Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

11. FEJEZET

 

Az ajtó félrecsúszott, és Karrde belépett a Wild Karrde hídjára.

– Jó napot, uraim! – üdvözölte a legénységet. – Hogy haladunk?

– Remekül, főnök – felelte Dankin félig hátrafordulva a kormányosállásból. – Pár perc múlva megérkezünk a Nosken rendszerbe.

– Remek – lépett beljebb Karrde, szemét végigfuttatva a többi harcállásponton…

És a szemöldökét ráncolva megtorpant.

– Te mit csinálsz itt fent, Hsishi? – kérdezte az érzékelők konzolja előtt ülő fiatal togori nősténytől.

A nőstény szembefordult fele. [Dankin kért meg rá, hogy kezeljem ezt a konzolt,] felelte. Nyávogó, doromboló hangja ugyanazt a macskaszerű benyomást keltette, mint egész megjelenése. [Azt mondta, itt az ideje, hogy a hídon is szert tegyek némi tapasztalatra.]

Karrde rápillantott Dankinra, aki elmélyülten tanulmányozta a műszereit, de Karrde még csak az arcélét látva is észrevette visszafojtott jókedvét.

– Igen, szerintem is így van – nézett körül ismét a hídon. A másodpilóta ülésében Odonnl ugyanolyan arcot vágott, mint Dankin. Akárcsak Pormfil a hajtóművek monitoránál, bár az ő keresti arcát nehezebb volt kifürkészni. Még Chin is, aki pedig meglehetősen nagypapásan viselkedett mostanában az újoncokkal, keményen igyekezett magába fojtani egy mosolyt.

– Végeztél mostanában teljes rendszerellenőrzést a standard értékekhez képest? – fordult vissza Hsishihez.

A togori sárga szemei mintha egy kicsit elfelhősödtek volna. [Nem, főnök,] válaszolta. [De azonnal megcsinálom, ha gondolod.]

– Kérlek! – biccentett Karrde. – A standard értékeket tartalmazó adatkártyát megtalálod a számítógépteremben.

[Engedelmeskedem,] szólt Hsishi felemelve karcsú testét az üléséből. Végigment a hídon, s közben a körmei halkan kopogtak a padló fémborításán.

– Rendben, uraim – kezdte Karrde szelíden, mikor az ajtó becsukódott a togori mögött. – Kitalálhatom, mi folyik itt?

– Ó, semmiség az egész, főnök – felelte Dankin, nem túl meggyőzően játszva az ártatlan szerepét. – Hsishi még nem látta Terrik hajóját. Gondoltam, innen lesz a legjobb a kilátás, mikor kilépünk a hipertérből.

– Aha – hümmögte Karrde. – És persze arra is kíváncsi voltál, mekkorát ugrik majd, ha meglátja.

– Nos… egy kicsit, talán – ismerte el Dankin.

– Úgy gondoltuk, ez lenne a teljes beavatása a legénység tagjai közé – tette hozzá Odonnl segítőkészen.

– Értem – nézett végig Karrde a most már nyíltan vigyorgó legénységen. – Feltételezem, egyikőtöknek sem jutott eszébe, hogy milyen veszélyes lehet így megijeszteni egy togorit?

– Ugyan már, kapitány, hiszen csak egy ártatlan tréfáról van szó – mondta Odonnl. – Mara mindig megengedi, mikor ő van a hídon.

– Egyébként is, kaptány, ez egy régi hagyomány – szólt közbe Chin is. – Biztos vagyok benne, hogy Billey emberei is kitaláltak valami ilyesmit, mikor csatlakoztál hozzájuk.

– Billey emberei egyáltalán nem voltak ilyen találékonyak – közölte Karrde szárazon. – Ami pedig Marát illeti, mentségére szóljon, hogy az Erő segítségével akarja tanulmányozni, hogyan viselkednek a legénység tagjai stresszhelyzetben.

– Ez elég jó indoknak tűnik – vélte Dankin. – Jobb, ha itt tesszük próbára őket, mint egy éles helyzetben.

– Ez természetesen csak önigazolás akar lenni – mutatott rá Karrde.

– Valószínűleg – értett egyet Dankin pofátlanul. – Na, főnök, hadd mókázzunk már egy kicsit! Annyira halott itt minden mostanában.

– Az biztos, hogy egy feldühödött togori meg fogja törni az egyhangúságot – csóválta meg a fejét Karrde. De a tréfát félretéve, igaza volt az embereinek. Ha Hsishi a Wild Karrde legénységének tagja akart maradni, akkor tudniuk kell, hogyan reagál vészhelyzetben. – Rendben, egyétek meg, amit főztetek! Én majd onnan figyelek.

Belépett Chin konzolja mögé, ahonnan jól láthatta Hsishi posztját. Az ajtó közben kinyílt, és visszatért a togori. [Itt van az adatkártya, főnök,] jelentette Karrdénak.

– Jó – bólintott Karrde egy gyors pillantást vetve a címkére. Hsishi már egész jól beszélte a Basicet, de az olvasással még akadtak gondjai. – Eredj, állítsd be a műszereket!

[Engedelmeskedem.] A togori leült a helyére, és karmos ujjaival finoman elkezdte nyomogatni a billentyűket.

– Megérkeztünk – jelentette be Dankin. – Fénysebesség alatti hajtóműveket készenlétbe.

Megmarkolta és hátrahúzta a fogantyúkat. Az elmosódott égbolt előbb csíkossá vált, majd a csíkok csillagokká rövidültek…

És épp előttük, a sötétségben ott lebegett egy birodalmi csillagromboló.

Hsishi félig felemelkedett az üléséből. Valamit sziszegett az anyanyelvén, amit Karrde képtelen volt kihámozni. A togori szája tágra nyílt, agyarai fehéren csillogtak a híd lámpáinak sápadt fényében. A szőre teljesen felborzolódott, legalább másfélszer nagyobbnak mutatva normális termeténél. Sárga szemében őrült láng lobogott.

– Csillagromboló közvetlenül előttünk! – kiáltotta Dankin, mintha nem vették volna észre egyébként is. – Távolság két kilométer!

– A turbólézerütegek felénk fordulnak – tette hozzá Odonnl. – Pormfil?

