Star Wars történetek

A MÚLT KÍSÉRTETE

Írta: Timothy Zahn

 

10. FEJEZET

 

Forró nap volt a Dordolumnak ezen a részén. Forró és napos, nyomasztóan mozdulatlan és nehéz levegővel, ami mintha nedves grovszőr takaróként terült volna a csendes déli tömegre.

A szónok, aki a tömegnek üvöltözött a Vélemények Emelvénye tetejéről, még tovább fokozta a hőséget. Az ő heve azonban tüzes volt, a szavak, gondolatok és gesztusok gondosan megtervezett keveréke, amelyekkel fel akarta korbácsolni az érzelmeket és fel akarta éleszteni a hallgatóságában rejlő régi sérelmek tucatjait. Gyakorlatilag mindenki dédelgetett magában valamennyit a néma megvetésből, származzon az az ishoriak és a diamalák, a barabelek és a rodiaiak vagy az aqualiaiak és az emberek közötti ősi ellenségeskedésből.

Vagy amit a bothaiakkal szemben érzett szinte mindenki. Drend Navett tekintetét a tömegről a tőlük jobbra lévő tér átellenes oldalán álló, bothai tulajdonban lévő Solferin Hajózási Társaság cégemblémájára emelve engedélyezett magának egy futó mosolyt.

Jó nap volt egy kis zavargásra.

A szónok most már csak a Caamasról beszélt, élénken lefestve a bolygó elpusztításának borzalmait, illetve a bothaiak aljas és megvetésre méltó szerepét benne. Navett érezte, hogy a tömeg dühe lassan kezd átcsapni abba az esztelen gyűlöletbe, amelyre várt. Lassan, óvatosan, hogy a mozgása ne törje meg a körülötte állókra szállt varázst, elkezdett a hajózási társaság épülete felé araszolni. Lehet, hogy Klif zseniális demagóg volt; azonban csak ő, Navett tudta, hogyan kell felmérni a tömeg hangulatát, s hogyan kell kiválasztani a megfelelő pillanatot a cselekvésre.

Ami majdnem elérkezett. Navett eljutott a kiszemelt helyre, jóval hajítótávolságon belül a hajózási társaságtól. Egyik kezével belenyúlt feltűnés nélkül az oldalán lógó zsákjába, előhúzta választott fegyverét és várt. Még néhány másodperc… és… most!

– Igazságot a Caamasnak! – kiáltotta. – Igazságot most! – Karját hátrahúzva megpördült, és a bothai épület felé lendítette a kezét…

És pontosan a megcélzott helyen a túlérett blicci gyümölcs nekicsapódott az ajtónak, hányingert keltő loccsanással szétmállott, s csak egy élénkvörös folt maradt utána.

Néhány durosi döbbenten felhorkant mellette. De sem nekik, sem másoknak nem maradt elég idejük, hogy elgondolkozzanak, mibe fogják hamarosan belerángatni őket. Féltucatnyi másik helyről szintén felharsant az igazságot követelő kiáltás, és újabb fél tucat gyümölcs loccsant szét az ajtón.

– Igazságot a Caamasnak! – kiáltotta ismét Navett, eldobva még egy bliccit. – Bosszút a mészárlásért!

– Bosszú! – kapta fel valaki a csatakiáltást, és egyre több lövedék repült a levegőben. – Bosszút a mészárlásért! – Navett egyik bliccit a másik után hajította el…

És akkor valahonnan egy idegen hang is rekedten felharsant, a bosszút követelő csatakiáltást visszhangozva… és mintha ez jelzés lett volna, a tömeg hirtelen és lelkesen csőcselékké változott. Ételeső kezdett záporozni az épület felé – előkerültek a papírzacskók és kartondobozok. A lövedékeket az esztelen gyűlölet és a felszított harag hajtotta, amit Klif olyan mesterien élesztett fel a hallgatóságában.

A harag, amit Navett nem szándékozott néhány gyümölcsfoltra elpazarolni. Az utolsó bliccit a zsákjában hagyva előhúzott egy durva követ. Az erőszak erőszakot szül, idézte magában az ősi mondást és meglendítette a kezét.

Pontosan a kiszemelt ablak közepébe talált. A szilánkokra hulló műanyag csörömpölését szinte teljesen elnyomta a csőcselék üvöltése.

– Bosszút a mészárlásért! – üvöltötte Navett az öklét rázva az épület felé. Elővett még egy követ.

A tömeg gyorsan tanult. A gyümölcs- és tojáseső folytatódott, de felröppent egy-két kockakő is, amellyel a tér járdáit és virágágyait vették körül. Navett eldobott még egy követ, miközben négy újabb ablak tört be, aztán gyorsan az ég alja felé kapta a tekintetét, és körülnézett. Még ha meg is lepődnek a történteken, a dordol hatóságok nem fognak örökké várni a válasszal.

És meg is látta a várt választ, amint sebesen közeledett az űrkikötő felől: három élénk színű terepsiklót egy fél tucat légirobogó kíséretében. Gyorsak voltak; még két perc, és odaérnek a térre.

