Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

16. FEJEZET

 

– Nos, tábornok – dőlt hátra a székében Pellaeon admirális, miközben elfogadta a felé nyújtott kis pohárnyi kareasi konyakot –, hogy állnak a dolgok a Yaga Minoron?

– Nagyjából úgy, mint mindig, admirális – felelte Hestiv tábornok az irodája ablakának közepében látható távoli bolygó felé intve. Töltött magának is egy kis konyakot, és helyet foglalt adatkártyákkal zsúfolt íróasztala mögött. – Nagyon csendesen.

– Úgy hallottam, valami zavargás tört ki nemrég a yagai populáció bizonyos köreiben – ráncolta a homlokát Pellaeon.

– Jelentéktelen eset – legyintett Hestiv. – Sőt, mivel a népesség túlnyomó többsége teljesen lojális, gyakorlatilag ők gondoskodtak az elégedetlenkedőkről. Általában csak azért kell felemelnünk az ujjunkat, hogy megvédjük a lázongókat a túlbuzgó lojálisoktól.

– S ennek köszönhetően morális szempontból magasabb pozícióba kerüljenek.

– Pontosan – bólintott Hestiv. – Üdítő változás a rólunk az idegenek körében kialakult megszokott kép után.

– Igen – hümmögte Pellaeon, belekortyolva az italába. – Kár, hogy a Császár nem fordított nagyobb figyelmet húsz évvel ezelőtt az ilyen jellegű propagandára.

– Kár, hogy valaki, akit nem vakított el annyira a hatalom, nem taszította le a trónról akkor, amikor még volt időnk – vágott vissza Hestiv keserű éllel a hangjában. – Több száz hozzáértő tisztviselő és tiszt lett volna, akik össze tudták volna tartani a Birodalmat.

Pellaeonnak a torkán akadt a korty.

– Egy volt – mondta halkan.

– Igen – rándult meg Hestiv szája. – Thrawn főadmirális. Mindig is sajnáltam, hogy sohasem nyílt alkalmam személyesen is megismerni.

A két férfi egy pillanatig némán ült. Aztán Hestiv megköszörülte a torkát.

– De nem hiszem, hogy a „mi lett volna, ha” esetek felsorolásával sokra mennénk – sóhajtott fel. – Az volt a múlt, ez itt a jelen; és feltételezem, admirális, hogy ön a jövőről akar tárgyalni.

Pellaeon ismét belekortyolt az italába.

– Igen – bólintott, feszülten figyelve a másik arcát. – Nyersen fogalmazva, az Új Köztársaság elleni háborúnak vége, és mi vesztettünk. Katonaként az a szakmai véleményem, hogy itt az ideje a békéről tárgyalni.

– Úgy érti, a megadásról – feszültek meg az izmok Hestiv szemei körül.

– Tárgyalni fogunk a feltételekről – tért ki az egyenes válasz elől Pellaeon. – Ha jó munkát végzek, valószínűleg megtarthatjuk azt, ami most a miénk.

– Nem mintha az túl sok lenne! – horkant fel Hestiv.

– Még mindig több mint ezer rendszer a miénk – emlékeztette Pellaeon szelíden. – Inkább hagyná, hogy az Új Köztársaság tovább apassza ezt a számot, amíg végre be nem látjuk az elkerülhetetlent?

– Az Új Köztársaság pillanatnyilag nincs abban a helyzetben, hogy túl sokat apaszthasson rajta – vélte Hestiv. – Én úgy látom, hogy egymás torkának készülnek nekiesni, nem pedig a miénknek.

– Természetesen vannak problémáik – ismerte el Pellaeon. – De ha arra számít, hogy a Caamas vagy bármi más miatt általános polgárháború tör ki, akkor szerintem túlságosan elrugaszkodik a valóságtól.

– Elnézését kérem, admirális, de ezt tiszteletteljesen vitatom! – mondta Hestiv. – Különösen, ha mi magunk is okosan nyomást gyakorolunk a megfelelő helyeken.