– Hajtóművek maximális teljesítményen – felelte a keresti. Nyolc orrlyuka ritmikusan lüktetett.

– Üzenet érkezett, kaptány – jelentette Chin.

– Nyugtázni – vetette oda Karrde feszülten figyelve Hsishit. A togori nem mozdult, csak félig álló helyzetben bámult a sötét hajótestre és a rajta villogó fényekre. – Mi a helyzet a vonósugarakkal?

Egy fél másodpercre a híd legénysége egy emberként tartotta vissza a lélegzetét. Aztán Hsishi egy halk szisszenés kíséretében visszazöttyent az ülésébe, és a konzolja billentyűit kezdte nyomogatni. [Egyetlen vonósugarat sem aktiváltak,] nyávogta. [A turbólézerütegek…]

Felborzolódott szőre mintha lejjebb lapult volna egy kicsit, miközben tovább dolgozott. [Nincs bennük energia,] közölte kissé zavartan. [Nem. Energiát észlelek…]

Összehúzott szemmel fordult Karrde felé. [Csak három működő turbólézerütegük van,] mondta. [Csak három.]

– Jó – bólintott Karrde nyugodtan. – Ez azt jelenti, hogy a megfelelő helyen járunk. Ezt mindig jó tudni. Chin?

– A tulajdonos vár, kaptány – vigyorgott most már szélesen Chin, miközben bekapcsolta a komot. – Beszélni szeretne veled.

– Köszönöm – felelte Karrde. – Hello, Booster. Hogy vagy?

– Soha jobban, te vén kalóz! – harsant fel Booster Terrik vidám hangja a híd hangszóróiban. – Légy üdvözölve az Errant Venture-ön. Veszel is valamit, vagy csak egy új emberedet törtétek be?

Hsishi halkan felszisszent, karmai szelíden végigszántották a konzolját. De nem szólt egy szót sem.

– Vásárolni jöttünk – válaszolta Karrde. – Főleg információt.

– Nahát, tényleg? – kérdezte Booster olyan hangon, hogy Karrde szinte látta, amint összedörzsöli a kezét. – Lám, lám. Határozottan jó napom van. Leszállsz a Wild Karrdéval, vagy küldjék érted egy siklót?

– Inkább leszállnánk, ha van elég helyed – mondta Karrde. – Engem ugyan nem érdekel most a hardver, de az embereim biztos szívesen körülnéznének.

– Hát akkor gyertek! – biztatta Booster vidáman. – A Kereskedők Utcája nyitva áll és kész az üzletre, akárcsak a többi kis butikunk is. Induljatok el… mondjuk… a tizenötös hangár felé! Majd odaküldök valakit, hogy kísérjen fel a hídra, ha szélnek eresztetted az embereidet. Ja, ne feledd el emlékeztetni őket, hogy a Kereskedők Utcájában csak készpénzt fogadnak el!

– Természetesen – mosolyodott el Karrde. – Akkor hamarosan találkozunk.

Odaintett Chinnek, mire az kikapcsolta a komot.

– Indulás, Dankin! – szólt rá a kormányosra. – Ugye tudod, hogy kell leszállni egy hangárban?

– Nem lesz gond – biztosította Dankin a konzolja felé fordulva. Hsishi felállt a műszerei elől és odaállt Karrde elé. [Akkor ez csak egy tréfa volt, kapitány?] kérdezte. A hangja és az arckifejezése merev volt, semmit sem árulva el abból, hogy mit gondol. [Nem szeretem, ha bolondot csinálnak belőlem.]

– Senki sem tart bolondnak – nyugtatta meg Karrde. – Egyszerűen csak rémültnek tűntél, de aztán rögtön visszatértél a kijelölt feladatodhoz.

A togori vetett egy futó pillantást a többiekre. [Az emberek szeretik a bolondját járatni másokkal,] mondta némi kihívó éllel a hangjában.

– Igen, az emberek valóban szeretnek tréfálkozni – ismerte el Karrde. – Ennek a gyakorlatnak azonban nem a humor volt az elsődleges célja.

Hsishi bundája már kezdett ismét felborzolódni. Most lassan ismét kisimult. [Látni akarta, hogy ijedtemben elrohanok-e.]

– Vagy pánikba esel-e, vagy lefagysz-e – bólintott Karrde. – Ha bármi ilyesmi történt volna…

[Kivégeztek volna?]

Karrde megrázta a fejét.

– Én nem végeztetem ki az embereimet, Hsishi. Hacsak súlyos bűnt nem követnek el ellenem vagy a szervezet ellen. Nem, egyszerűen csak áthelyeztelek volna egy másik posztra, ahol kevesebb stressznek lennél kitéve. Talán információgyűjtőnek, vagy valamelyik árnyékvállalkozásom élére.

[Nem szeretnék ilyen posztra kerülni,] lapította le Hsishi a fülét.

– Ezt örömmel hallom – mosolyodott el Karrde –, mert őszintén mondom: elpocsékolnánk a képességeidet. A Wild Karrdén vagy valamelyik másik hajómon sokkal nagyobb hasznodat vennénk.

A togori elgondolkodott. [Szeretnék itt maradni, ha lehetséges.]

– Azt hiszem, jó esélyed van rá – mondta Karrde. – Később majd még beszélünk róla. Az adatkártyát – intett a konzol felé – visszaviheted a számítógépterembe. Az ellenőrzést majd csak akkor végezzük el, ha távoztunk innen.

[Engedelmeskedem,] villantotta fel az agyarait ismét Hsishi. Karmaival finoman kivette az adatkártyát a helyéről, és kiügetett a hídról.

– Nos, uraim – lépett Karrde Hsishi megüresedett ülése mögé –, kiélvezhették a tréfájukat, és még túl is éltük. Átment a vizsgán?

– Egyértelműen – szögezte le Dankin. – Méghozzá fanfárok kíséretében, azt hiszem.

– Egyetértek – bólintott Odonnl. – Kellett neki egy másodperc, hogy összeszedje magát, de aztán rögtön a lényegre tért.

– És nem felejtette el, hogy kell használni a műszereit, mint néhányan – tette hozzá Pormfil elismerően füttyentve az orrlyukain keresztül. – Nem hiszem, hogy Elkin ilyen jól teljesített volna, mikor őt tettük próbára.