Ami azt jelentette, hogy ideje lelépni. Navett kezét a tunikája alá rejtett komlinkre csúsztatva kétszer lenyomta a hívógombot, jelezve csapatának, hogy hatoljanak a tömeg szélére és tűnjenek el a délutáni napsütésben. Aztán félretéve a megmaradt két követ, elővette a bothaiaknak szánt utolsó ajándékát.

Természetesen egy gránát volt az. De egy nagyon különleges gránát. Navett személyesen vette ki tíz éve egy halott myomari ellenálló kezéből, mikor a Birodalom Thrawn főadmirális üstökösszerű uralma alatt egy rövid időre visszafoglalta a bolygót. Ami azonban igazán hasznossá tette a fegyvert, az az volt, hogy az ellenállási sejtnek sikerült valahogy rábeszélnie egy épp a bolygón tartózkodó bithet, hogy tervezze meg a fegyvereiket. Mikor megvizsgálják majd a gránát maradványait – mert biztosan meg fogják –, az Új Köztársaság kénytelen lesz arra a következtetésre jutni, hogy még az általában békeszerető bithek is osztják a bothaiakkal szembeni általános ellenszenvet.

Persze lehet, hogy ez nem fog számítani. Talán ennek az egésznek nem lesz semmi jelentősége. Talán az idegenek és az idegenimádók annyira meggyengítették már a Birodalmat, hogy Navett és csapata hiába is csinál bármit, semmit sem ér el vele.

De amíg a kötelességük teljesítéséről volt szó, az ilyen lehetőségek sem számítottak. Navett látta a Birodalmat teljes dicsőségében, mint ahogy sötétebb éveiben is… és ha már azt a dicsőséget nem lehetett feltámasztani, akkor csak annyit tehetett, hogy segített az Új Köztársaság hamvai alá eltemetni.

A biztosítószeget kihúzva beélesítette a gránátot, és eldobta. A bomba szépen berepült az egyik emeleti betört ablakon, és eltűnt az épületben. Navett már majdnem a tömeg szélénél járt, mikor a gránát felrobbant, beomlasztotta a tetőt, és egy nagyon látványos tűzgolyót küldött az ég felé.

Navett kiért a térről, és a többi gyalogos társaságában gondtalanul ment az utcán, mikor a hatóságok odaértek a tűz helyszínére.

A petíció végén szereplő aláírások hosszú listája is legördült a képernyőn. Leia görcsbe rándult gyomorral nézett fel az adattábláról. Nem csoda, hogy Gavrisom elnök olyan komornak tűnt, mikor az irodájába hívatta.

– Mikor kapta ezt meg? – kérdezte.

– Körülbelül egy órája – válaszolta Gavrisom, miközben szárnyvégeivel idegesen kapargatta az átnézésre váró adatkártyahalmot. – A körülményekre való tekintettel úgy gondoltam, hogy önnek és Feylya tanácsosnak azonnal meg kell mutatnom.

Leia ránézett Feylyára. A bothai görnyedten kuporgott a székén, szőre teljesen lelapult.

– Miért éppen nekem? – kérdezte.

– Először is azért, mert ön találta meg a caamasi dokumentumot – legyintett a farkával Gavrisom, ami a calibopoknál a vállrándításnak felelt meg. – Másfelől azért, mert a Caamashoz hasonlóan az ön világát is elpusztították, s ennélfogva mindenki másnál jobban megértheti a helyzetüket. S azért, mert a szabadságharc ünnepelt hőseként még mindig nagy befolyása van a Szenátus tagjaira.

– Semmit sem tehetek a befolyásommal ezek ellen az aláírások ellen – figyelmeztette Leia az adattábla felé intve. – Különben… – tétovázott Feylyára pillantva – nem vagyok benne biztos, hogy nem tartom ezt velük együtt ésszerű kompromisszumnak.

– Kompromisszum? – kérdezte Feylya síri hangon. – Ez nem kompromisszum, Organa Solo tanácsos. Ez a bothai nép halálos ítélete.

– Mindössze mi hárman tartózkodunk ebben a helyiségben, Feylya tanácsos – emlékeztette Gavrisom szelíden. – Nincs szükség költői hiperbolákra.

Feylya a hangjához hasonló síri pillantást vetett a calibopra.

– Sem költői, sem hiperbolikus nem voltam, Gavrisom elnök – jelentette ki. – Talán nem tudja, mennyi időbe és energiába kerülne csak az, hogy találjunk egy lakatlan világot, amely megfelel az életben maradt Caamasiaknak – hullámzott a bundája. – De hogy ezek után még alakítsuk is át azt a bolygót a Caamas eredeti állapotának megfelelően? Nemigen engedhetünk meg magunknak egy ilyen vállalkozást.

– Tisztában vagyok egy ilyen projekt valószínűsíthető költségeivel – válaszolta Gavrisom még mindig türelmesen. – Legalább ötször került sor ilyesmire a Régi Köztársaság idejében…

– Azokat a hatalomtól és gazdagságtól megrészegült emberek vitték véghez! – csattant fel Feylya hirtelen felélénkülve. – A bothai népnek nincs sem akkora hatalma, sem akkora gazdagsága.

Gavrisom megrázta a sörényét.

