

– Meg fogsz lepődni – felelte Han. – Egyáltalán nem olyan, mint amikor átevickéltünk az erdőn a Tantiss-hegyre. A letelepedett noghrik teljesen megváltoztatták.

– Hiszek neked – adta meg magát Luke. – Szóval, miben lehetek a segítségedre?

– Van egy tervem – mondta Han. – Tudod, milyenek lesznek a diamalák, mikor gondolkodnak: halálian nyugodtak és érzelemmentesek, igaz? Na, ezek odalesznek a te mély jedi dumádért, úgyhogy te fogsz beszélni az ő delegációjukkal. Az ishorik az ellenkező véglet… képtelenek bármit is megbeszélni anélkül, hogy ne üvöltözzenek torkuk szakadtából egymással.

– De egyetlen szavukat sem kell komolyan venni – szúrta közbe Luke. – Puszta hormontevékenység az egész: a „harcolj vagy gondolkodj” ösztön, azt hiszem, így hívják.

– Tudom, tudom – bólogatott Han, szikrányi idegességet érezve a lecke hallatán. Jedimester vagy sem, Luke még feleannyit sem látott a galaxisból, mint ő, aki már legalább háromszor körberepülte és legalább száz idegen fajjal állt szóba. – A lényeg az, hogy annyit kiabálnak, amennyit csak akarnak, és még egy vukit sem idegesítenek fel. Úgyhogy velük Csubi fog beszélni. Aztán összejövünk mind a hárman, kitaláljuk a megoldást, és már készen is vagyunk.

– Eredeti megközelítés, azt meg kell hagyni – ismerte el Luke elgondolkodva. – Személy szerint azért jobban örülnék neki, ha Leia is itt lenne. Zseniális érzéke van a békítéshez.

– Még egy ok, hogy megkíméljük ettől az egésztől – felelte Han sötéten. – Ahogy a dolgok alakulnak, Gavrisom és a Nagytanács felől Leia az egész életét ezeknek a kis tyúkpereknek az elsimításával tölthetné.

– Valóban, az Új Köztársaságnak mintha a növekedéssel együtt járó problémáknál valamivel több jutna – értett egyet Luke komolyan. – De lehet, hogy ez csak a birodalmi uralom összeomlásához való alkalmazkodás normális menete.

– Vagy az, vagy a Birodalom maradéka kavarja a szart – fintorodott el Han. – Gyerünk, szálljunk le! Minél hamarabb elkezdjük, annál hamarabb mehetünk haza.

Egy kétállásos dokkban szálltak le, amit kifejezetten a számukra tettek szabaddá a város északi űrrepülőtér-komplexumában. Han és Csubakka a Falcon rámpájának tövében állva beszélgetett három fehér sörényű diamalával, miközben Luke letette X-szárnyúját. Elégedetten állapította meg, hogy alig jött ki a gyakorlatból.

Ám még mielőtt leállította volna a hajtóműveket, érezte, hogy valami baj van.

– Maradj a hajón, Artu! – utasította a droidot, ahogy felemelte a pilótafülke tetejét, és levette a sisakját. – Tartsd nyitva a szemed, oké?!

Artu egy csicsergéssel nyugtázta a kérést. Sisakját és kesztyűjét a pilótaülésre dobva, Luke könnyedén átszökkent az X-szárnyú oldala felett a talajra, és odasétált a Falcon mellett várakozó csoporthoz. Észrevette, hogy három diamala alaposan végigmérte… és az arckifejezésük nem tűnt különösebben barátságosnak.

– Üdv! – biccentett udvariasan Han mellé lépve. – Luke Skywalker vagyok.

A Hanhoz legközelebb álló diamala megremegett.

– Mi is üdvözöljük, Skywalker jedimester – felelte kifejezéstelen, érzelemmentes hangon, kifürkészhetetlen arccal. – A konferencián azonban nem szívesen látjuk.

Luke szaporán pislogni kezdett. Rápillantott Hanra, észrevette a másik arcán a feszültséget, majd visszanézett a diamalára.

– Nem értem.

– Akkor világossá teszem – válaszolta az idegen, miközben megrendült a bal füle. – Nem szeretnénk, ha részt venne a tárgyalásokon. Nem áll szándékunkban bármelyik problémát is megbeszélni önnel. Ami azt illeti, az lenne a legjobb, ha távozna ebből a rendszerből.

– Hé, álljunk meg egy percre! – vágott közbe Han. – Ő a barátom, értve vagyok? Én kértem, hogy jöjjön ide, és hosszú utat tett meg, hogy segítsen!

– Nem kérünk a segítségéből.

– Én viszont kérek! – vágott vissza Han. – És nem fogom elküldeni.

Egy pillanatra feszült csend támadt. Luke a diamalákon tartotta a szemét, s közben azon gondolkodott, hogy nem lenne-e Jobb, ha egyszerűen elmenne, s ezzel a maga részéről megoldaná a problémát. Ha tényleg nem akarják, hogy itt legyen…

A diamalák vezetőjének megint megrándult a füle.

– Rendben – mondta. – A jedimester maradhat. De csak mint a tanácsadója, és nem vehet részt a tárgyalásokon. A diamalák nem fognak beszélni a problémáról a jelenlétében.

Han elfintorodott, de bólintott.

– Ha így akarják, legyen. Ha megmutatják a szállásunkat, neki is láthatunk a dolognak.