– Lehet – ismerte el Karrde. – Bár fogadni mernék, hogy Hsishi hagyott maga után valamit, amit Elkin nem.

Pormfil beleszimatolt a levegőbe.

– Az ideges izzadtság szagát? – vetette fel.

– Nem – mutatott Karrde Hsishi konzoljának a peremére. – Karomnyomokat.

A Wild Karrde rámpájának alján ismerős alak várt Karrdéra és Odonnlra.

– Ah… Karrde kapitány – hajtotta meg a fejét a formális twilek üdvözléshez Nawara Ven. – Örülök, hogy újra láthatlak.

– Én is örülök, Ven – biccentett vissza Karrde. – Remélem, jól megy a sorod!

– Csupa öröm az élet az Errant Venture fedélzetén – mosolyodott el feszülten Ven. – Gyertek! Booster a hídon vár rátok.

A twilek műlábára enyhén bicegve vezette őket a turbóliftek felé.

– Úgy láttam, elvesztettétek néhány turbólézereteket – jegyezte meg Karrde. – Az embereim csak három működőt azonosítottak, mikor megérkeztünk.

– Üzleti balszerencse, attól tartok – nyomta meg Ven a turbólift hívógombját. – Kettőt szét kellett szednünk, hogy legyen pótalkatrészünk másik háromhoz, de azt a hármat meg el kellett adnunk, hogy meg tudjuk javítani a hiperhajtóművet.

– Ha jól számolom, akkor még mindig maradt öt az eredeti tízből – mutatott rá Karrde.

– Igen – igazította meg Ven a fejnyúlványát a vállán, miközben lassan kinyílt előttük a turbólift ajtaja. – A másik kettő jelenleg javítás alatt áll.

– Aha.

Beléptek a turbóliftbe. Az ajtó bezárult és a fülke elindult.

– Ebben a részlegben csak két turbólift működik – folytatta Ven. – Megdöbbennél, ha tudnád, mennyi minden elromolhat egy csillagrombolón.

– El tudom képzelni – felelte Karrde. – Egyszer, még a Lázadás idején hallottam, hogy a Különleges Szolgálat egyik embere szerint 174000 tervezési hiba van a csillagrombolókon.

– Szerény becslés – ingatta a fejét Ven. – Booster végül feladta, és felbérelt kétszáz technikust, verpineket, hogy továbbfejlesszék néhány rendszerünket. Ez hét hónappal ezelőtt történt, és még mindig itt vannak.

– Hát igen, ez van, ha az ember egy ekkora hajót a minimálisnál is alacsonyabb létszámú legénységgel akar működtetni – nézett körül Karrde a fülkében. – Az entrópia mindig egy lépéssel előttünk jár. Gondolom, Booster nem is gondol rá, hogy eladja?

– Miért? – vigyorgott rá Ven. – Megvennéd?

– Valószínűleg rá tudna beszélni – bólintott Karrde. – Különösen akkor, ha egyébként a hajó valaki más kezébe kerülne. Nem szívesen kerülnék szembe egy huttal egy ilyenben.

– Hát, nem is tudom – mondta a twilek szárazon. – Figyelembe véve a huttok múltbeli teljesítményét, szórakoztató lenne megnézni, mihez kezdenek egy csillagrombolóval.

– Ha olyanokról lenne szó, mint Jabba, akkor nem hinném.

– Igaz – visszakozott Ven. – Mindenesetre beszámolok Booster-nek az ajánlatodról.

A turbólift fülkéje lelassult, majd egy jókora zökkenés kíséretében megállt. A kinyíló ajtók mögött feltárult a hátsó híd belseje.

– Booster elnézéseteket kéri, amiért nem személyesen fogad benneteket – intett Ven a főhídra vezető boltív felé. – Azonnal meglátjátok majd, miért nem tudott lejönni.

– Semmi gond – pillantott körbe Karrde a hátsó híd műszerein. Néhány helyen világított egy-két jelzőfény, de a konzolok nagy többségét vagy készenléti módba állították, vagy teljesen kikapcsolták. Belépett a boltív alá, visszafordult, hogy vessen még egy gyors pillantást a hátsó híd hologramemelvényére… amit láthatólag szintén kikapcsoltak.

– Talon Karrde! – harsant fel Booster hangja. – Isten hozott a fedélzeten!

Karrde befejezte a fordulót. Booster a parancsnoki terem felől igyekezett feléjük szélesre tárt karral.

Közvetlenül mögötte pedig…

– És nézd csak, kik jöttek el még ehhez az öregemberhez – folytatta Booster nagy ívben maga mögé mutatva.

– Igen, látom – bólintott Karrde maga mellé intve Odonnlt. – Odonnl, azt hiszem, nem ismered még Booster családját. Ez a bájos hölgy a lánya, Mirax, ő pedig a veje, Corran Horn parancsnok. Egykor… bocsánat, jelenleg is Wedge Antiiles tábornok híres Zsiványkommandójának a tagja.

– Ah – hümmögte Odonnl visszafogottan. – Örülök, hogy megismerhetem. Ven is ehhez a csapathoz tartozott, ugye?

– Igen, Nawara és én valaha együtt repültünk – felelte hasonló tartózkodással Corran. – Booster, azt hiszem, nem bánom, ha Karrde megtudja, hogy itt vagyunk, de…

– Nyugi, Corran – csillapította Booster, miközben előrelépett, hogy futólag megszorítsa Karrde kezét. – Karrde közvetlen beosztottjai ugyanolyan megbízhatók, mint ő maga.

– Ettől sokkal jobban érzem magam – küldött Corran egy szándékosan kétértelmű pillantást Karrde felé.

– Ne aggódj! – nyugtatta meg Karrde kézfogásra nyújtva a kezét. – Nem áruljuk el a Coruscantnak, hogy az egyik legünnepeltebb hőse kalózokkal cimborái.

– Ezért igazán hálás vagyok – fogadta el a feléje nyújtott kezet Corran. Arcán a feszültség halvány mosolyba oldódott. – Mara hogy van?