– Ugyan már, tanácsos, legyünk őszinték egymáshoz! A teljes bothai megtakarítások jelenlegi állapotukban bőven fedeznék a vállalkozás költségeit. Természetesen komoly áldozat lenne, de semmiképpen sem halálos. Továbbá felhívnám a figyelmét arra, hogy így lehetne a leggyorsabban és legbékésebben megoldani ezt az egész ügyet.

Feylya szőre szorosan rásimult a testére.

– Nem érti – mondta halkan. – A tartalékok, amelyekről beszél, nem léteznek.

– Miről beszél maga? – ráncolta a homlokát Leia. – Láttam a piaci jelentéseket. Teljes oldalakon keresztül sorolják a bothai részesedéseket a legkülönbözőbb üzletekben.

– Az mind nem igaz – nézett a szemébe Feylya. – Semmi több, csak ügyesen összeállított adattábla-illúzió.

Leia rápillantott Gavrisomra. Az elnök nyughatatlan szárnyai hirtelen megmerevedtek.

– Azt akarja mondani – kezdte a calibop óvatosan –, hogy az Egyesült Bothai Klánok vezetői csalást követtek el?

A bothai szőrzete még jobban lesimult, ha lehet.

– Csak ideiglenes csalásnak szántuk – mondta sötét, könyörgő hangon. – Mint ahogy a pénzügyi nehézségeink is csak ideiglenesek. Az Egyesült Bothai Klánok néhány rossz üzleti döntés miatt elvesztette forrásai jelentős részét, és súlyos adósságokat halmozott fel. Aztán kialakult ez a vita, még bizonytalanabbá téve a helyzetet. Új befektetőkre és kapcsolatokra volt szükség, ezért…

Elhallgatott.

– Értem – bólintott Gavrisom. A hangja még mindig nyugodt volt, a hosszúkás arcra azonban olyan kifejezés ült ki, amilyet Leia még sohasem látott. – Nagyon kellemetlen helyzetbe hoz, Feylya tanácsos. Mit javasol, most mit tegyek?

Feylya rőtvörös tekintete találkozott a calibop halványkék pillantásával.

– Talpra fogunk állni, Gavrisom elnök – jelentette ki. – Csak egy kis időre van szükségünk. Ennek az információnak az idő előtti napvilágra kerülése nemcsak az egész bothai nép végét jelentené, hanem azokét is, akik nálunk fektették be a tőkéjüket.

– Akik megbíztak magukban – javította ki Gavrisom hidegen. Feylya elfordította tekintetét a vádló pillantás elől.

– Igen – suttogta. – Akik megbíztak bennünk.

A szobára egy hosszú másodpercig néma csend borult. Aztán Gavrisom a sörényét ismét megrázva Leiára nézett.

– Ön jedilovag, Organa Solo tanácsos – köszörülte meg a torkát. – A rendelkezésére áll a korok bölcsessége és az Erő útmutatása. A tanácsát szeretném kérni.

– Bárcsak tudnék mit tanácsolni! – sóhajtott fel Leia.

– Történt valami előrelépés a Caamas elpusztításában érintett bothaiak neveinek kiderítésében?

– Még nem – rázta meg a fejét Leia. – A hírszerzés emberei még dolgoznak az eredeti adatkártyán, de Ghent, a kódfejtők főnöke szerint már nem sok újdonságra számíthatunk. Ugyanakkor megkezdődtek a kutatások a Kamparas, a Boudolayz és az Obroa-Skai régi birodalmi archívumaiban is, de még nem találtunk semmit.

– Valószínűleg a Különleges Iratok között tárolták – sóhajtott fel nyerítve Gavrisom. – Azok között, amelyeket a birodalmi erőknek a visszavonulás előtt meg kellett semmisíteniük.

– Valószínűleg – bólintott Leia. – De azért reménykedünk, hogy valahol megmaradt egy példány.

– Halvány remény ez.

– Igen – ismerte el Leia. – Feylya, mennyi időre van szüksége az Egyesült Klánoknak, hogy talpra álljon?

– A jelenlegi előrejelzések szerint három hónapon belül vissza kell áramlania a nagyobb kintlévőségeinknek – felelte a bothai. – De még akkor is messze leszünk attól a pénzügyi helyzettől, amelyet a hivatalos adatok mutatnak.

Gavrisom a torka mélyéről felmordult.

– És mikor lesznek képesek finanszírozni egy ilyen újjáépítési programot? – kérdezte Leia valamit beütve az adattáblájába.

– Talán tíz év múlva – csukta be a szemét Feylya. – Talán soha.

– Igazán szeretnék tanácsot adni önnek, Gavrisom elnök – nézett vissza Leia a calibopra. – Pillanatnyilag azonban egyetlen jó megoldást sem látok.

– Értem – bólintott Gavrisom. – Megengedi, hogy arra biztassam, meditáljon és az Erőn keresztül kérjen útmutatást?

– Természetesen ezt fogom tenni – biztosította Leia. – Egyetlen dolog mindazonáltal nyilvánvaló: a bothaiak a közeljövőben nem tudnak eleget tenni a petíció követeléseinek.

– Valóban – mondta Gavrisom súlyosan. – Meg kell próbálnom valahogy időt nyerni.

– Hogyan? Vitára akarja bocsátani? – kérdezte Leia kétkedve. – Az nagyon kockázatos lenne.