A diamala intésére az egyik társa átadott Csubakkának egy adattáblát.

– Kaptak egy lakosztályt az űrrepülőtér irányító központjában – közölte. – Kövessék a térképet! Az ishorik már a konferenciateremben vannak. Amint önök is elkészültek, kezdünk.

A három idegen egyszerre mozdulva megfordult és elindult a dokkból kivezető lépcsők egyike felé.

– Nos, ez érdekes – hümmögte Luke halkan, a távolodó hármast figyelve. – Van valami tipped, miről szólt ez az egész?

– Ja – felelte Han. – Fogjuk rá.

– Fogjuk rá? Mit akarsz ezzel mondani?

Han a szeme sarkából Luke-ra pillantott; az arckifejezése és a gondolatai zavarodottak voltak.

– Figyelj, egyelőre felejtsük el az egészet, oké? A diamalák nem… szóval, nem nagyon kedvelnek téged. Maradjunk ennyiben!

Luke a távolodó diamalák hátát, a lágy szellőben meglebbenő, ragyogó sörényüket bámulta. Természetesen nem feltétlenül kellett volna ennyiben hagynia a dolgot; bármikor kinyúlhatott volna az Erővel a szükséges információért. Biztos, hogy akármi is a probléma, csak valami félreértés lehet, és addig nemigen tisztázhatja, amíg nem tudja, mi az. Igen, ezt kellene tennie.

És mégis…

Rápillantott Hanra. Solo visszanézett rá, arcán még mindig a zavarodott kifejezéssel. Talán épp azon gondolkodott, hogy Luke megteszi-e, ami a fejében járt.

Nem. Félreteszi a dolgot, ahogy Han kérte. Egyelőre.

– Rendben – szólalt meg végül. – Mi legyen az új stratégiánk?

– A tárgyalásokat majd elintézem Csubival – felelte Han a vuki felé fordulva. Még így, hogy az arca nem látszott, sem lehetett nem észrevenni hirtelen megkönnyebbülését. – Ha van kedved megvárni, amíg végzünk, akkor segíthetnél kitalálni, hogyan hozzuk tető alá a megállapodást.

– Persze. – Luke ismét arra pillantott, amerre a diamalák távoztak. – Azt mondta, a tanácsadód lehetek. Gondolom, akkor tanácsokat fogok adni.

Mikor visszafordult, látta, hogy Han az arcát figyeli.

– Elment a kedved az egésztől, igaz? – kérdezte az idősebb férfi.

Luke vállat vont.

– Hát nem éppen a nap fénypontja ez a fogadtatás – ismerte be. – Egy kicsit mindig zavarba jövök, mikor felajánlom valakinek a segítségemet és visszautasítják. De, gondolom, attól még senkinek nem lett semmi baja, hogy zavarba jött egy kicsit.

– Hát nem – rázta meg a fejét Han. – Néha még segíthet is.

Fura, amit mond, gondolta Luke. De még mielőtt rákérdezhetett volna, Han odalépett Csubakka mellé, és elvette tőle az adattáblát, amit a diamala adott neki.

– Rájöttél már, hová kell mennünk? – kérdezte.

A vuki igenlően felmordult, s egyik szőrcsimbókos ujjával rámutatott az adattábla képernyőjére.

Igen, tényleg — adta vissza neki Han az eszközt. – Te mész elöl. – Féloldalasan rávigyorgott Luke-ra. – Ha egy vuki megy előtted, biztosra veheted, hogy senki sem áll az utadba.

– Te is tudod, hogy van még egy lehetőség – mondta Luke halkan, ahogy átvágtak a dokkon. – Lehet, hogy megpróbálnak szétválasztani minket. Lehet, hogy meg akarják támadni valamelyikünket.

– Nem hiszem, hogy erről lenne szó – rázta meg a fejét Han.

– Azért jobban szeretném, ha szemmel tarthatnám a találkozót – makacskodott Luke. – Akárhol is szállásoltak el, tudom érzékelni, hogy merre jártok. Így azonnal ott lehetek, ha szükségetek lenne rám.

– Csak azt, hogy merre járunk, igaz?

– Természetesen – ráncolta a homlokát Luke. – Soha nem próbálnék belenézni a gondolataidba az engedélyed nélkül. Ezt ^; te is nagyon jól tudod.

– Igen – sóhajtott fel Han. – Persze.

Mint kiderült, Luke-nak nem kellett az Erőhöz folyamodnia, hogy nyomon kövesse a fejleményeket. Iphigini vendéglátóik valahogy tudomást szereztek arról, milyen korlátokat állítottak elé a diamalák, és mire Han és Csubakka megkezdte a tárgyalásokat, üzembe is állítottak egy vonalat Luke lakosztálya és a konferenciaterem között, úgyhogy a jedi élőben követhette figyelemmel a találkozót.

Két órába tellett, míg rájött, hogy a tárgyalások nem vezetnek sehová. További egy óra kellett hozzá, hogy Han is ugyanerre a következtetésre jusson. Vagy hogy hangosan is elismerje.

– Ezek őrültek – morogta, miközben ledobott egy maréknyi adatkártyát a lakosztály közepén álló asztalra. – Az egész bagázs csupa őrültből áll. Teljesen be vannak dilizve.

– Az őrült talán egy kicsit erős – vélte Luke. – Makacsok, talán, de semmiképpen sem őrültek.