Pellaeon elnyomott magában egy sóhajt. Még egy érv, amit újra és újra a fejéhez vágtak az útja során.

– Tehát ön inkább elősegítené az önpusztításukat – állapította meg. – Szükség esetén kiürítené a hajógyárait; kivonná a teljes legénységet és az összes nyersanyagot az Ubiqtorate bázisról. Röviden, teljesen védtelenül hagyná ezt a rendszert.

– Ha ilyen messzire kellene elmennem, igen – vállalta föl Hestiv. – Ez egy katonai bázis, admirális. Elméletileg így kellene felhasználni az erőforrásait.

– Elismerem – bólintott Pellaeon. – És mire számít, mi történne, ha rájönnének, hogy ellenük indulunk?

– Nem kell rájönniük – vitatkozott Hestiv. – Nem feltétlenül kell csillagrombolókat, TIE-vadászokat vagy bármi más, magától értetődően birodalmi felszerelést használnunk.

– Nem – rázta meg a fejét Pellaeon. – Egy darabig talán fenn tudnánk tartani a látszatot, sőt talán elég sokáig is. De a végén rájönnének. És akkor ismét egyesülnének, legalábbis addig, amíg elpusztítanak minket.

Hestiv kinézett az ablakon a távolban lebegő kékeszöld gömbre.

– Úgy legalább harcolva pusztulnánk el – mondta, láthatóan erőlködve. – Az ön megoldása… a megadásban nincs becsület, admirális.

– Abban sincs, ha a semmiért életeket pocsékolunk el – vágott vissza Pellaeon.

– Tudom – mosolyodott el szárazon Hestiv. – De ha meghalok, akkor legalább nem kell együtt élnem a szégyennel.

– Jó néhányan vannak a Flottánál, akik ezt nemes hozzáállásnak tartanák – mondta Pellaeon. – Én személy szerint ostobaságnak tartom. Ha elpusztítanának minket… ha mindannyian meghalnánk… akkor velünk halnának az Új Rend ideái is. Ha azonban kivárjuk, amíg az Új Köztársaság elpusztítja magát, akkor újra felemelkedhetünk. A galaxis akkor talán már kész lesz elfogadni minket.

– Talán – fintorodott el Hestiv.

– Nem szégyen meghátrálni egy vesztes helyzetben, tábornok – mondta Pellaeon halkan. – Nem egyszer láttam, amint Thrawn főadmirális nyíltan, a szégyenkezés legkisebb jele nélkül megtette, hogy megmentse az embereit és a hajóit. Amit én javaslok, az nem több és nem kevesebb ennél.

Hestiv nyugtalanul forgatta kezében a poharát.

– Feltételezem, beszélt már a moffokkal a dologról.

– Igen – ismerte el Pellaeon. – Végül beleegyeztek.

– Gondolom, vonakodva.

– Egyikünk sem lelkesedik különösebben az ötletért – vont vállat Pellaeon. – Egyszerűen csak elismerjük, hogy meg kell tennünk.

Hestiv vett egy mély lélegzetet, majd lassan kifújta.

– Azt hiszem, igaza van. De azt kívánom, bár ne lenne! – Felemelte a poharát, és egyetlen korttyal eltüntette a tartalmát. – Rendben van, admirális. Megkapja a támogatásomat… gondolom, valójában ezért jött a Yaga Minorra. Tehetek még valamit önért?

– Ami azt illeti, igen – húzott elő egy adatkártyát a zsebéből Pellaeon. – Először is, szeretném, ha átfuttatná ezeket a neveket az Ubiqtorate bázis számítógépes rendszerén.

– Természetesen – csúsztatta be az adatkártyát a helyére Hestiv. – Van esetleg valami konkrétum, amit keres?

– Eredeti információt – közölte vele Pellaeon. – Ezek az emberek gyanúm szerint homályos üzleti kapcsolatban állnak Disra moffal, a kapcsolatot magát azonban még nem sikerült felgöngyölítenünk.

– Disra pedig nem engedné, hogy belenézzen a bastioni archívumba? – vetette fel Hestiv egy száraz mosoly kíséretében.