– Több, mint egyszerűen kockázatos – értett egyet Gavrisom. – Ha valaki úgy döntene, hogy hivatalos törvénytervezetként nyújtja be, akkor a Szenátus egyhangúlag elfogadná az indítványt. Akkor pedig egyáltalán nem lenne terem a manőverezésre.

Leia elfintorodott. Se Gavrisomnak, se a bothaiaknak nem maradna mozgástere. Vagy megteremtenék a caamasiak új otthonát, vagy szembe kellene nézniük annak a következményeivel, hogy nem engedelmeskedtek az Új Köztársaság törvényének.

– De amint azt önök is tudják, az elnöknek is vannak bizonyos jogkörei – folytatta a calibop. – És néhány parlamenti trükköt is be lehet még vetni. Egy darabig biztosan vissza tudom még tartani a dolgot.

– De tíz évig nem – nézett Leia Feylyára.

– Nem.

Ismét csend támadt.

– Nos – szólalt meg végül Gavrisom –, pillanatnyilag nem sok mindent tehetünk. Kivéve egyvalamit: azt akarom, hogy vizsgálják meg az Egyesült Klánok pénzügyi feljegyzéseit, hogy meggyőződhessünk arról, hogy a helyzet valóban megfelel a leírtaknak! Organa Solo tanácsos, hajlandó lenne ezért a Bothawuira utazni?

– Én? – kérdezte Leia meglepetten. – Hiszen én nem értek a könyveléshez!

– Biztos vagyok benne, hogy az apja, Bail Organa megtanította az alapokra – mutatott rá Gavrisom.

– Az alapokra igen – ismerte el Leia. – De ez minden.

– Nem is lesz szüksége másra – nyugtatta meg Gavrisom. – A trükkök a hamis dokumentumokban vannak, nem az igaziakban. – A szárnyával Feylya felé intett. – Ugye meg fogják engedni a tanácsosnak, hogy megnézze a valódi adatokat?

– Természetesen – bólintott Feylya boldogtalanul hullámzó szőrrel. – Értesítem az Egyesült Klánok vezetőit a jöveteléről.

– Semmi ilyesmit nem tesz! – szögezte le Gavrisom határozottan. – Semmiképpen sem szerezhetnek tudomást a dologról.

– Ön megsérti a klánok vezetőinek a jogkörét, Gavrisom elnök! – villámlott Feylya tekintete.

– Nevezze, ahogy akarja! – közölte Gavrisom. – De nem figyelmeztetheti őket a vizsgálatra! És ne feledje, hogy Organa Solo tanácsos jedilovag! Azonnal észre fogja venni, ha a klánfőnökök nem lesznek őszintén meglepődve az érkezésekor.

Leia arca meg se rezzent. Ami azt illeti, az átlagos bothai elmékbe mindig is nehezen látott bele, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy képes lesz felfedezni, ha értesítik a klánok vezetőit.

Azonban Feylya természetesen nem tudta ezt.

– Értem – morogta. – Mikor akarja, hogy a tanácsos útnak induljon?

– Amilyen hamar csak lehet – felelte Gavrisom. – Organa Solo tanácsos?

– Egypár órán belül valószínűleg el tudunk indulni – futott végig magában Leia gyorsan a szükséges tennivalók listáján. Han természetesen vele akar majd menni. Ha jobban belegondol, így legalább kettesben tölthetnek végre egy kis időt. – Csubi és a noghrik majd vigyáznak a gyerekekre.

– A noghrik – morogta keserűen Feylya. – Meg kellett volna ölniük azt a devaronit a Waylanden. Akkor nem került volna sor erre az egészre.

– A devaroni semmi olyat nem tett, amiért halált érdemelne – mondta Gavrisom halkan. – És már épp elég gyilkosság esett ebben a galaxisban eddig is.

– És még fog is – jósolta Feylya sötéten. – Olyan szörnyűség lenne egy élet feláldozása a vérengzés megakadályozásáért?

– Ezt a kérdést előbb-utóbb minden értelmes lény felteszi magának – jelentette ki Gavrisom. – Azok számára, akik civilizáltak akarnak maradni, csak egy válasz létezhet. – Szárnyait nyugalmi pózba hajtotta a hátán. – Köszönöm, hogy eljöttek, tanácsosok. Később majd még beszélünk.

 

– Ez több mint kielégítő – nézett a többiekre Disra moff, miközben letette az adattábláját. – Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy.

– Nekem pedig úgy, hogy minden nagyon lassan megy – vágott vissza Flim keserűen. Lábát Disra ivrooy íróasztalának sarkára téve hátradőlt a székében. – Erre a néhány kalóztámadásra meg a százvalahány zavargásra kellene ilyen büszkének lennünk?

– A türelem fontos erény – emlékeztette Tierce. – Még a katonák számára is. Különösen a katonák számára.

– Aha, akkor ez lehet a probléma! – emelte az égbe a karját Flim. – Én ugyanis színész vagyok, nem katona. Annyit azonban mondhatok, hogy az én világomon nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyire elhúzzuk a dolgokat. Az ember kiveti a horgot, megrántja a zsinórt és behúzza a zsákmányt… zip, zip, zip. Ha túl sok időt hagy neki, akkor elveszíti.