– Kösz! – hördült fel Han. – Igazán sokat segítettél.

Csubakka figyelmeztetően morgott valamit.

– Nem jövök ki a sodromból – közölte Han mereven. – Tökéletesen uralkodom magamon.

Luke ránézett a barátjára, és gondosan elrejtette mosolyát. Mintha megint a régi Hant látta volna, a rámenősségig magabiztos csempészt, akivel a Mos Eisley-i kantinban találkozott ő és Obi-van. Vigyorogva vetette bele magát minden ismeretlen kalandba, és gyakrabban találta magát nyakig a sűrűjében, mint nem. Jó érzés volt tudni, hogy Han tiszteletre méltó családapaként és az Új Köztársaság felelős tisztségviselőjeként sem vesztette el a merészségét, amely valaha legalább ugyanannyira az őrületbe kergette a barátait, mint a birodalmiakat. Nyakig a sűrűjében – ez hozta ki a legjobbat Hanból. S talán, már csak puszta megszokásból is, így érezte magát a legnagyobb kényelemben.

– Rendben – lökött egy széket Han az asztal mellé Luke-kal szemben. – Gondoljuk végig a dolgot. Lenni kell valami kiútnak.

– Mit szólnál egy harmadik fél bevonásához? – vetette fel Luke. – Mi lenne, ha az Új Köztársaság gondoskodna a diamala hajók biztonságáról, mikor azok ishori rendszerekben járnak?

Csubakka mennydörögve hívta fel a figyelmét a nyilvánvaló problémára.

– Igen, tudom, hogy nincs túl sok felesleges hajónk – bólintott Luke. – De a Nagytanács talán össze tudna szedni néhányat.

– Annyit nem, amennyivel lehetne kezdeni valamit – rázta meg a fejét Han. – A diamaláknak rengeteg hajójuk van. Szerintem fogalmad sincs arról, milyen kevés egységünk jutott erre a környékre.

– Pedig hosszú távon ez a megoldás olcsóbb lenne, mint szétválasztani a diamalákat és az ishorikat, ha egymás torkának ugranak – érvelt Luke.

– Valószínűleg – ismerte el Han az egyik adatkártyával játszadozva. – A gond csak az, hogy szerintem a diamalák akkor sem fogadnák el az ajánlatunkat, ha lenne elég hajónk. Nem hinném, hogy hajlandóak lennének bárki másra bízni a biztonságukat.

– Még az Új Köztársaságra sem? – kérdezte Luke.

Han megrázta a fejét, tekintete egy pillanatra lopva Luke arcára rebbent, majd ugyanolyan gyorsan el is fordult.

– Nem.

Luke a homlokát ráncolta. Ugyanazt a zavarodottságot érezte a férfin, mint korábban a Falconnál.

– Értem.

– Igen – élénkült fel Han ismét. – Egyéb ötletek?

Luke rápillantott Csubakkára, s azon töprengett, hogyan közölhetné diplomatikusan a mondandóját. Nem talált megoldást.

– Tudod, Han, még most sem késő bevonni Leiát. Felhívhatnánk a Waylandet, és megkérhetnénk a noghrikat, hogy hozzák ide.

– Nem – szögezte le Han határozottan.

Csubakka egy mordulással adta tudtára, hogy Luke-kal ért egyet.

– Azt mondtam, nem – ismételte meg Han a vukira meredve. – Magunk is meg tudjuk oldani ezt az ügyet.

Az asztalba épített konzol feltrillázott. Luke ránézett Hanra, ide az még mindig Csubakkával vívta néma szempárbaját. Kinyúlt az Erővel, és lenyomta a megfelelő kapcsolót.

– Skywalker – jelentkezett be.

Az asztal közepén lévő hologrampadon egy fiatal iphigini negyed életnagyságú képe tűnt fel. Gondosan befont ajakszakálla nem takarta el teljesen az Iphigini Űrrepülőtér Igazgatóság torkán csillogó pecsétjét.

– Elnézést kérek, amiért megzavarom önöket a töprengésben, Skywalker jedimester! – kezdte sokkal dallamosabb hangon, mint amit csontos arca és testfelépítése alapján várni lehetett volna tőle. – Jelzést kaptunk az Új Köztársaság kereskedelmi felügyeletétől, hogy errefelé tart egy vörös vámjelzésű sarkani teherhajó.

Luke ránézett Hanra. Vörös vámjelzés: ez illegális és nagyon veszélyes rakományt jelentett.

– Azonosította már a felügyelet a kapitányt és a legénységet?

– Nem – felelte az iphigini. – Megígérték, hogy tájékoztatnak, amint tudnak, de még nem hívtak. A gyanús teherhajó már az Iphigin felé közeledik, ezért elindítottuk az elfogására a rendszeren belüli vámfregattjaink és járőrhajóink nagy részét. Ugyanakkor úgy véltük, hogy az Új Köztársaság képviselőiként ön és Solo kapitány esetleg szeretné figyelemmel kísérni az eseményeket.

Han hangulata hirtelen megváltozott. Luke rápillantott, s látta, hogy barátja gondterhelten bámul maga elé a levegőbe.

– Köszönjük, hogy értesítettek – fordult vissza a hologram felé. – Pillanatnyilag azonban…

– Honnan jön ez a sarkani? – vágott közbe Han.