– Nagyon jól, köszöni szépen – felelte Karrde. – Ami azt illeti, bármelyik pillanatban itt lehet… ideiglenesen a Starry Ice-szal repül, és elméletileg itt kellene találkoznunk. – Tekintete most a nőre irányult. – Hello, Mirax, rég láttalak. Hol van a kicsi?

– Valin ott van lent – mosolygott Karrdéra a férjénél sokkal őszintébben Mirax, miközben a jobb oldali harcállás felé mutatott. – És hatéves… nem olyan kicsi már.

– Tényleg nem – lépett arrébb, és nézett le a harcállásba Karrde. A fiú egy párnákkal alaposan kitömött ülésen kuporgott az egyik képernyő előtt. Láthatólag tudomást sem vett a vendégekről vagy Booster embereiről, akik a többi konzol mellett beszélgettek. – Nocsak, megtanítod irányítani a hajót?

– Nem egészen – lépett mellé Mirax, és lemosolygott a fiára. – Apa átalakította az egyik vonósugárkonzolt, hogy lehessen játszani rajta. Fiam, nem akarnál köszönni?

– Ne zavard! – húzta hátra Karrde. – Talán lesz még időnk később. Még mindig zenél?

– Mint egy minokk, mikor tűzbe dugják a farkát – nyögött fel Booster. – Épp most vettem neki egy új chordokeylót… az elsőt már teljesen szétnyúzta. De komolyan, Karrde, méltányolnám, ha senkinek sem beszélnél arról, hogy Corran itt járt. Egy csendes kis találkozónak szántuk az egészet… csak néhány új köztársaságbeli tisztviselő tud róla.

– Értem – mérte végig Karrde ismét Corrant. – Egy titkos küldetés, mi? Csuklyás köpeny, kés, sötét kocsmák, izgatott sugdolózás az árnyékban rejtőző összekötőkkel – ilyesmi?

– Biztosan megérted, hogy erről nem beszélhetek – felelte Corran majdnem teljesen merev arccal.

– Természetesen – biccentett Karrde. – Ne is mondj többet! Bár… – intett a harcállás felé – nem vagyok túl nagy véleménnyel a feletteseidről, akik megengedték, hogy a családodat is magaddal hozd egy ilyen veszélyes küldetésre.

– Szó sincs semmi ilyesmiről! – tiltakozott Booster kissé bosszúsan. – Corrannak csak némi információ kell…

– Booster! – csattant fel Corran az apósára meredve. – Légy szíves, tartsd a szád!

– Talán tudok segíteni – ajánlkozott Karrde. – Nekem is megvannak a magam információforrásai. Merem állítani, némelyik jobb, mint a Boosteréi.

– Köszönöm az ajánlatot – rázta meg a fejét Corran. – De majd csak elboldogulunk valahogy.

– Nem mond hülyeséget, fiam – dörzsölte meg az arcát Booster. – Lehet, hogy jobban tennéd, ha felvázolnád előtte a helyzetet.

– Nem – makacskodott Corran. – Nem akarlak megbántani, Karrde, de ez nagyon magas szintre nyúló dolog. Nem árulhatok el semmit.

– Igen, de… – kezdte ismét Booster.

– Nem, hagyd csak! – emelte fel a kezét Karrde. – Ha a felettesei még azt sem akarták kívülállók orrára kötni, hogy ő és a családja itt vannak, akkor biztosan annak sem örülnének, ha a küldetéséről fecsegne.

– Pontosan – bólintott Corran. – Köszönöm, hogy megértesz.

– Úgyhogy, ha lehet, kölcsönveszem Boostert egypár percre, hogy megbeszéljük az én ügyemet – folytatta Karrde, miközben a belső zsebéből előhúzott egy adatkártyát. – De mielőtt még elfelejteném, Mirax, ezt a fiadnak hoztam.

– Mi ez? – vette el az adatkártyát a szemöldökét ráncolva Mirax.

– Egy ettiani hangolókártya a chordokeylóhoz – felelte kedvesen Karrde. – Ha jól tudom, az etikett szerint illik valami szerény ajándékot hozni a házigazda gyermekének.

Corran a felesége válla fölött áthajolva rámeredt az adatkártyára. Az arcára döbbent kifejezés ült ki.

– De honnan tudtad…? – Egyre keményedő tekintetét hirtelen apósára emelte. – Booster?

– Nem én voltam! – tiltakozott sietve Booster, maga elé emelve mind a két kezét. – Senkinek sem mondtam, hogy jöttök. Még a saját embereimnek sem.

– Mint említettem – mondta Karrde halkan –, az információforrásaim meglehetősen jók.

A híd egy percre elcsendesedett. Corran Boosterre nézett, aztán Miraxra, s mikor egyiküktől sem kapott segítséget, vissza Karrdéra.

– Mibe fog ez kerülni nekem? – sóhajtott fel.

– Természetesen annyiba, amennyit ér – vont vállat Karrde. – Később is megbeszélhetjük az árat.

– Ezt már hallottam – nézett Corran Boosterre.

– Ha gondolod, rábízhatod a dolgot Organa Solo tanácsosra – javasolta Karrde. – Vele eddig mindig sikerült kölcsönösen előnyös megállapodást kötnünk.

– Nem szeretek rágondolni, mennyibe kerülhettek nekünk azok a megállapodások – morogta Corran. – Rendben van. Gondolom, tudsz róla, hogy rengeteg zavargás történt mostanában a bothai vállalatok és követségek ellen.

– A caamasi irat miatt – tette hozzá Karrde.

– Pontosan. Nos, a zavargások során egyre gyakrabban tűnt fel a „Bosszú” név. Nem mint egy szó, hanem mint egy szervezet neve.

– Hallottál valamit erről? – nézett Karrde Odonnlra.

– Személy szerint nem – rázta meg a fejét Odonnl. – Rengeteg anyagot küldenek be a forrásaink, de egyszerűen nincs időm átnézni.

– Átnézzük majd őket, ha visszamentünk a Wild Karrdéra – döntötte el Karrde. – Milyen következtetésre jutott a Coruscant?

– Következtetések még nincsenek, csak kérdések – felelte Corran. – A legfontosabb az, hogy ki és mi ez a Bosszú… és hogy saját magától jött létre, vagy külső segítséggel.

– Várj, kitalálom! A Birodalom?