– Nem fogjuk elveszíteni őket – nyugtatta meg Tierce. – Bízzon bennem! Nagyon finom levest főzünk, csak éppen egy kicsit tovább kell rotyogtatni.

– Akkor talán feljebb kellene vennünk a fazék alatt a lángot – vélte Flim. – Ez életem legnagyobb szerepe; és eddig mindössze maguk előtt meg a csillagrombolók kapitányai előtt játszhattam el. Mikor léphetek már végre igazán fel?

– Ha így folytatja, soha – közölte Disra, próbálva uralkodni magán. Flimen kezdett kiütközni az önimádó előadóművészek minden rigolyája és hóbortja, amit pedig mindig is utált.

– Ne aggódjon! – csillapította Tierce. – Lesz alkalma legalább egy magánszámra a Lázadók előtt is. De csak akkor, ha már tudjuk, hogy hol és mikor származik a legtöbb hasznunk belőle. Tisztában kell lennünk vele, mely kormányok pártolják a bothaiak súlyos megbüntetését, és melyek lennének hajlandóak megbocsátani nekik.

– Ami azt jelenti, hogy valószínűleg majd egy kalamári vagy egy duros előtt produkálhatja magát – morogta Disra egy szúrós pillantást vetve a szemöldöke alól Tierce-re. Ez a terv a testőr legújabb agyszüleménye volt, és Disra még mindig nem volt benne biztos, hogy tetszik neki. Eredetileg úgy képzelte, hogy Flim a birodalmi erőket lelkesíti majd fel szép csendesen, nem pedig az Új Köztársaságot ijesztgeti azzal, hogy a torkuknak ugrik.

– Ami azt illeti, ez az időpont egyre közeleg – folytatta Tierce elengedve a füle mellett Disra megjegyzését. – A coruscanti kémeink hallottak egy pletykát valami petícióról, amelyet az elnökhöz nyújtottak be. Ha sikerül szerezniük egy példányt belőle, akkor a nyilvánosságra hozása felgyorsítja majd a folyamatot. Szerintem még néhány nap, és továbbléphetünk a következő fázisra.

– Remélem is – morogta Flim. – Egyébként feltételezem, önöknek is eszükbe jutott, hogy van egy mód, amellyel az Új Köztársaság könnyedén megoldhatja a válságot, és kihúzhatja a lábunk alól a talajt.

– Természetesen – mondta Disra egyre fogyó türelemmel. – Csak rá kell jönniük, hogy pontosan kik is azok a bothaiak, akik részt vettek a Caamas elpusztításában.

– És tettek lépéseket ennek a megakadályozására?

– Maga bolondnak néz engem? – csattant fel Disra. – Hát persze, hogy tettem! Az egyetlen hiánytalan dokumentum itt van a Bastionon, és már gondoskodtam is róla.

– Ami azt illeti, ez ebben a formában nem teljesen igaz – szólt közbe Tierce gondterhelten. – A Yaga Minoron található ubiqtoratei bázis feljegyzései között lehet még egy példány.

– Eddig miért nem szólt erről? – kérdezte Disra a homlokát ráncolva.

– Korábban nem került szóba az ellenség információszerző hadművelete – felelte Tierce. – Tudtam, hogy ön bejutott a bastioni archívumba; bizonyára azt hittem, hogy a Yaga Minor-i példányokról is gondoskodott.

– Még nem, de semmi akadálya – vont vállat Disra. – Este indulok a Yaga Minorra.

– Ez nem a legjobb ötlet – csóválta meg a fejét Tierce. – Mármint az, hogy személyesen menjen. A bázison parancsnokoló tábornok elég jól ismeri Pellaeon admirálist; és tekintettel arra, hogy a Bastion archívuma az ön rendelkezésére áll, nem tudom, milyen kifogással kutathatna az övében.

– Akkor ki menjen oda? Maga? – ráncolta a homlokát Disra.

– Én vagyok a logikus választás – hívta fel rá a figyelmét Tierce. – Hestiv tábornok sem névről, sem látásból nem ismer, és kitalálhatok egy mesét, ami nem hoz kapcsolatba önnel. Nem lesz semmi gond, hacsak nem pont akkor áll meg ott Pellaeon a Birodalomban tett körútja során.

– Eltekintve attól, hogy nem tudom, hogyan akar hozzáférni a Különleges Iratok szekcióhoz – jegyezte meg Disra.

– Természetesen a maga hozzáférési kódjával – vont vállat Tierce.

Disra homlokán elmélyültek a ráncok.

– Tudja, ez már a második alkalom, hogy megpróbálja megszerezni tőlem azt a kódot – állapította meg. – Kezdek kíváncsi lenni, miért akarja annyira.

– Inkább szerezzék meg a lázadók a caamasi anyagot? – vágott vissza Tierce. – Egyébként is, mi a fenétől tart annyira?

– Nem is tudom – felelte Disra sötéten. – Talán attól, hogy valójában nem akar mást, az elejétől fogva nem akar mást, mint belenézni azokba az állományokba. Talán azt hiszem, hogy amint megszerezte, ami után kutat, eltűnik és itt hagy minket a slamasztikában.

Tierce feszülten elmosolyodott.

– Az előbb még azon idegeskedett, hogy elveszem magától a grandiózus tervét – mutatott rá. – Most meg attól fél, hogy cserbenhagyom? Döntse már el!