– A Three-Besh-szektorból. – Az iphigini alakjának helyét átvette az Iphigin rendszer és a környező űr sematikus térképe. Az Iphigint a napjával összekötő vonaltól pár foknyira egy vörös pont villogott; a bolygóról és a rendszer belsejéből körülbelül húsz zöld pont tartott felé. – Amint láthatják, igyekeztünk olyan erőket küldeni ellene, amely minden ellenállással megbirkózhat.

– Igen – mondta Han lassan. – És biztosak benne, hogy sarkani?

– Ellenőriztük az automatikus azonosítóját – felelte az iphigini. – Maga a hajó egy koréliai Action-Keynne XII. Ritkán látni ilyesmit ezen a környéken, s akkor is jórészt sarkani fennhatóság alatt.

Luke némán füttyentett egyet. Egyszer járt már egy Action-Keynne XII-n, és az utastér luxusa ugyanúgy lenyűgözte, mint a fegyverzetének az ereje. A legértékesebb szállítmányok szállítására tervezték, s szinte felért egy csatahajóval.

Talán ezért is küldtek az iphiginik olyan sok hajót az elfogására. Ha a kapitánya nem lesz hajlandó együttműködni, akkor komoly harc elé néznek.

– Rendben, tényleg sarkaninak tűnik – értett egyet Han, bár a hangja egy kicsit túlságosan is hányaveti volt. – Folytassák csak nyugodtan az elfogó hadműveletet! Később talán majd mi is felszállunk és megnézzük, mi a helyzet.

– Köszönöm, Solo kapitány – hajolt meg az iphigini. – Értesítem a pilótákat, hogy csatlakozni fognak hozzájuk. Minden jót.

A hologram eltűnt.

– Ne számíts rá! – morogta Han, miközben összeszedte az asztalról a szétszórt adatkártyákat, és átfutotta őket. – Csubi, menj csak oda ahhoz a konzolhoz… nézd meg, hogy le tudod-e hívni a rendszer teljes forgalmi listáját!

– Mi folyik itt? – ráncolta a homlokát Luke. Nem értette Han hangulatváltozását. Hirtelen az összes addigi idegesség eltűnt, s csak valamiféle szégyenlős izgalom maradt a helyén. – Tudod, ki a csempész?

– Nincs semmiféle csempész – felelte Han. Megtalálta a kártyát, amelyet keresett, és becsúsztatta az adattáblájába. – Megvan, Csubi? Remek. Küldd át a hologrampadra.

Csubakka morogva nyugtázta a kérést, és egy az előbbinél részletesebb térkép jelent meg az Iphigin rendszerről az asztal fölött. Han rápillantott, aztán lenézett a kezében tartott adattáblára.

– Nagyszerű. Oké, gyere ide, és segíts egy kicsit!

– Mi ez? – kérdezte Luke.

– Ez a földi állomások listája, és az őket oltalmazó Golan I. platform pályaadatai – magyarázta Han meglengetve az adattáblát, miközben Csubi visszadöcögött mellé. – Nézzük csak…

A két hajdani csempész egy percre összehajolt. Felváltva pillantgattak az adattábláról a hologramra, s közben halkan társalogtak. Luke a kifelé és befelé tartó, különböző színekkel jelzett teher- és egyéb hajókat ábrázoló térképet nézegetve azon töprengett, mi lehet ez az egész.

– Oké – mondta végül Han. – Ott fognak bejönni. Úgyhogy csak le kell telepednünk annak a kúpnak a közepén, és ki kell várni. Remek. Menj le a Falconhoz, és helyezd készenlétbe! Rögtön jövök én is.

Csubakka felrikoltott, és sebes vukiléptekkel kiviharzott az ajtón.

– Megtudhatnám végre, mi folyik itt? – érdeklődött Luke.

– Persze – szedte össze és tette el ismét Han az adatkártyákat. – Kalózok tartanak felénk.

– Kalózok? – hitetlenkedett Luke. – Itt?

– Persze. Miért ne?

– Nem hittem volna, hogy a kalózbandák ilyen mélyre benyomulnak a Magba, ez minden – felelte Luke. – Akkor a sarkani csak egy csel?

– Aha – állt fel Han az asztal mellől. – Csak éppen nem is tud róla. Ősrégi trükk: rá kell ugrasztani a járőröket egy a napos oldalon közeledő hajóra, aztán le kell csapni az éjszakai oldalon lévő célpontra. A vámosok közben egy félbolygónyival arrébb vannak elfoglalva. Egy kényes rész van benne: gondoskodni kell róla, hogy a felszíni és orbitális védelmi eszközök ne kapják el az embert. Na meg azt is ki kell találni, hogyan csinálj hamis riadót az elején. Na, gyere, menjünk!

– Nem kellene előbb az iphiginiknek szólni? – kérdezte Luke a komért nyúlva.

– Minek? – kérdezett vissza Han. – Te, Csubi meg én elrendezzük a dolgot.

– Micsoda, egy teljes kalózbandát?

– Persze, miért ne? Ebben a szektorban csak kis bandák vannak… maximum két-három hajóval. Ami azt illeti – rándult meg Han szája –, valószínűleg ránk sem lenne szükséged.

– Értékelem a belém vetett bizalmat – felelte Luke jegesen. – De köszönöm szépen, nem fogom őket egyedül elintézni.

– Hé! – emelte fel a kezét Han. – Nem akartalak megbántani.