– Úgy mondod, mint aki nem gondolja komolyan – húzta össze a szemét Corran.

– Nem egészen – pontosított Karrde. – Úgy mondom, mint aki elég cinikusan úgy látja, hogy akármi rossz történik az Új Köztársaságban, a hivatalos álláspont azonnal a Birodalomra kezd mutogatni.

– Ez azért egy kicsit igazságtalan – tiltakozott Booster. – Különösen, ha arra gondolsz, milyen hagyománya van a Birodalomban az ilyen zavarkeltésnek.

– Nem azt mondom, hogy nincs közük a dologhoz – emelte fel a kezét Karrde. – Egyszerűen csak felhívom a figyelmet annak az automatikus feltételezésnek a veszélyére, hogy van.

– De…

– Nem, igaza van – ismerte el Corran vonakodva. – Rengetegen vannak, akik emlékeznek még rá, hogy a Birodalom pontosan ugyanezt csinálta velünk: a Lázadást okolta mindenért, majd ezzel az ürüggyel még szorosabbra vette a gyeplőt. Tulajdonképpen ezért kellett volna titokban maradni a látogatásomnak… Bel Iblis tábornok nem akarta, hogy kiszivárogjon, hogy egyáltalán eszünkbe jutott ez a lehetőség.

Karrde bólintott. Sejthette volna, hogy Bel Iblis tette ezt a ratitani bogarat a Corran fülébe. Az Új Köztársaság vezetőinek egy részétől eltérően Bel Iblis tudta, hogyan kell rajta tartani a szemét a céljain. És szükség esetén figyelmen kívül tudta hagyni azoknak az embereknek a hiányosságait, akikkel meg kellett állapodnia, hogy elérje azt a célt.

– Értem – mondta. – Átnézzük az adatainkat; ha nem találunk semmit, akkor elkezdünk csendesen puhatolózni, és majd meglátjuk, mit találunk.

– Ez jól hangzik – jelentette ki Booster. – És ha már kívánságlistákkal üzletelünk, te is akartál tőlem valami információt, igaz?

– Két egyszerű kérdésről van szó – kezdte Karrde. – Először is: közös barátunk, Luke Skywalker a Cavrilhu kalózok után kutat. Van valami ötleted, hogy melyik kő alá bújhattak?

– Tudom, hogy van egy bázisuk az Amorrison – vett elő egy adattáblát Booster. – És… nézzük csak… egy nagyobb erősségük… igen, megvan: egy kilyuggatott aszteroida a Kauron rendszerben.

Karrde megrázta a fejét.

– Az amorrisi bázisukat kiürítették – közölte Boosterrel. – És Mara szerint Skywalker nemrég üldözte el őket az aszteroidáról.

– Miért tette ezt? – kérdezte Booster, majd felemelte a kezét. – Nem érdekes; nem akarom tudni. De ha ezeknek vége, akkor nem tudok segíteni. Második kérdés?

– Mielőtt a Kauron rendszerbe ment volna, Skywalker segített visszaverni egy kalóztámadást az Iphigin mellett – nézett körül Karrde a hídon. Senki más nem volt hallótávolságon belül. – Nem tudjuk, melyik bandát csípte el. A csata során azonban érzett valamit, és szerinte egy csapatnyi klón volt a kalózok hajóin.

Senki sem mozdult, de a légkör hirtelen mintha megfagyott volna.

– Azt hittem, a Birodalom már rég kifogyott a Tantiss-hegyi klónokból – szólalt meg Mirax árnyalatnyi félelemmel a hangjában.

– A Coruscant is ezt állítja – erősítette meg Booster, cseppet sem boldogabban, mint a lánya. – Legalábbis a kívülállóknak. Corran?

– Tudomásom szerint ez az igazság – felelte Corran. – Évek óta nem találkoztunk klónokkal katonai akciók során.

– És mióta nem is keresitek őket? – érdeklődött Odonnl.

– Jó kérdés – ismerte el Corran. – Nem tudom.

– Nehéz elhinni, hogy akár egy is maradt volna belőlük – hitetlenkedett Booster. – Ők voltak Thrawn legjobb, legagyafúrtabb katonái. Az ember azt hinné, Daala vagy valaki más már évek óta elpazarolta őket.

– Hacsak Thrawn el nem rejtett néhányat, akiket még Daala sem talált meg – vetette fel Karrde.

– Minek? – horkant fel Booster. – Minek rejtette volna el őket?

– És miért pont most bukkannának fel újra? – tette hozzá Corran.

– Nem tudjuk, hogy pont most bukkantak fel – emlékeztette Odonnl csípősen. – Lehet, hogy egész idő alatt ott voltak, csak ti, forrófejű katonák nem vettétek észre őket.

– Nézd, Odonnl, amikor az ember azzal van elfoglalva, hogy próbálja fenntartani a galaxis békéjét… – tett egy lépést előre Corran.

– Nyugalom, uraim – lépett közéjük Karrde. – Próbáljuk meg nem elfeledni, hogy ugyanazon az oldalon állunk, jó?

– Igen. Persze – szorította össze az ajkait Odonnl.

– Miért nem mégy vissza a Wild Karrdéra? – tanácsolta Karrde. – Átnézhetnéd a jelentéseket.

– Persze – morogta Odonnl megint. – Jó ötlet.

– Lekísérlek – ajánlotta fel Ven előrelépve. Karrde meglepetten ránézett… a twilek annyira csendben volt, hogy szinte már el is felejtette, hogy ott van. – Egy ekkora hajón könnyű eltévedni.

Odonnl arckifejezése egyértelműen elárulta, mi a véleménye erről a kifogásról, de azért csak bólintott és elindult hátrafelé, oldalán Vennel.

– Elnézést kérek, Horn parancsnok – mondta Karrde halkan, amint eltűntek a boltív alatt. – Odonnlnak nincsenek olyan kellemes emlékei az Új Köztársaság hadseregéről, mint nekem.

– Semmi gond – felelte Corran sötéten. – Nekem is van néhány kellemetlen emlékem a csempészekről.

– Corran! – fogta meg a karját figyelmeztetően Mirax.

Az X-szárnyú pilótája megveregette a kézfejét.

– A jelenlévők természetesen kivételt képeznek – igazította ki a szavait. – De térjünk vissza az üzletre!