– Biztos vagyok benne, hogy megengedné – felelte Pellaeon. – Csak éppen nem hiszem, hogy megbízhatnék abban, amit ott találok.

– Nos, ezekben megbízhat – nyugtatta meg Hestiv, miközben begépelte a parancsokat. – Senki sem férhet hozzá a feljegyzésekhez megfelelő, kétszeresen ellenőrzött jogosultság nélkül.

Az az őrnagy az Obliteratorról… Tierce… valószínűleg ő is rájött erre, mikor megpróbált…

– Tierce őrnagy? – vágott a szavába Pellaeon. – Grodin Tierce őrnagy?

– Igen, igen, ő az – ráncolta a homlokát Hestiv. – Trazzen kapitány küldte, de mivel nem tudtunk kapcsolatba lépni az Obliteratorral a jogosultságát illetően, nem engedtük be a rendszerbe. Miért, valami baj van?

– Igen – csikorogta Pellaeon. – Tierce őrnagy nem az Obliteratoron szolgál. Ő Disra moff szárnysegédje.

– Nahát, nahát – merevedett meg Hestiv arca.

– Meg lehet tudni valahogy, melyik állományhoz nyúlt hozzá? – intett Pellaeon a terminál felé.

– Most mondtam, hogy nem jutott be.

– Ó, dehogynem! – mondta Pellaeon sötéten. – Egy terminálon át, mikor senki sem látta, vagy talán hozott magával egyet, és rácsatlakozott valahol a rendszerre. De szinte biztos, hogy nem ment el dolgavégezetlenül.

– Természetesen igaza van – gépelt vadul Hestiv. – Azonnal ellenőrzést rendelek el. Amíg az tart, nézzük még egyszer, nem bukkan-e fel valahol az azonosítója.

A vizsgálódás majdnem egy teljes óráig tartott, és a végén pontosan azt találták, amit Pellaeon gyanított, hogy találni fognak. Semmit.

– Ennek nincs semmi értelme – morogta Hestiv a képernyőre meredve. – Tudjuk, hogy itt járt és valószínűleg nemcsak az egészsége miatt utazott ide. Azonban semmi nyoma annak, hogy bejutott volna vagy hozzápiszkált volna valamihez. De akkor mi a fenét csinált?

– Minden állományt ellenőriztek? – kérdezte Pellaeon megfordítva a képernyőt, és végigfutva a listán.

– Természetesen – felelte egy kicsit sértődötten Hestiv. – Mindent, a legalapvetőbb beszerzési listáktól kezdve egészen a…

– Nem – meredt a képernyőre Pellaeon, miközben hirtelen végigfutott a hátán a hideg. – Nem ellenőriztek mindent. Nem is ellenőrizhettek.

– Már megbocsásson, admirális…

– Ugyanis vannak állományok, amelyekhez nem férhetnek hozzá – vágott a szavába Pellaeon, lefelé görgetve a listát. – Nevezetesen a Különleges Iratok szekciójához.

– Ezt nem mondhatja komolyan – vonta föl a szemöldökét Hestiv. – Hogy férhetett volna hozzá egy egyszerű őrnagy a Császár saját feljegyzéseihez?

– Tudom, hogy hihetetlenül hangzik – ismerte el Pellaeon. – De már minden más lehetőséget kizártunk.

– De egy őrnagy?

– Egy nagyon is agyafúrt moff szárnysegédje – emlékeztette Pellaeon a tábornokot. – Nem zárnám ki a lehetőséget, hogy Disrának valahogyan sikerült hozzáférnie a Különleges Iratokhoz. Sőt figyelembe véve becsvágyát és az etika iránti érzékének teljes hiányát, meglepne, ha nem tette volna meg.

– Még mindig nem tudom elhinni – mondta Hestiv súlyosan. – De ahogy ön is említette, minden más lehetőséget kizártunk. Gondolom – vonta föl az egyik szemöldökét –, ön nem fér hozzá ezekhez a feljegyzésekhez, hogy ellenőrizze az elméletét?