– Nem is sikerült volna. – Luke odaintett a hologramon a közeledő sarkani teherhajó körül gyülekező járőrhajókra. – Szerintem szólnunk kellene az iphiginiknek.

– Nem tehetjük – ellenkezett Han. – A kalózoknak biztosan van egy földi emberük is. Ha bármit megszimatolnak, azonnal lefújják a rajtaütést. A végén még hülyének néznének minket, és a diamaláknak is meglenne a véleménye az Új Köztársaságról. Márpedig a Nagytanács megnyúz engem, ha ez megtörténik.

– Sokkal könnyebben mentek a dolgok, mikor a Szövetség katonai tevékenysége még nem fonódott össze a politikával! – sóhajtott fel Luke.

– Nekem mondod!? – morogta Han. – Nézd, mennünk kell. Jössz, vagy nem?

Luke vállat vont.

– Jövök – felelte előhúzva a komlinkjét. – Artu?

 

Artu Detunak nem tetszett az egész. Egy cseppet sem. Az X-szárnyú fedélzeti számítógépének képernyőjén átfutó szavak egyértelművé tették ezt.

– Ugyan már, Artu! – korholta Luke. – Végigcsináltunk egy háborút a galaxis valaha látott legerősebb katonai gépezete ellen. Ugye nem akarod azt mondani, hogy berezeltél egypár toldozott-foldozott kalózhajótól?

A droid felháborodott füttykavalkádot hallatott.

– Ez már jobban tetszik – mondta Luke elismerően. – Csak tartsd nyitva a szemed! Minden rendben lesz.

Artu csippantott még egyet, hallhatóan egyáltalán nem lett meggyőzve, aztán elhallgatott. Luke kinézett az X-szárnyú pilótafülkéjének tetején, próbálva elhessegetni saját gyötrő kételyeit. Az a furcsa nyugtalanság, amely újra és újra a felszínre tört Han érzelmei közül… a diamalák érthetetlen viselkedése… mindez csak fokozta azt a különös feszültséget, amely egyre nőtt benne az elmúlt pár hét során.

Kétszer is beszélt már róla Leiával, remélve, hogy a lány bölcsessége és tapasztalata segíthetnek neki élesebb fókuszba hozni homályos, rossz érzéseit. Leia azonban mindössze arra tudott tippelni, hogy valamiféle tudatalatti figyelmeztetésről lehet szó, amely talán magából az Erőből fakad. Talán valamit meg kell tennie Luke-nak, elmélkedett, vagy talán valamit nem szabad megtennie.

Testvére ösztökélésére Luke az utóbbi napokban többet meditált, remélve, hogy a megmerítkezés az Erőben talán segít. Eddig azonban semmi eredményre nem jutott.

– Luke? – csendült fel Han hangja a sisakjában. – Hol vagy?

Luke visszakényszerítette a gondolatait a jelenlegi feladatára.

– Feletted, egy kicsit balra – mondta. – Semmit sem látok, ami kalózhajóra hasonlítana. És te?

– Még én sem – felelte Han. – Ne aggódj; észre fogod venni, mikor ideérnek!

– Rendben. – Luke lassan, alaposan szemügyre vette a különböző hajók hajtóműveinek ragyogó fényköreit.

És egyszer csak ott voltak.

Csak éppen nem két-három hajó. Nem kevesebb, mint nyolc hajó lépett ki a fénysebességből. Egyiken sem lehetett semmiféle jelzést látni, viszont mindegyiken hidegen csillogtak a turbólézerek csövei.

Luke mögül riadt visítás hallatszott.

– Nyugi, Artu – csitította Luke a droidot. – Kérem az adataikat!

Artu bizonytalanul csipogott valamit, és egy lista jelent meg Luke képernyőjén. Két ütött-kopott koréliai naszád, egy öreg, de lenyűgöző méretű Kaloth csatacirkáló egy hasonlóan öreg KDY a-4 ionágyúval és öt Corsair osztályú vadászgép. A csoport köralakzatot vett fel, s egy néhány kilométerrel alattuk és előttük lévő közepes méretű szállítóegység-páros felé vették az útjukat.

A szállítóegységeken az Új Köztársaság felségjele díszelgett.

– Han? – kiáltotta Luke.

– Igen, látom őket – felelte Han feszülten. – Oké. Mit akarsz csinálni?

Luke kinézett a közeledő kalózokra, s hirtelen összeszorult a gyomra. Természetesen rengeteg lehetőség állt előtte. Kinyúlhatott volna az Erővel, és kárt tehetett volna a hajók vezérsíkjaiban, megbénítva őket. Sőt hatalmas darabokat téphetett volna ki a burkolatukból, elgörbíthette volna a fegyvereik csövét, darabokra téphette volna őket – s mindezt csak az Erővel. De egyszerűen be is nyúlhatott volna a legénység tagjainak elméjébe, hogy azok tehetetlenül nézzék, mi történik velük, vagy egyenesen megadják magukat. Egy jedimesternek, akinek az Erő a szövetségese, nincsenek korlátjai. Egyáltalán nincsenek.

És akkor hirtelen megmerevedett. A levegő mintha a torkába fagyott volna. Az űr fekete háttere előtt határozottan kirajzolódva felbukkant Palpatine császár és Exar Kun képe – a sötét Oldat két legerősebb fókuszáé, akikkel valaha is találkozott. Ott álltak előtte, rámeredtek.

És nevettek.

– Luke?