– Köszönöm – biccentett Karrde. – Amit biztosan tudunk, és ez minden, amit biztosan tudunk, az, hogy Skywalker klónokat érzett azokon a hajókon. Az első feladatunk a következő egyszerű kérdés megválaszolása: a Birodalom korábbi csapataiból maradtak meg, vagy valaki rábukkant egy újabb klónozó henger-készletre.

– Például a Cavrilhu kalózok? – kérdezte Mirax.

– Ez már nekem is eszembe jutott – ismerte el Karrde komoran. – Könnyen lehet, hogy az apádnak feltett két kérdésem tulajdonképpen szorosan összefügg.

Rámosolygott Boosterre.

– Mely esetben természetesen alacsonyabb árra számítok.

– Ó, hogy az a… – emelte az égre a tekintetét Booster fáradtan.

– Hé, kapitány! – kiáltotta valaki az egyik harcállásból.

– Mi az, Shish? – kiáltott vissza Booster.

– Hajó közeledik, úgy néz ki, a Starry Ice – jelentette Shish. – A pilóta leszállásvezérlést kér. Akarod, hogy útbaigazítsam?

– Inkább kapcsold át nekem! – utasította Booster előhúzva a komlinkjét. – Valószínűleg úgyis érdeklődne utánad – nyújtotta át a karcsú hengert Karrdénak. – Miért ne spórolnánk meg egy kis időt?

– Köszönöm – kapcsolta be a komlinket Karrde. – Mara, itt Karrde. Hogy állnak a dolgok?

– Minden a legnagyobb rendben, kösz szépen – felelte Mara. Ha meg is lepte, hogy főnöke hangját hallja, jól leplezte. Bár, ahogy Karrde jobban belegondolt, nem sok dologra emlékezett, ami valaha is meglepte a lányt. – Attól tartok, nem volt elég időnk kitérni a Dronseen felé azért a rakományért.

– Semmi gond – válaszolta Karrde. – Faughn majd elmegy érte, miután kirakott téged. Hogy ment a kalózvadászat?

– Teljes csőd – érkezett a válasz. – A Diworig követtük a vektorukat, de ott teljesen elvesztettük. Borzalmas a forgalom arrafelé, Starspeeder 3000-esek nyüzsögnek mindenfelé.

– Most van a dalosgyümölcs beporzási ideje – morogta Booster. – Hiába, a béke turistákat szül.

Karrde bólintott.

– Ne aggódj miattuk! – mondta Marának. – Valójában nem is számítottam rá, hogy követhető nyomot hagynak maguk után. Faughn szálljon le a Starry Ice-szal és…

– Jade! – vágott közbe Faughn. – Nézd, ott… jobbra!

– Látom – felelte Mara hirtelen feszültté vált hangon. – Terrik, társaságod akadt, egy-egy-hét tizenötnél.

Booster már az elülső ablakok felé rohant a parancsnoki folyosón, nyomában Corrannal.

– Egy-egy-hét tizenöt, Bodwae! – csattant fel. – Mit látsz?

– Szemmit! – hallatszott egy rémült laerdoci hang az egyik harcállásból. – Eszek a shasmink érszékelők…

– Alig lehet látni – vágott a szavába Mara. A hangja most már az Errant Venture hídjának hangszóróiból szólt. – Kicsi és sötét… olyan, mint egy alaposan átalakított TIE-vadász.

– Az érzékelők sem mutatják túl jól – tette hozzá Faughn.

– Még moszt szem látok szemmit – makacskodott Bodwae.

– Hagyd a fenébe! – szólt rá Booster dühösen. Az elülső ablakok előtt állt Corrannal, fejét lassan ide-oda forgatva fürkészte az eget. – Pajzsokat felhúzni, turbólézereket bekapcsolni!

– A pajszok megint bedöglöttek – közölte Bodwae. – A turbólészerek…

– Fogok valami adást! – vakkantotta Shish. – Erős a jel. Ez… vesszek meg… de nem tudom, mi ez.

– Mara? – kérdezte Karrde.

– Csak a szélét kapjuk el – jelentette Mara. – Itt kint elég gyengén szól. A számítógép eddig semmit sem tudott kihámozni belőle.

– Megvan! – csattant fel Corran kinyújtva a karját. – Egyenesen felénk jön.

– Húzzátok már fel a híd pajzsát! – üvöltötte Booster. – Azonnal!

– Mara? – kiáltotta Karrde.

– Még mindig lőtávolon kívül vagyunk – mondta a lány feszülten. – Jobb lesz, ha kerestek valami fedezéket!

Karrde körülnézett, kissé későn kezdve el azon gondolkodni, hol lehet Mirax. Azonnal észrevette a nőt, ahogy rémült tekintetű fiát a karjába szorítva lélekszakadva rohant a hátsó híd viszonylagos biztonsága felé. Karrde egy pillanatig utána akart menni, de aztán rájött, hogy már túl késő lenne, s inkább visszafordult az ablak felé. Most már tisztán látta az ismeretlen támadót, ahogy egyenesen feléjük száguldott. Egyetlen általa ismert hajóra sem hasonlított…

– A híd pajsza bedöglött! – visította Bodwae. – A hajó nekünk capódik!

– A földre! – csattant fel Booster megragadva Corran karját, és magával rántotta a padlóra a vejét. Karrde a legközelebbi harcállás felé ugrott, rádöbbent, hogy nem lesz ideje leugrani, és megtorpant. A támadó még mindig közeledett…

És az utolsó pillanatban egy furcsa dugóhúzóval kitért, s elhúzott az ablak mellett.

Karrdénak kellett egypár másodperc, míg megtalálta a hangját.

– Mara?

– Jól vagytok? – kérdezte a lány aggodalmasan.

– Igen, minden rendben – biztosította Karrde. Végre lehullott róla a bénultság, és elindulhatott a még mindig a padlóra lapuló Booster és Corran felé. – Hová lett?

– Megkerülte a parancsnoki felépítményt, bevágott a hajtóműfúvókák mögé, ahol nem láthattuk, aztán fénysebességre kapcsolt – számolt be Mara az eseményekről. – Ugyanaz a trükk, amivel Skywalkert is átejtették.