– Nem válaszolt a kérdésemre! – sziszegte Disra. – Mit keres azokban az állományokban?

– Nem tudom – vont vállat Tierce. – A Császárnak sok titka volt, amelyek közül néhány biztosan a hasznunkra lehet. De honnan tudnám, hogy melyek azok, amíg nem láttam őket?

– Ha ennyiről szól az egész, akkor miért nem mondta már korábban? – dühöngött Disra. – Felőlem nyugodtan átnézhette volna a bastioni feljegyzéseket.

– Remek – bólintott Tierce. – Vegye úgy, hogy megkértem rá. Mindazonáltal ha megnézhetem a Yaga Minor-i archívumot, azzal két legyet ütnék egy csapásra, nem?

Disra elfintorodott. Persze, ha Tierce a Yaga Minoron kutat, akkor ő nem szerezhet tudomást róla, mit keres. Az asztal másik végén Flim megrázkódott.

– Együtt kezdtük el ezt az egészet, excellenciás uram – emlékeztette Disrát. – Akármilyen titkokra is bukkan Tierce őrnagy, valószínűleg nem tudja őket olyan hatékonyan felhasználni nélkülünk, mint a mi segítségünkkel.

– Pontosan – helyeselt Tierce. – Sőt továbbmegyek: az egyik állomány, amit reményeim szerint megtalálok, csak a maguk segítségével hasznosítható.

Tehát mégiscsak tudja, mit keres.

– És az a rejtélyes titok nem más, mint?… – biztatta Disra.

– Sajnálom – rázta meg a fejét Tierce. – Mindenképpen szükségem lesz a segítségükre, hogy hasznát vegyem; viszont lehet, hogy maguknak nem lesz szükségük rám. Nem sértésnek szánom, de pillanatnyilag szívesebben maradnék nélkülözhetetlen.

Disra ismét elfintorodott; de tudta, hogy a beszélgetésnek ez a része le van zárva. Addig puhította a testőrt, amíg az hagyta magát, megtudott mindent, amit megtudhatott, de ezzel vége.

Legalábbis egyelőre.

– Kis csapatunk taktikai zsenijeként mindig is nélkülözhetetlen lesz – emlékeztette Disra, megadóan felemelve a kezét. – De ha ettől nagyobb biztonságban érzi magát…

Szavait az íróasztala felől érkező halk csipogás szakította félbe.

– Mi az? – kérdezte Flim.

– A privát komom – válaszolta Disra a homlokát ráncolva, miközben kihúzta a fiókot, és megnézte a hívó kódját. Ki a fene?…

– Nem veszi fel? – sürgette Flim.

– Álljanak arrébb! – szólt rájuk a moff kurtán, fogadva a hívást. – Mind a ketten.

Kiegyenesedett ültében, és kemény, uralkodói arckifejezést öltve szembefordult az asztalon álló képernyővel. A monitoron villódzó betűk eltűntek, és a helyükön megjelent egy arc…

– Rendben, Disra! – horkant fel Zothip kapitány. – Halljam, mi a fene folyik itt?

– A megszólításom excellenciás úr – javította ki Disra. – És épp ugyanezt akartam kérdezni magától. Ismeri a szabályokat, hogyan léphet kapcsolatba velem.

– Vader essen a szabályaiba! Tudni akarom…

– Ismeri a szabályokat – ismételte meg Disra, s hangjának átható hidege valahogy elcsendesítette a másikat. – Ezt a csatornát csak és kizárólag vészhelyzet esetén használhatja. Vagy azt akarja mondani, hogy valami olyasmi történt, amivel a Cavrilhu kalózok nem boldogulnak? – vonta föl a szemöldökét.

– Ó, elboldogultunk vele! – vicsorgott Zothip. – Két emberem és az egyik legjobb bázisom ment rá, de elboldogultunk vele. Magától csak azt akarom megtudni, hogyan és miért ugrott be hozzánk Luke Skywalker egy futó látogatásra.

– Miről beszél maga? – ráncolta a homlokát Disra.

– Ne szórakozzon velem, Disra! – figyelmeztette Zothip. – Skywalker a Kauronon járt, és a maga drága kis klónjai után érdeklődött. Kijutott a jedicsapdából, és az embereimnek a farkukat behúzva kellett menekülniük.

– Részvétem – jegyezte meg Disra gúnyosan. – De mi közöm nekem ehhez az egészhez?

– Hogyhogy mi köze hozzá? – tombolt Zothip. – Először visszavonja az összes klónt, mindenféle magyarázat nélkül, aztán egyszer csak felbukkan Skywalker. – A kalóz tekintete megkeményedett. – Tudni akarja, én mit hiszek? Azt hiszem, maga úgy döntött, nincs már szüksége ránk, és felénk terelte Skywalkert, hogy végezzen velünk. Erre mit mond?

– Azt, hogy egy eszement kalózvezért látok magam előtt – felelte Disra nyersen. – Mi a fenét nyernék a Cavrilhu kalózok kiirtásával? Feltéve, hogy egyáltalán képes lennék megszervezni a dolgot?