Han hangja megijesztette, a képek eltűntek. A jeges rémület azonban megmaradt. Talán valamit nem szabad megtennie…

– Luke? Hé, térj magadhoz, haver!

– Itt vagyok – nyögte ki Luke. A szája, vette észre, teljesen kiszáradt. – Én… jobb lesz, ha te irányítasz, Han.

– Jól vagy? Tudsz repülni?

Luke nyelt egy nagyot.

– Igen, jól vagyok.

– Persze! – horkant fel Han, nyilvánvalóan nem megfőzve. – Inkább menj vissza! Csubival ketten is le tudjuk rendezni ezt az ügyet.

– Nem – tiltakozott Luke. – Nem, veletek tartok. Csak mondd meg, mit csináljak!

– Hát, ha biztos vagy benne… Nem bánnám, ha fedeznél – mondta Han. – Először is ki kell lőni azt az ionágyút.

Luke vett egy mély lélegzetet, lecsillapítva háborgó lelkét, és kinyúlva az Erőért. Két hajó nyolc ellen. Mint a régi szép napokban, mikor a Felkelők Szövetsége a Birodalom félelmetes ereje ellen küzdött. Akkor még ő sem volt ennyire ura az Erőnek. Ami azt illeti, még ahhoz is alig, hogy javítson valamelyest veleszületett pilóta- és harci képességein.

És mégis, azoknak az időknek az emlékeit valahogy furcsán tisztának érezte. Tisztábbnak, mint amilyennek a saját lelkét mostanában.

Talán valamit nem szabad megtennie…

Rendben, mondta az emlékeknek. Ha ez egy próba, akkor állok elébe.

– Gyerünk! – szólt át Hannak. – Közvetlenül mögötted vagyok.

Az első pillanatban nem volt egyértelmű, hogy a kalózok kiszemelt áldozatukra koncentrálva észre sem vették az ócska YT-1300-as teherhajót és a mellette repülő X-szárnyút. Az viszont nagyon is egyértelműen látszott, hogy egy kívülről érkező támadásra számítottak a legkevésbé. A Falcon úgy suhant el két Corsair között, hogy azok csak akkor nyitottak rá tüzet, mikor már alaposan eltávolodott tőlük. Egyetlen hatástalan turbólézer-lövedék csapódott a pajzsába, aztán Luke becsusszant a kalózok mögé, és egy-egy protontorpedót küldött a hajtóműveikbe. Egy ragyogó páros villanás, és számukra gyakorlatilag véget ért a küzdelem.

Az X-szárnyú elhúzott közöttük, meredeken felkanyarodva, hogy kikerüljön a megbénított hajók tűzvonalából. A csatacirkáló elkezdte feléjük fordítani a lövegeit…

Luke mögött váratlanul felharsant egy figyelmeztető visítás.

– Látom őket, Artu – jelzett vissza Luke, gyomorkavaró dugóhúzóba fordítva az X-szárnyút, kifelé távolodva a csatacirkálótól, ahogy a három megmaradt Corsairból kettő mögé került. Fordulás közben erős villanást látott a szeme sarkából, s hátratekerve a nyakát megpillantotta, hogy a csatacirkáló orra darabokra robban. – Han? Rendben vagytok?

– Persze – érkezett válaszul Solo magabiztos hangja. – Az ionágyúnak annyi, de még volt ideje leadni egy lövést az egyik szállítóegységre. Nem tudom, hogy megbénította-e vagy sem. Veled mi a helyzet?

– Egyelőre minden rendben – válaszolta Luke. Hirtelen veszélyt érzett, és ahogy újabb dugóhúzóba fordította az X-szárnyút, halálos lézertűzmintázat alakult az előbbi helyén. Felrántotta és elfordította a gép orrát, majd behussant a rátámadó két Corsair egyike mögé. Már régóta nem csinált rendszeresen ilyesmit, de közel sem érezte magát annyira berozsdásodva, mint amennyire tartott tőle. – Ezeknek a gépeknek jobb a páncélzata, mint a TIE-vadászoknak, de közel sem olyan fordulékonyak.

Még alig mondta ki a szavakat, amikor már a legszívesebben vissza is szívta volna őket. Az előtte haladó Corsair váratlanul élesen jobbra fordult, kikerült Luke lővonalából, és megpróbált mögé fordulni. Luke összeszorította a fogát, és követte a manővert. Pár másodpercig egy szűk kör mentén üldözték egymást, próbálva leadni egy tiszta lövést. Luke nyert egyetlen szívdobbanásnyi idővel, s a Corsair a lángok martaléka lett. A komjából egy ideges vukihorkanás hallatszott.

– Minden rendben, Csubi – mondta Luke, miközben kinyúlt az Erőért, hogy megnyugodjon. Ez az utolsó egy kicsit túl közel volt. – Ti ketten jól vagytok?

– Eddig igen – kapcsolódott be Han. – Nézd csak… most már valószínűleg nagyon dühösek.

Luke féloldalas mosolyra húzta a száját, és gyorsan körülnézett. A két megmaradt Corsair teljes sebességgel közeledett felé, de volt még néhány másodperce, mielőtt reagálnia kellett volna. Nem messze a csatacirkáló dühödten ontotta a darázsként körülötte repülő, a turbólézerütegeket szisztematikusan pusztító, sokkal kisebb Falconra a lézertüzet. Oldalt a két naszád az Új Köztársaság szállítóhajóival vívott tűzpárbajt, mely utóbbiak egyértelműen jobb fegyverzettel bírtak, mint azt első látásra hinni lehetett. A többi teherhajó érthető módon igyekezett minél gyorsabban minél távolabb kerülni tőlük.