– Ez a hajó is ugyanolyan volt? – ráncolta a homlokát Karrde kinézve az ablakon.

– Úgy nézett ki – felelte Mara. – Torve még dolgozik a műszerek adatain.

Booster és Corran feltápászkodott, mire Karrde odaért hozzájuk.

– Láttad ezt? – morgott Booster a fejét csóválva, miközben leporolta magát. – A hülye, hígagyú barmok…

– Kapitány, itt Torve – vágott a szavába egy fiatal hang. – Megerősítem: ugyanolyan típusú hajó, mint korábban.

– Hol láttátok azt a másikat? – kérdezte Booster.

– A Cavrilhuk kauroni bázisától nem messze, az aszteroidamezőben – mondta Karrde. – Mara, mi van azzal az adással?

– Épp most futjuk át. Valamiféle üzenetből áll, aztán szünet, majd az üzenet ismétlése. Eddig még nem sikerült egyetlen ismert nyelvvel, kóddal vagy titkosítással sem azonosítanunk.

– Valószínűleg egy olyan qella hajó, amilyet Lando Calrissian kergetett végig az egész galaxison – horkant fel gúnyosan Booster.

– Először mi is arra gondoltunk – vallotta be Mara. – De már nem hiszem.

– Miért? – kérdezte Booster. – Csak, mert sugárzott valamit?

– Mert kifejezetten a hajód felé sugárzott valamit – magyarázta Karrde. – És az, hogy szünetet tartott, majd megismételte az üzenetet, arra utal, hogy válaszra számított.

Booster megvakarta az arcát.

– Hát, nagyon úgy tűnik, igaz? Mara, ugye a birodalmi kódokkal is próbálkoztok?

– Azokkal kezdtük – felelte a lány. – Még csak nem is hasonlít egyikre sem.

– Mégis idejöttek, hogy közelről is szemügyre vegyenek egy birodalmi csillagrombolót – töprengett Karrde. – Korábban pedig egy olyan kalózbázis körül leselkedett, ami talán birodalmi kapcsolatokkal rendelkezik.

– Ezek szerint vagy már most kapcsolatban állnak a Birodalommal, vagy szeretnének kapcsolatba lépni velük – vélte Mara.

– De lehet, hogy valami egészen másról van szó – szólt közbe Faughn hirtelen feszültté vált hangon. – Épp most fejeztem be az adás fonémaanalízisét. Azt hiszem, szerepel benne a „Thrawn” név.

– Hadd halljuk – ráncolta a homlokát Karrde.

Rövid szünet után ismeretlen nyelvű zagyvaság tört fel a komlinkből. Nagyjából a közepén pedig…

– Hallottam – állította Booster. – Egy kicsit döcögősen ugyan, mintha a beszélő dadogott volna.

– Ez azért van, mert most a teljes nevét hallhattátok – közölte Mara komoran. – Mitthrawnuruodo. A Thrawnt csak a neve magjának nevezte.

Karrde a szeme sarkából látta, hogy valami átvillan Corran arcán.

– Aha, szóval te a teljes nevén szólítottad a fickót? – próbált könnyed lenni Booster.

– Nem mondhatnám – hűtötte le Mara. – De ismertem a teljes nevét. Márpedig nem sok ember volt a Birodalomban, aki ismerte.

Karrde beharapta az alsó ajkát.

– Tudsz valamit az életéről? Úgy értem, arról a szakaszról, mikor a Birodalom szolgálatába lépett?

– Nem sokat – felelte a lány. – Valami birodalmi parancsnok botlott bele az Ismeretlen Terület közepén, egy lakatlan világon, miközben csempészeket üldözött. Lenyűgözte a taktikai zsenialitása, és magával vitte a Coruscantra. Mellesleg azt pletykálták, hogy a saját népe száműzte oda.

– Miért? – érdeklődött Booster.

– Nem tudom – válaszolta Mara. – De lehet, hogy azon a hajón olyasvalaki ült, aki végül rájött, hogy hová tűnt, és most a nyomába eredt.

– Nagyot fognak csalódni, mikor kiderítik, hogy tíz évet késtek! – horkant fel Booster.

– Lehet, hogy nem – morogta Corran. – Lehet, hogy nem is Thrawnt keresik.

Karrde alaposan szemügyre vette a pilóta arcát. Igen, még rejteget valamit.

– Úgy látom, ez nem puszta találgatás – jegyezte meg szelíden. – Megosztanád velünk az információidat?

Corran szája megrendült.

– Elméletileg qsak Boostemek beszélhettem volna róla – mondta kelletlenül. – De tekintettel a körülményekre… Emlékszel a devaronira, aki megtalálta a caamasi iratot, Karrde? Nemcsak azt az egy kártyát ásta ki. És az egyiknek az állt a címkéjén, hogy „Thrawn Keze”.

Karrde lassan bólintott. Tehát ezt a titkot tartotta vissza tőle Leia a Waylanden. És ezért nézett olyan furcsán Marára.

– Az adatkártya annyira megsérült, hogy semmit sem sikerült leszedni róla – folytatta Corran. – Organa Solo tanácsos szerint a Császár Keze thrawni változatáról van szó. Bel Iblis tábornok kérte, hogy kérdezzem meg Boostertől, hallott-e már korábban erről.

– Soha – rázta meg a fejét Booster. – Karrde? Mara?

– Nem – mondta Karrde.

– Én sem – csatlakozott Mara. – És a magam részéről elég nehezen tudom elképzelni, hogy Thrawnnak ilyen titkos ügynökei lettek volna. Ő nem vett részt olyan politikai játszmákban, mint a Császár. Egyébként is ott voltak neki a noghrik, ha valami különleges feladat adódott.

– Mégis volt egy ilyen címkéjű adatkártya a Császár bizalmas feljegyzései között – hívta fel rá a figyelmét Karrde. – Jelentenie kell valamit.

– Honnan tudod, hogy a bizalmas feljegyzések között volt? – kérdezte Booster.

– Ha Bel Iblis kikereshette volna a kamparasi archívumban, akkor nem küldte volna hozzád Corrant – magyarázta Karrde.

– Igaz – morogta Booster. – Tehát szerinted ezek a hajók vagy Thrawnt, vagy ezt a Thrawn Kezét keresik?