– Azt csak maga tudja! – vakkantotta Zothip. – Azt hallottam, hogy Pellaeon admirális emberei az üzlettársaink körül szimatolnak a Muunilinsten és a Borgo Prime-on. Lehet, hogy megpróbálta felégetni maga mögött a hidakat, mielőtt felfedezték volna a kapcsolatunkat.

– Hadd áruljak el valamit! – horkant fel Disra. – Nemcsak hogy én nem aggódom Pellaeon admirális miatt, de magának vagy bárki másnak a galaxisban sincs semmi félnivalója tőle. Legalábbis már nem sokáig.

– Nahát – vakarta meg bozontos fekete szakállát Zothip. – Én meg már azt hittem, hogy a jó birodalmiak nem gyilkolják le egymást.

– Nem kell meghalnia – biztosította Disra önelégült mosollyal. – Egyszerűen csak nem fog többé fenyegetést jelenteni, ez minden.

Az asztal mellett álló Tierce morgott magában valamit, és felvette Disra adattábláját.

– Persze, persze – morogta Zothip. – De akkor mit keresett itt Skywalker?

Disra vállat vont, s közben a szeme sarkából vetett egy pillantást Tierce-re. A másik őrült sebességgel írt valamit az adattáblára.

– Talán azonosította magukat, amikor beleköpött a levesükbe az Iphiginnél – vetette föl. – Maga mondta, hogy egy YT-1300-as és egy X-szárnyú futamította meg az embereit. Solo és Skywalker?

– Lehetséges, azt hiszem – adta meg magát a kalóz. – De akkor is tudta, hogy a maga klónjait használom.

– Csak vaktában próbálkozott, Zothip – legyintett Disra. – Próbált kapcsolatot találni, bármilyen kapcsolatot, maga és a Birodalom között. Semmit sem tud biztosan.

– Lehet, hogy magáról nem – mordult feí Zothip. – De rólam? Az a fickó jedi, vagy már elfelejtette? Mindent kiszedhetett az embereimből.

– Akkor jobb lesz, ha elrejtőzik egy időre – javasolta Disra, érezve, hogy kezd fogyni a türelme. Nem volt ideje ilyesmire. – Valami olyan helyre, ahol nem találhatja meg a csúnya, gonosz jedi.

Zothip arca elsötétült.

– Ne próbáljon úgy bánni velem, mint egy gyerekkel, Disra – mondta alig burkolt fenyegetéssel a hangjában. – A kapcsolatunk mindkettőnk szempontjából igen gyümölcsöző volt. De nem örülne neki, ha az ellensége lennék. Higgye el nekem!

– Ez visszafelé is igaz! – vágott vissza Disra. Tierce befejezte az írást, és előrelépve a képernyő felé tartotta az adattáblát, hogy a moff el tudja olvasni. – Ezt pedig maga higgye el nekem – folytatta Disra enyhén előredőlve. Próbált egyszerre beszélni és olvasni. – Nem hiszem, hogy egy ilyen apróság miatt fel kellene rúgnunk a kapcsolatunkat.

– Apróság? – visszhangozta Zothip. – Az egyik legjobb bázisom elvesztését maga apróságnak nevezi…?

– Figyeljen ide, van egy újabb munkám az ön számára – dőlt hátra a székében ismét Disra, halványan rámosolyogva Tierce-re. Újabb pont a taktikai zsenijüknek. – Persze, csak ha érdekli.

Zothip gyanakodva tariulmányozta Disra arcát.

– Hallgatom.

– Körülbelül három hét múlva Pellaeon admirális és a Chimaera elhagyja a Birodalom területét. Egy titkos találkozóra mennek a Pesitiin mellé – közölte Disra. – Azt akarom, hogy támadja meg őket.

Zothip nevetése talán a ranphyx ugatására hasonlított a legjobban.

– Persze, Disra. Támadjak meg egy birodalmi csillagrombolót néhány Telgorn Pacifierrel és talán egy-két Kaloth csatacirkálóval. Persze, semmi gond.

– Nem azt mondtam, hogy pusztítsa ei! – magyarázta Disra türelmesen. – Elég, ha tüzet nyit rá. Ezt meg tudja csinálni, nem?

– Meg tudom, igen – felelte Zothip. – A kérdés csak az, miért tenném?

– Mert kétszer annyit fizetek érte, mint az Új Köztársaság hajóinak kifosztásáért – dorombolta halkan Disra. – És ha megteszi, akkor a Cavrilhu kalózok lesznek az elsők a sorban, mikor eljön a jutalomosztás ideje.

– Arra számít, hogy elég sok szétosztandó jutalom lesz, mi?

– Több, mint amit el tud képzelni – biztosította Disra.

– Meglepődne, hogy milyen sokat tudok elképzelni! – horkant fel Zothip. A tekintete azonban elgondolkodóvá vált. – Oké, rágódom még egy kicsit a dolgon. A Pesitiin, azt mondta?

– Pontosan – bólintott Disra. – Még valami: azt akarom, hogy a Chimaera ellen küldött hajóin koréliai felségjelzés legyen.

– Nahát, nahát – vakarta meg ismét a szakáiiát Zothip. – Van ennek valami különösebb oka?

– Ugyanaz az ok, ami miatt nem érdekel, hogy okoz-e károkat vagy nem – közölte Disra. – Miért nem próbál meg egyedül rájönni?