Luke ismét a csatacirkálóra koncentrált, és a homlokát ráncolta. Miután eldöntötte, hogy nem használja ki az Erő minden lehetőségét a kalózok ellen, elméjének zavarodottsága és feszültsége mintha teljesen eltűnt volna.

És most, a beállt csendben valami különös dolgot érzékelt a nagy hajón. Olyan idegenséget, amellyel már régóta nem találkozott…

Artu figyelmeztetően felcsipogott.

– Igaz – hessegette el magától Luke az érzést. A két Corsair sebesen közeledett, a vezért jobbról és kissé hátulról biztosította a kísérője. – A terv a következő – mondta Luke a droidnak. – Ha jelt adok, adj minden energiát az elülső jobb oldali hajtóműre és a két bal oldali fékezőrakétára! Négy másodperc múlva kapcsold ki a rakétákat, és minden hajtóművet állíts fél gőzre! Megértetted?

A droid igenlően füttyögött. Luke a protontorpedók indítóbillentyűjére helyezte a hüvelykujjait, s a felé száguldó Corsairokat figyelve kinyúlt az Erővel, hogy megérintse a két pilóta elméjét. Nem azért, hogy az uralma alá vonja, vagy befolyásolja őket, hanem egyszerűen csak látni akarta a gondolkodásuk mintázatát. Tartotta az addigi pályáját és várt…

– Most! – kiáltotta Artunak.

A droid csipogását elnyomta a hajtómű hirtelen robaja; egy pillanattal később az X-szárnyú vadul pörögni kezdett a tömegközéppontja körül. Luke félig lehunyta a szemét és hagyta, hogy az Erő vezesse a kezét a lövéseknél…

És aztán ismét belepréselődött az ülésébe, ahogy az X-szárnyú nehézkesen abbahagyva a pörgést újra pályára állt. Luke a rátörő szédüléstől kissé pislogva nézett körül a Corsairok után.

A trükk bejött. A két kalóz valószínűleg észre sem vette a feléjük száguldó protontorpedókat, annyira lekötötte őket a Gandder-pörgés látványa, miközben próbálták meghatározni, hogy vajon merre fog kijönni belőle.

– Luke? – hallatszott Han hangja a komból. – Úgy néz ki, visszavonulnak.

Luke szigorúan megzabolázta lázadozó belső fülét, és ismét megfordította az X-szárnyút. A csatacirkáló a mélyűr felé húzott, s a két naszád szorosan követte. Az egyiken komoly sérüléseket vett észre.

– Artu, kárfelmérést kérek! – kapcsolta át Luke a komját az Új Köztársaság egyik hivatalos frekvenciájára. – Szállítóhajók, itt az AA-589 jelű X-szárnyú az Új Köztársaság fennhatósága alól. Mi a helyzet odaát?

– Sokkal jobb, mint pár perce – jött azonnal a válasz. – Köszönet a segítségért, X-szárnyú. Szüksége van önnek vagy a barátjának segítségre?

A számítógép képernyőjén megjelent Artu kárfelmérése.

– Én rendben vagyok – mondta Luke. – Han?

– Itt sincs semmi gond – felelte Han. – Szívesen lekísérjük magukat, ha akarják.

– Jól hangzik – válaszolta a szállítóhajó kapitánya. – Még egyszer köszönünk mindent.

A szállítóhajók visszafordultak az Iphigin felé. Luke ráállította a vektorukra az X-szárnyút, és visszakapcsolt a privát csatornára.

– Mint a régi szép időkben – mondta savanyúan Hannak.

– Aha. – Han hangja távolinak tűnt. – Láttál valamiféle felségjelzést vagy azonosítót azokon a hajókon?

– A Corsairokon semmit – felelte Luke. – A többihez nem jutottam elég közel, hogy lássam. Miért? Arra gondolsz, hogy talán nem kalózok voltak?

– Ó, de, kalózok voltak. A gond csak az, hogy a legtöbb kalóz imádja tűzgolyókkal meg karmokkal telemázolni a hajóját. Így próbálják megrémíteni az áldozatukat, hogy harc nélkül adja meg magát. Általában csak akkor maradnak csupaszok, ha valaki másnak dolgoznak.

Luke kinézett a pilótafülke ablakán a normális forgalmi rendbe lassan, óvatosan visszatérő teherhajók fényeire. Száz és száz egzotikus szállítmány, száz és száz különböző világról… a kalózok mégis az Új Köztársaság két szállítóhajójára csaptak le.

– Akkor a Birodalom bérelte fel őket – jelentette ki.

– Azt hiszem, helyes a tipp – értett egyet Han komoran. – Kíváncsi lennék, melyik banda volt.

– Vagy hogy honnan szerzi rájuk a pénzt a Birodalom – mondta Luke lassan. Kinyúlt az Erővel, és visszahozta a csatacirkálóval kapcsolatos különös érzés emlékét. – Emlékszem, mit mondott Leia, mennyibe kerül felbérelni egy kalózbandát. Még annak idején, mikor a Szövetség fogadta fel őket a Birodalom ellen. Hát nem olcsók.