– Vagy pont a hajón ülő valaki Thrawn Keze – vetette fel Mara. – Akárhogy is, kezd úgy kinézni a dolog, hogy egyre fontosabb lenne megpróbálnunk nyomon követni ezeket a hajókat.

– Úgy van – helyeselt Karrde. – Mit javasolsz, hogy kezdjük?

– Ismerjük az előbbi ugrásuknak a vektorát, és ismerjük a kauroniét is. Faughn már keresi a metszéspontjukat.

– Megvan – jelentette be Faughn. – Egy fel nem térképezett rendszer a Gradilis-szektorban, a Vad Űr és az Ismeretlen Terület határán. Nirauan rendszerként regisztrálták, tehát valaki már járt ott, de nincs más adat.

– Ez túl könnyen ment – morogta Booster. – Olyan bolondok lennének, hogy egyenesen a bázisukhoz ugranak? Pláne úgy, hogy figyeljük őket?

– Ez attól függ, hogy hogyan ugranak – mutatott rá Karrde. – Lehet, hogy nincs elég számítógép-kapacitásuk az összetett ugrásokhoz. De az is lehet, hogy automatikusan ugranak haza, hogy véletlenül se maradjanak ott valahol a hajóik.

– Vagy nem vették még észre, hogy az ugrás után egypár mikroszekundumig még követni tudjuk a vektorukat – tette hozzá Mara. – Mindkét alkalommal igyekeztek eltűnni szem elől az ugrás előtt. Talán azt hiszik, hogy ez elég.

– Akárhogy is, ennyi adat alapján már elindulhatunk – mondta Karrde, miközben furcsa vonakodás vett rajta erőt.

Amit Mara nyilván azonnal észrevett.

– Nem akarózik utánuk menni? – kérdezte. – Mert át is adhatjuk az egészet az Új Köztársaságnak, boldoguljanak vele ők, ahogy tudnak.

– Corran? – fordult oda Booster a vejéhez.

Az X-szárnyú-pilóta még mindig az ablakon keresztül bámulta a csillagokat.

– Persze, el tudom vinni az adatokat Bel Iblisnek – felelte kissé szórakozottan. – De kétlem, hogy bármit is tehetne az ügyben, különösen a közeljövőben. Most ez a Caamas-botrány köt le mindenkit.

Karrde bólintott, s ösztönös vonakodása tovább erősödött. Booster jól mondta: túl könnyen ment ez az egész. Talán csapda, vagy legalábbis csak egy vad hajsza, időpocsékolás.

De ha nem…

– Nem, inkább csináljuk mi – sóhajtott fel. – Küldesd át Faughnnal a menetrendjét Chinnek, majd szétosztjuk a feladatait a többi hajó között!

– Rendben – felelte Mara. – Hol találkozzunk, miután visszatértünk?

– Keress a hálózaton keresztül, meg fognak találni! És légy óvatos!

– Ne aggódj! – nyugtatta meg Mara komoran. – Ha megpróbálkoznak valamivel, meg fogják bánni, hogy ujjat húztak velünk. Minden jót.

Karrde kikapcsolta a komlinket.

– Sok szerencsét! – mondta halkan.

– Ne aggódj, nem lesz semmi bajuk! – vette ki a kezéből és tűzte vissza az övébe a komlinket Booster. – Mara és Faughn kemények, mint a gyémánt, és a Starry Ice is jó hajó. Ennél legalábbis jobb – tette hozzá, miközben magában morogva ellépett Karrde mellől, és elindult lefelé a parancsnoki folyosón.

– Rendben, Bodwae, mi a fényes mradheszar van azokkal a pajzsokkal?

Lehajolt, hogy hallja a laerdoci válaszát, s miközben ezt tette, Karrde odalépett Corran mellé.

– Itt voltál, mikor az idegen hajó elhúzott mellettünk – kezdte halkan. – Egész véletlenül nem éreztél valami furcsát rajta?

– Mire gondolsz? – nézett rá a szeme sarkából Corran.

– Arra, amit Skywalker érez, mikor klónok vannak a közelében – felelte Karrde. – Arra a zavarra, amely az Erőben keletkezik.

Egy hosszú másodpercig csak a hátuk mögött folyó, Shish bekapcsolódásával három résztvevőssé vált vita hangjai hallatszottak a hídon.

– Nem tudom, Luke mit érez, mikor klónok vannak a közelében – válaszolta végül Corran alig hallhatóan. – Én most csak valami teljesen idegennek a jelenlétét érzékeltem.

– Értem – bólintott Karrde.

– A… képességem… – fordult szemtől szembe vele Corran – nem éppen közismert, Karrde – mondta félig kihívóan, félig fenyegetően.

– Igen, tudom – felelte Karrde kifejezéstelen hangon. – Bölcs döntés volt, hogy így alakítottad.

– Szerintem is! – csattant fel Corran. – A gond csak az, hogy te érdekelt vagy az információüzletben.

– Aha, csakhogy a túlélésben is – mosolyodott el Karrde. – És ebben a nagy, veszélyes galaxisban az embernek időnként szüksége lehet egy segítő kézre – húzta föl az egyik szemöldökét. – Mindig is azon az állásponton voltam, hogy jó, ha van abban a kézben egy olyan lap, armiről az ellenfél nem tud.

– Szóval így megy ez, mi? – felhősödött el Corran homloka. – A hallgatásodért cserébe jövök neked eggyel?

Karrde visszanézett a parancsnoki folyosón. A hátsó híd sarka mögül épp akkor bukkant fel Mirax és Valin. A nő óvatosan nézett szét, a fiú viszont türelmetlenül rángatta a kezét, nyilván szeretett volna odarohanni az apjához.

– Igen, jössz nekem eggyel – fordult vissza Corranhoz Karrde. – De biztosíthatlak, mikor begyűjtőm a tartozást, valami veszélytelent fogok kérni tőled. Ennyivel tartozom Miraxnak. – Elgondolkodott. – Feltéve, hogy nem élethalál kérdésről lesz szó.

– Ebbe elég sok minden belefér – horkant fel Corran szelíden.

– Mint említettem, ez egy nagy, veszélyes galaxis – vont vállat Karrde.