– Megpróbálok – ígérte Zothip. – Maga meg próbáljon addig rájönni, hogyan helyezi el az összeget a számlámon, rendben?

– Kész öröm önnel üzletet kötni, Zothip kapitány – mosolyodott el halványan Disra.

– Mint mindig, Disra moff – vágott vissza a másik. – Majd jelentkezem.

A képernyő elsötétült.

– De legközelebb a megfelelő módon, ha megkérhetem! – morogta Disra az üres képernyőnek. Úgy döntött, ellazulhat egy kicsit a székében. A Zothippal folytatott beszélgetések után mindig hullafáradtnak érezte magát. – Legalább leszáll rólunk egy időre.

– És hasznos szolgálatot tesz nekünk – vette vissza, és törölte le az adattáblát Tierce. – Egy újabb katonai erény, Flim: soha ne dobjon el egyetlen szövetségest se, amíg nem teljesen biztos benne, hogy nem lesz már több szüksége rá.

– Nekünk is vannak hasonló szabályaink a szakmában – felelte Flim szárazon. – Természetesen nem ilyen ékesszólóan megfogalmazva. Egyébként mi ez az egész már megint?

– Micsoda, Zothip támadása Pellaeon ellen? – kérdezte Disra.

– Magát a támadást értem – magyarázta Flim. – Megpróbálja elhitetni Pellaeonnal, hogy az Új Köztársaság visszautasította a békeajánlatát, s csapdát állított neki.

– Nagyon jó, úgy látom, kezd tanulni – vonta fel az egyik szemöldökét Disra. – Bár utólag persze könnyű okosnak lenni.

– Ön igazán kedves – biccentett gúnyosan Flim. – Amit nem értek, az a koréliai felségjelzés. Miért nem az Új Köztársaságé?

– Mert az túl átlátszó lenne – vette át a szót Tierce. – Arra utalna, hogy a Coruscant egyhangúlag visszautasította a találkozón való megjelenést. Pellaeon tisztában van vele, hogy ilyesmit sohasem tennének, és sejtené, hogy valaki át akarja verni.

– Így viszont azt a látszatot keltjük, hogy csak Bel Iblis, aki egyébként koréliai, fordult ellene – tette hozzá Disra. – A koréliai védelmi hajóknak való álcázás pedig azt is megmagyarázza, miért nem vesznek részt cirkálók vagy más nagyobb hajók a támadásban.

– Pontosan – helyeselt Tierce. – És ne feledje, nem akarjuk, hogy Pellaeon teljesen feladja a békekötési szándékát, legalábbis egyelőre nem. Ha Bel Iblis hivatalos jóváhagyás nélkül elutasította a közeledését, akkor Pellaeon következő lépésként keresni fog valaki mást, akit megkörnyékezhet. Ez időbe fog telni, az idő pedig nekünk dolgozik. S ami még fontosabb, a támadás miatt hamarabb el fog jönni a Pesitiin mellől. S így ha elég szivárgott is át Vermel ezredes üzenetéből a Morishimnél, Bel Iblis és Pellaeon el fogják kerülni egymást.

– Remekül fog menni – jegyezte meg Disra könnyed hangnemben, gondosan leplezve meglepetését. Ez az utolsó gondolat eszébe sem jutott, amíg Tierce fel nem hozta, de nem állt szándékában ezt a másik kettő orrára kötni. Tierce már így is túl magabiztos, Flim pedig nem elég tisztelettudó egyik felettesével sem. – Közben pedig, Tierce őrnagy szavaival élve, a levesünket főzni kell még egy kicsit. Készen állunk már a bothawui zavargásra?

– Ha nem is készen, de majdnem – felelte Tierce. – Szerintem Navett csapatát vessük be, ők a legjobb provokátoraink.

– Ennek az esetnek pedig nagyon emlékezetesnek kell lennie – értett egyet Disra. – A helyükre fogom rendelni őket.

– Az alvó sejtek maradékát is el kellene kezdenünk aktiválni – javasolta Tierce. – Nem tudjuk teljes pontossággal elkészíteni az ütemtervünket, és nem lenne jó, ha aludnának, mikor szükség lesz rájuk.

– Igen – horkant fel Disra szelíden. – Különösen azt fejben tartva, hogy ha az igazi Thrawn lenne a parancsnok, akkor valószínűleg a legkisebb részletet is percekre lebontva kidolgozná.

– Azzal kell élnünk, amink van – vont vállat Tierce. – Bízzunk benne, hogy az ellenség majd betömi nekünk a réseket. De addig is elmegyek a Yaga Minorra és megnézem, mit tudok előásni.

– Remélem, talál valami használhatót! – állt fel Flim a székéből. – Egyvalami azért még most sem hagy nyugodni. Mit keresett Skywalker a kalózok bázisán?

– Mint már Zothipnak is mondtam, próbálta kapcsolatba hozni őket a Birodalommal – felelte Disra. – Ne aggódjon, nem fog sikerülni neki!

– De…

– Egyébként sincs jelentősége – vágott a szavába Tierce. – A lázadóknak hamarosan a legkisebb gondja is nagyobb lesz néhány klónnál és egy szedett-vedett kalózbandánál.