Pellaeon megrázta a fejét.

– A kódok és az eljárások sokkal hamarabb eltűntek, mint ahogy a ranglétrán feljebb jutva jogosult lettem volna rájuk.

– Kár! – sóhajtott fel Hestiv. – Ha nem tudunk bejutni, akkor sohasem jövünk rá, mit csinált itt az őrnagy.

– Ez a nagy kérdés, igaz? – dörzsölte meg az állat Pellaeon gondterhelten. – Nem valószínű, hogy keresett volna valamit… a bastioni archívum ennek a pontos másolata. Amiből az következik, hogy betenni, megváltoztatni vagy törölni akart valamit.

Hestiv magában mormogott.

– Vagyis az ön által vizsgált nevek sokkal régebbi kapcsolatban állnak a Birodalommal, mint hitte.

– Lehet – ismerte el Pellaeon komoran, ahogy újabb kellemetlen gondolat jutott az eszébe. – De van még egy lehetőség. Ha szeretném megtudni a Caamast elpusztító támadás részleteit, hol kellene keresnem?

Hestiv alig észrevehetően vállat vont.

– Lennie kell másolatoknak az akkori és későbbi újsághírekről és hivatalos jelentésekről.

– És ha Palpatine-nek valóban benne volt a keze, ahogy a mendemondák tartják?

– Minden ilyesmi a Különleges Iratok között lenne, nem? – fújta ki a levegőt hangosan Hestiv. – Gondolja, hogy ezt kereste Tierce?

– Ezt és esetleg Disra kapcsolatainak a listáját – bólintott Pellaeon. – Ha már úgyis bejutott, miért ne intézte volna el mind a két ügyet?

– Tényleg, miért is ne? – dobolt elgondolkodva az asztalon az ujjaival Hestiv. – A kérdés csak az, mit akarhat Disra a caamasi állományokkal?

– Akármit is, kétlem, hogy az Disra gyarapodásán kívül alapvetően bármi mást is szolgálna – jegyezte meg keserűen Pellaeon. – És már csak emiatt is tudni akarom, mi az. Azt hiszem, tábornok, csendesen el kell kezdenünk keresni valakit, aki hozzáfér ezekhez az állományokhoz.

– Azonnal elkezdem a kutatást – ígérte Hestiv. – Hol érhetem el, ha sikerrel járok?

– Egy darabig nem leszek elérhető – állt fel Pellaeon. – Majd értesítem, ha visszatértem. Köszönöm a segítségét.

– Bármikor, admirális – felelte Hestiv. – És sok szerencsét… mindenhez.

És végre eljött az idő, gondolta Pellaeon, miközben végigment a Hestiv irodájától a hangárhoz vezető folyosón. A Yaga Minor-i hajógyár volt az utolsó állomás a Birodalom megmaradt védelmi eszközeit végiglátogató körútja során. Minden támogatást begyűjtött a főtisztektől, amit csak begyűjthetett.

Eljött az ideje, hogy útnak induljon a Pesitiin felé.

Elfintorodott. Már három hete. Három hete, hogy Vermel ezredesnek meg kellett volna érkeznie a Morishimhez, hogy felvegye a kapcsolatot Bel Iblis tábornokkal. Három hete, hogy ő és a rábízott koréliai korvett nyom nélkül eltűnt. Egyre elkerülhetetlenebbnek tűnt az a következtetés, hogy útközben elfogták – vagy kalózok, vagy túlbuzgó köztársasági erők, vagy áruló birodalmiak.

Vermel jó tiszt volt, mi több, jó barát. Pellaeon gyászolni fogja az elvesztését, és hiányolni a szolgálatait. Pillanatnyilag azonban az volt a kritikus kérdés, hogy át tudta-e adni a rábízott üzenetet, mielőtt elfogták.

Ezt sehonnan sem tudhatta meg. El kell mennie a Pesitiinre, és várnia, hogy Bel Iblis ugyanezt teszi-e.

És ha nem… nos, ezzel majd ráér akkor foglalkozni, ha és amikor szükségessé válik.