– A jók nem is! – horkant fel Han. – Nem mintha ez a bagázs valami nagy durranás lett volna.

– Nem is tudom – felelte Luke, teljes figyelmét az emléknek szentelve. Igen, érezte már korábban is…

És egyszerre minden a helyére kattant.

– Lehet, hogy tévedek, Han – kezdte óvatosan –, de szerintem egy csapatnyi klón volt annak a csatacirkálónak a fedélzetén.

A kom egy hosszú pillanatig hallgatott.

– Biztos vagy benne?

– Ugyanazt éreztem, mint amikor Thrawn főadmirális klónjaival fogócskáztunk a Katanán.

Han gondterhelten füttyentett egyet.

– Ez szörnyű! Kíváncsi lennék, hol rejtegette a Birodalom a klónokat az elmúlt tíz évben. Azt hittem, már mindet ránk eresztették.

– Én is azt hittem – helyeselt Luke. – Talán beindítottak egy új klónüzemet.

– Na, ez aztán vidám gondolat – morogta Han. – Figyelj, egyszerre csak egy válsággal foglalkozzunk! Ha itt végeztünk, ráeresztjük a titkosszolgálatot a klónokra.

– Nekem valahogy az a benyomásom, hogy a titkosszolgálat nem túl sikeres ezeknek a kalózbandáknak a felkutatásában.

– Hát nem az – ismerte el Han. – Mint ahogy a Független Kereskedők sem.

– Úgy tűnik, olyasvalakire van szükségünk, akinek jobbak a kapcsolatai a peremvidéken. – Luke tétovázott. – Például Talon Karrdéra.

A vonal másik végén egy pillanatra csend támadt.

– Nem úgy mondtad, mint aki komolyan gondolja – vélte Han. – Mi a gond?

– Semmi, tényleg semmi. – Luke azt kívánta, bárcsak csendben maradt volna. – Csak éppen… mindegy, hagyjuk.

– Hadd találjam ki! Mara? Luke elfintorodott.

– Semmi, Han. Hagyjuk, oké?

– Persze – nyugtatta meg Han. – Semmi gond. Amint itt végeztünk, visszamehetsz a Yavinra, és elfelejtheted az egészet. Majd Csubi és én felvesszük a kapcsolatot Karrdéval. Rendben lesz így?

– Igen – bólintott Luke. – Kösz.

– Nincs mit. Menjünk, beszéljünk még egyszer a diamalákkal. Hátha megváltozott a véleményük az Új Köztársaság nyújtotta védelemről.

– Megpróbálhatjuk. – Luke ismét tétovázott. – Han, mi bajuk van velem a diamaláknak? Tudnom kell.

Pár másodpercre csend támadt.

– Nos, röviden… nem bíznak benned.

– Miért?

– Mert túl nagy a hatalmad. Legalábbis szerintük. Úgy vélik, hogy azok a jedik, akiknek akkora hatalmuk van, mint neked, óhatatlanul a sötét oldalon végzik.

Luke gyomrába kellemetlen érzés fészkelte be magát.

– Szerinted igazuk van? – kérdezte.

– Hé, Luke, én semmit sem tudok az egészről! – tiltakozott másik. – Láttalak már néhány elég vad dolgot művelni, és el kell ismernem, hogy ez néha aggaszt egy kicsit. De ha te azt mondod, hogy uralod a helyzetet, akkor az elég nekem. Az biztos, hogy most nem voltál túl feltűnő.

– Nem, tényleg nem – ismerte el Luke egy kicsit védekezően. Hannak igaza volt; régebben tényleg látványosabban intézte az ügyeit. Ami azt illeti, elég sokszor.

De csak ha nem volt más választása, és mindig valami nagy, nemes cél érdekében. Az Erő feletti hatalma többször megmentette már az életét, mint ahogy a Hanét is, és még számtalan más emberét. Egyik esetben sem volt más választása.

És mégis…

Luke kinézett az ablakon a távoli csillagokra. És mégis, ott volt Obi-van Kenobi, első mestere. Egy hatalmas jedi, aki inkább hagyta magát levágni az első Halálcsillagon, mint hogy egyetlen kézmozdulattal elsöpörje Darth Vadert és a rohamosztagosokat.

Vagy ott volt Yoda, akinél jobban valószínűleg soha senki nem értette az Erő természetét. Ha Luke saját tudásszintje jelentett egyáltalán valamit, akkor Yoda egymagában legyőzhette volna a Császárt. Mégis inkább Luke-ra és a Lázadók Szövetségére hagyta ezt a feladatot.

És ott volt Callista. A nő, akit szeretett… s aki elmenekült előle, mert a hatalma valahogy megrémítette.

– Figyelj, Luke, lehet, hogy az egész nem is olyan komoly! – hatolt be Han hangja a gondolataiba. – Tudod, milyen furán működik néha az idegen fajok gondolkodása.

– Igen – morogta Luke. A dolog azonban nem olyasmi volt, amit egyszerűen elhessegethetett magától. Tanulmányoznia kellett a kérdést, meditálnia kellett rajta, meg kellett beszélnie a családjával és a legközelebbi barátaival. Megremegett, a nevető Császár rémisztő látomása futott át az agyán. És minél hamarabb, annál jobb. De ahogy Han mondta, egyszerre csak egy válság. Felhúzta az X-szárnyú orrát, és elfoglalva helyét a szállítóhajók mellett, a bolygó felé vette az irányt.